//Tavaszünnep//
//Kalisthe, Argus, Darel, Elyne//
*Nem igazán számított effajta ellenállásra a sebgondozását illetően, voltaképpen meg is lepi, hogy finom kezének édesgető gondolata nem bizonyult elégségesnek a mágus lekenyerezéséhez, mindenesetre valahol még elégedettségére is válik a bonyodalom. Ritkán találkozik olyan férfiakkal, akik ne olvadnának el töretlen figyelmének központjában, a varázstudó viszont kellő tapasztalattal és tartózkodással viseltetik iránta.
~Hmm... Nem rossz... Persze megeshet, hogy egyszerűen nem ért a nőkhöz, ez valószínűbb.~
Hát persze, a fúria számára valószínűbb, hiszen úgy nem esne csorba az önbecsülésén. Na nem mintha valaha is vádolta volna magát önnön hibáinak árnyékában, ám a gondolat csak ott motoszkálna a fejében. Ezt pedig igazán nem engedheti...
Argus fogása azonban puha kacsóján már kevésbé hengerli le a nőszemélyt, hószín bőrén erős kontrasztot ad a férfi vére, melyre ezúttal már csak bosszantó mocsokként tud tekinteni, semmint az életet jelentő frissítő italra. Hideg lélektükrei lassú mozzanattal fordulnak a saját csuklójának irányába, majd kelve-kelletlenül, de mosolyt erőltet az ajkaira.*
- Nos, olybá tetszik, hogy a kendő összekoszolása elkerülhetetlen volt. *Jegyzi meg, mintha puszta semmiségről lenne szó, pedig rendkívül bosszantja az apró vérnyom a bőrén. Talán mert a vadászatai közben szokott a teste efféle módon bekoszolódni, s most, hogy mindez a publikum előtt is megtörtént, úgy érzi, mintha lehullott volna róla a valódi énjét óvón takargató lepel. Nyilván ostoba gondolat, de annál jobban zavarja, így hamarost megszabadul a bőrét piszkító, bordó pamacstól, s újfent Argus felé nyújtja a kendőt.*
- Kérem, én már igazán nem használnám semmire, a legközelebbi sérülését viszont drága kelmével gondozhatná. Úgy vélem, hogy ellenállhatatlan ez az ajánlat. *Jegyzi meg, ajkain szélesedő mosollyal, amint visszaemeli szürkéskék íriszeit a férfire. Amennyiben Argus elfogadja az ajándékot, megszabadul tőle, ha nem, akkor visszasüllyeszti az erszényébe, hogy az első adandó alkalommal eldobhassa valamerre.
Közben figyelemmel kíséri a férfi további mondanivalóit, ám a hamari lezárásból úgy ítéli, nem lenne szerencsés tovább feszegetni Argus mágiájának feltételezett korlátait, s az azzal járó egyéb tudnivalókat. Helyette a mágiáról okul általánosságban, és igyekszik mindent elraktározni az elméjében az elhangzottakból.*
- Kőszoborrá tudna változtatni? *Kérdezi, miközben enyhén megemelkednek a szemöldökei.* Rendkívül izgalmasnak hangzik. *Bájolog, noha úgy érzékelte eddigi beszélgetésükből, hogy effajta olcsó praktikákkal nem fog semerre sem jutni a férfinél. Noha tény, semmit nem tervezett még vele, ám ahogy a nevét illető történetet meséli el, no meg a személyes élményeit azzal kapcsolatban, egyre inkább felkelti a nő érdeklődését. Alig bír dacolni a kíváncsiságával, hiszen legszívesebben nyomban rákérdezne a részletekre, azonban tudja, hogy ez nem csak udvariatlanságot és türelmetlen jellemet árulna el róla, hanem felesleges szócséplés lenne, minekután vélhetően a mágus sem teregeti ki bárkinek a múltja részleteit. Pedig imádja a keserűséggel és fájdalommal teli történeteket.*
- A Fekete Sereg? Róluk már én is hallottam mendemondákat. Ön viszont úgy beszéli, mintha ismerne közülük. Így volna? *Kíváncsiskodik, többek között, hogy elterelje a figyelmét a nyers szív elfogyasztását illető megjegyzésről, ám így sem tudja megállni, hogy egy óvatlan, de annál észrevétlenebb pillanatban be ne nedvesítse puha ajkainak bársonyos felszínét. S hamarost egy visszafogott, nőies kacajjal is társul a férfi vidám nevetéséhez, mintha csak osztozna az érzéseivel.
~Ha tudnák, hogy ez a kedvenc vacsorám.~
Kimondottan hálás a téma fonalának továbbgördüléséért, noha a mocsárhajú szülőföldjén esett párválasztási technikák kevéssé izgatják a fantáziáját. Azonban a mágus láthatóan kedvét leli az egzotikus leányzó történeteiben, tehát meghagyja neki a szót, s pusztán udvarias mosolyával járul hozzá a beszélgetéshez. Figyelmének hiányossága révén fel is tűnik neki, amint két idegen közelít feléjük.
Mindkettőn végigfuttatja szürkéskék lélektükreit, majd ösztönösen igazít egyet fonatokba szedett, hullámos haján, illetve a korallszín ruhán, melyet visel. Egy kósza simítás végett a nyakpántján is végighúzza ujjbegyeit, hogy megbizonyosodhasson róla; biztosan tartja az öltözékét, s mire végez az öntudatlan tollászkodással, a barna fürtökkel megáldott hölgyemény feléjük fordul.*
- Örvendek a találkozásnak, Elyne. Engem Elenith-ként szólíthatnak. *Pillant felváltva hol a lányra, hol pedig a kísérőjére. Valahogy nem úgy érzi, miszerint az ismeretlen férfi majd kezet csókolna neki, ám nem kíván neveletlennek tűnni – révén, hogy holmi nemes kisasszonykát játszik -, így teljesen feléjük fordul az üdvözlések erejéig.*
- Netán ismerősei Argusnak? Igazán lenyűgöző a tudománya. *Mosolyogja barátságosan, noha kezdi zavarni, hogy ennyi emberrel – vagy egyéb szerzettel – van körülvéve, mégsem ő a társaság ékköve s fénypontja. Ugyan a göndör hajúból sem látott még sokat, ám kimért viselkedése, s lényének egész kisugárzása magabiztosságra utal, márpedig az öntudatos csitriktől a hideg szokta rázni.*