//Második szál//
*Órák óta kóvályoghat. Léptei bizonytalanok, aki összetalálkozik vele, azt is hihetné, hogy részeg. Bal tenyerét az orrához kapja, hogy meg tudja állapítani, vérzik-e még, s egy apró megkönnyebbült sóhaj tör fel belőle, amikor nem talál vörös nyomot utána a bőrén.
Pár pillanatra megáll és körbenéz. Rég nem járt ugyan Artheniorban, de nem hitte volna, hogy ennyire elfeledte az odafelé vezető utat. Minden fát és bokrot megnéz, tekintete megakad egy ősöreg tölgyön, amitől hirtelen elönti a méreg.*
~Nem hiszem el, fél órája hagytam el ezt a rohadt fát!~
*Idegességében alaposan belerúg egy kőbe, majd vöröslő fejjel leül a fa tövébe.*
~Itt fogok megdögleni...~
*Hamar belátja, hogy siránkozással bizony nem megy semmire. Nagy levegőt vesz, próbál higgadtságot erőltetni magára, majd elővesz egy rongyot a vászonzsákjából és megpróbálja kifújni az alvadt vért az orrából.
Csak azt bánja, hogy az útonállók nem kaptak többet, az alacsonyabb megúszta pár karcolással, a kalapos is csak pár vágást kapott, na meg kiesett az egyik elülső foga, bár már alapból nem volt neki túl sok. Nae akaratlanul is kuncogni kezd az emléken, az orrába viszont abban a pillanatban belehasít a fájdalom. Nem olyan rég megtapogatta, nagy szerencséjére, nem tört el, talán még be sem fog dagadni.*
~Legalább nem vitték el semmimet~
*A nyugtatgatás sajnos nem sokat segít azon, hogy fogalma sincsen merre mehetne, ugyan még annyi vize és kenyere van, hogy eléldegéljen az erdőben két napig, azért mégsem szeretne addig kószálni a fák között, amíg ki nem fogynak a tartalékai.
Végső kétségbeesésében már azon gondolkodik, hogy a banditák után megy és könyörögni kezd, hogy mondják meg, merre van az a koszos város. Ha kell még a fogat is megkeresi és utánuk viszi fizetségképp.
Ezen a mókás gondolaton ismét csak elmosolyodik.
Hogy a fájdalomtól, a szédüléstől vagy a kimerültségtől érzi-e ezt, nem tudja, de most nagyon szívesen szunyókálna egyet itt a tölgy tövében. Tudja, hogy nagyon kiszolgáltatott helyzetben lenne, néha még megrázza a fejét, éberséget próbál erőltetni magára, a szemei azonban ellent mondanak neki, s szépen lassan lecsukódnak. Még mintha közeledő léptek hangját hallaná, de már nem törődik vele, szinte egy pillanat alatt elnyomja az álom.*