//Második szál//
//Lorew//
*Mindaz, amit az idegen felsorolt, több okból is nyilvánvalóan úgy van, hiszen a sebek szemmel jól láthatóak, ahogyan az is, hogy a lányon alig takarja bármi, amit ruhaként lehetne értelmezni, mert a szakadt göncöket kár volna így csúfolni.
Varya határtalanul ledöbben, amikor a másik leveti magáról a több rétegű köpenyét, s felajánlja neki.
Csapda, biztosan csapda, trükk, csalás, hazugság, amivel a közelébe akar jutni, NEM!
Egyelőre nem mozdul, s valóban, úgy néz ki, patthelyzet alakult ki, hiszen nem járható út az sem, hogy Lorew odadobja, vagy odavigye neki, miképpen az is valószerűtlennek tűnik, hogy a leány mozduljon érte.
Valószínűtlen, ám nem lehetetlen, s úgy néz ki, csodák márpedig vannak, mert lassan, nagyon lassan és bátortalanul, de a lány leereszti a szárnyait maga körül. Bizalmatlanul méricskéli az idegent, majd négykézláb, minden mozdulatnál meg-megállva, Lorew felé pillantva indul el, hogy elvegye tőle, mert a muszáj nagy úr, ő pedig lassan csontig átfagy, s ez sem a kellemes fajta fájdalommal jár.
Jó egy lépésnyire lehet a férfitól, mikor kinyújtja felé a vértől és egyéb belsőségektől mocskos kezét, tekintetét egy pillanatra le nem véve róla, összerezzenve a legapróbb neszre, a legkisebb mozdulatra is. De nem hátrál meg, most már nem, elhatározta, hogy megszerzi a ruhát, ha már a másik ilyen könnyelműen felajánlotta, hogy odaadja neki. Ha sikerül megszereznie, rögvest hátrébb vonul, tartja a néhány lépés távolságot. Megszaglássza a kezében lévő köpenyt, láthatóan nem érti annak felépítését, s hogy miképpen kellene azt viselnie, ezért az egyszerűbb utat választva magára teríti szemből, majd térdeit felhúzva átkarolja őket, a szárnyaival pedig körülfonja magát. Egy pillanatra még a szemeit is lehunyja, elképzeli, hogy egyedül van, melegben, biztonságban. Persze ez a tévképzet csupán röpke szívdobbanások idejéig él, elvégre nem hagyhatja szem elől veszni az idegent.*