//Tavaszünnep//
//Nerilil Anywor//
*A lány rögtönzött színjátékára szinte azonnal felkapja fejét. Minden figyelmét a barna hajúnak szenteli. Szemöldökét felvonva figyeli, hogy esik át egyik pillanatról a másikra, előbb szégyellősé, majd kétségbeesetté, majd hisztis picsává. Már az első pillanatban gondolta, bár akkor még csak remélte, hogy megjátszás az egész. A második alakváltásnál már tudta. S nem is tévedett nagyot, ahogy az ajkak szegletében megbúvó mosolyt felfedezi. Elismerően bólint a lány irányába, majd ajkait szélesre húzza, hogy fehéren tündöklő fogait mutogassa.*
- Igen egyszerűen.
*Feleli a lánynak, hogy mégis hogy tudná róla elképzelni.
A lány szavaival egyet tud érteni, ám mégsem. Figyeli, ahogy már lassan kétségbeesetten küzd Dynti, s fejét is megcsóválja.*
- A gyengeségét megmutatja, ugyanakkor, ha veszít, két útja van. Vagy magába roskad, s eldobja kardját, s alkoholistává válik, bár akkor én leszek az, aki seggbe rúgja. Vagy, képes lesz felismerni saját hibáit, s rájön, hogy még fejlődnie kell, s mire legközelebb kerül ide, már képzettebb lesz. No, ezért is vagyok itt, hogy ne omoljon össze.
*Vigyorodik el. Ennek a fele sem igaz, hiszen nem tudták, hogy ilyen megmérettetés is lesz a mai nap folyamán, de legalább tudja, hogy most miért van itt. Nem úgy, mint legutóbbi alkalomkor. *
- Persze az is jó, ha titokban marad képességed, ám ha mégis jó vagy, akkor mégis ki félné hatalmad, ha félsz megmutatni a nagyvilág előtt? *Tekint rá a lányra, még mindig vigyorogva.* - De, mint mondani szokás, ahány ház, annyi szokás. Nincs azzal baj, ha valaki máshogy vélekedik, bármiről. *Kacsint a lányra.* - Amíg értelmes kereteken belül el tudják fogadni a másik nézeteit.
*A rumos üveg, ami gazdátlanul hevert eddig, a földön, melyet csak úgy elhagytak, mintha nem szeretnék, hamar új gazdára találta. A másik legközelebb kétszer is megfontolja, hogy magával vigye-e a harcba a rumot, avagy sem. Ha más nem, ez egy jó támasz, ha az ellenfelen már nem tudsz mit támadni. Egy üveg mindig széttörik egy fejen, ez egyfajta alaptörvény már náluk.
Nevetve követi a lányt, s ülnek le az erdő szélére, ahol még pont rálátnak a pástra.*
- Jólelkű. *Neveti kacagva, majd újra meghúzza az üveget.* - Igen, az.
*Bár abba nem akar belegondolni, mit művelne egy szerencsétlen emberrel, aki véletlen lopná el az üvegét. Most nem tart tőle, vele úgyis ritkán száll szembe. Még ha győzne, akkor sem, hiszen ha nyer, akkor remélhetőleg hatalmas nyeremény üti markukat. Ő maga is felemeli az üveget, s a másikhoz koccintja.*
- Dyntire. *Majd meghallja a nevet, s mintha egy villámcsapás érte volna, gondolataiba férkőzik a felismerés, ám ezt igyekszik palástolni egy vigyor kíséretébe.* - S rád is Nerilil.
*Szemei sarkából figyeli az ivó nőt, majd maga is megjutalmazza magát az édes nedűvel. Jót szórakozik a torz arcon, ahogy a megízleli a rumot, s ezért hangos kacagásba is tőr ki.*
- Majd megszokod. *Nyugtatja Nerililt, s már mutatja is, hogy ha ő iszik, már nem is fintorog el. Igaz ebben benne van jó pár év gyakorlata, mire eljutott ehhez a szinthez. S sajnos, hogy újra elkezdje érezni a rum édes, bódító hatását, már többet is kell innia.*
- Mh, milyen társaság is vagyunk. *Gondolkozik el komolyan. Lábait előre kinyújtja, kezeivel pedig maga mögött támaszkodik meg. Arcát az ég felé emelve gondolkozik el. Egy pillanatra lehunyja szemeit, s a napon sütkérezik. Erre a kérdésre, akárhogy is gondolkozik nincs jó válasz, főleg nem, ha a városőrök is hallják.*
- Eléggé, érdekes, s nem mindennapi emberek társasága vagyunk mi, *Köhög bele mondandójába.* - akik valamilyen úton, módon, nem nagyon díjazzák a szabályokat, az élet mézes-mázos oldalait, sem pedig a puha ágyakat, ám annál jobban a hasznot, a piát és a jókedvet. *Próbálja úgy összefoglalni a dolgot, hogy egy külső fül számára sem legyen annyira egyértelmű mondandója.* - Igazándiból nehéz is válaszolni erre a kérdésre, s ha már meg is teszi az ember, nem mindegy, hogy kinek teszi meg. Miért érdekel ennyire?