//Aoneer//
*A lány meglepődik, hogy a lovagja, város őre, jó ég tudja -de biztosan nem ő- mi is pontosan a fegyveres férfire illő legjobb szó, a névre való rákérdezés után nem a nevét mondja, hanem visszabeszél.*
~Hát még szép! Még hogy én sem mutatkoztam be! Nem is olyan könnyű azt, ha tudnád hány barátom nem tudja a nevem.
Nem kéne a kocsmákban elterjedt becenevemet mondani, az nem túl hízelgő és bizalomkeltő egy ilyen nyársat nyelt férfival szemben.~
*Közben ahogy pufog magában, annyi előrehaladás történt mindenképpen váratlanul, hogy bemutatkozik neki a másik. És így nincs sok ideje gondolkodni azon, hogy mit köntörfalazzon.*
-Örülök Aoneer Hraefg Glimriorathan őrmester! Az én nevem Ká.
*Megejt egy mosolyt is hozzá amolyan ajándék a nyereményhez. Hiszen kivételesen nem lódított és ez a férfi talán nem is sejti, hogy ez milyen megkülönböztetett figyelmesség részéről.*
-Mások is jelentették már, hogy a vadállatok agresszívak és levadásszák a tudatos lényeket mostanában?
*Nincs információja erről, és csak azért veti fel, miközben az erődszéli tisztáson haladnak át, mert kíváncsi arra, mennyire gyakori az, ami vele történt. Vagy csak a halottak feltámadása óta viselkednek így. Fogalma sincs az egészről, ő az utolsó talán, aki vágyik a természet lágy ölelésére. Annyira hozzá szokott a városi léthez, hogy számára az a megszokott élővilága.
Két idegen egymás mellett ülve meditálnak itt, hiszen sokan kedvelik a helyet. De elég távol haladnak el tőlük, ha még mindig nem vitték el a meztelen tolvaj hulláját innen, akit Jas fejezett le. És akit alaposan kifosztottak holtában is. Ugyanis hozzá közel van ahol megnyílik a fák rengetege és az óriás által kidöntött kisebb csemetékkel szegélyezett út vezet a sűrűbe.
Egészen addig, amíg egy kialudt tábortűznél megáll Kámorf Hifeti.*
-Ő a lovag, akiről beszéltem. Életében nagyobbnak tűnt.
*A hamu között emberi csontok hevernek, ám most már inkább egy gyerekre lehetne saccolni, vagy legalábbis annak, aki nem tudja, hogy elégetésnél összezsugorodnak. Nem sokkal odébb heverő nehéz vértre mutat.*
-Az az övé volt. Sosem vált volna meg tőle. Most már biztosan halott.
*Arca igyekezett részvétet kifejezni, de sokat eltakart belőle a szag miatt elé rakott kéz. Bár ez nem Dap miatt áradt a környéken.*
-A medvéből csak ennyi maradt. Látható a sok farkasnyom körülötte. Alaposan széttépték.
*Majd a fák közé mutat.*
-Arra vagy tíz-húsz lépésre van az égimeszelő.
*Ám nem tud ellenállni a kíváncsiságnak, hogy honnan ered ez a nem túl illatos érzés, mely az orrát facsarja. Ahogy benéz a tölgyfa mögé, ahonnét végig nézte a dolgokat, hátát meggörbítve tántorog vissza és hamarosan gyomortartalmát rókázta ki.
Ha a szag nem is elég, de Ein oszló hullája minden képen megtette a magáét. Aki mellett a félelf által megnyúzott és kibelezett farkasdög hever.*