*Bellgaraf úgy dönt, hogy megmagyarázza a korábban tett kijelentését a sors iróniájáról. Bele is kezd a mesélésbe, amit most "élete" elejéről, a családjáról mond.*
- Tudod, hagyományos sötételf nevelésben részesültem. Mi alapból egy jó osztály voltunk, és közölünk is én voltam az egyik legjobb. Imádtam az órákat, a fegyverforgatásról, és főleg a hosszúkardokért rajongtam. Amikor csak tehettem plusz órákat vettem, vagy gyakoroltam, mert egyszerűen lenyűgözött az a könnyedség, és gyilkos elegancia, amivel egy kardot forgatni lehet. Akkoriban még minden jó volt, imádtam az egészet, és az volt minden vágyam, hogy egy szer majd fegyvermester lehessek. A fegyvermester volt felelős a kiképzésért, az esetleges harcokért, és háborúkért, és természetesen a fegyverek pótlásáért. Egyszóval egy hadvezér volt. Ekkor azonban, valami olyan történt amire hiába a kiképzés, és a sok gyakorlás nem voltam felkészülve. Megtámadtak, minket, egy rivális család, vagy klán, ahogy tetszik. A harc részében nem volt gond, hisz mondom, hogy az egyik legjobb voltam, de pánikba estem, és ösztönösen cselekedtem. Csak úgy hullottak előttem a támadók, én pedig semmire sem emlékszem tisztén, csak arra, hogy védtem magam. A csatát megnyertük, bár kicsin múlott. Ezután a szokásos ünneplésre gyűltünk össze, és a szüleim büszkén sorolták fel az általam megöltek nevét. Csak ekkor szembesültem vele, hogy több mint 30 sötételfet öltem meg egyetlen éjszaka alatt. Nem bírtam nézni azt a büszkeséget ami mindenkiből áradt felém. Bűnösnek éreztem magam, mocskosnak, és ott akartam hagyni azt a helyet, ahol az ilyen szörnyűség dicsőségen számít.
*A szörnyűség szót gúnyosan ejti, hisz azóta egyáltalán nem irtózik ilyen "szörnyűségeket elkövetni.*
- Az éjszaka nekiindultam a nagyvilágnak. Nem tudom honnan tudtak róla, de a családom már várt rám. Össze akarták törni az ártatlanságom pajzsát, hogy ezentúl ne legyenek gátlásaim, és velük tarthassak. Részben sikerült nekik. Elém álltak, és azt mondták, ha egyikőjüket nem ölöm meg, akkor végeznek velem. Nem akartam meghalni, de velük harcolni sem. Ekkkor megtámadtak, ami eldöntötte a helyzetet. Pillanatok alatt levágtam, 5 lényt, aki egy kor a családom részét képezték. Akik életben maradtak, csak bámultak rám, én pedig végleg elszöktem. Ezután folyamatosan kínzott a lelkiismeret. Az is megfordult a fejemben, hogy öngyilkos leszek, de akkor miért öltem volna meg a szüleimet. Legalább legyen értelme a haláluknak: az hogy én éljek. Ekkor álltam be a bandába. Minden fenntartás nélkül bevettek, amikor megmutattam nekik kardforgató tudományomat. Ezután már öltem, ha kellett. Állatokként kezeltem az áldozataimat. Abból indultam ki, hogy a haláluk szükséges áldozat, és hogy megölöm őket úgy, hogy a lehető legkevesebbet szenvedjenek. Az ölés akkor vált számomra élvezetté, amikor ők is elárultak, és bosszút álltam.
*Fejezi be a mesét, megmagyarázva, hogy lesz valakiből brutális gyilkos. Jeges tekintetét, a lányéba fúrja, egy mosolyt eresz felé majd megjegyzi.*
- Most te jössz.