// Kő kövön//
* A harcos erős és határozott nem rest cselekedni. A düh hamar elborítja elméjét, melytől szinte teljesen megváltozik. A mélyen lapuló szörnyeteg szinte darabokra szaggatja szét a higgadt lovag álcáját. Érzi, amint dübörögve árad szét testében annak minden dühe. Úgy látszik az ismeretlentől való félelmet s tehetetlenséget uralma alá hajtva sikeresen védi a támadásokat. A hosszú, hegyes karmok fülsértő csikordulással csúsznak végig a mesterkard pengéjén vagy éppen egy hangos reccsenéssel válik el egy darab a mocsári rusnyasárgól. Karja hossza miatt a visszatámadás nem tűnik lehetetlennek, ám közel sem egyszerű feladat. Talán az elvakultságból adódó plusz az, ami segíti ebben a lovagot. Mivel a harcosnak feltett szándéka megakadályozni a csaplároslány felé haladó lényt, így lemond a visszatámadás lehetőségéről. Sikeresen támad, viszont szembesülni kell azzal, hogy a kültakarója , masszív akár egy páncél. Bár sikerül a kard hegyét belemélyeszteni a dögbe, ahhoz mégsem elég, hogy elterüljön Khan előtt. Rubin helyett barna tutyi serken ki a kérges bőr alól. Mélyről jövő hörgés az mely a penge szabadulásával jár. Sokáig a sikerben nem fürödhet a félszemű harcos, hiába az ellenfelek lomhasága s a harcosban tomboló vihar, egy pillanatnyi figyelmetlenség is elég volt ahhoz, hogy a néhány ujjtól megszabadított kéz mély barázdát húzzon a nyakon, majd karcolja végig a páncélt. Éles fájdalom mely megingatja egy szívdobbanásnyi időre a harcost belülről marcangoló szörnyeteget. Rilainak pont arra elég a Khan által biztosított idő, hogy egy jól irányzott vágással hasítson a felé nyúló hosszú karba. Mintha ősöreg fa kérgét szántaná, hasonlóképpen is hánt le róla egy darabot. Nem sok ideje van gondolkodni, mivel a két kar egyszerre lendült a lány felé, de kihasználhatja most páratlan ügyességét, hogy meghempergőzve a sáros talajon, kerülje el a számára talán végzetes csapást. Hason fekve láthatja meg társait, s lélegezhet fel. Gabrien rohamának első lépései kicsit bizonytalanak érezheti, a különös utazás után, ám gyorsan gyűri azt le, a szilaj harcosoktól örökölt vér s a bajtársiasság . A roham s a harcos ereje együtt földre terítik a lényt. A mesterkard így nehezen ugyan, de áthatol a kérges bőrön. Jól érzi s láthatja is, hogy ez nem lesz elég ellene. Ahogy Gabrien úgy a lény is vad csapkodásba kezd. Karjai túl hosszúak és merevek ahhoz, hogy testközelből tudjon neki ártani. Így pofájával próbálja meg elérni, hogy fogait mélyessze bele. Az elvakultságtól, csak csapkod és csapkod, míg arra nem eszmél, hogy a kezei alatt egy ismeretlenségig összeroncsolt szörnyeteg mozdulatlan teste fekszik. Ruhája, arca, kezei, undorító, barna folyadéktól mocskos. Jane gyorsan próbál émelygésén úrrá lenni, de ez csak kisebb-nagyobb sikerrel sikerül neki. Talpra állva szembesülnie kell azzal, hogy lábai remegnek alatta, s ha egy kicsit nem áll meg akkor ismét összecsuklik. Néhány mély levegő s jobban lehet. A felajzás is elsőre sikertelenek bizonyul, hisz kissé forog körülötte még a világ. Láthatja Khant, ahogy vágásra emeli kardját, Gabrient, amint félőrült módjára püföli a a földön fekvő lényt, Rilait, amint sártól mocskosan fekszik a földön. A harmadik lényt, amint a legközelebbit veszi célba, aki nem más, mint a kóbor lovag. Csapni készül épp hosszú karjával. A nyílvessző süvítve szabdalja a levegőt, mely a tarkójában áll meg. Megakasztva ezzel a csapást, időt nyerve társának, de magára vonva a figyelmet. Lassan fordul meg a ocsmányság, hogy a három vörös szem, rászegeződjön, majd induljon meg felé. A’fradot úgy tűnik jobban megviselték a képbe kerülés mellékhatásai, mint a többieket. Ő még földön fekve, homályosan érzékelheti a körülötte történteket. *
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.09.18 21:34:23