//Lorsan és Nitta//
*Amíg elkészül Lorsan körül forognak a gondolatai. Nyáron még nem gondolta volna, hogy majd idáig jutnak, hogy ennyire közel kerülnek egymáshoz, mindenféle téren. Nyáron még nem tervezte a telet, de most hogy eljött, immár a tavaszt várja, az egyensúly hónapjait, azt, mikor lesz megint elég meleg a tó vize.*
~Hmm… Lorsan és a tó együtt.~
*Aztán reggeli közben újra bebizonyosodik miért is választott ő jól, már amennyire ez választás volt és nem a sors keze. Nitta néha ezen is elgondolkodik, hogy mi lett volna, ha csak mesélnek neki az elfről, aki évtizedek óta önkéntes száműzetésben él, aki már az ő születése előtt véres bosszút állt az első kedveséért.
Talán megijedt volna, talán nem mert volna tenni semmit, némán, lehajtott fejjel osont volna el. Talán.
De így, igen, az a halványzöld szempár, az a tekintet foglyul ejtette. És nem bánja. Sőt.*
– Ezt jó hallani *válaszol mosolyogva, és még egy kacsintásra is futja.* Pont a helyes válasz.
*A dicséretre finoman elpirul.*
– Légy benne biztos. Ha lesz kiskertünk, akkor lesz kapám is, és ha dühös leszek, majd kimegyek kapálni. *Nitta elneveti magát.* Csak azt ne hidd, hogy ha az kész, a kert csilivili és sehol egy szál gyom sem, azzal megúszod majd!
*Nem mintha eddig annyit veszekedtek volna, vagy mintha arra vágyna, de hát egy kapcsolatban úgyis mindig vannak viták, ahol nem nagy dolgokon, ott kicsiken. A világ már csak így működik. Ahol attól nem kell félnie egy asszonynak, hogy a hites ura hajnalban merev részegen esik haza, vagy, hogy eltángálja, ott olyasmin szólalkoznak össze, hogy jobbról balra, vagy balról jobbra kell-e söpörni.
De ahol az a legnagyobb gond, hogy merre is kell keverni a levest a lábosban, ott igazán nincs is baj.*
– Tudom, hogy jó vadász vagy, és azt is, hogy vigyázni fogsz.
*Nem kételkedik a párjában, sosem tette. Ha kételkednie kellene, akkor azt is végig kellene gondolnia, hogyan legyen tovább. De most, igen, ma reggel még biztosabban érzi, hogy a helyén van.*
– Igen *helyesel.* Szerintem a piacon, vagy a környező utcákban megtaláljuk, ami kell.
*A kérdésre eltöpreng, majd kiböki.*
– Vetőmagok, pár szerszám, semmi különösre, másra.
*Aztán közelebb hajol a kedveséhez.*
– Milyen meglepetés?
*Magára kanyarítja a köpenyét is, a tarisznyája is nála van, de csak nem bír magával, bár sejti, hiába is kérleli a párját, az elf nem fogja előre elmondani, mit tervez. Legalábbis nem valószínű, hogy megtenné.*
– Igen, persze *feleli, és valóban bezárja az ajtót, elrakja a kulcsot is, aztán Lorsan és Szelíd elé megy, a kezét nyújtja Lorsannak, nem mintha nem tudna egyedül lóra szállni, egyszerűen csak jólesne neki, ha a férfi segítené nyeregbe.
A lépésein látszik, hogy már jobban van, könnyebben mozog, ő maga is így érzi, és nem tart az úttól Artheniorig.*