//Második szál//
//Janemita//
*Mindig vannak sanyarúbb sorsok, de a személyes veszteségek mindig fájóbbak, mint meghallgatni mások panaszát. A kolosszus és a félvér lány sorsa sem alakult eddig valami fényesen, mégis mindezen viszontagságok vezettek el addig, hogy most együtt vannak, s ha innen nézzük, akkor a korábbi szenvedések csak sötét mérföldkövei voltak egy jobb sorsnak.
Az emberek ritkán látnak tovább a saját orruknál, vagy elvakítja őket saját fájdalmuk, s nem látják tisztán az életüket. A hósörényű apja sem volt rossz ember, persze beláthatta volna, hogy egy gyermek születése nem tehet az anya haláláról, ahogy az is biztos az aranyszemű nő is biztosan a halált választotta volna, hogy a gyermeke élhessen. De mindez már a múlt, az emlékek elhalványulnak, megváltoznak, újabbakat szerez az ember, szebbeket, jobbakat, melyekre szívesebben emlékszik.*
- Jó helyre kerültem, a tanítóm apám helyett apám volt, mindent, amit tudok most, minden, ami vagyok, tőle tanultam.
*Biccent kurtán Janey szavaira. Neki is mentőöv, menekülési lehetőség volt az ősz lovag megjelenése. Egy pillanatig sem habozott, hogy a szolgálatába álljon és apja sem ellenkezett. Ez volt az egyetlen dolog azóta is, amiben egyetértettek.*
- Ha úgy nősz fel, hogy minden áldott nap ezt sulykolják beléd, nehéz nem ezt hinni.
*Válaszolja keserű mosollyal.*
- Lehet, hogy neki könnyebb volt, de az én életem pokollá tette.
*Régi harag lángja kezd éledezni a hangjában. Érezhető, hogy ez még mindig olyan téma, ami képes pillanatok alatt feldühíteni. Persze, hisz elég csak visszagondolnia a szavakra, a pillantásokra és máris fellobban a vérében a harag. Gyermekként nem tehetett semmit, el kellett viselnie a bántó szavakat, de miután felnőtt, már a szavak leperegtek róla, mégsem tudta figyelmen kívül hagyni őket. Megmérgezték a lelkét, olyan méreggel, mely talán sohasem lúgozódik ki a véréből igazán.
A növekvő haragnak Janemita utolsó szavai szabnak gátat, s azokon a gátakon megtorpannak a haragos szavak, melyek ajkára kívánkoznak. Haloványan, ezúttal őszintén elmosolyodik.*
- Örülök.
*Nem is mond többet. Sohasem gondolta, hogy valaha is lesz egy ilyen lány az életében, de ha bármi mást nem is, ezt kapta és hozta magával Amon Ruadh romjai közül. S ha így esett, akkor még az a csalódás is megérte.
Lassacskán átbukik a nap a horizonton, a fény elveszíti harcát a sötétség egyre növekvő seregei ellen, egyre több és több árnyék kúszik elő a fák közül, hogy a hajnal első fényéig birtokba vegye az erdőt. A hóhajú nem is felel Janey javaslatára, csak az egyik tisztás felé irányítja Balthazardot. Minden náluk van, ami egy rendes táborozáshoz kell, bár az éjszakák már kezdenek igen csípősek lenni.
Egy szimpatikus helyen aztán megállítja a pokolfajzatot, éppen egy kidőlt fatörzs mellett, melyet oldalról egy magasabb szikla óv a széltől. Megfelelő hely a táborozásra.
Megvárja, míg a kócos félvér leugrik mögüle a nyeregből, majd átvetve a lábát a nyereg fölött, puhán landol maga is a földön. Balthyt kipányvázza egy vastagabb ághoz, majd elkezdi leszíjazni a táborozáshoz szükséges dolgokat.*
- Hideg lesz az este.
*Fordul Janemita felé mosolyogva, majd odaadja neki a pokrócokat és a kis bográcsot, majd magához veszi a szekercét, amit a fa aprításához szokott használni táborozásokkor. Tüzet kell gyújtaniuk.*