//Tavaszünnep//
//Kalisthe, Dayria, Darel, Elyne//
*Argus soha nem tartozott azok közé az emberek közé, akik értettek a nők lenyűgözéséhez, vagy elcsábításukhoz. Valahogyan soha nem volt érzéke, ahhoz, hogy lenyűgözze a nőket. Csupán akkor volt sikeres a nőknél, amikor még erősen élt benne a hatalomvágy. Bár akkor sem őt szerették, csupán féltek tőle, és a hatalmától. Így történhetett, hogy megházasodott, bár a felesége inkább félt tőle, minthogy szeresse. De ez akkoriban nem érdekelte. A köpcös mágus hiába szemfüles mindig, s figyel a részletekre valahogyan a női jelek soha nem tűnnek fontosnak számára. Így amikor Dayria letekint a csuklójára figyelmeztetés képen, azt sem veszi egyhamar észre, csak mikor már megszólal.*
-Bocsánat! *kér elnézést a mágus, majd a kezével próbálja letörölni a vért, de csak elmaszatolja azt.*
~Hogy az a manó rugdosna meg te hülye barom! Most hol mossam ki? Nem mondhatom neki, hogy elrohanok a folyóra kimosni. De egy kis varázslat segítene a dolgon. Talán nem is kerülne sokba.~
*Már lassan bele feledkezne a gondolataiba, hogy olyan lehetőségeket vázoljon fel magának, amik teljesen irreálisak, és feleslegesek. De Kalisthe kérdése, hogy nem szereti-e a nőket, az kizökkenti.*
-Szeretem. *válaszolja gyorsan, majd rájön, hogy közben az elf leányzó szemébe néz, s ez mennyire félre érthető, ezért el kezd mentegetőzni.* Már mint nem téged, hanem *hogy ne az elfet bámulja, ezért az Eredarra néz.* Nem önt, hanem úgy általában.
*Ez a kérdés elérte azt, amit látszólag nem nehéz elérni a mágusnál. Kizökkenteni. Így már nem is foglalkozik a kendővel. Így amikor Dayria lemond a kendőjéről, akkor csak némán zsebre vágja azt.
Úgy látszik, hogy Argus elmélkedése a mágiáról, felkeltette a a két hölgy figyelmét. Dayria nem is firtat többet, mint amit mond, de a vad elf megfogalmazza azt, amit Argus szerint minden mágiahasználónak tudnia kellene. De sajnos ez nem olyan egyszerű.*
-Mint mondtam nem bonyolult, csak sokan úgy gondolják. *válaszolja Dayria-nak, hogy képes lenne kővé változtatni valakit.* Csak hát eléggé modortalan dolog lenne most így valakit kővé változtatni. *nevet fel, mintha csak egy viccet mesélt volna.*
*Az elf nem hisz a nevek hatalmába, s ki is jelenti, hogy csak önön magunknak van hatalma a sorsunk felett. Bár Argus nem osztja a véleményt, mivel szerinte ez a gondolkodás, csupán ámítás, de ezt nem teszi szóvá.
Úgy látszik, hogy mágiáról tartott elmélkedésénél sokkal nagyobb sikert arat a Fekete Sereg legendája.*
-Mitől fekete? *kérdez vissza, de nem azért mert nem érti a kérdést, csupán időt akar nyerni a válasz átgondoláshoz, de inkább az eredar kérdést kezdi el megválaszolni.*
-Hűbéruram a Fekete *Darel kijelentése, hogy jól ismeri a legendát a köpcös mágust félbe szakítja.*
*Argus kedvesen mosolyog a régi barátjára, és a szépséges Elyne-re. Argus megvárja, amíg a két páros bemutatkozik egymásnak, majd fogadja a gratulációkat a szép helyezését.*
-Köszönöm, de elszámoltam magam. *ismeri el a hibáját.*
-Szóval ott tartottam, hogy a Fekete Sereg Ura a hűbéruram, s volt abban a kegyben részem, hogy jó pár évig a házában szolgálhattam. *hangja alázatosságról, és hűségről tanúskodik.*
-Ő pedig Darel Corthyr Worf, az Ifjú Farkas, aki a Fekete Seregek leendő ura, és parancsolója. *mutat Darelra.*
-És szépséges húga Elyne úrnő.
*Folytatná a beszélgetést, de az apró gnómo elkezdi a pódium felé lökdösni. Argus nem ellenkezik, csupán int a többieknek, hogy mindjárt jön, majd megy a gnóm által kijelölt helyre. A díjkiosztó ceremóniát szó nélkül állja végig, csupán akkor szólal meg, amikor A mágusmester átnyújtja neki a jutalmát, egy tekercset.*
-Köszönöm. *hajt fejet tisztelettudóan.*
*Nem nézi meg a tekercset, s nem is rakja el. A ceremónia végéig a kezében fogja. Amint vége a ceremóniának gyors léptekkel siet vissza a többiekhez. Talán a ceremónia, talán az eredar érintése, de lehet, hogy valami egészen más, ami az a szokatlan lépés megtételére ösztönzi a mágust. Amikor vissza ér, akkor a tekercset Elynenek nyújtja.*
-Kérlek fogd meg egy kicsit. *majd amikor az átveszi tőle, akkor Dayria szemébe néz.*
-Mint mondtam nem nehéz másokat kővé változtatni, csupán gyakorlás kérdése. *Argus arcán olyan vigyor jelenik meg, mintha csak egy kisgyerek lenne, aki egy csínyre készülne.* Bár magamon még soha nem használtam. *kacag fel.* Ha jól csináltam akkor csak egy percig fog tartani.
*Lehajtja a fejét, hogy elmélyedjen a mágia hullámaiban. Közben könnyed terpeszállásba helyezkedik, hogy stabilan álljon, majd a két kezét a magasba emeli, miközben az újait karomként megfeszíti, mintha csak meg akarna rémíteni valakit. Végül lassan felemeli a fejét, miközben látványosan grimaszolni kezd, mint akai dühtől arccal ordítana. Amikor jónak ítéli meg a pózt, akkor lehunyja a szemét.
Ha a varázslat sikerül, akkor Argus a talpától kezdve minden felszerelésével kővé változik, s groteszk szoborként díszeleg a fesztiválon. De csupán egy percig marad ebben az alakban.*
A varázsló mozdulatlanul megáll, melynek hatására a varázsló az összes ruhájával és tárgyával együtt, általa előre meghatározott ideig, de maximum öt körig kővé dermed. Amíg a varázslat él, a varázsló nem több, mint egy egyszerű kőszobor.