Nincs játékban - Artheniori erdő
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Nincs "nagyobb" helyszínArtheniori erdőNincs "kisebb" helyszín
<< Előző oldal - Mostani oldal: 165 (3281. - 3300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

3300. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-02 13:05:26
 ÚJ
>Areda Kuen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Megfontolt

// Sárvér és Suttogás //

*Az a tíz másodperc... Éveknek tűnnek, mintha sosem akarna véget érni ez a kínos, s számára elég vészjósló csend. Már épp fontolóra venné, hogy nekiiramodik valamerre, s addig rohan, míg össze nem esik a kimerültségtől. Àm elég butaságnak tűnik ez a hirtelen támadt ötlet, hiszen ha tényleg van oka a menekülésre, akkor valószínűleg nem jutna túl messzire, hiztos benne, hogy lehetséges üldözője könnyedén utolérné. Így inkább csak áll, magatehetetlenül, s várja, hogy történjen valami. S hamarosan történik is, a hang forrása felfedi magát, viszont egy ilyen alakra nem számított. Eddig talán volt annyi mersze, hogy levegőt vegyen, viszont a férfit megpillantva még a lélegzete is eláll.*
~Meg fogok halni!~ *A lángba borult, karmokkal szegèlyezett kézfejeket, s a vérvörös megjelenést látva azt kívánja, bár ne lépett volna ki az idegen a fák árnyékából, talán jobban járt volna.*
-S-semmi baj, nem ijesztett meg... annyira. *Válaszolja a lehető leghatározottabban, ám még így is megremeg a hangja. Viszont tényleg szeretné meggyőzni a férfit, hogy (már) nem tart tőle, így tesz egy bizonytalan lépést előle, hogy nyomatékosítsa szavait. Egy rövidebb csend áll be közöttük, ami egy kis idő után már kínos is a lány számára, ezért kissé meg is könnyebbül, mikor felhangzik egy kérdés.*
-Persze, minden rendben van, csupán gondoltam sétálok egyet így este felé. Jól esik egy kis friss levegő alvás előtt. *Kezdi, mintegy mentegetőzve, ám a rövidke csevejüket egy villámlás-mennydörgés páros zavarja meg, melynek hatására a tündérke össze is rezzen. Még mindig a váratlan találkozás sokkhatása alatt van, így nem is csoda, hogy ennyire megremegtek a lábai a dörgés hangjára.*
-Sajnálom, de ki kell ábrándítanom, nem ismerem az utat. Magam is amolyan eltévedt lélek vagyok, most járok először az erdőben, s nem igazán ismerem a járast. Sőt, abban reménykedtem, hogy Ön talán tudna nekem segíteni. Bár ezek szerint nem a szerencse szervezte ezt a találkozást. *Teszi hozzá egy halovány mosoly kíséretében, viszont arcára így is láthatóan kiül az aggódás.*
-...Nem, nem fázom. *Vonja fel szemöldökét, furcsállja, hogy így aggódnak érte.* Hozzászoktam a hűvösebb időjáráshoz.
*Most tényleg a hideg az, ami a legkevésbé érdekli. Itt áll egy idegen erdő kellős közepén egy idegen férfi társaságában, s amilyen szerencséje van, hamarosan egy adag esőt is a nyakukba kaphatnak. Ám úgy tűnik még itt sincs vége a balszerencse áradásának, mivel farkasok vérfagyasztó vonyítása szeli át az erdő csendjét.*
-Remélem nem is lesz. *Mondja hallkan, majd ő is kissé behúzza a nyakát, ezzel is lefaragva az így is apró termetèből.*

3299. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-02 12:29:14
 ÚJ
>Eng'rif Shrokar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Szelíd

*És itt derült ki nyilvánvalóan, hogy a gnóm nem is ismeri a város környékét annyira, mint gondolta vagy szeretné. Míg szegénynegyed viszonylag sok részén akár csukott szemmel is elnavigál, és majdnem teljes egészében pontosan tudja, hol van, addig most a tisztáson keresztül akart volna az ösvényre térni. Pedig logikusan az erdőn keresztül vezet az út, lévén erdei ösvény vagy mi a szösz a hivatalos neve. Szerencsére ezt most egy viszonylag kisebb kerülővel megússza, de azért morcos magára, hogy a tisztás felé elment, ahelyett, hogy rögtön ezt az irányt tűzte volna ki magának célul. Végül pedig rálel a hőn áhított ösvényre, amin keresztül elhagyja Arthenior.*

3298. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-02 09:48:52
 ÚJ
>Xuru Morsulus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Szelíd

// Unaloműzés és ellentétek - X. A. D. Dh. //

*Továbbra is csak gubbaszt fél térdre ereszkedve az árnyékban, hallgatózva. Talán... Talán egyszerűen csak eloldaloghatna. Minek várjon közös megegyezésre. Úgy néz ki, megint túl sok időt töltött a civilizációban, megint kezd elpuhulni. De a képessége meg van rá, hogy elsunnyogjon anélkül, hogy bárki észrevenné. Azt meg bánja is, hogy mit kezdene magával a három.
Már csak-csak megszületik benne az elhatározás, de akkor meghallja azt a hangot, amiről azt hitte, elmenekülhet előle. A nőstény számára úgy tűnik, a törékeny béke millió darabra hullik, a néma csöndbe hatoló hang, mint egy robbanás. Lelkére újra rátelepszik a vörös gőz. Valaki fegyvert fogott. Felmordul és arra villan tekintete ahonnan hallja az íj fájának halk nyikorgását, majd a nyílvessző surrogását, ahogy útjára eresztik, szállni a levegőben. A legjobb ami tehet, hogy behúzódik egy fa mögé úgy, hogy az nagyjából közé, és a támadás vélt iránya közé kerüljön, de a bizonytalanság, hogy mi van, ha téved, szinte megöli. Sosem úgy tervezte, hogy itt fog elhullani, egy 'kocsma kertjében', névtelenül.
Az egész pár pillanat, de a nősténynek óráknak tűnik. A lövedék végül messze elkerüli, valahová a magasba távozik. Ennyire elvétette volna a támadó? A nőstény nem érti, nagyon avatatlannak kell lenni ekkora hibához. Vagy talán azt sem tudják, hogy ő hol van. Ez a gondolat újra ellegyinti az ösztöni szintű viselkedését, újra képes hideg fejjel gondolkodni. Közben úgy érzi, mintha lenne valami a kezében - letekint - úgy rántotta elő csontkését, hogy észre sem vette. Pár pillanatig mered rá, majd egyszerűen vállat von és nem rakja el a fegyvert.
De ekkor különös hangok hallatszódnak az erdei vadtól. Valami nem tetszik neki. Talán őrá lőtték ki a nyilat? De nem hiszi a nőstény, hogy eltalálták volna, a nyíl becsapódása koppant, nem olyan hangot adott ki, mint amikor a húsba csap. De az irbisz távozik, a mélységi pedig fel nem foghatja, hogy miért. De nem számít, nincs ideje most ezen filozofálni.
Gondolatait rögtön vissza is tereli a jelenhez egy nőszemély felcsendülő hangja. A nőstény szemöldökei összeszaladnak. ~ Mit akar?? ~ Még sejteni se sejti, hogy a leányka az, akit olyan csúnyán kihasznált a fogadóban. S megint olyat lép, amire józan gondolkodású személy azt mondaná, esztelenség. Felegyenesedik rejtekéből, így nagyobb sugarú körből is látni lehet alakját. A két alak arcát nem tudja kivenni, hiába áll az egyikük, rejti őket a sötét. Persze közben nem felejti el a másik mélységit, nem tudja pontosan merre lehet, feltételezi, hogy távolabb, de épp ezért éber marad. A másik kettőnek, akik közelébe osont, talán meglepő lehet, hogy ennyire közel tartózkodott, de talán nem, lehetséges az is, hogy előbb kiszúrták.*
- Nem ismerem se a szándékodat, se a személyedet, idegen. Miért akarná bárki ezt?
*Értetlenkedésére végtelen számú érvet fel lehetne hozni. Legyen említve csupán a bűnöző életmódja (szerinte nem az, más szerint igen, ez egy eléggé relatív fogalom), a faja, a neme, a destruktív világszemlélete, igazából nem is létezik olyan tulajdonsága ami ne gyűlöletre adna okot. Arra, hogy a nőszemély miatt sebesült meg, már rá se kérdez, talán jobban megsérült, mint ahogy gondolta, és ez összezavarta a fejét. Meg miért akarná ezt helyrehozni? Hamarosan tisztázódik a helyzet, és újra senki sem akar majd mást, mint őt elpusztítani, vagy messze űzni innen.*

3297. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-01 22:12:22
 ÚJ
>Mordach Harders avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147

Játékstílus: Szelíd

// Sárvér és Suttogás //

*Mordach úgy figyel, mint vad a prédájára, készen állva arra, hogy bármelyik pillanatban támadjon. Izmai megfeszülnek, s csak egy kis jele kell annak, hogy ellenséges személlyel van dolga, már küldi is felé a lángcsóvát. Amúgy egyáltalán nem paranoiás, nem képzeli azt, hogy minden sarokban ott leselkedik rá valaki, aki meg akarja ölni. Mindig jót derül azon, mikor a fogadóban megpillantja azokat a merev újakat, kiknek szemei ide-oda cikáznak a népen, keresve az esetleges ellenséget. A Vörös most csupán azért lép fel agresszíven, mert az erdő közepén van, s a sunyi neszezés, halk járás egyáltalán nem jelent jót számára.
A hang pedig azonnal felszólal, mire a férfi kicsit leengedi kardját felvont szemöldökkel. Teljesen nem ereszti le, hiszen amíg nem lép közelebb s nem látja, hogy milyen hölggyel van dolga, addig nem bíz semmit se a véletlenre. Látott ő már karon varjút... Nagyjából tíz másodpercig még szótlanul hezitál, majd lép párat a hang irányába, mikor is elkerekednek szemeit. Kardját természetesen azonnal visszatolja helyére, s bocsánatkérő ábrázattal fordul a mint kiderült, tündér felé.*
- Te jó ég, nagyon sajnálom! Olyan halkan közlekedett, már azt hittem, valami kétes alak akar behálózni, esetleg valami vad...
*Túlságosan közel egyelőre nem lép hozzá, hiszen a beszédéből ítélve eleve kissé meg volt ijedve, így Mordach nem szeretné rögtön lerohanni a külsejével. Véresen izzó szemek, hasonló színű hosszú hajzuhatag, tetőtől talpig fekete ruha egy acélozott talpú bakanccsal, no meg a kard, az acélkarom, s az öklén lobogó tűznyelvek sem éppen adnak számára olyan külsőt, melynek megörülne egy magányos lélek. Sokkal inkább riadalmat okoz több emberben, de most igyekszik hangjába minden kedvességet belevinni, remélhetőleg sikerrel.*
- Mit keres itt egyedül az erdőben? Minden rendben van? *pillant a morzsolt szárny felé* Bántotta valaki?
*Ekkor hirtelen egy hatalmas villám hasítja ketté az eget, melyet fülrepesztő dörgés követ! Szinte még az erdő is pár pillanatra fényárban kezd úszni a vihar előjeleitől.*
- Ha esetleg ismeri a kivezető utat, szívesen venném, ha megmutatná! Szégyenlem is magam, hogy még én kérek ezek után szívességet...
*Immáron tesz egy újabb lépést a tündér felé, mikor is megpillanthatja a férfi mosolygós arcát, melyen semmi hátsó szándékot nem lehet felfedezni. Ő is jobban szemügyre veszi, s kicsit meg is lepődik a látottakon. Mintha csak valami meséből csöppent volna ki a hölgyemény, mintha csak ő lenne az erdő csodás szelleme... A vérszín íriszei egyből találkoznak a másik méregzöld szemeivel, ahonnan ha akarná se tudná elemelni tekintetét. Ugyanakkor az is feltűnik neki, hogy eléggé lenge öltözetben van a hölgy, ami egy-két dologra enged következtetni, persze lehet, hogy ezek tévesek. Sőt, reméli, hogy tévesek a feltételezései, melyekre minden bizonnyal fény derül, ha válaszol a másik a férfi előbbi kérdésére. Sok éjjeli pillangó hozza az erdőbe a kuncsaftokat, bár ennyire mélyre azért mégse, hiszen mi értelme lenne?*
- Nem fázik? Eléggé hűvös éjszakánk van!
*Bukik ki belőle végül a kérdés, melyet nem igazán tudott megállni, hogy ne tegyen fel. A szavak most könnyedén jönnek belőle, hiszen a tündérek mindig is különleges hatással voltak a Vörösre. Mellettük a béke, a nyugalom honol, s még a legforróbb helyzetet is képesek oldani csilingelő hangjukkal, melynek az összehatását még javítja most például a lilás szárny, mely olyan, akár egy pillangónak. Ahogy végignéz rajtuk Mordach, sóhajt is egy nagyot, s szíve szerint hozzájuk érne, végigsimítaná rajtuk ujjait, persze tudja jól, hogy egyelőre minden bizonnyal egy pofon lenne a jutalma, s még a végén a kis hölgyemény elszaladna, amit egyáltalán nem szeretne. Biztos, hogy oka volt annak, hogy ők ketten az erdő kellős közepén, éjjel botlottak egymásba. Márpedig ennek a végére kell járni...
Épp tenne fel egy újabb kérdést, mikor váratlanul kicsit távolabb farkas vonyítás hangja hallatszik fel, kisebb-nagyobb morgásokkal. A férfi azonnal lebukik, rögtön kioltva a lángot a kézfején, előtte persze ujját csendre intés képpen a szájához emeli.*
- Azt hittem, hogy ennél nem lehet rosszabb. *suttogja alig hallhatóan* Eltévedek az erdőben éjjel, egy ronda vihar van kialakulóban, s még egy falka is erre tart...

3296. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-01 19:27:47
 ÚJ
>Areda Kuen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Megfontolt

// Sárvér és Suttogás //

*Ahogy egyre beljebb s beljebb halad, az ismeretlen erdő mélye felé, egy maró s szorító érzés kezd kibontakozni benne: az aggódás. Félni nem fél, hiszen sosem történt még baj, mindig tudott magára vigyázni, viszont arra nem gondolt, hogyha nem ér ki a fák közül sötétedés előtt, akkor az okozhat neki némi kellemetlenséget. Hiszen világosban még úgy ahogy eltájékozódik, viszont sötétben, mikor az orráig is alig lát el... esélytelen.
Megfordul a fejében, hogy okosabb lenne, ha visszafordulna, akkor talán még világosban érne vissza a fogadóhoz. De ezt az ötletet hamar elveti, inkább kockáztat, mintsem, hogy most hátra arcot csináljon. S már lassan kezdene is megbarátkozni a gondolattal, hogy az éjszakát ennek a rengetegnek az egyik kényelmes fájának lombjai között kel töltenie, ám gyorsan jött nyugodalma hamar el is illan. Hirtelen egy markáns, s cseppet sem megnyugtató basszus töri meg az erdő csendjét, melynek hatására összerezzen, s a meglepettségtől, s persze a tudatlanság miatt is, mozdulni sem mer.*
-É-é-én vagyok itt. *Erőszakolja ki magából a halovány szavakat, s reméli, hogy ezzel a "rengeteg" információval mond eleget ahhoz, hogy ne támadjanak rá. S mindeközben azért fohászkodik, hogy ne egy, a fogadóból erre tévedt iszákos vagy részeg lényhez legyen szerencséje.*
-Higgye el, nem akarok semmi rosszat... *Itt már teljesen torkárra forrnak a szavak, s még ha szeretne, akkor sem tudna többet mondani. Így áll egy helyben, s hogy izgalmás s idegességét levezethesse, ujjai között morzsolgatja szoknyájának kissé mocskos szegélyét, s várja, hogy mit reagál a hang gazdája, vagy legalább felfedi-e magát.*

3295. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-01 19:19:01
 ÚJ
>Ankoaz Das avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 11

Játékstílus: Vakmerő

*Ankoaz végre meglátja Artheinor fényeit. Több mint egy napja úton van a kikötőből. Megáll az utolsó dombháton, beleszagol a tiszta levegőbe, mielőtt beér a város piszkába. ~Egyetlen probléma van, itt mindenhez kell pénz, még a fejvadászsághoz is. A pénzemet, mely két éve még 163 aranyat számlált, teljes egészében elkobozták a városőrök (Mesélő (Vérpisti)). Az a nagy szerencsém, hogy fegyvereimet összeszedte egy ismerősöm, (igen, a barát szó azért egy kicsit túlzás lenne) azok nélkül tényleg semmit sem tudnék kezdeni.~ Legyalogol a hegyhátról, bele az erdő sűrűjébe, nem tud könnyen haladni, de előbb- utóbb úgyis Artheniorban lesz.*

A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.10.02 15:20:24, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő.

3294. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-01 18:52:02
 ÚJ
>Mordach Harders avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147

Játékstílus: Szelíd

// Sárvér és Suttogás //

*Akad ugyan pár új varázslat a templomban, viszont ezek nagyon az alapok, melyeket másik varázslattal is lehet pótolni, vagy esetleg teljesen feleslegesek. Így hát kissé unottan teszi vissza a helyére őket, s mikor sétálna már ki az épületből, Amos Thenior hangját hallja meg maga mögül.*
- Mordach! Sok dolgod van mostanság? Tehetnél nekem egy szívességet! Épp egy levegő varázslatot erősítő főzeten dolgozok, és későn vettem észre, hogy hiányzik pár alapanyag. Most nem igazán mehetek el innen, de holnapra mindenképpen kellenének a növények. Elhoznád nekem őket?
- Semmi dolgom jelenleg, a testőri munka csúszni fog, szóval miért ne?
*Azzal el is veszi a papírt, megnézi, mire van szüksége a mágusnak, majd begyűri zsebébe, s indul is az erdő felé. Előtte még betér a piactérre, hátha akad ott friss növény, ám csalódottan veszi észre, hogy leginkább csak szárazakat lehet ott fellelni. Így hát egy sóhajjal megindul az erdő felé... Ez a nap sem éppen úgy sikeredik, ahogy azt akarta, hiszen úgy tervezte az estét, hogy vacsorázik egy jót a fogadóban, melyet leöblít valami itókával, aztán befekszik a meleg és puha ágyba, s reggelig ki sem mászik... Ehelyett mit csinál? Szívességet tesz, s olyan virágot megy keresni az erdőbe, ami kevés helyen nő. Ilyen az ő szerencséje, kár is tervezni bármit is!
Unottan hagyja el végül a piacot, s a kovácsot megkerülve beleveti magát a fák rengetegébe. Az idő kellemes, enyhén csípős szél fúj, míg a levelek halkan zörögnek a fákon, s nap bágyadt fénye lágyan világítja meg a férfi útját. Nagyjából tudja, hogy merre kell keresni az alapanyagokat, így arra is veszi az irányt. Egy tisztást kell keresnie - nem a híresebbet -, ami valami kidőlt fa környékén van, s ennek a partján lelheti meg őket. Nagyjából húsz percet halad befelé, mikor is szinte villámcsapásként éri a tudat, hogy lassan alig fog látni valamit az erdőben, hiszen teljesen elfelejtette, hogy lassacskán sötétedni fog. Eddig kellemesen sütött a nap, s most nem számolt vele, hogy nagyjából negyed óra leforgása alatt már az éj rászórhatja leplét a tájra.*
- Hát ez remek! Még valami esetleg mára? Egy jó kis vihar, vagy esetleg egy farkas falka?!
*Szitkozódik magában, azzal tovább keresi a növényt, illetve ha már itt van, felkapja a többit. Ezt a ritkát nem könnyű megtalálni, s ha már egyszer itt van, akkor hiába van sötét, de keresni fogja tovább. Semmi kedve a holnapi napon még ezzel foglalkoznia... Így hát tekintve, hogy lassan az orráig se lát, ökölbe szorítja kezét, s egy varázslat segítségével tüzet csihol öklére, ami immáron elengedő fényt nyújt ahhoz, hogy sikerrel járjon.*
- Na, talán erre...
*Suttogja maga elé többször, miközben gondolataiba meredve réved el a talajon, s annyira elmereng közben, hogy észre sem veszi, hogy teljesen letért az útról.*
- Mi a franc?!
*Néz maga mögé, néz az égre, ám semmi. Odafent se csillag, se hold, még kicsit sem lát semmit az égboltból, ami úgy tűnik, hogy eléggé felhős. Hát nagyon úgy néz ki, hogy mára is eláshatja a jó meleg ágy gondolatát, s éjszakázhat az erdőben hajnalig. Talán még a megjósolt vihar is utolérheti, úgyhogy nem ártana valahova behúzódnia, viszont túlságosan beljebb azért nem szeretne menni. Minden estre megindul visszafelé, ám sokáig nem jut, hiszen tőle nem messze gallyak ropogását véli felfedezni. Öklét rögtön abba az irányba fordítja, hosszúkardját is előhúzza közben hüvelyéből, s a hang irányába pillant.*
- Ki van ott?
*Kérdi közepes hangerővel, bár az sem biztos, hogy az illető egyáltalán meg akarja mutatni magát - bár mintha emberi alakot vélne felfedezni -, mindenesetre a Vörös nem mozdul, s kész arra, hogy kardját meglendítse, esetleg az öklén levő tűzgolyót odahajítsa!*

A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül, valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.

3293. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-01 18:25:24
 ÚJ
>Feleincater Harbogassi [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 12

Játékstílus: Vakmerő

//H'sakar - Vadászat//

*Ő is társa után megy hát és mivel ő már kettőt hóna alá is rejtett, így ő is megy vissza, nehogy az anya fel találjon állni és megrohamozza Harbogassit. Hamar utol is éri a másik óriást, majd megszólal helyeselve. *
- Igen-igen, finomak. Óriás enni állat. De nem mindegyiket. A többi tovább élni. * És igaz jelen helyzetben ez nem teljesen igaz, hiszen a többi kicsi biztos elpusztúl hamarosan, hiszen nem kapnak táplálékot, de úgy általánosságban igaz az állítása. Végignézi, ahogyan a visító malacok kimúlnak és belül nagyon elszomorodik, hiába mondogatja magában előző mondatát, miszerint "finomak", meg, hogy "óriások sem halhatnak éhen", de mégis sajnálja a kis állatokat. Talán tényleg találó volt a Nagyszívű név. Bár használni nem fogja valószínűleg, mivel már van harmadik neve (törpe-óriás), de nem zavarja őt, ha társa így szólítja. *
- Most akkor itt megsütni malacok, vagy elvinni valahova? * Kérdi. *


3292. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-01 16:32:12
 ÚJ
>Areda Kuen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Megfontolt

*Úgy tűnik most nincs szerencséje az emberekkel, s más lényekkel sem, mivel azok után, hogy a gazdagnegyedben nem voltak hajlandók útbaigazítást adni neki, de most a két férfi, akiket nemrég ismert meg is faképnél hagyta. Csupán elfordult egy pillanatra, hogy körbenézzen a helyiségben, s mire visszafordult már csak hült helyüket találta. Kissé el is szontyolodik, hogy csak így, szó nélkül itt hagyták, pedig próbált a lehető legkedvesebben viselkedni, ám ez szerint nem volt elég.
Gyorsan megissza a poharában maradt kevéske italt, majd elindul a hátsó kijárat felé.*
-Viszlát! *Szól még vissza a fogadósnak, az ajtóból, majd óvatosan beteszi maga mögött. Csak most, hogy kilépett a Pegazusból, tűnt fel neki, hogy egészen besötétedett, s biztos benne, hogy nem csak a Holdudvaron, de a város többi utcáját is fényesen megvilágítja a hold. Viszont a csodás égitest helyett jobban vonza tekintetét az udvaron túloldalán elterülő, sötét erdő. Talán tündér mivolta miatt, talán másért, de mindig is jobban szeretett a fák árnyékában meghúzódni. Igaz, e mellett a pompát sem utasította el sosem, de ha választania kellett a kettő közül, mindig az előbbit preferálta. Úgyhogy nem is csoda, hogy az erdő felé veszi az irányt. Az cseppet sem zavarja, hogy nem ismeri a helyet, sok felfedezetlen helyen járt már, s pont ezt szerette mindben, sosem tudhatta, hogy mire számíthat.
S ez most sincs másként, élvezi a csendet, s ahogy talpa alatt ropognak a száraz levelek, miközben óvatosan kerülgeti a fákat, bokrokat, nehogy kárt tegyenek drága ruhájában.*

3291. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-10-01 00:07:58
 ÚJ
>Ryrroshvar Syn Srrathyn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 385
OOC üzenetek: 18

Játékstílus: Megfontolt

//Ébredés: Fibienne, Ziál, és Felt az új fiú//

*Már épp folytatná a mesét, főképp a kislány lelkes szavaira - bár ha nincs is jóban a kölykökkel, el kell ismernie, mesélni azért nagyon is szeret - amikor hirtelen egy váratlan vendég bukkan - pontosabban zuhan - ki a fák közül, egyenesen a lábuk elé. Először felvonja a szemöldökét, aztán harsány nevetésbe kezd.*
-Micsoda nap! Hetekig egy fia lelket sem láttam, most pedig csak úgy jönnek az emberek! És fél-elfek. *sandít oldalvást Ziálra.*
-Én egy lóval sem találkoztam, bár vannak itt lónyomok, ha jól látom, kevesebb mint egy naposak... *mondja némiképp körbe pillantva, majd szokásos, begyakorolt, varázslatos mosolyával folytatja.*
-Ám épp meséltem. Ha a város felé tart, hát én is. Tudja melyik a helyes út? Mert ha igen, megmutathatná. Csak befejezem itt a mesét a kedves hölgynek, és a kicsikének. *mondja derűsen az újonnan jött férfinak. Látszólag egyáltalán nem zavartatja magát, hogy az itt jelenlévők közül senkit nem ismer hosszabb ideje néhány percnél. A lovagot végig mérve úgy látja rajta, nem okozhat neki gondot, és még jól is jöhet egy tapasztalt kardforgató az úton.*
-Segíthetek megkeresni azt a "szerencsétlent". Rendelkezem... öhm... némi tapasztalattal e téren. *mondja sejtelmesen, és csak találgatni lehet a szavaiból, hogy talán valamiféle mágiáról lehet szó.*
-Egyébként a nevem... *elgondolkodik egy pillanatra. Nem tudja, megmondja-e az igazit. Máskor úgy hazudik, mint a vízfolyás, de mivel ebben a távoli városkában, ahová érkezett, kötve hiszi, hogy bárki is ismeri a nevét, így végül igazat mond.*
-Ryrroshvar. De elég a Ryrros is. A családnevem nem fontos, úgy is könyvből olvastam ki. *mondja jó kedélyűen, majd megköszörüli a torkát.*
-Nos, ha nem akar továbbra is egyedül menni, javaslom, üljön le hozzánk. A hölgyeknek biztosan nincs ellenére. Elmondom a mesét, és már mehetünk is. Az az érzésem egyébiránt, hogy a hölgyek is lassan indulni készülnek... *vigyorodik el kajánul Ziál szemébe nézve. Fibiennere pillant.*
-Akkor elmondom gyorsan a mese végét! De várom ám a tanulságot, amit leszűrsz belőle! *tép egy darabot az ölében megmaradt sült nyúl maradékából.*
- Már alkonyodott, mire elérte a falucska határát, s kikötvén a csónakot, már bicegett is felé apja. Nagy volt ám a csodálkozás, amikor látták, mennyi finomsággal tért haza a fiú, s nem csak a vacsora asztalra jut majd belőle bőven, hanem mehet másnap Öreg Owen felesége, Geal asszony a piacra árulni.
Jól belakmároztak aznap este, s Kicsi Owen élvezte a rivaldafényt, melyben sütkérezhetett, először egész életében. Még Owen, a Kemény is csak egyszer bokszolta vállba, úgy, hogy majd leszakadt a karja, Sebes Owen pedig csak egyszer csempészett gilisztát a levesébe. Bár Öreg Owen kissé gyanakodva méregette, elhatározta, hogy ezentúl csak a Furafán túlról fog halat hozni, hiszen játszi könnyedséggel potyogtak a hálójába a finomabbnál finomabb falatok.
Így hát Kicsi Owen teli hassal, és hatalmas boldogsággal dagadó keblében tért nyugovóra, s álmában újra és újra felcsendült az a különös dallam a fejében. *meséli tovább a történetet.*
- Másnap már nem is tétlenkedett. Hajnalban kivetette az ágy, s még a reggel hideg ködében indult útnak a Furafához. Mire a nap delelőre ért, húzta is visszafelé a csónakot a faluba, s apja nem győzött csodálkozni, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen bőséges fogást hozott a családnak. És ez így is ment folyamatosan, nap mint nap ezután.
Már-már úgy tűnt, a mi Kicsi Owenünk karrierje egyenesen ível felfelé a csillagok felé, amikor is, a hetedik napon, ismét kihajózván, meghallotta megint azt a furcsa dallamot.
- Felhúzta hát a hálóját, és elhatározta, hogy a végére jár ennek a dolognak.
Behajózott a mocsárba, még mélyebben, mint addig valaha, egészen odáig, ahol már oly sűrűn álltak a fák, hogy alig tudott átevezni közöttük.
Mintha egy pillanatra tündéri árnyékot látott volna meg a fák között, s úgy követte ezt a látomást, mint a kósza vándorok a lidércfényt. Bár mocsárban hajózott, nem gondolta, hogy az volna, hiszen a lidércfény csak éjjelente jelenik meg, és fényességével csábítja az utazókat olyan helyekre, ahonnan nem térnek vissza többé.
Ez más volt, valami alak, valamiféle tünemény, amit követnie kellett bármi áron.
Ahogy evezett tovább és tovább, hirtelen kiért a fák közül, egy olyan széles, tavas tisztásra, ahol hatalmas fűzfák kapaszkodtak egymásba, egy óriási kupolát alkotva a víztükör felett.
- A víztisztás túlsó végén, facölöpökön állt egy hatalmas kunyhó, melynek ablakából hívogató fény áradt feléje.
Ki lakhat itt, a mocsár közepén, a Furafán túl? – elmélkedett a fiú, majd minden bátorságát összeszedve tovább hajózott a kunyhó felé. Már majdnem odaért, amikor megpillantotta a vesszőkerítés túloldalán az asszonyt, aki egy székben ücsörögve valamiféle hálót font, s úgy dalolt, mint valamiféle ismeretlen, földöntúli madár.
Kicsi Owen nem értette, milyen nyelven énekel, de teljesen elvarázsolta, akár egy szirén, s nem is tehetett már mást, mint, hogy odahajózik hozzá.
Amikor a vesszőkerítés mellé ért, kikötötte a csónakját, és felállt benne, hogy szemügyre vegye az asszonyt.
Zöld ruha volt rajta, zöld, csatos köpennyel, derekán megannyi karom és toll libegett, nyakában agyarfüzér, gubancos, fényes, sötét hajában pedig mindenféle gyöngy és toll ékeskedett. Ragyogó, zöld szemekkel nézett fel a fiúra, s kedvesen elmosolyodva szólt hozzá.
- Üdvözöllek Kicsi Owen. Már vártam, hogy mikor jössz el hozzám.
Kicsi Owen majd kiesett a csónakjából, amikor a nő megszólalt. Egyrészt a csodás, elbájoló hangjától és tekintetétől, másrészt pedig attól, hogy a nevén szólította őt. *fűzi tovább a történetet, és bekap egy falat húst. Lassan elfogy az étel, így ideje is lesz már menni.*
- Ismerjük egymást? – kérdezte az asszonyt, mire az még szélesebben elmosolyodott, felállt, letette a fonott székbe a csillogó hálót, amin éppen dolgozott, és a vesszőkerítéshez sétált.
- Nem találkoztunk még, de a halak mindent tudnak. – válaszolta. – Azt is, hogy a neved Kicsi Owen, s Te vagy a legifjabb a családodban. Azt is, hogy az atyád fogta ki őket eddig, de már a Te feladatot, s azt is, hogy nem vagy túl jártas a halászásban. Ám azt is elárulták, hogy egy ideje sokukat vitted magaddal, méghozzá azért, mert az általatok Furafaként nevezett totememen túl kapdosok ki őket sorjában. Tudtad e Kicsi Owen, hogy a halak ennyire beszédesek? *Ryrros egyre jobban belemelegedik a mesélésbe, és olyan átéléssel mondja, hogy élvezete szinte átragad a hallgatóságra is.*
- Kicsi Owen megrázta a fejét, mire a nő harsányan felnevetett.
- És azt, hogy ahonnan kifogtad őket, már az én birtokom?
- Nem tudtam, biz’ isten! – szólt azon nyomban a fiú, kissé megrémülve, hogy most aztán nagy bajba kerül, de az asszony csak nevetett tovább, ami még káprázatosabbá varázsolta amúgy is sugárzó szépségét.
- No, ne rémüldözz. Az én nevem Rigantona. Kerülj beljebb énhozzám, s talán még a jövődet is megvitathatjuk!
Kicsi Owen kissé még mindig rémüldözve, de nagy erőt véve magán, kikászálódott a csónakból, és a vesszőkerítésen át követte az asszonyt a kunyhójába. Minden mozdulata kecses, és csodálatos volt, mintha egy mitikus nimfa bújt volna ki az egyik fa odvából, hogy ellejtse neki a Hold táncát.
- Odabent otthonos volt, és mégis zűrzavaros. Egy tenyérnyi hely, annyi sem volt szabadon, s bár a kandallóban vidáman ropogott a tűz, valamiféle fekete, szenes aljú üst alatt, volt néhány baljóslatú árny a falakon. A kis szobácska, ahová bevezette, tele volt mindenféle hordóval, kosárral, a falakon szarvas agancsok, nagymacska koponyák, tollas díszek, és megannyi furcsaság lógott, a mennyezeten szárított növények függtek, és néhány elejtett fajd, a kopár faasztalon pedig egy nagy kancsó, és két kupa foglalt helyet.
Rigantona töltött a kancsóból mindkét kupába, és az egyiket Kicsi Owennek adta, majd intett neki, hogy foglaljon helyet.
A fiú leült, és beleivott az italba. Valamiféle bor lehetett, de nem tudta megmondani, pontosan mi is. Olyan fűszeres volt, és friss, édes, mint amilyen az istenek ambróziája lehet.
Rigantona mosolyogva nézte, majd letette a kupát, és felszegte gyönyörű fejét.
- Mondd csak Kicsi Owen. Elérted azt, amit szerettél volna? Büszke rád az apád?
Kicsi Owen majd megfulladt a borban, amit épp leakart nyelni, hogy minél gyorsabban válaszolhasson az asszonynak.
- Boldog, hogy ennyi halat vittem haza… de még mindig csak Kicsi Owen vagyok…
- Kicsi Owen vagy, mert tudja az apád, hogy ami halat fogtál, azt nem úgy szerezted, ahogyan kellett volna. Talán a saját szemével kellene látnia, mennyire ügyes a kezed!
Kicsi Owen ismét beleivott a borba, majd felsóhajtva nézett Rigantonára.
- Nem vihetem magammal, mert látná, hogy a Furafán túl halászok… máshol pedig semmi sem akad a hálómba! – válaszolta a fiú elkeseredetten. Rigantona csak somolygott az orra alatt.
- Na, ne légy ilyen bánatos! Ha szeretnéd, én segítek neked.
Kicsi Owen szemei elkerekedtek. Ki lehet ez az asszony? Nem elég, hogy gyönyörű, és bűbájos, nem leckéztette meg, amiért a birtokán halászott, de még segíteni is akar neki?
- Hogyan?
Ennyi tellett Kicsi Owentől.
Rigantona széles mosollyal arcán nyúlt át az asztalon, és érintette meg Kicsi Owen kezét, meggátolva ezzel, hogy a fiú még többet igyon.
- Láttad a hálót odakint, amit épp az imént fejeztem be? Neked készítettem, mert láttam, mennyit bajlódsz apád hálójával. Add vissza a hálót az öregnek, és használd eztán ezt! Bárhová is hajózol, mindig tele lesz a hálód, s az Öreg Owen ezt már saját szemével is láthatja majd! Csak annyit kell mondanod neki, hogy annyi halat fogtál, hogy saját magad is árultál egy keveset, és a jól megérdemelt pénzből vettél magadnak egy saját hálót.
Kicsi Owen feje már kótyagos volt a bortól, de annyit megértett belőle, hogy az asszony hálója valami csudálatos dolog lehet, ha bárhol halászhat vele, mindig lesz benne valami, ami a vízben evickél.
- Miért foglalkozol velem, így, hogy nem is találkoztunk még soha?
Rigantona felnevetett.
- Ó! Én kevesekkel találkozom, mégis mindenkit ismerek, és egy kicsit mindenkit kedvelek is a falutokban. Sokan járnak hozzám segítségért, és én segítek is, ahol csak tudod. Van némi bűbájosságom, s szíves örömest fordítom tudásom az emberek jóléte felé. Na persze, minden csodának van valamennyi ára.
Kicsi Owennek itt lett gyanús a dolog, de a bor íze a szájában már teljesen elkábította, így csak bárgyún vigyorgott az asszonyra.
- És mi volna az?
- Csak egy apróság. – hajolt közelebb hozzá Rigantona. – Valóra válnak az álmaid, az apád büszke lesz rád, és Halász Owen leszel! Mindig lesz étel az asztalodon, és leány az ágyadban, arany pedig a zsebedben! Úgy fognak tisztelni, mint Öreg Owent, és többé nem kellesz a Furafátokon túlra jönnöd. Na de én akkor nagyon magányos leszek… - szomorodott el Rigantona tekintete, s Kicsi Owen szíve majd belefacsarodott.
- Annyit kérnék hát tőled, hogy amint Halász Owen leszel, jöjj el hozzám, és segíts nekem a halászásban. Hiszen már annyira híres, és nagy múltú leszel, hogy hat naponta egy alkalommal igazán tehetsz némi ételt az én asztalomra is! Így mindketten jól járunk. Mit gondolsz?
Kicsi Owennek nem kellett sokat gondolkodnia a válaszon, bár a gondolkodás igazából sosem volt az erőssége. Azonnal rábólintott, Rigantona pedig boldogan koccintott vele a nagyszerű szövetségre.
Beszélgettek még hosszasan, majd alkonyattájt kikísérte őt az asszony, s átadta neki a hálót. Ám mielőtt Kicsi Owen elhajózhatott volna, Rigantona kezet nyújtott neki, s amikor megfogta a nő puha ujjait, apró fájdalom hasított a tenyerébe. Elrántotta a kezét, s látta, amint picinyke vágás húzódik a bőrében. Nyomban szájába is kapta, hogy elállítsa a vérzést.
- Legyen ez az alkunk biztosítéka. – biccentett Rigantona. – Vidd a hálódat, s ne feledd… amint nem leszel többé Kicsi Owen, várlak vissza a kunyhómhoz!
Kicsi Owen pedig elhajózott, vissza Hűstekeresbe, hogy elkezdje élni a régi, jól megérdemelt életét.
Teltek múltak az évek, s Kicsi Owen valóban elnyerte apja büszkeségét. Gyakorta jártak ki együtt halászni, s csak úgy hüledezett az öreg, hogy fiának mindig bőséges fogás van a hálójában. Már a bátyjai sem piszkálták, s egyre növekvő tisztelettel néztek rá a falubeliek.
Kicsi Owen hamarosan vett magának egy saját házat, lett egy szép bejárónője, akivel csakhamar összemelegedett, majd lett egy felesége is, Minna, aki mellett még mindig ugyanúgy összemelegedett a bejárónőjével.
Az Öreg Owen hamarosan túl öreg lett, és meghalt, így bár Owen a Kemény lett a család új ura, ő kapta meg a Halász Owen címet, és amúgy is volt már neki saját házikója.
- Rigantona feledésbe merült, hisz Kicsi Owen, aki immáron Halász Owen volt, nagyon elfoglalt emberré vált, akinek lépten-nyomon szükséges volt pénzt költenie, és ifjú lányokat hajkurásznia. Persze a felesége tudta nélkül.
Egy napon aztán, amikor Kicsi Owenből lett Halász Owen betöltötte huszonnyolcadik életévét, éppen tíz évvel azután, hogy szövetséget kötött a zöld asszonnyal, egy nyugodalmas éjszakán, vacsora közben kopogtattak a háza ajtaján.
Minna, a felesége, csodálkozva pillogott férje felé, vajon ki lehet ez, ilyen kései órán, ám a csinos bejárónő, már szaladt is ajtót nyitni. Halász Owennek éppen, hogy csak volt ideje felállni az asztaltól, már lépett is be a házába egy zöld ruhákba burkolózott asszony, sötét, gubancos hajjal, és átható, zöld tekintettel. Majd megállt a szívverése, amint felismerte Rigantonát, aki ugyanolyan gyönyörű volt, mint tíz éve, egy szemernyit sem öregedve, ám nem volt bűbájos mosoly az arcán.
- Nem jöttél Kicsi Owen, pedig megkötötted az alkut! – mutatott a férfiú felé, ám Halász Owen csak fejét rázta Minna asszonya kérdő tekintetére.
- Nem tudom ki ez, és miért jött édesem, az istenre esküszöm!
- Nincs neked istened, Kicsi Owen, és nincs neked becsületed sem! Az ember jó szívvel ad, és viszonzást nem talál! Hát oly nehéz lett volna megtartanod a szavad?
Minna csak levegő után kapkodott, Halász Owen pedig látta, itt már nincs mit tenni, vagy hagyja, hogy ez az átkozott boszorkány tönkre tegye az életét, vagy befogja a száját, és kihajítja a házából. Az utóbbi mellett döntött. Koszos, hagymázas képzeletű csavargónak titulálta az asszonyt, majd kipenderítette az otthonából, miközben Rigantona szitkokkal szórta tele, majd rácsapta a tömör, faajtót.
Halász Owen aznap este nem sokat aludt, s felesége is csak forgolódott mellette.
- Korán felkelt, hogy kihajózzon, és délre már meglegyen a napi fogás, ám amint kilépett a házból, olyan bűz csapta meg az orrát, hogy felkavarodott tőle a gyomra. Azonnal a csónakjához sietett, ám amikor odaért, döbbenten látta, hogy döglött halak ezreit sodorja ki a víz a partra. Mindegyikről lefakadtak a pikkelyek, és feketére színeződött gyomruk kifordult a hasuk alján. Halász Owen oldalra fordult, és kiokádta a reggelijét egy bűzös halkupacra. *nevet fel Ryrros. Talán kicsit túl hitelesen is meséli a történetet.*
- Közben már gyűltek is az emberek köréje, és mindenki undorodva, öklendezve nézte a látványt. Elképzelni sem tudták, mi történhetett; talán valami megfertőzte a vizet, találgattak, vagy már a halak is megbolondultak – aztán valaki elkiáltotta magát.
- Ez a Zöld Asszony bosszúja!
Halász Owen majd megfulladt a felismeréstől. Hiszen ismerik mind itt a faluban a Zöld Asszony legendáját, s bizonyára akkor tudnak az öregek egyet, s mást az alkuiról is. Nem kell sok a falu népének, hogy kisilabizálják, a halak kivel vannak összefüggésben, és ki az, akinek a sorsa viharos hirtelenséggel fordult jobbra… így Halász Owennek nem volt mit tennie, azonnal bepattant a csónakjába, hogy menthesse saját bőrét, ahogyan csak tudja, és sebesen kezdett el a Furafa felé evezni.
Sokan néztek utána értetlenül, miközben eltűnt a vízből kifelé ágaskodó fák sűrűjében, s kisvártatva már a vért könnyező alkotás mellett is elhaladt.
Bár napfényes reggel volt, szokatlan módon sötétség honolt a mocsár ezen részén, s folyvást nekiütköztek a csónak oldalának a víz felszínén is bőszen lebegő, döglött halak. Aztán kiért a víztisztásra, s szinte megkönnyebbülve látta meg a fénnyel pislákoló kunyhót. Ki sem kötötte a csónakot, csak felugrott a vesszőkerítés túloldalára, majd a kunyhó ajtajához rohant, és bezörgetett rajta.
Először válasz sem érkezett, ám második zörgetésre kinyílt az ajtó, s Rigantona jelent meg benne. Először sötét tekintetet vetett a férfi felé, majd széles mosoly terült szét az arcán.
- Úgy? Hát meglátogatod a koszlott csavargót?
Halász Owen azt sem tudta mit mondjon, hogy mivel békíthesse ki a boszorkát.
- Elfeledtem az alkunkat, Rigantona, bocsáss meg! Szüntesd meg a dögvészt a faluban! Ha kipusztítod az összes halat, semmim nem marad!
- Tehát azt várod tőlem, hogy csettintsek, és minden rendben legyen? Nem tartottad meg az ígéreted, és a tetejében, még meg is aláztál! Így hálálod meg a segítséget, Kicsi Owen?
- Könyörgöm neked… bármit megteszek… - könyörgött a fiú.
Rigantona mosolya olyan mélyre húzódott, hogy Halász Owen hátán felállt a szőr, és a hideg futkosott a karjain át.
- Meg is fogsz tenni bármit. Ó, igen. Még szép, hogy bármit.
Rigantona elkapta Halász Owen karját.
- Egész életedben nem vezetett más, mint az önzőség! Tilosban jártál, és csak rémüldöztél, de bocsánatot nem kértél! Más segítségére támaszkodtál, mert könnyebb volt, mint magad küzdeni a helyedre, aztán szórtad a pénzt, galádul bántál a szeretteiddel, és a bosszú vezérelt a testvéreid iránt is, az alkunkat pedig kezdettől fogva nem akartad betartani! Hát mit érdemelnél, Te átokfattyú?
Halász Owennek elállt a lélegzete is, és butácska szemeiben most villant a felismerés. Rigantona mindent tudott, már kezdettől fogva.
A zöld asszony felnevetett, majd elengedte a férfiú karját, tőrét előkapva csíkot vágott a tenyerébe, és Halász Owen homlokának nyomta véres kezét.
- Az ilyen ember nem szolgál mást, csak önmagát. Szolgáld hát a falud további jólétét most az egyszer azzal, hogy engem szolgálsz!
Mielőtt bármit mondhatott volna Halász Owen, lélekben ismét Kicsi Owenné törpült, a teste viszont annál nagyobb, és szőrösebb lett. Ruhái szétrepedtek, és leváltak róla, kezei megdagadtak, és hatalmas karmok nőttek ujjai helyére. A világ hirtelen beszürkült számára, s mire kimondhatta volna „Mi történik velem?”, már csak hosszú, elnyújtott hörgés jött ki a torkán.
Rigantona elégedetten állt előtte, és karba font kezekkel csodálta művét.
- Mától a neved Deoradhan, mint a fogság. Élj ebben a börtönben, ahogy az önzőség börtönében éltél eleddig. És minden este az én asztalomra teszed majd a vacsorádat.
Attól a naptól fogva Rigantona üstje mindig tele volt friss hallal, és rákkal, Kicsi Owenből lett Halász Owent pedig nem látták soha többé. Az asszonya, Minna, Sebes Owen felesége lett, és újabb szakajtónyi Owent adtak a városnak, Deoradhan pedig búsan brummogott a mocsár zsombékjai között, esténként pedig Rigantona ínycsiklandozó falatok, és friss bor mellett mulatott a medve ügyetlen tánclépésein.
*Mikor befejezi a történetet, elfogy az utolsó falat hús is. Elégedetten egyenesedik ki, és veszi fel méltóságteljes, elfes tartását.*
-Vége! Nos? Megérte meghallgatni a mesémet? *vigyorog szélesen a hallgatóságra.*

3290. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 23:10:24
 ÚJ
avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Ébredés + Felthys//

*Látszatra még mindig nem mutat nagy érdeklődést, de kifejezéstelen arca mögött, azért kezd bosszankodni az idegen szavain.*
~Kísérlet? Szerinted én egy kísérlet vagyok? Rendben szemtelen sötételf szerzet, lehetsz te az első, amíg végleg el nem veted a sulykot és a torkodra nem forrasztom a vigyort.~
*Megőrzi a mosolyát kívül, de közben szemével küld egy figyelmeztető pillantást a "sötét rokonnak", majd Fibienne felé mutat.*
-Láthatja nagy lelkesedéssel hallgatjuk.
*Mikor az idegen belefog a mesélésbe, el kell ismernie, hogy érdekes kis történetet hozott össze. Már éppen bele akar egyezni a folytatásba, mikor elébük vágódik a fényes páncélú ember. A hirtelen érkezés váratlanul éri, talán ennyire lekötötte, hogy oda figyeljen a mesélőre, így ő is felugrik és védelmezőn tolja maga mögé kishúgát.*
~Úgy látszik ez a mai a váratlan érkezők napja.~
* Mielőtt válaszolhatna Fibienne már csacsogni is kezd hozzá.
*Az égre emeli a szemét, hát csak ennyit ért neki a múltkori lecke a gyanakvásról. Ezek szerint semmit nem jegyzett meg belőle. Jól végig néz a páncélos férfin, majd mosolyogva fordul hozzá.*
-Üdvözletem! Ez, aztán a váratlan belépő! Sajnálom nem láttam lovat erre felé.
*A kedvesség álarca mögött, megint csak a gyanakvás bújik meg. Kötve hiszi, hogy ez az ember ismerné Lazelitet. Igaz, ha tolvaj lenne talán nem hasra fekve nagy zajjal érkezik. Egyelőre várakozóan néz az idegenre, hátha megtudja róla is kiféle.*


A hozzászólás írója (Ziál Nimoden) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.09.30 23:12:41

3289. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 22:52:38
 ÚJ
>Fibienne Ayalsa avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 141
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Ébredés + Felthys//

*Az elején még csak szórakozottan figyeli a történet alakulását és inkább Azzu-val van elfoglalva, de ahogy a mese szálai egyre szebb képet tárnak a hallgató lelki szemei elé, úgy Fibienne is elkezdi hegyezni a fülét, hogy a vége felé, már révülten hallgassa a történetet. Egyszerre teszi kíváncsivá, sejteti benne a félelmet és kápráztatja el a varázslatos látképpel. Fibienne-nek elég jó a képzelő ereje, így szinte a csónak akár fel is bukkanhatna a közeli tóban, hogy a zöld leveleken átfurakodó, szikrázó napsütésben keresse a hangot. Egyszer csak, mintha tényleg hallana valamit, de a tórténet folytatódik, s az ölében szuszogó vadászgörény emelkedő pocakja megnyugtatja.*
~Azzu biztos érezné azzal a fekete orrával, ha valami közeledne... ~
*Ezt a pillanatot választja az idegen, hogy megszakítja mondókáját. Hirtelen fel is kapja rá a fejét, mire a görény apró fekete szeme is elkezd villogni.*
-Igen!
*Feleli a vártnál egy kicsit hangosabban, így gyorsan el is halkul. Féloldalas kérdő pillantást vet nővérkéjére, majd ijedten kapja fejét a zörgő bokor irányába. Lélegzet visszafojtva várja, hogy mi lehet az, ami így zörög, majd meglepetten pattan föl az előttük elvágódó lovag hatására. Mert, hogy lovag az illető, ahhoz nem is férhet kétség. Páncélt csak a lovagok hordanak. A fura bácsi ezzel ki is csúszott Fibienne figyelmi zónájából.*
-Lazelit-et keresed? Ő nincs itt! Már elment tanítani a barakk-ba.
*Adja meg a szerinte tökéletesen érthető választ.*
-Lovat viszont nem láttam!
*Rázza meg nagy komolyan a fejét, majd közelebb lép a lovaghoz.*
-Te is lovag vagy, ugye? Olyan nagy harcos!
*Mert ha valaki lovag, akkor már kész regényhős. Trónok hosszú harcának lényeges eldöntői. Legalábbis részben... *

3288. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 22:19:38
 ÚJ
>Felthys Belaldur avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164

Játékstílus: Vakmerő

//Ébredés - Ziál, Fibienne és Ryrroshvar//

*Amikor a hold helyett a fényes korong ragyogott fényesen, Felthys szokásos lovaglótúráját űzi az erdőben. A hajnali órák a kedvenc napszaka, a szürkés égbolttal, ahol egyszerre tarkítja azt a nap és a csillagok, és az sem ritka, hogy az éji fényes korong is helyet kap ott.
A hajnal egy olvasztótégely az égitestek között, kétség sem fér hozzá, de a népek közt is hasonló a helyzet. A piactéri sürgés-forgás közepette minden létező fajból legalább egyet felfedezni vélt. A portékások mindig értékes újdonságokkal kecsegtetnek, és nem elvetendő meglátogatni őket reggelente, mert csak az égiek tudják, mihez juthat áron alul az emberfia.
A kovácsműhely -ahol már szinte törzsvendégként számít-, már ilyenkor is ontja magából a koholt vas gyönyörű illatát, s ez felidézi a harcosban a pengék acélos csókjának hangját, a szikrázó táncot, amit egymással lejtenek. Azért nem bízza el magát: kezei néha vállára és lapockájára vándorolnak, ahol nemrégiben nyilakat kapott, dögivel. Ez mindig is óvatosságra fogja őt inteni.
Már lassan átügettek a fél erdőn, mikor a csatamén valamitől megriad, s ledobva magáról lovasát, elvágtat a semmibe.*
-Legalább köszöntél volna el, te szerencsétlen gebe!
*Felthys most már tényleg fejét foghatja. Se étele, se lova, nem mellesleg itt ragadt az égiek háta mögött. Egy darabig vár, hátha visszatér a drágalátos paci, de annak esze ágában sincs visszajönni. Nem mintha rossz dolga lett volna.
Búslakodva csörtet végig az erdő sűrűjén, mikor szinte belevetődik egy társaság kellős közepébe. A bokros egyik ágába a meglepetéstől meg is botlik, hasra vágódva egyenesen a lábuk elé.
Még fényes pácéjáról letörli a port, majd a hirtelen felpattanás lendületével nyílik ki szája is.*
-Sziasztok! Nem láttatok erre egy fehér lovat? ledobott a szerencsétlenje.
*Egy darabig végigfigyel a társaságon. Egy férfi, egy nő és egy gyermek.
~Ezek szerint már nem vagyok messze a várostól. Azt majd később megkérdezem. Csak próbáld ne leégetni magad, nehogy!~
A madarak is vihognak a harcos szerencsétlenségén, köztük egy kakukk, aki pont őt figyeli. Amíg válaszra vár, páncélját tovább porolgatja, mint valami műkincset.
De a ló nagy eséllyel lelépett a búsba. És egy utcagyerek elkapja, és vagy igásként végzi, vagy lókolbászként. Felthys, legyen ez most bármily kegyetlen, az utóbbit kívánja neki.*

3287. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 20:37:05
 ÚJ
>H'sakar Gaudjo avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Szelíd

//Harbossagi - vadászat//

*A kések érces hanggal forognak a levegőben, s a hideg acél átsüvít a bozótoson. A visítás mélyebb a többinél, tán az anyukát érte a kés.
Izgatottan szalad a hang irányába, majd szemügyre veszi a földön fekvő anyukát. A kés pont elvágta a gerincvelőt, így szegény állat bénulva rázkódik a földön.
Amíg az anya kiszenved, addig sem lesz rest az óriás, felkapkod két-két malackát a hóna alá, akik kapálózva visítanak a kolosszus karmai közt.*
-Sajnálni őket, viszont finomak. Rakjunk tüzet.
*Szól, majd a dobótőrrel egyenként elvágja a picik torkát.*

3286. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 20:24:55
 ÚJ
>Feleincater Harbogassi [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 12

Játékstílus: Vakmerő

//H'sakar - Vadászat//

*Ő is hallja az állatot és meg is állapítja, hogy hasonlít arra a hangra, amit ő csinált, tehát jó úton vannak. Nem tétovázik, egyből oda is ad kettőt a három dobókésből, egyet pedig a kezében fog. A kések süvítenek a levegőben, majd a bokorban eltűnnek, de nem hangtalanul. Hatalmas ordítás rezegteti meg az erdőt. Úgy tűnik, legalább az egyik talált. ~Találni el vad, jól célozni magas testvér. ~ gondolja, s egy pillanatig a másikra néz, aki valószínűleg el is indul a vad felé, hogy a kegyelemdöfést is megadja neki, de, ha nem, akkor Harbogassi sem követi, hiszen nem tudja, hogy mit kell tennie. Egyszer vadászott talán egész életében - gyermekkorában, de akkor is egy íjjal, ami majdnem eltalált egy embert, így azóta nem is nagyon próbálkozott eme szakmával. *

3285. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 20:08:11
 ÚJ
>H'sakar Gaudjo avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Szelíd

//Harbossagi - vadászat//

*Mosolyogva konstatálja, hogy társa egyre ügyesebb és ügyesebb a hangutánzásban.
~Még végén törzstag lenni!~ -mosolyogja meg magát a csörtetés közben.
Majd hirtelen egy hangfoszlány üti meg fülét. Ujjait a magasba emelve inti csendre társát, majd azokat a cserjésre fordítja, s suttogásban szól oda.*
-Vaddisznó. Röfögése mutatja, szoptat. Most azt hiszi, állatok vagyunk. Adj dobókés, kettő!
*A kutya kikötve vár a szegénynegyed egy romosabb részénél, és már látja maga előtt, ahogy a blöki vidáman eszegeti a süldősültet.
Ha az óriás odaadja neki a késeket akkor azokat precízen ujjai közé illeszti, majd vaktában beleküldi a cserjésbe, a hang irányába.*

3284. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 20:06:38
 ÚJ
>Ryrroshvar Syn Srrathyn avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 385
OOC üzenetek: 18

Játékstílus: Megfontolt

//Ébredés//

*Mikor végre meginvitálják a tűhelyhez, már ott is terem a számára odakészített pokrócon. Kivesz valamit a zsebéből, és egy pillanattal később keze nyomán már ropog is a tűz a megcsonkított nyúlmaradvány alatt.
Leveszi hátáról mindenféle furcsa teremtménnyel tarkított, faragott fa botját. Ahogy félresöpri a köpenyét, hogy kivegyen a zsebéből egy kis tégelyt, elővillan vörös, ordító oroszlánfejet mintázó, hosszú ostorának markolata.*
- Vadászgörény, mint mondottam kis hölgy. *kacsint a kislányra nem lankadó jókedvvel.*-Még szép, hogy ízlik neki! Falánk kis húsevő! Egy tengerentúli városban akadtam rá! Épp egy arany medált vitt a szájában fürgén az utcán! Vigyázz vele, ügyes kis tolvaj! *nevet, majd sokatmondó pillantást vet a nőre, melyben egy pillanatra megvillan némi fenyegetés.*
- Ügyes, nagyon ügyes. Bár talán örülhetek, hogy nem a fattyú nevet választotta! *nevet fel ismét. A hangjában nincs semmi öröm.*
- Miből jött rá? Nem vagyok épp az apám fia. *vigyorog, majd leaprít a tűzön megmelegedett nyúlról némi húst, és egy kendőre teszi, törökülésben lévő lábaira, majd megszórja a tégelyből kivett, zöldes porral. Biztos valamiféle fűszer lehet, vagy fűszerkeverék. Ismét a gyerekhez fordul.*
-Nos, hogy mese, vagy igazi.... az töntsd el Te magad! Én úgy hallottam, megtörtént, mások úgy mondják, csak egy régi történet, amit még az öreganyák találtak ki, hogy elaltassák gyermekeiket... de, hogy melyik az igaz? Ki tudja azt már!
*Lecsíp egy falatot a húsból, és jólesően felsóhajtva összerágja, majd lenyeli.*
-Mmm... nincs is jobb ennél... már csak egy kis gomba hiányzik róla... a gomba elmaradhatatlan...
*A nőhöz fordul.*
- Egyébként maga se tagadhatná, hogy félvér, és alighanem sötét... cc-cc-cc. Hová tart a világ? De megnyugtató, hogy fiatalabb nálam. Jócskán. Így még lehetek én az első kísérlet! *nevet fel, mintha az egész olyan tréfás lenne. Eszik még egy kis húst, majd oldalvást a kislányra tekint.*
- Akkor el is kezdeném... hallottad már a Zöld Asszony meséit? Igen tanulságos történetei vannak! Nos, el is mondom az egyiket, amit már fejből tudok, oly sokszor hallottam! Figyelj jól!
- A mocsárban úgy ragyogott a nap, mintha kötelességének érezné, hogy mindenhová be kelljen áramolnia. *kezdte el vidáman és közben falatozva.*- Akárha arany cseppeket hullajtott volna az ég. A fény leomlott a dús lombokra, végig siklott az ágakon, majd a bokrok vesszőin át megcsillámlott a zöldesen ringó víztükrön.
- Egy csónak hasította ketté az ingovány finom kis fodrait, melyben egy ifjú, sötét hajú fiú ücsörgött. Kezében gondosan megmunkált halászháló, melyet időről időre kivetett a vízbe, várt egy kicsit, majd kiemelve a néhol egészen sekély latyakból, kibogozta belőle a rákokat, és apró halakat, melyek a fogságába estek. Owen fia Owen volt.
- Így ment ez náluk, a családjánál. Ha fiú született, mindig az apja nevét örökölte. Még ha több fiú is volt a családban, s bizony fiúkból volt is egy szakajtóra való! *nevet.*- Volt az Öreg Owen, az apja, Owen, a Kemény, a legidősebb fivére, aki már asszonyt is vitt a házhoz, Sebes Owen, aki futárként szolgált a helyi nagyúrnál, Moya, a nővére, és Eszes Owen, a legifjabb bátyja, aki állandóan a könyveket bújta, és ő volt a család esze. Mindegyikőjük jeleskedett valamiben, vagy az erőben, vagy a tudásban, esetleg az ügyességben, Moya pedig a szépségben, de ő… ő csak Kicsi Owen volt.
- Bár már tizennyolc nyarat látott, mégsem vitte semmire, és eléggé úgy festett a dolog, még a Halász Owen nevet sem kaphatja meg apjától. Mostanság szinte semmi sem volt a fogás. Apja volt a helyi falucska, Hűstekeres főhalásza, ám az utóbbi napokban betegeskedett. Mivel egyik fia favágó volt, a másik futár, a harmadik meg tudós – Kicsi Owen szerint csak tudálékos – neki kellett kihajóznia a kis csónakban, hogy halat és rákot fogjon a Hűstekeres mocsarában.
- Sok helyütt jó volt a víz, másol zavaros, de Owen ismerte a jó helyeket, mégsem sikerült soha semmit fognia. Aznap viszont rámosolygott a szerencse!
A mocsár északi része felé hajózott, egyenesen az ingovány szívébe, olyan mélyre, amilyen mélyen soha nem járt, még az apjával sem. Már réges-régen elhagyta „Furafát”, amely a mocsár egy pontjánál kilógott a vízből. Tulajdonképpen egy totem volt, hatalmas, nyitott szájú, nagy szemű, véres könnyekkel tarkított, faragott totem, de a fiú mit sem tudott ennek igazi elnevezéséről, így ugyanúgy hívta az alkotást, mint a falu minden tagja, persze Eszes Owenen kívül. Furafának.
- Ott, ahol ez a különös műemlék kiemelkedett a vízből, az volt a mocsár nem hivatalos határa. Senki nem merészkedett tovább ennél az oszlopnál, és Öreg Owen is óva intette fiát, hogy erre menjen. Hogy miért, azt senki nem árulta el neki, de miért is tartott volna be egy ostoba szabályt, ha a Furafán túl ennyi kifogható hal és rák mozgolódik a sekély vízben?
- Ma végre büszke lesz rá az apja! – gondolta miközben széles vigyorral arcán figyelte az egyre gyülekező vízi halmokat a halászcsónakban.
Vidáman vetette ki újra a hálóját, és magában dudorászva a fák ágai között beragyogó napsugarak felé fordította arcát.
"Hejj-hó, jajj de jó,
sodor tovább a folyó,
zöld víz, csillanó,
zeng a madár, hóhahó." *énekel a férfi.*
- Nem zengett a madár. Kicsi Owen elhallgatott, és körülnézett. Szokatlan csend volt, pedig az imént még vidáman csipogott a fülemüle. Az erdő magányosan, és napfényesen hallgatott, mint a sír.
Milyen különös. – gondolta a fiú, majd kiemelte a halászhálót. Örömmel látta, hogy abban megint egy tucat kis vöröses halacska ficánkol, s néhány barna rákocska is. Alaposan kirázta őket a hálóból, majd egy erős ággal szakszerűen elkábította a szökni készülő ollósokat, amikor valami csengő dallam ütötte meg a fülét.
Felpillantott, de nem látott senkit. Mi lehet ez? Egy madár? Nem… bár legalább annyira gyönyörű, mint a csalogány éneke.
Tovább fülelt, s elcsípett egy két dallamot, aztán a hang elveszett, és ismét csend borult az erdőre. Figyelt mindenfelé, fel és le, ide és oda, ám nem történt semmi, így vállat vont, s a csónak tartalmát látva, úgy ítélte meg, eleget fogott erre a napra. Megfordult hát, s visszafelé kezdett evezni Hűstekeresbe. Meséljem tovább? *kérdezi széles mosollyal, miközben az ölében fekvő nyúl már majdnem teljes egészét elfogyasztotta.*

3283. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 19:59:59
 ÚJ
>Feleincater Harbogassi [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 12

Játékstílus: Vakmerő

//H'sakar - Vadászat//

*Úgy tűnik nem társa falta fel a vadakat, hanem csak beljebb vannak az álltok. Elcsodálkozik, mikor társa mondja, hogy az állatok hangját utánozzák. Azon csodálkozik el, hogy ez nem jutott eddig eszébe soha. Egyből meg is próbálja, először halkan, hogy felmérje hangutánzó képességét. *
- Grögf-grögf. *Halkan el is neveti magát, egyelőre nem nagyon megy neki. ~Állatok beszélni más nyelv, én nem tudom utánozni. ~ Újra nekipróbálkozik a hanggal, ami már jobban megy. Most valahogy így hangzik: "grbökk-grbökk". Igaz még mindig nehéz lenne átverni egy vadat, de ahogy próbálkozik mindig egyre jobb, és jobb lesz a hang. A végén már attól kéne félnie, hogy egy harmadik fél őt hiszi majd vadnak. De erre nem is gondol most, mert nagyon élvezi, hogy ilyen ügyesen tudja utánozni a prédája hangját.
~ Már tudom mondani állatok nyelve. ~ Egy pillanatra leáll. Most veszi csak észre, hogy a "tudom" szót már másodszor is jól mondta. ~Tudom már szinte emberek nyelve is. ~ Mosolyodik el, majd folytatja a "kiáltozást". *
- Biztosan közel lenni már sok vad! *Suttogja két hang között társának. *
~Enni finom vad. Tudok vadászni. Tudok, tudok, tudok! ~


3282. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 18:22:37
 ÚJ
>Tiban Balak avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Szelíd

* Az erdő csodálatos. Ennyit képes hozzáfűzni a fák pompás csoportosulásához, ami egyre csak közeledik hozzá. Tiban talán most érzi magát először kicsit ellazultnak mióta a városban van. (Ami azért irónikus, mert épphogy most jött ki a városból, ha úgy nézzük.) Persze nem engedi hogy figyelme lankadjon, hiszen az erdő tökéletes lenne egy ellene irányuló támadásra. Nincs távolsági fegyvere, csakis tőrére hagyatkozhat. Egy egyenesen kilőtt nyíllal vagy eldobott pengével könnyel eltudnák intézni most.*
~ Erre jobban kéne figyelnem. Mióta eltűntek az embereim teljesen kiszolgáltatott állapotba kerültem. A harci tapasztalatom kimerül a megfélemlítésben és a hasbaszúrásban.~
* Sürgősen tovább kell képeznie magát. Ameddig nincs se pénze sem pedig hatalma, addig csakis arra hagyatkozhat amit ő maga tud. És ez sajnos egy komolyabb hangvételű viadalban elég haszontalan. Egy kocsmai verekedést még ki tudna állni, néhány kitört fog vagy bekékült folt még nem a világ, azonban ha egy páncélos törne rá... maximum elugrani tudna.*
~ Nem is beszélve a mágusokról. ~
* Jegyzi meg magában a férfi, ahogyan egyre beljebb keveredig az erdőbe.*
~ Nem bújkálhatok örökre a városban. Előb utóbb rám fognak találni. De ha nem is találnának, nem tudnék sokáig így élni. Éhezés és hajléktalan élet? Tiban, régóta elhagytuk már ezt. ~
* Meg kell hagyni, sokat kivett belőle a hosszú út Artheniorig. A 'földek' amiket elhagyott nem éppen közeli vidékre esnek, de ennek tetejébe ezt a távolságot gyalog kellett megtennie. Csoda hogy nem támadták meg a banditák és a farkasok az úton.*
~ Persze ezt is csak magamnak köszönhetem. Senki sem igérte meg, hogy vigyázni fog rám, nem igaz? Főleg mióta belekeveredtem.~
* Behunyja szemeit és kissé hátradönti fejét. Mély levegőt vesz a tiszta, erdei légből. Csodaszámba megy hogy eddig nem érnek el a város zajai. Se a szegények kiáltásai, sem pedig a kovács kalapálása.*
~ Bezzeg itt már vannak madarak. Ezek szerint csak a várost nem kedvelik annyira. Mondjuk megértem őket, én sem élnék ott. ~
* Elmélkedik halkan, majd eszébe jut hogy gyakorlatilag ő is ott él. Már három egész napja, és még ki tudja meddig. Mi van ha egész éveket kell itt töltenie? Vagy akár az egész életét? Nem lenne képes egyszerű munkába fogni, családot tartani és adózni, mint azok az embereket akiket ő régen... elvitt a 'földekre'. Tiban kifúja a levegőt a tüdejéből, majd körbe pillant. Egészen mélyen besétált a rengetegbe, így már a város sem látja igazán. Ez valamiféle furcsa módon csak megnyugtatja őt. Korgó hasára tapint, majd nyel egyet.*
~ Lehet a ma estét itt kéne töltenem. Az utcák kemények és büdösek bent és minden olyan zajos. Itt ha veszélyben is vagyok, legalább aludhatok egy kicsit. ~
* Nagyon fáradt. Fáradt és éhes. Annak idején tudta fejből az ehető növények listáját, azonban már elég messze eltűntek azok az évek. Egy kis húst még csak-csak sikerülne fognia valahogyan, legalább egy nagyobb ürgét vagy patkányt.*
~ Egy sündisznó is megtenné. Szabad tűzön egészen finom falatnak számítanak. Persze csak akkor ha nem lesz tőle férges vagy veszett az ember. Az elég kellemetlen. ~
* Efféleképpen gondolkodva merül egyre mélyebbre és mélyebbre a fák közé.*

3281. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2014-09-30 08:30:25
 ÚJ
>Korin Rosier avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

* A tisztást elhagyva a kellemes meditáció után, egy erdőbe érkezik. A transznak köszönhetően kipihentebbnek, és erősebbnek érzi magát. Úgy véli:*
~Egy-két vadállat most jöhetne itt az erdőben.~
* Az erdő sötét, mert sűrűn húzódnak a fák. A lombkoronán alig-alig jut át egy-két kósza fénypászma. Úgy határozik, hogy itt tábort ver éjszakára. Előszedi tűz szerszámait, gyűjt pár gallyat és hamarosan már lobog is a kicsinyke tábortűz. Hálózsák hiányában puha levelekre veti le magát. Ez a vacok is eléggé hívogató és viszonylag kényelmes, mert Rosier azon kapja magát, hogy a csillagok nézegetése közben le-leragad a szeme.*

1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7238-7257