// A Vörös Királynő átka //
*Assim összerezzen a fentről érkező hangra, majd döbbenten figyeli, ahogy a fán összeáll egy macska. Solak gyanakvóan figyeli fajtársát, szemeiben már-már gyűlölettel, talán mert amaz beszélni is tud. Óvatosan egyre közelebb araszol hozzá, folyamatosan szimatolva, mintha arra próbálna rájönni, mi is az a macskának tűnő valami, ami mintha mégsem lenne macska. A csengő hangjára ijedten nagyot ugrik, majd a rettenetes nyekergéstől ijedten és zavartan berohan az immár nyitott ajtón... egyenesen az üregbe, alig néhány másodperccel lemaradva a nő mögött (vagy inkább fölött).*
Solak! *Assim rémülten közelebb siet, és lenéz, de a kandúrt már nem látja. Míg a viszonylag későn érkező férfi leugrik, Assim tanácstalanul toporog a lyuk szélén. Menjen, ne menjen? Végül is Solak az egyetlen barátja, és ki tudja, előkerül-e valaha Drophius, és nem akar újra egyedül maradni. Így hát behunyja a szemét, és leugrik, mielőtt meggondolná magát.
A szemét végig csukva tartja, így azt se tudja, hogy nyitott szemmel sem látná a nekiütődő puha valamiket. Reménykedik benne, hogy valamelyik Solak, és odalenn találkoznak, de valahol tudja, hogy nem, ezek idegen valamik, és ahogy ez a gondolat egyre inkább előtérbe kerül, egyre jobban fél.
Hosszú idő után lehuppan, de még mindig nem meri kinyitni a szemét, csak akkor, amikor egy ismerősen puha macskapofi dörgölőzik az arcához. Körülnéz, látja a már megérkezetteket, látja a kandúrt... aztán azt is látja, hogy megint teljesen idegen helyen van, ráadásul lányruhát visel. Nem szól semmit, csak szorosan magához öleli Solakot. Most már nagyon fél, és bár igyekszik azzal nyugtatni magát, hogy nincs egyedül, egy kövér könnycsepp gördül le az arcán, hogy aztán elvesszen Solak koromfekete bundájában.*