//Lorsan és Nitta//
//A hozzászólás +16-os részletet tartalmaz!//
– Igen, értem. Szükséges, nekünk is, mert kell a hús. De legalább ne csak értelmetlen hősködés vagy dicsekvés legyen.
*Acél említésére láthatóan elszomorodik kissé.*
– Valahol rossz. Annyira szeretném, de nem merem, mert félek nem tarthat soká, és akkor meg fájni fog.
*Nitta lehajtja a fejét.*
– Ugye ezért is van, hogy a legtöbb elf semmire se tart egy emberi társat, így védekeznek, mert… mert mi nem élünk olyan hosszan? Ezért az elfek is lenézik, aki emberrel kezd, az emberek is, aki szóba áll egy elffel, és semmibe veszi a tényeket. Nem így van?
*Habozva, de végül Lorsan szemébe néz. Ő nem kettőjükről beszél, hanem a világról, arról, hogyan látják sokan, kívülről, ezeket a dolgokat. Arról, milyen megjegyzéseket hallott már korábban, amiket nem okvetlenül rájuk tettek, hanem másokra, akik esetleg hasonló helyzetbe kerültek. És természetesen elégszer hallotta ő is a fattyú kifejezést, amit a félvér gyerekek után kiabáltak.*
– Szeretném, ha Acél boldog lenne *böki ki végül.* Még akkor is, ha elhagy.
*Aztán lehajtja a fejét, igyekszik nem hangosan szüppögni, nem akarja Lorsant a könnyeivel terhelni egy ilyen butaság miatt. Félig el is fordul, úgy felel.*
– Rendben, majd kiderül menet közben, ha valami nem ízlik, vagy nem esik jól, amit a másik csinál. Csak arra kérlek, olyankor szólj. Ne kelljen találgatnom.
*Meglepve néz rá, nem azon van megdöbbenve, hogy a férfi szereti az ízes ételeket, azt már eddig is tudta, inkább azon, hogy saját magát nem érzi fontosnak.*
– Baj, ha szeretnélek jobban ismerni? Vagy fáj, ha beszélned kell róla?
*Aztán a dicséretre elmosolyodik, és most talán nem is olyan feltűnő, ha nagyon csillognak a szemei.*
– Mindenképp megemlítem a szakácsnak, hogy hódolatod és csókoltatod *próbál kicsit mókázni, aztán összeszedi a kiürült tálkákat és feláll, hogy a kis teknőköz vigye, melyben a mosatlan kényelmesedik, láthatóan az ő érintésére sóvárogva.
Hallja, hogy a háta mögött Lorsan is feláll, a lépteit is, aztán már csak az ölelő karjait érzi, a csókja édességét, melyben most ott a gyümölcsök íze is, de valami több és mélyebb is. Aztán Lorsan szája a nyakára vándorol, puha csókocskák, majd…*
– Óah! *nyög halkan a gyengéd harapásra, önkéntelenül is közelebb simulva a férfihoz markolja meg annak ingét úgy deréktájon.
Picit fordítja csak el a fejét, csak annyira, hogy a nyelve az elf füle alatti érzékeny pontot érje a férfi nyakán. Egy pillanat. A merészségén még saját maga is meglepődik.
De aztán megpróbálja újból.*
~Vajon rá ez hogyan hat? Úgy, mint rám, mikor megharapott az előbb?~