//Lorsan és Nitta//
*Aprót bólint, nem tiltakozik.*
– Nagyon elszaladt az idő, és hamar lesz reggel.
*Nem tudta volna előre megjósolni, mi lesz Lorsan reakciója, de örül, hogy a férfi habozás nélkül rábólintott arra, hogy ne várjanak még egy estét. Igazság szerint még egy napnyi várakozás, vagy akár halogatás, csak idegesebbé tette volna, feszültté és szorongóvá, és Nitta fél, hogy akkor valamit nagyon rosszul csinált volna.
Így sem egészen biztos abban, hogy jó az, amit ő tesz, de végül a férfi reakciói és viselkedése meggyőzik.
Főleg az segít, hogy az egészet nem bonyolítják túl, nem kerítenek neki nagy feneket. Lorsan mellé fekszik, aztán mintha maguktól rendeződnének el a tagjaik.
Nitta könnyen és gyorsan alszik el, ha álmodik is valamit az éjszaka, annak reggelre nincs nyoma, és bizonnyal nem lehetett rémálom, mert akkor az elf felrázta volna, ahogy már tette azt korábban is, mikor még a sátorban laktak.
Lorsan talán még kissé álmoskás köszönésére elmosolyodik.*
– Szép reggelt neked is!
*A mókázásán kuncogni kezd, egy puszit cuppant a férfi szája sarkába.*
– Bevallom, remekül aludtam. Nem horkolsz, vagy legalábbis nem hangosabban, mint én *felel, de nyilvánvaló, hogy ő is játszik most. Aztán mégis elkomolyodik.* Jó volt így, biztonságos, és nagyon kényelmes párnám akadt.
*Ezzel vissza is hajtja Lorsan vállára a fejét, hogy kétség se férjen hozzá, miféle kispárnára gondolhat.*
– Fel kellene kelnünk, de közben még maradnék is. Itt, így.
~Veled.~