Nincs játékban - Artheniori erdő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Artheniori erdő | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 29 (561. - 580. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7238-7257
580. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-20 20:31:13
Üzenet elküldve: 2012-10-20 20:31:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
// Lahmar //
*Barna, bokáig érő bakancsa alig ejt neszt, miközben az erdő aljnövényzetét tapossa. Ébenszín bőre alatt nőies izmok domborodnak, ha a kíváncsi tekintet végigfut alsó végtagjain, majd elakad egy szemtelenül rövid, barna bőrből készült, bal oldalt majd csípőig felsliccelt szoknyában. Utóbbi ruhadarabot széles öv tartja csípőjén, arra erősítve hordja magánál a rövidkardot, a túléléshez nélkülözhetetlen tőrt és abban rejtve lapulnak dobócsillagai. A lapos, feszes hasát szabadon hagyó, csak a köldök felett kezdődő fekete, mélyen dekoltált, falatnyi kis felső takarja szolidan domborodó kebleit. Ma egy szintén bőrből készült zekét húzott a felső fölé, amit nem gombolt össze. Fajához képest a meglepően fekete, vállig érő hajzuhatag kócos, lágy hullámokban keretezi szép ívű arcát melyben mandulavágású szemeinek ében tekintete metszően élessé tud válni, ha arra okot talál. Az pedig gyakran megesik egy olyan heves és hirtelen indulatokkal telt nőszemélytől, mint Evane.
Hiába az akarat, a szíve csak visszahúzta kedvenc helyére, az érintetlen természetbe, a fák közé. A fogadóban kipihente magát, rendbe szedte öltözékét és olyan ételeket evett, amit más, normális emberek is, és bizony kemény aranytallérokkal fizetett érte. ~ Felesleges pénzkidobás ~ gondolja, hiszen az erdőben mindent megtalál, amire csak szüksége lehet.
A visszatérésre újabban még megfelelő ürügyet is talál, hiszen hűséges barátját, Shadet is ki kell hoznia a városból. Az állatnak, csak úgy, mint gazdájának kínszenvedés a bűzös élőhely. Emberek, elfek, törpék, mélységiek és még ki tudja miféle lények élnek taposnak egymás nyakán és lehelik egybe párájukat. Itt végre friss levegőt szívhat. Már a nap is lemenőben jár, a fák közé beszűrődő kósza sugarak épp csak csiklandozzák az ezüstös bőrt, de fájdalmat már nem okoznak. El-eltűnődve veszi szemügyre a fákon és közöttük elbújó, jöttükre megriadt élőlényeket.*
-Shad, hozd!
*Hajít el egy méretes faágat, s a fekete, behemót farkas nyelvét lógatva rohan utána. Fogai közé harapja, és fut vele vissza, ám furfangos módon nem áll meg és ejti Evane lába elé a megszerzett zsákmányt, hanem megkerüli a nőt és elindul vele balra. Szemében sunyi ravaszsággal néha vissza-visszanéz, vajon gazdája mit szól a cselhez? A nőstény persze érti a tréfát és enged a csábításnak. Nevetve futásnak ered, most ő az alany és minden erejét beleadva próbálja utolérni az állatot. naná, hogy nem sikerül. Shaddal – s ezt ő is jól tudja – nem veheti fel a versenyt, de ez most csupán játék.
Ám a farkas valamiért hirtelen vicsorogva megtorpan, Evane pedig már nem tud fékezni, s ennek következtében átesik az állaton és hemperegve ér földet egy pár régi bőrcsizma és foltozott szövetnadrág előtt. Lassan emeli fel a tekintetét a ruhadarabok tulajdonosára.*
*Barna, bokáig érő bakancsa alig ejt neszt, miközben az erdő aljnövényzetét tapossa. Ébenszín bőre alatt nőies izmok domborodnak, ha a kíváncsi tekintet végigfut alsó végtagjain, majd elakad egy szemtelenül rövid, barna bőrből készült, bal oldalt majd csípőig felsliccelt szoknyában. Utóbbi ruhadarabot széles öv tartja csípőjén, arra erősítve hordja magánál a rövidkardot, a túléléshez nélkülözhetetlen tőrt és abban rejtve lapulnak dobócsillagai. A lapos, feszes hasát szabadon hagyó, csak a köldök felett kezdődő fekete, mélyen dekoltált, falatnyi kis felső takarja szolidan domborodó kebleit. Ma egy szintén bőrből készült zekét húzott a felső fölé, amit nem gombolt össze. Fajához képest a meglepően fekete, vállig érő hajzuhatag kócos, lágy hullámokban keretezi szép ívű arcát melyben mandulavágású szemeinek ében tekintete metszően élessé tud válni, ha arra okot talál. Az pedig gyakran megesik egy olyan heves és hirtelen indulatokkal telt nőszemélytől, mint Evane.
Hiába az akarat, a szíve csak visszahúzta kedvenc helyére, az érintetlen természetbe, a fák közé. A fogadóban kipihente magát, rendbe szedte öltözékét és olyan ételeket evett, amit más, normális emberek is, és bizony kemény aranytallérokkal fizetett érte. ~ Felesleges pénzkidobás ~ gondolja, hiszen az erdőben mindent megtalál, amire csak szüksége lehet.
A visszatérésre újabban még megfelelő ürügyet is talál, hiszen hűséges barátját, Shadet is ki kell hoznia a városból. Az állatnak, csak úgy, mint gazdájának kínszenvedés a bűzös élőhely. Emberek, elfek, törpék, mélységiek és még ki tudja miféle lények élnek taposnak egymás nyakán és lehelik egybe párájukat. Itt végre friss levegőt szívhat. Már a nap is lemenőben jár, a fák közé beszűrődő kósza sugarak épp csak csiklandozzák az ezüstös bőrt, de fájdalmat már nem okoznak. El-eltűnődve veszi szemügyre a fákon és közöttük elbújó, jöttükre megriadt élőlényeket.*
-Shad, hozd!
*Hajít el egy méretes faágat, s a fekete, behemót farkas nyelvét lógatva rohan utána. Fogai közé harapja, és fut vele vissza, ám furfangos módon nem áll meg és ejti Evane lába elé a megszerzett zsákmányt, hanem megkerüli a nőt és elindul vele balra. Szemében sunyi ravaszsággal néha vissza-visszanéz, vajon gazdája mit szól a cselhez? A nőstény persze érti a tréfát és enged a csábításnak. Nevetve futásnak ered, most ő az alany és minden erejét beleadva próbálja utolérni az állatot. naná, hogy nem sikerül. Shaddal – s ezt ő is jól tudja – nem veheti fel a versenyt, de ez most csupán játék.
Ám a farkas valamiért hirtelen vicsorogva megtorpan, Evane pedig már nem tud fékezni, s ennek következtében átesik az állaton és hemperegve ér földet egy pár régi bőrcsizma és foltozott szövetnadrág előtt. Lassan emeli fel a tekintetét a ruhadarabok tulajdonosára.*
579. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-20 19:23:12
Üzenet elküldve: 2012-10-20 19:23:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Szelíd
*Nem sokkal bejárva territóriuma sarkait, az erdő azon felére ér, ahonnan a kovács szokta a fát hordani... természetesen a vadászok engedélyével.
Lahmar feladata nem csak a vadak féken tartása és az állatok gondozása, hanem az erdő védelme is.
A ritkás részen nyugodtan sétálgatva látja, amint a kovács épp a fát aprítja. Lahmar tudja, hogy a kovács mindent jól csinál és nem lő túl a célon. A fák nincsenek csonkolva és nincs túlvágás sem. Elégedett...*
-Üdv Vadászmester...
*Szól oda a kovács.*
-Üdv Kovács... látom most nem ricsajozik.
*Mondja Lahmar és leveszi a kesztyűt kezéről, majd az egyik nagyobb tölgynek támaszkodva figyeli, amint a kovács ténykedik.*
-Nem nem... hagyom, hogy a fogdmeg is dolgozzon. Drága ám a szén tudja-e Vadász... Na de mi hír az erdőbe? Azt mondják mélyerdeifarkasok járják az erdő peremét...
*Lahmar csak a háta mögé néz és megvonja vállát.*
-Én ma nem találkoztam eggyel sem... bár volt egy... Pár napja. Csapdába esett...
*A kovács nagyot hasít a favágóbaltával és így szól:*
-Igen... látták páran amint visszaviszi az otthonába. Komolyan bölcs dolog volt? Mármint nem fog gyerekeket lopni és nőket marcangolni?
*Lahmar csak fölhorkan vagy fölnevet... ezt nehéz megállapítani.*
-Gyerekeket lophat... nőket meg úgy marcangol és úgy ront meg ahogyan akar... annyival kevesebb szem koslat legalább utcán. De félretéve a rosszindulatot... nem, sebesült és majd megtanítom neki a rendet. Bár nem lesz könnyű... a farkas öntörvényű...
Lahmar feladata nem csak a vadak féken tartása és az állatok gondozása, hanem az erdő védelme is.
A ritkás részen nyugodtan sétálgatva látja, amint a kovács épp a fát aprítja. Lahmar tudja, hogy a kovács mindent jól csinál és nem lő túl a célon. A fák nincsenek csonkolva és nincs túlvágás sem. Elégedett...*
-Üdv Vadászmester...
*Szól oda a kovács.*
-Üdv Kovács... látom most nem ricsajozik.
*Mondja Lahmar és leveszi a kesztyűt kezéről, majd az egyik nagyobb tölgynek támaszkodva figyeli, amint a kovács ténykedik.*
-Nem nem... hagyom, hogy a fogdmeg is dolgozzon. Drága ám a szén tudja-e Vadász... Na de mi hír az erdőbe? Azt mondják mélyerdeifarkasok járják az erdő peremét...
*Lahmar csak a háta mögé néz és megvonja vállát.*
-Én ma nem találkoztam eggyel sem... bár volt egy... Pár napja. Csapdába esett...
*A kovács nagyot hasít a favágóbaltával és így szól:*
-Igen... látták páran amint visszaviszi az otthonába. Komolyan bölcs dolog volt? Mármint nem fog gyerekeket lopni és nőket marcangolni?
*Lahmar csak fölhorkan vagy fölnevet... ezt nehéz megállapítani.*
-Gyerekeket lophat... nőket meg úgy marcangol és úgy ront meg ahogyan akar... annyival kevesebb szem koslat legalább utcán. De félretéve a rosszindulatot... nem, sebesült és majd megtanítom neki a rendet. Bár nem lesz könnyű... a farkas öntörvényű...
578. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-20 18:33:50
Üzenet elküldve: 2012-10-20 18:33:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
//Kaleya Seron figyelmébe//
*Chothal csak a tőle nem megszokott módon elmosolyodik és megcsóválja a fejét. Láthatóan Kaleya élvezi a munkát amit végzett. Bár az ork előtt örök rejtély, hogy miért élvezik a sötételfek a tőrök használatát...
Ő mindég a hosszúíjakat és a pallosokat preferálta. Bár ennek valószínű életmódja az oka.*
-A sötételfek beteges vágyat éreznek a tőrök iránt... vadászni íjjal szokás.
*Mondja Chothal, majd kicsit ismét komolyít a vonásain.
Mondhatni komolyra veszi a szót...
Chothal tisztában van azzal, hogy nincsenek konkrét embereket akiket keres, így mondhatni fejest ugrik a semmibe. Egyetlen ember volna, aki elég makacs ahhoz, hogy kövesse Őt... Echnal, a zsoldos. De Ő merre lehet az jó kérdés. Ám a város teli van emberekkel... remélhetőleg találnak még elhivatott embereket, akiknek elegük lett a korrupcióból és sötétségből amit az emberi faj és a többi együttes erővel megteremt.*
-Annyit kell tudnia róluk, hogy vagy nem léteznek és nekünk kell megkeresnünk, vagy nagyon nehezen elérhetőek... De először is szükségünk lesz egy helyre ami eléggé rejtett és eléggé nehezen megközelíthető. *Itt megáll és gondolkodik.* Meg van... *Arcára elégedett és ádáz inkább bosszúálló mosoly ül ki. Ez fura tőle.* Az oroszlános kúria mély katakombái a gazdagnegyedben.
*Chothal hallotta, még régebben mikor a börtönben rohadt, hogy a helyről azt terjesztik, kísértetek járják. Kísértetek márpedig nincsenek... ám ezt más nem tudja. Így a hely tökéletes választás.*
-Ma este indulunk és birtokba vesszük az új... 'otthonunkat'... Holnap reggel pedig informálódunk a gyilkosairól és további emberekről... De előtte volna majd itt valami.
*Mondja Chothal és övére mutat. Egy kis tasakra. A tasakban valami van... de láthatóan nem túl nehéz dolog.*
-Este mielőtt indulnánk a folyóparton foglak várni... Ne késs. Amint feljön a Hold indulj a partra. Én várni fogok rád.
*Mondja az ork. Úgy véli ennyi idő után ideje lenne meglépni nagy tervének első lépését... Ő föladta az életét réges-rég a nagyobb cél érdekében. Itt az ideje, hogy Kaleya is feladja az előző életét és egy újat kezdjen egy új jellel.*
*Chothal csak a tőle nem megszokott módon elmosolyodik és megcsóválja a fejét. Láthatóan Kaleya élvezi a munkát amit végzett. Bár az ork előtt örök rejtély, hogy miért élvezik a sötételfek a tőrök használatát...
Ő mindég a hosszúíjakat és a pallosokat preferálta. Bár ennek valószínű életmódja az oka.*
-A sötételfek beteges vágyat éreznek a tőrök iránt... vadászni íjjal szokás.
*Mondja Chothal, majd kicsit ismét komolyít a vonásain.
Mondhatni komolyra veszi a szót...
Chothal tisztában van azzal, hogy nincsenek konkrét embereket akiket keres, így mondhatni fejest ugrik a semmibe. Egyetlen ember volna, aki elég makacs ahhoz, hogy kövesse Őt... Echnal, a zsoldos. De Ő merre lehet az jó kérdés. Ám a város teli van emberekkel... remélhetőleg találnak még elhivatott embereket, akiknek elegük lett a korrupcióból és sötétségből amit az emberi faj és a többi együttes erővel megteremt.*
-Annyit kell tudnia róluk, hogy vagy nem léteznek és nekünk kell megkeresnünk, vagy nagyon nehezen elérhetőek... De először is szükségünk lesz egy helyre ami eléggé rejtett és eléggé nehezen megközelíthető. *Itt megáll és gondolkodik.* Meg van... *Arcára elégedett és ádáz inkább bosszúálló mosoly ül ki. Ez fura tőle.* Az oroszlános kúria mély katakombái a gazdagnegyedben.
*Chothal hallotta, még régebben mikor a börtönben rohadt, hogy a helyről azt terjesztik, kísértetek járják. Kísértetek márpedig nincsenek... ám ezt más nem tudja. Így a hely tökéletes választás.*
-Ma este indulunk és birtokba vesszük az új... 'otthonunkat'... Holnap reggel pedig informálódunk a gyilkosairól és további emberekről... De előtte volna majd itt valami.
*Mondja Chothal és övére mutat. Egy kis tasakra. A tasakban valami van... de láthatóan nem túl nehéz dolog.*
-Este mielőtt indulnánk a folyóparton foglak várni... Ne késs. Amint feljön a Hold indulj a partra. Én várni fogok rád.
*Mondja az ork. Úgy véli ennyi idő után ideje lenne meglépni nagy tervének első lépését... Ő föladta az életét réges-rég a nagyobb cél érdekében. Itt az ideje, hogy Kaleya is feladja az előző életét és egy újat kezdjen egy új jellel.*
577. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-20 15:43:49
Üzenet elküldve: 2012-10-20 15:43:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Vier idil Umrae figyelmébe! //
*Ó mily' sanyarú a művészsors! Tengődni vakon, kétségek közt tipródni, a pillanatnak élni, azt megragadni, s végül elereszteni. Utóbbi a legnehezebb. Olyan, mint mikor a gyermekek kirepülnek a családi fészekből, nehéz elereszteni őket. Mégis meg kell tenni, hiszen anélkül önzés lenne alkotni. A szépséget meg kell osztani, vétek rejtegetni, eltakarni, pont ezért Déna sem teszi. Az egyszerű fehér ruha, melyben a Sötét Poéta rátalált hűségesen követi testének érzéki vonalait egészen csípőjéig, ahonnan elválva kibővül és leér combja közepéig. Itt-ott sáros és elszakadt, hála a félelemnek és a párducnak, de csekély ár ez életéért, s a vadászlakra telepedő félhomályban úgysem látszik. Óvatos indul el felfedező útján, hisz lábai bizonytalanul inognak még a szilárd talajon, s tekintete is könnyfátylas az álomtól. Pont ezért a hirtelen jövő szóra kissé összerezzen, s riadtan tekint forrására. Mikor gazdáját, s egyben a ház urát megpillantja eláll a szava. Elnyílik ajka, de egy hang nem sok annyi sem fér ki rajta. Ilyesmire legvadabb álmaiban sem számított. Úgy néz a férfire, mint egy testet öltött démonra. Lélektükrei félelemtől szikráznak, arca ha lehet még jobban elfehéredik, pillantásával víz után kutakodik. Ha valami az most jól esne neki, s nem csak azért mert szája kiszáradt, hanem hogy felébredjen. Elméje közben vadul zakatol, hogy vajon mit akar a hím életéért cserébe, hiszen a halál torkából rántotta vissza, s ápolta valamit biztosan akar, s bókjai alapján...*
- Igen. *Nyögi ki kurtácska válaszát, majd nyel egy aprót. Túl sok ez így hirtelen a jóból. Bazsarózsa, meg tenger, szép hölgy. Egyre jobban éledezni kezd benne a gyanú. Ám nem szól, korainak tartja, helyette mosolyt erőltet ajkaira, elvégre a bókokat illik legalább ennyivel meghálálni, viszont amikor közelebb lép hozzá egyszerre csak lehervad. Tart attól ha elhátrálna megsértené, ezért minden bátorságát összeszedve a szemébe néz. Sosem látott még ilyen mélységet és fájdalmat, mely magával húzza, s belőle árad. Szeretné elkapni tőle pillantását, de valamiért képtelen rá. A vad fényben izzó aranypöttyök fogva tartják. Megbűvölten áll, egészen addig, míg a másik el nem fordul. Mély levegőt vesz és megkönnyebbülten felsóhajt.*
- Déna és köszönöm. *Teszi hozzá kissé zavartan, aztán hogy elkerülje a kézcsókot, mert mérget venne rá, hogy a férfi tudja a módját hogyan csaljon pírt arcára ezen egyszerű gesztussal féloldalasan elfordul és tesz pár lépést előre, bár karja szinte súrolja a mélységiét.*
- Otthonos lak. *Mondja leginkább azért, hogy oldja a belső feszültségét.*
- Régóta élnek itt? *Pillant hátra válla fölül, hátha kiderül számíthat-e még társaságra. "Lehet a felesége épp a konyhában van." Tűnődik el azon kapva magát, hogy inkább annak örülne, ha nem lenne nő a képben, holott az ellenkezőjét kellene remélnie. A karosszék mellé érve, melyen még ki sem hűlt mióta Vier felállt szórakozottan végigsimít karfáján, majd kezeit háttámláján nyugtatva állapodik meg tekintete vendéglátója arcán. Íriszei összeszűkülve kutatják vonásait, mintha jellemére próbálna következtetni belőlük, de az egyedüli amit lát az a hím sármos félmosolya. Szívesen megrázná fejét hátha azzal rendezhetné összekuszálódott gondolatait, addig is próbálja azzal nyugtatni magát, hogy csupán túlteng benne a hála. Nem hiába van a legtöbb tündérmesében is megírva, hogy a herceg megmenti aráját, s a lány beleszeret. Gyakori eset. Tehát vonzalma is innen eredhet. Puszta rajongás, idővel majd elmúlik. Bárcsak elhinné gondolatait!*
A hozzászólás írója (Déna Dalhyshar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.20 16:40:48
*Ó mily' sanyarú a művészsors! Tengődni vakon, kétségek közt tipródni, a pillanatnak élni, azt megragadni, s végül elereszteni. Utóbbi a legnehezebb. Olyan, mint mikor a gyermekek kirepülnek a családi fészekből, nehéz elereszteni őket. Mégis meg kell tenni, hiszen anélkül önzés lenne alkotni. A szépséget meg kell osztani, vétek rejtegetni, eltakarni, pont ezért Déna sem teszi. Az egyszerű fehér ruha, melyben a Sötét Poéta rátalált hűségesen követi testének érzéki vonalait egészen csípőjéig, ahonnan elválva kibővül és leér combja közepéig. Itt-ott sáros és elszakadt, hála a félelemnek és a párducnak, de csekély ár ez életéért, s a vadászlakra telepedő félhomályban úgysem látszik. Óvatos indul el felfedező útján, hisz lábai bizonytalanul inognak még a szilárd talajon, s tekintete is könnyfátylas az álomtól. Pont ezért a hirtelen jövő szóra kissé összerezzen, s riadtan tekint forrására. Mikor gazdáját, s egyben a ház urát megpillantja eláll a szava. Elnyílik ajka, de egy hang nem sok annyi sem fér ki rajta. Ilyesmire legvadabb álmaiban sem számított. Úgy néz a férfire, mint egy testet öltött démonra. Lélektükrei félelemtől szikráznak, arca ha lehet még jobban elfehéredik, pillantásával víz után kutakodik. Ha valami az most jól esne neki, s nem csak azért mert szája kiszáradt, hanem hogy felébredjen. Elméje közben vadul zakatol, hogy vajon mit akar a hím életéért cserébe, hiszen a halál torkából rántotta vissza, s ápolta valamit biztosan akar, s bókjai alapján...*
- Igen. *Nyögi ki kurtácska válaszát, majd nyel egy aprót. Túl sok ez így hirtelen a jóból. Bazsarózsa, meg tenger, szép hölgy. Egyre jobban éledezni kezd benne a gyanú. Ám nem szól, korainak tartja, helyette mosolyt erőltet ajkaira, elvégre a bókokat illik legalább ennyivel meghálálni, viszont amikor közelebb lép hozzá egyszerre csak lehervad. Tart attól ha elhátrálna megsértené, ezért minden bátorságát összeszedve a szemébe néz. Sosem látott még ilyen mélységet és fájdalmat, mely magával húzza, s belőle árad. Szeretné elkapni tőle pillantását, de valamiért képtelen rá. A vad fényben izzó aranypöttyök fogva tartják. Megbűvölten áll, egészen addig, míg a másik el nem fordul. Mély levegőt vesz és megkönnyebbülten felsóhajt.*
- Déna és köszönöm. *Teszi hozzá kissé zavartan, aztán hogy elkerülje a kézcsókot, mert mérget venne rá, hogy a férfi tudja a módját hogyan csaljon pírt arcára ezen egyszerű gesztussal féloldalasan elfordul és tesz pár lépést előre, bár karja szinte súrolja a mélységiét.*
- Otthonos lak. *Mondja leginkább azért, hogy oldja a belső feszültségét.*
- Régóta élnek itt? *Pillant hátra válla fölül, hátha kiderül számíthat-e még társaságra. "Lehet a felesége épp a konyhában van." Tűnődik el azon kapva magát, hogy inkább annak örülne, ha nem lenne nő a képben, holott az ellenkezőjét kellene remélnie. A karosszék mellé érve, melyen még ki sem hűlt mióta Vier felállt szórakozottan végigsimít karfáján, majd kezeit háttámláján nyugtatva állapodik meg tekintete vendéglátója arcán. Íriszei összeszűkülve kutatják vonásait, mintha jellemére próbálna következtetni belőlük, de az egyedüli amit lát az a hím sármos félmosolya. Szívesen megrázná fejét hátha azzal rendezhetné összekuszálódott gondolatait, addig is próbálja azzal nyugtatni magát, hogy csupán túlteng benne a hála. Nem hiába van a legtöbb tündérmesében is megírva, hogy a herceg megmenti aráját, s a lány beleszeret. Gyakori eset. Tehát vonzalma is innen eredhet. Puszta rajongás, idővel majd elmúlik. Bárcsak elhinné gondolatait!*
A hozzászólás írója (Déna Dalhyshar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.20 16:40:48
576. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-19 23:42:37
Üzenet elküldve: 2012-10-19 23:42:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Sziéna del La Morte figyelmébe//
*A lovag még mindég féltérdre ereszkedve térdel Sziéna előtt és diagnosztizál.
Tudja mi a betegség... ez a láz egyértelmű jele. Azt is tudja, hogy mit kell vele tenni.
Sziéna dicsérő megjegyzésére, csak így szól:*
-Már nem látja a felfordulást...
*Saravult rémületes düh tölti el és kicsit kibontakozik belőle a régi énje, amiket valaha a csatatéren rettegett vörös démonként neveztek. 'A Dühöngő Lovag' mondták. Nem képes megbocsájtani azt amit ezzel a hellyel műveltek a városiak. A Rózsás Farkas és a cinkosai...
Hogy ne legyen feltűnő, hirtelen feláll és elsétál a munkapadhoz ismét.*
-A vén Luman tudja mit csinál... Ő csak azt próbálja újraépíteni amit egykoron elpusztítottak Hölgyem. Nem minden ember volt falak mögé bújt agresszív véreb... voltak mások is... de a másokat kiirtották.
*Mondja kicsit szemrehányóan a lovag. Ő magát és Lumant ezen emberek egyikének tartja. Ő kikéri magának nem kíván a mai társadalommal együtt létezni. Az nem Ő...
Majd visszasétál.*
-Csak a homlokát és a nyakát akarom megvizsgálni...
*Azzal leveszi a vaskesztyűket kezéről. Felmutatja Sziéna irányába őket, hogy üresek. Azzal mint valami doktor, először kezét homlokára helyezi és érzi, hogy az elf homloka rendkívül meleg.
A nyakát már meg sem nézi. Rendkívül lázas Sziéna.
A hölgy kérésére készségesen feláll és egy egyszerű szarvasokkal díszített fakupába hideg vizet hoz.*
-Sajnálom, de csak a lábát takarhatom be. Ha betakarnám az egész testét Hölgyem azzal csak ártanék Önnek...
*Mondja, azzal leveszi, néhol nyaka köré néhol hátán végigvetett köpenyét vagy páncél díszítő ruháját és miután Sziéna feltette a heverőre lábát, óvatosan betakarja azt. Jobban mondva bebugyolálja. Ezzel megóvja a kihűléstől ám nem is árt neki.
Hátrébb lépdel és állva nekitámaszkodik ismét a munkapadnak.*
-Miként talált ide Hölgyem? Ha szabad megtudnom?
*A lovag még mindég féltérdre ereszkedve térdel Sziéna előtt és diagnosztizál.
Tudja mi a betegség... ez a láz egyértelmű jele. Azt is tudja, hogy mit kell vele tenni.
Sziéna dicsérő megjegyzésére, csak így szól:*
-Már nem látja a felfordulást...
*Saravult rémületes düh tölti el és kicsit kibontakozik belőle a régi énje, amiket valaha a csatatéren rettegett vörös démonként neveztek. 'A Dühöngő Lovag' mondták. Nem képes megbocsájtani azt amit ezzel a hellyel műveltek a városiak. A Rózsás Farkas és a cinkosai...
Hogy ne legyen feltűnő, hirtelen feláll és elsétál a munkapadhoz ismét.*
-A vén Luman tudja mit csinál... Ő csak azt próbálja újraépíteni amit egykoron elpusztítottak Hölgyem. Nem minden ember volt falak mögé bújt agresszív véreb... voltak mások is... de a másokat kiirtották.
*Mondja kicsit szemrehányóan a lovag. Ő magát és Lumant ezen emberek egyikének tartja. Ő kikéri magának nem kíván a mai társadalommal együtt létezni. Az nem Ő...
Majd visszasétál.*
-Csak a homlokát és a nyakát akarom megvizsgálni...
*Azzal leveszi a vaskesztyűket kezéről. Felmutatja Sziéna irányába őket, hogy üresek. Azzal mint valami doktor, először kezét homlokára helyezi és érzi, hogy az elf homloka rendkívül meleg.
A nyakát már meg sem nézi. Rendkívül lázas Sziéna.
A hölgy kérésére készségesen feláll és egy egyszerű szarvasokkal díszített fakupába hideg vizet hoz.*
-Sajnálom, de csak a lábát takarhatom be. Ha betakarnám az egész testét Hölgyem azzal csak ártanék Önnek...
*Mondja, azzal leveszi, néhol nyaka köré néhol hátán végigvetett köpenyét vagy páncél díszítő ruháját és miután Sziéna feltette a heverőre lábát, óvatosan betakarja azt. Jobban mondva bebugyolálja. Ezzel megóvja a kihűléstől ám nem is árt neki.
Hátrébb lépdel és állva nekitámaszkodik ismét a munkapadnak.*
-Miként talált ide Hölgyem? Ha szabad megtudnom?
575. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-19 18:43:05
Üzenet elküldve: 2012-10-19 18:43:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Chothal Narral figyelmébe//
*Nyugodtan végzi a dolgát, mikor lépéseket hall. Oly gyakran hallja ezt, hogy már a közeledtéről felismeri, hogy az ork az. Épp ezért egy ideig nem is néz oda. Csak csinálja tovább, amit kell. A kérdést hallva felnéz. Tőrét előhúzza, mosolyogva megforgatja ujjai közt, majd a halált okozó réshez érinti hegyét.*
- Szúrás. *javítja ki Chothalt. A tőr tökéletesen beleillik a sebbe. Ezek után az éjbőrű megtörli a fegyvert, majd elteszi a helyére.*
- Végre sikerült elég közel mennem. *mondja elgondolkozva, maga elé meredve. Pillanatok alatt kizökken elrévült állapotából. Még egy ideig gondolkozik azon, hogy a zöld bőrű mondott, vagy kérdezett-e az idő alatt valamit, de a kérdést hallva rájön, hogy nem.
Láthatóan elgondolkozik. Végignéz magán, majd mérlegel, alaposan. Tisztában van jelenleg fennálló hiányosságaival. Ebe a rúgás által keletkezett sérüléseit már rég kiheverte, ő teljesen rendben van. Kaleya azonban aggódik a néha feltűnő fájdalom miatt. "Ha társakat keresünk, akkor nem valószínű, hogy már ma este küzdelemre kerül sor. Még van időm pihenni és gyógyulni. Vagy más esetben teljesen megszokni ezt a kis problémát." elmélkedik. Mikor döntésre jut, bólint.*
- Jól vagyok. Felőlem indulhatunk, amikor jónak látod. Esetleg... Kellene valamit tudnom ezekről a kapcsolatokról? *kérdi érdeklődve. Nem akar jobban belemászni, mint amennyire kell. Idővel úgyis kiderül minden, de ha van, amit feltétlen kell tudni még találkozás előtt, azt jobb, ha most megtudja.*
*Nyugodtan végzi a dolgát, mikor lépéseket hall. Oly gyakran hallja ezt, hogy már a közeledtéről felismeri, hogy az ork az. Épp ezért egy ideig nem is néz oda. Csak csinálja tovább, amit kell. A kérdést hallva felnéz. Tőrét előhúzza, mosolyogva megforgatja ujjai közt, majd a halált okozó réshez érinti hegyét.*
- Szúrás. *javítja ki Chothalt. A tőr tökéletesen beleillik a sebbe. Ezek után az éjbőrű megtörli a fegyvert, majd elteszi a helyére.*
- Végre sikerült elég közel mennem. *mondja elgondolkozva, maga elé meredve. Pillanatok alatt kizökken elrévült állapotából. Még egy ideig gondolkozik azon, hogy a zöld bőrű mondott, vagy kérdezett-e az idő alatt valamit, de a kérdést hallva rájön, hogy nem.
Láthatóan elgondolkozik. Végignéz magán, majd mérlegel, alaposan. Tisztában van jelenleg fennálló hiányosságaival. Ebe a rúgás által keletkezett sérüléseit már rég kiheverte, ő teljesen rendben van. Kaleya azonban aggódik a néha feltűnő fájdalom miatt. "Ha társakat keresünk, akkor nem valószínű, hogy már ma este küzdelemre kerül sor. Még van időm pihenni és gyógyulni. Vagy más esetben teljesen megszokni ezt a kis problémát." elmélkedik. Mikor döntésre jut, bólint.*
- Jól vagyok. Felőlem indulhatunk, amikor jónak látod. Esetleg... Kellene valamit tudnom ezekről a kapcsolatokról? *kérdi érdeklődve. Nem akar jobban belemászni, mint amennyire kell. Idővel úgyis kiderül minden, de ha van, amit feltétlen kell tudni még találkozás előtt, azt jobb, ha most megtudja.*
574. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-18 14:31:47
Üzenet elküldve: 2012-10-18 14:31:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
//Kaleya Seron figyelmébe//
*Telik az idő és Kaleya sérüléséhez mérten gyorsan gyógyul. Varkasz szerint a lány természete és fizikális állapota nagyban segíti a felépülését... Erre Chothal csak annyit jegyez meg mindég, hogy valószínű ork vagy sárkány volt egy rokona...
Az orkok gyorsan regenállódnak hála a jó immunrendszernek és erős szervezetnek. A sárkányokról meg csak legenda van... Egy biztos az ork meg van elégedve... Kaleyával.
Ma Kaleya a soros... Chothal nem is kel korán, hogy az erdőbe menjen vadért. Komótosan hagyja ott az alvásra megvetett sarkot és kinyújtóztatja a tagjait. Jól fest... a mellkasa. A rúgásnak már hűlt helye... a sebek összeforrtak.
Sétálgat egy kicsit a ház belső terében majd kisvártatva egy fabögrét szorongatva lépdel ki a ház elé, ahol a vénülő Varkasz füvészkedik.*
-Reggelt Narral...
*Szól oda neki a druida.*
-Neked is Varkasz... kint van?
*Kérdi az ork a gőzölgő teát szürcsölve. Igaz nem igen iszik teát... de ez most egy kivétel. Normális esetben csak bort iszik, de mivel nincs bor... nincs kocsma ezáltal ez így bonyolult.*
-Igen kinn... a kutyával vadásznak.
*Az ork bólint, majd leteszi az ablakpárkányra a bögrét, nyújtózik egyet és az ing megmaradt gombjait összegombolja magán.*
-Varkasz... elég erős már... ma... elmegyünk és nekikezdünk...
*A druida felkel és leporolja magát.*
-Még a sebe fáj... de szerintem még várhatnátok egy napot.
*Az ork látja közben Kaleya visszatér és irányába bólint.*
-Majd a leány dönt... de ma este el kéne hagyni a helyet. A ti érdeketekben is...
*Majd azzal a teát kinn hagyva belépked a szobába és magára ölti a páncélját. Vértjét, vállvédőjét és fegyverét. Köpenyét még nem vesz föl, ahogy a maszkot sem.
Mire kilép Kaleya már visszatér.
Úgy dönt az ork magában, ideje meginterjúvolni, mi legyen...
Nyugodt, kimért léptekkel odalépdel a dolgozó lányhoz és így szól:*
-Látom tiszta lövés volt...
*Bök a vaddisznóra.*
-Hogy érzed magad? Ma napszálltakor visszatérnénk a városba... felkeresni pár kapcsolatot és informálódni. Készen állsz?
*Telik az idő és Kaleya sérüléséhez mérten gyorsan gyógyul. Varkasz szerint a lány természete és fizikális állapota nagyban segíti a felépülését... Erre Chothal csak annyit jegyez meg mindég, hogy valószínű ork vagy sárkány volt egy rokona...
Az orkok gyorsan regenállódnak hála a jó immunrendszernek és erős szervezetnek. A sárkányokról meg csak legenda van... Egy biztos az ork meg van elégedve... Kaleyával.
Ma Kaleya a soros... Chothal nem is kel korán, hogy az erdőbe menjen vadért. Komótosan hagyja ott az alvásra megvetett sarkot és kinyújtóztatja a tagjait. Jól fest... a mellkasa. A rúgásnak már hűlt helye... a sebek összeforrtak.
Sétálgat egy kicsit a ház belső terében majd kisvártatva egy fabögrét szorongatva lépdel ki a ház elé, ahol a vénülő Varkasz füvészkedik.*
-Reggelt Narral...
*Szól oda neki a druida.*
-Neked is Varkasz... kint van?
*Kérdi az ork a gőzölgő teát szürcsölve. Igaz nem igen iszik teát... de ez most egy kivétel. Normális esetben csak bort iszik, de mivel nincs bor... nincs kocsma ezáltal ez így bonyolult.*
-Igen kinn... a kutyával vadásznak.
*Az ork bólint, majd leteszi az ablakpárkányra a bögrét, nyújtózik egyet és az ing megmaradt gombjait összegombolja magán.*
-Varkasz... elég erős már... ma... elmegyünk és nekikezdünk...
*A druida felkel és leporolja magát.*
-Még a sebe fáj... de szerintem még várhatnátok egy napot.
*Az ork látja közben Kaleya visszatér és irányába bólint.*
-Majd a leány dönt... de ma este el kéne hagyni a helyet. A ti érdeketekben is...
*Majd azzal a teát kinn hagyva belépked a szobába és magára ölti a páncélját. Vértjét, vállvédőjét és fegyverét. Köpenyét még nem vesz föl, ahogy a maszkot sem.
Mire kilép Kaleya már visszatér.
Úgy dönt az ork magában, ideje meginterjúvolni, mi legyen...
Nyugodt, kimért léptekkel odalépdel a dolgozó lányhoz és így szól:*
-Látom tiszta lövés volt...
*Bök a vaddisznóra.*
-Hogy érzed magad? Ma napszálltakor visszatérnénk a városba... felkeresni pár kapcsolatot és informálódni. Készen állsz?
573. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-18 10:19:33
Üzenet elküldve: 2012-10-18 10:19:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
// Ser Saravulnak //
*Amikor a lovaggal van sokszor azt kívánja bárcsak ő is egy sisak mögé bújhatna. Mennyivel könnyebb volna annak árnyékában elrejtőzni, elleplezné vonásait, leperegnének róla a másik szavai. Neki legalábbis sokszor ez az érzése támad, s meglehetősen gyávának találja érte a másikat. Egy férfi ne bújjon se anyja szoknyája alá, sem pedig holmi maszkok, sisakrostélyok mögé. Pont ezért találja oly üdítőnek, hogy most nincs rajta. Így végre nem egy fémdobozzal néz farkasszemet.*
- Felfordulás? Nem igazán értem. *Pillant zavartan körbe, mintha válaszra lelhetne a falak között. "Nincs is olyan nagy rendetlenség ahhoz képest, hogy legénylakás." Tűnődik el csendesen Saravul válaszára várva, kinek arcán látja, hogy finom számonkérése lelke tavát mennyire felkavarta. Pedig most kifejezetten kedves volt.*
- Érdekes mondás. *Válaszolja halovány mosollyal ajkán. Kezd megfeledkezni róla, hogy a lovag az ami, bár lehet ezt csak a láz teszi.*
- A vadonban minden nap az... *Hunyja le szemét egy pillanatra.*
- ...annak aki küzd ellene. *Utal arra, hogy míg az elfek az erdővel együtt lélegeznek, míg az emberek próbálják saját arcukra formálni.*
- Bár ő már közel jár. *Sóhajtja halkan szavai élét elvéve.*
- Ön, engem? *Pattannak fel mélyvörös szempillái, s vihar zöld szemei kissé ijedten villannak a férfira, majd nyel egyet halkan.*
- Ha nem haragszik inkább a druidára bíznám magam. *Lélektükreiben olyasmi csillan amit eddig még nem láthatott a lovag. Mintha elnézést akarna kérni tőle bizalmatlanságáért, de csupán egy pillanat erejéig látható, utána elkapja tőle a tekintetét. Aztán finom ajkai egy picit megrándulnak, bájos arcán pedig fájdalom árnya suhan át.*
- Kaphatnék egy pohár vizet? *Hangja remeg, s egyre erőtlenebb, ahogy rázza a hideg.*
- S egy takarót, ha lehet. *Fonja össze fázósan karjait.*
*Amikor a lovaggal van sokszor azt kívánja bárcsak ő is egy sisak mögé bújhatna. Mennyivel könnyebb volna annak árnyékában elrejtőzni, elleplezné vonásait, leperegnének róla a másik szavai. Neki legalábbis sokszor ez az érzése támad, s meglehetősen gyávának találja érte a másikat. Egy férfi ne bújjon se anyja szoknyája alá, sem pedig holmi maszkok, sisakrostélyok mögé. Pont ezért találja oly üdítőnek, hogy most nincs rajta. Így végre nem egy fémdobozzal néz farkasszemet.*
- Felfordulás? Nem igazán értem. *Pillant zavartan körbe, mintha válaszra lelhetne a falak között. "Nincs is olyan nagy rendetlenség ahhoz képest, hogy legénylakás." Tűnődik el csendesen Saravul válaszára várva, kinek arcán látja, hogy finom számonkérése lelke tavát mennyire felkavarta. Pedig most kifejezetten kedves volt.*
- Érdekes mondás. *Válaszolja halovány mosollyal ajkán. Kezd megfeledkezni róla, hogy a lovag az ami, bár lehet ezt csak a láz teszi.*
- A vadonban minden nap az... *Hunyja le szemét egy pillanatra.*
- ...annak aki küzd ellene. *Utal arra, hogy míg az elfek az erdővel együtt lélegeznek, míg az emberek próbálják saját arcukra formálni.*
- Bár ő már közel jár. *Sóhajtja halkan szavai élét elvéve.*
- Ön, engem? *Pattannak fel mélyvörös szempillái, s vihar zöld szemei kissé ijedten villannak a férfira, majd nyel egyet halkan.*
- Ha nem haragszik inkább a druidára bíznám magam. *Lélektükreiben olyasmi csillan amit eddig még nem láthatott a lovag. Mintha elnézést akarna kérni tőle bizalmatlanságáért, de csupán egy pillanat erejéig látható, utána elkapja tőle a tekintetét. Aztán finom ajkai egy picit megrándulnak, bájos arcán pedig fájdalom árnya suhan át.*
- Kaphatnék egy pohár vizet? *Hangja remeg, s egyre erőtlenebb, ahogy rázza a hideg.*
- S egy takarót, ha lehet. *Fonja össze fázósan karjait.*
572. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-17 15:54:25
Üzenet elküldve: 2012-10-17 15:54:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Chothal Narral figyelmébe//
*Az idő csak telik, Kaleya pedig lassan, de erősödik. Mivel komoly volt a sérülése, így időbe telik a felépülés. Addig azonban fokozott tempóban edz, hogy erősebb és jobb lehessen. Varkasznak és az orknak csakis hálával tartozik, de abból rengeteggel. Olykor vadászni is elmegy bundásával. A hús így friss és van is elég, ami nem egy haszontalan dolog, egy éppen felépülő és erősödni kívánó személy szemszögéből.
Nemrég tért vissza egy újabb vadászatból. Talán olykor túlzásba viszi, de ez is segít visszanyerni képességeit. Elvégre lényegében ellenfél ellen harcol és a lopakodást is gyakorolhatja, melyhez régen igencsak értett. Mellkasába olykor szúró fájdalom hasít, ha megerőlteti magát. Ez sok bosszúságot okoz neki. Nem szereti, mégis elviseli, tudván, hogy amíg érzi, addig tudja, hogy életben van.
Visszatértével fellógatja az állatot, hogy az kivérezzen. Többet egyelőre nem foglalkozik a disznóval. Sétál egyet, míg el nem ér szokásos edzőhelyére. Hach folyamatosan nyomában jár. Szinte egy percre sem hagyja magára gazdáját. Ez olykor teher, de mégis... Jól esik a nőnek. Nem is szólva arról, hogy így némiképp irányítása alatt tudja tartani érzelmeit. Egy jó társ számára az eb, ki képes őt megnyugtatni.
Fegyvereit előveszi. Lassú ütemben kezdi forgatni azokat, majd finom csapásokkal melegít be. A levegő halk hangot hallat, ahogy kettészeli azt a hideg acél. A mozdulatok mindvégig kecsesek maradnak, viszont egyre gyorsabban követik egymást és egyre nagyobb erőkifejtéssel. Még távol áll a számára előírt szinttől, de gyors ütemben javul. Nem egykori harci készségét akarja visszakapni, azon már túl van. Túl akar tenni rajta, erősebb akar lenni. Összpontosításához hozzájárul a nyugodt természet és a csend, mely oly gyakran körülveszi.
Edzése végeztével visszatér a vadhoz. Azt apránként elkezdi felvagdalni. Szőrét leszedi, kifeszíti, majd azzal kezd foglalatoskodni, hogy az mihamarabb használható legyen.*
*Az idő csak telik, Kaleya pedig lassan, de erősödik. Mivel komoly volt a sérülése, így időbe telik a felépülés. Addig azonban fokozott tempóban edz, hogy erősebb és jobb lehessen. Varkasznak és az orknak csakis hálával tartozik, de abból rengeteggel. Olykor vadászni is elmegy bundásával. A hús így friss és van is elég, ami nem egy haszontalan dolog, egy éppen felépülő és erősödni kívánó személy szemszögéből.
Nemrég tért vissza egy újabb vadászatból. Talán olykor túlzásba viszi, de ez is segít visszanyerni képességeit. Elvégre lényegében ellenfél ellen harcol és a lopakodást is gyakorolhatja, melyhez régen igencsak értett. Mellkasába olykor szúró fájdalom hasít, ha megerőlteti magát. Ez sok bosszúságot okoz neki. Nem szereti, mégis elviseli, tudván, hogy amíg érzi, addig tudja, hogy életben van.
Visszatértével fellógatja az állatot, hogy az kivérezzen. Többet egyelőre nem foglalkozik a disznóval. Sétál egyet, míg el nem ér szokásos edzőhelyére. Hach folyamatosan nyomában jár. Szinte egy percre sem hagyja magára gazdáját. Ez olykor teher, de mégis... Jól esik a nőnek. Nem is szólva arról, hogy így némiképp irányítása alatt tudja tartani érzelmeit. Egy jó társ számára az eb, ki képes őt megnyugtatni.
Fegyvereit előveszi. Lassú ütemben kezdi forgatni azokat, majd finom csapásokkal melegít be. A levegő halk hangot hallat, ahogy kettészeli azt a hideg acél. A mozdulatok mindvégig kecsesek maradnak, viszont egyre gyorsabban követik egymást és egyre nagyobb erőkifejtéssel. Még távol áll a számára előírt szinttől, de gyors ütemben javul. Nem egykori harci készségét akarja visszakapni, azon már túl van. Túl akar tenni rajta, erősebb akar lenni. Összpontosításához hozzájárul a nyugodt természet és a csend, mely oly gyakran körülveszi.
Edzése végeztével visszatér a vadhoz. Azt apránként elkezdi felvagdalni. Szőrét leszedi, kifeszíti, majd azzal kezd foglalatoskodni, hogy az mihamarabb használható legyen.*
571. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-17 15:22:14
Üzenet elküldve: 2012-10-17 15:22:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Sziéna del La Morte figyelmébe//
*Sóhajt egyet a ser, leveszi a sisakot, vet rá pár pillantást. Talán a sisaktól várja a választ és a megoldást vagy csak úgy unalmába ránéz nem tudni. Lerakja a munkapadra, majd két kardját és kirántja.
Átnézi őket és felkap egy ruhát. Előbb áttörölgeti őket, majd mikor a száraz ruhadarabra kardgondozó olajat öntene egy ismerős hang töri meg a csöndet.
Saravul leteszi a fiolát és mintha erőt gyűjtene még kicsit késlelteti a választ.
Megfordul és szembenéz Sziénával. Így még nehezebb vele beszélni... már ha nincs rajta sisak...
Ám az elf nő csakúgy vonzza a lovag tekintetét. Elbűvölő, törékeny és mégis vad.
Erőt vesz magát és kerülve a nagy szavakat így szól:*
-Luman mester? Lehet, hogy épp kiment pár dologért... tudja még nagy a felfordulás erre.
*Majd a lovag félénkségét átveszi valami fura düh... gyanú vagy valami megmagyarázhatatlan dolog.
Kezében néha megfordítja a letörölgetett kardot... rég nem dolgozott vele... már mint rég volt már a kardon vér. Ez látszik... de a múlt sebei még mindég rajta díszelegnek.*
-Valószínű a sors műve ez... véletlenek nincsenek. Csak Harral elhagyott szőrszálai a nagy erdőben... tartja a mi mondásunk.
*Mondja Saravul a rettegett farkas szőrszálaira utalva. Hisz abban, hogy az a farkas juttatta el idáig, azaz isteni ordas oltalmazta Őt akkor is amikor a halál el akarta magával vinni és hisz abban is, hogy ha nem is hozzá vezette el Harral Sziénát, de jobb belátásra Ő akarja bírni... az emberi fajra való tekintettel persze.*
-Szerintem az öreg már rájött valamire. De ne várjon tőle csodát... kicsit nehéz napjai voltak.
*Azzal közelebb megy a leheveredett Sziénához és így szól:*
-Esetleg megengedi, hogy megvizsgáljam kicsit? Nem vagyok druida... csak egy gyógyító lovag.
*Majd letérdel az elffel szembe és végignéz rajta... nem mint nőn, hanem mint betegen.*
-Mit érez? Azt látom, hogy lázas... de valami más bajt észlel?
*Sóhajt egyet a ser, leveszi a sisakot, vet rá pár pillantást. Talán a sisaktól várja a választ és a megoldást vagy csak úgy unalmába ránéz nem tudni. Lerakja a munkapadra, majd két kardját és kirántja.
Átnézi őket és felkap egy ruhát. Előbb áttörölgeti őket, majd mikor a száraz ruhadarabra kardgondozó olajat öntene egy ismerős hang töri meg a csöndet.
Saravul leteszi a fiolát és mintha erőt gyűjtene még kicsit késlelteti a választ.
Megfordul és szembenéz Sziénával. Így még nehezebb vele beszélni... már ha nincs rajta sisak...
Ám az elf nő csakúgy vonzza a lovag tekintetét. Elbűvölő, törékeny és mégis vad.
Erőt vesz magát és kerülve a nagy szavakat így szól:*
-Luman mester? Lehet, hogy épp kiment pár dologért... tudja még nagy a felfordulás erre.
*Majd a lovag félénkségét átveszi valami fura düh... gyanú vagy valami megmagyarázhatatlan dolog.
Kezében néha megfordítja a letörölgetett kardot... rég nem dolgozott vele... már mint rég volt már a kardon vér. Ez látszik... de a múlt sebei még mindég rajta díszelegnek.*
-Valószínű a sors műve ez... véletlenek nincsenek. Csak Harral elhagyott szőrszálai a nagy erdőben... tartja a mi mondásunk.
*Mondja Saravul a rettegett farkas szőrszálaira utalva. Hisz abban, hogy az a farkas juttatta el idáig, azaz isteni ordas oltalmazta Őt akkor is amikor a halál el akarta magával vinni és hisz abban is, hogy ha nem is hozzá vezette el Harral Sziénát, de jobb belátásra Ő akarja bírni... az emberi fajra való tekintettel persze.*
-Szerintem az öreg már rájött valamire. De ne várjon tőle csodát... kicsit nehéz napjai voltak.
*Azzal közelebb megy a leheveredett Sziénához és így szól:*
-Esetleg megengedi, hogy megvizsgáljam kicsit? Nem vagyok druida... csak egy gyógyító lovag.
*Majd letérdel az elffel szembe és végignéz rajta... nem mint nőn, hanem mint betegen.*
-Mit érez? Azt látom, hogy lázas... de valami más bajt észlel?
570. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-16 22:22:34
Üzenet elküldve: 2012-10-16 22:22:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
// Ser Saravulnak //
*Lassan peregnek előtte a várakozással töltött percek. Türelmes alkat, de így tétlenül ülve határozottan kezdi unni magát, ezért úgy dönt feláll, s szét néz a teremben. Éppen egy törékeny fiolát tart kezében, mikor hegyes füleit megcsapja egy ismerősen mély férfihang.
"Ez nem lehet."
Remeg bele a pillanatba, de a férfi pont akkor elhallgat. A mester hangját hallja, aztán megint azt a karcosan mély, zengőt, mely a sisak miatt olyan, mintha egy barlang gyomrából jönne, s bár tagadja, szíve mélyén kellemesen érinti zúgása. A kezében lévő üvegcsét inkább visszateszi a polcra a többi főzet és gyógynövény közé, aztán puha macskalépteivel észrevétlenül az ajtó felé suhan. Hátát a falnak tapasztja. Néhány szívdobbanás erejéig képtelen lenne a valósággal szembe nézni. Úgy érzi lábai gyökeret vernek a padlóba. Aztán, történik valami. Léptek zaját hallja, majd a lovag lemondó hangsúlyát. A kisöreg úgy néz ki magukra hagyta őket. Nincs mit tennie. Két választása maradt: a szobában várja végzetét, vagy elébe vág. Persze legszívesebben kisietne és lóra ülne majd visszamenne a városba, ahol ilyen orvul becsapták, de nem teheti. Őrült dolog lenne ilyen állapotban.
Kissé kábán lép ki az ajtó mögül a fényre. Picit hunyorog, szemét nagyon is bántja az éles váltás, tekintetével mégis Saravul alakját keresi. Sziluettjét hamar fel is fedezi. Nem lép elő teljesen, csak félig, mondhatni az ajtófélfához simulva, abba kapaszkodva várja, hogy a másik is észre vegye.*
- Hová tűnt a remete? *Töri meg hosszas hallgatás után a csendet. Hangja még sokéig visszhangzik a terembe.*
- Furcsa, hogy mindenhol ott találom. *Engedi el támaszát és reszketeg lépteivel beljebb suhan, majd letelepedik a vén heverőre. Nem érti igazán a furcsa egybeeséseket, de kezdi azt hinni a férfi első találkozásuk óta állandóan a nyomában van. Aztán ahogy felidézi találkáikat sorról sorra jut eszébe amit a tisztáson mondott, mégpedig, hogy itt lakik. Bár ennek ellenére kétli, hogy ennyire kicsi legyen a város. Gyanakodva méregeti lázasan csillogó félig lehunyt szemekkel. Nehéz próbatétel számára az ébrenlét.*
- A városban azt mondták él itt egy bölcs gyógyító. Remélem talál számomra orvosságot. *Sóhajtja halkan maga elé.*
*Lassan peregnek előtte a várakozással töltött percek. Türelmes alkat, de így tétlenül ülve határozottan kezdi unni magát, ezért úgy dönt feláll, s szét néz a teremben. Éppen egy törékeny fiolát tart kezében, mikor hegyes füleit megcsapja egy ismerősen mély férfihang.
"Ez nem lehet."
Remeg bele a pillanatba, de a férfi pont akkor elhallgat. A mester hangját hallja, aztán megint azt a karcosan mély, zengőt, mely a sisak miatt olyan, mintha egy barlang gyomrából jönne, s bár tagadja, szíve mélyén kellemesen érinti zúgása. A kezében lévő üvegcsét inkább visszateszi a polcra a többi főzet és gyógynövény közé, aztán puha macskalépteivel észrevétlenül az ajtó felé suhan. Hátát a falnak tapasztja. Néhány szívdobbanás erejéig képtelen lenne a valósággal szembe nézni. Úgy érzi lábai gyökeret vernek a padlóba. Aztán, történik valami. Léptek zaját hallja, majd a lovag lemondó hangsúlyát. A kisöreg úgy néz ki magukra hagyta őket. Nincs mit tennie. Két választása maradt: a szobában várja végzetét, vagy elébe vág. Persze legszívesebben kisietne és lóra ülne majd visszamenne a városba, ahol ilyen orvul becsapták, de nem teheti. Őrült dolog lenne ilyen állapotban.
Kissé kábán lép ki az ajtó mögül a fényre. Picit hunyorog, szemét nagyon is bántja az éles váltás, tekintetével mégis Saravul alakját keresi. Sziluettjét hamar fel is fedezi. Nem lép elő teljesen, csak félig, mondhatni az ajtófélfához simulva, abba kapaszkodva várja, hogy a másik is észre vegye.*
- Hová tűnt a remete? *Töri meg hosszas hallgatás után a csendet. Hangja még sokéig visszhangzik a terembe.*
- Furcsa, hogy mindenhol ott találom. *Engedi el támaszát és reszketeg lépteivel beljebb suhan, majd letelepedik a vén heverőre. Nem érti igazán a furcsa egybeeséseket, de kezdi azt hinni a férfi első találkozásuk óta állandóan a nyomában van. Aztán ahogy felidézi találkáikat sorról sorra jut eszébe amit a tisztáson mondott, mégpedig, hogy itt lakik. Bár ennek ellenére kétli, hogy ennyire kicsi legyen a város. Gyanakodva méregeti lázasan csillogó félig lehunyt szemekkel. Nehéz próbatétel számára az ébrenlét.*
- A városban azt mondták él itt egy bölcs gyógyító. Remélem talál számomra orvosságot. *Sóhajtja halkan maga elé.*
569. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-16 21:47:17
Üzenet elküldve: 2012-10-16 21:47:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
//Kaleya Seron figyelmébe//
*Chothal elégedett magával és azzal főképp, hogy sikerült hitet öntenie Kaleyába...
A hit jól fog jönni az elkövetkezendő sötét időkben. Közel jár már a tél is... és a tél mindenütt kemény, még Lanawinban is. Főleg az ilyen sötét korokban...
Amikor Kaleya utána szól, az ork csak félszemmel hátrasandít és így szól:*
-Kezdetnek egészen jó...
*Ám valami megmagyarázhatatlan komolyság költözött az eddigi barátságosnak tűnő ork hangjába.
Chothal érzelmein eligazodni nehéz, nem is ajánlatos. De a fontos, hogy a lány hinni kezd a jó célban.
Majd Varkasz és Kaleya váltanak pár szót:*
-Liitha? Ő csak a tanítványom... eléggé féltékeny nőszemély. Ahonnét elhoztam a nővérei és húgai csak fúriának hívták. De ne aggódjon miatta csak a szeme olyan éles... szólni nem mer. Mellesleg se én se Narral nem hagynánk...
*Majd említés esik a harciebről.
Varkasz lehajol és megvakarja az eb fejét.*
-Liitha... a maradék húst pirítsd meg a csontokkal együtt. Minden vendégnek van eleség.
*Majd mire Kaleya szabatkozna Varkasz feltartja kezét és így szól:*
-Ha a Rettegett Farkas ad menekültet, ad vadat is...
*Mondja a druida, az Ő hitvilágával példálózva.
Majd kisvártatva visszatér az ork is, bár immáron a megtépett ingében amit páncélja alatt hord és így szól kezében a levessel.*
-Akkor hát maradunk Varkasz amíg a leány fel nem épül...
*Jegyzi meg, mire a druida bólint és csuklón szorítják egymást mintha körülbelül két régi bajtárs lennének generációs háborúkból.*
-Tartozom neked Narral... törlesztek legyetek hát házam vendégei.
*Az ork bólint és ezzel a bólintással új szövetség vette kezdetét...
S teltek-múltak a napok és hetek...*
*Chothal elégedett magával és azzal főképp, hogy sikerült hitet öntenie Kaleyába...
A hit jól fog jönni az elkövetkezendő sötét időkben. Közel jár már a tél is... és a tél mindenütt kemény, még Lanawinban is. Főleg az ilyen sötét korokban...
Amikor Kaleya utána szól, az ork csak félszemmel hátrasandít és így szól:*
-Kezdetnek egészen jó...
*Ám valami megmagyarázhatatlan komolyság költözött az eddigi barátságosnak tűnő ork hangjába.
Chothal érzelmein eligazodni nehéz, nem is ajánlatos. De a fontos, hogy a lány hinni kezd a jó célban.
Majd Varkasz és Kaleya váltanak pár szót:*
-Liitha? Ő csak a tanítványom... eléggé féltékeny nőszemély. Ahonnét elhoztam a nővérei és húgai csak fúriának hívták. De ne aggódjon miatta csak a szeme olyan éles... szólni nem mer. Mellesleg se én se Narral nem hagynánk...
*Majd említés esik a harciebről.
Varkasz lehajol és megvakarja az eb fejét.*
-Liitha... a maradék húst pirítsd meg a csontokkal együtt. Minden vendégnek van eleség.
*Majd mire Kaleya szabatkozna Varkasz feltartja kezét és így szól:*
-Ha a Rettegett Farkas ad menekültet, ad vadat is...
*Mondja a druida, az Ő hitvilágával példálózva.
Majd kisvártatva visszatér az ork is, bár immáron a megtépett ingében amit páncélja alatt hord és így szól kezében a levessel.*
-Akkor hát maradunk Varkasz amíg a leány fel nem épül...
*Jegyzi meg, mire a druida bólint és csuklón szorítják egymást mintha körülbelül két régi bajtárs lennének generációs háborúkból.*
-Tartozom neked Narral... törlesztek legyetek hát házam vendégei.
*Az ork bólint és ezzel a bólintással új szövetség vette kezdetét...
S teltek-múltak a napok és hetek...*
568. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-16 19:01:01
Üzenet elküldve: 2012-10-16 19:01:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Chothal Narral figyelmébe//
*A nő még mindig nem hisz igazán, de igaz ami igaz, kezd. Talán mégis van ebben az egészben valami. Ha sok embert tudnak szerezni, talán megvalósítható. A tény azonban, hogy ez mennyi idő és munka, kiábrándítja. "Lehet, hogy mire készen állnánk, én már rég nem élnék. De ha meg sem próbálom, akkor nem tudhatom, hogy mi sikerülne és mi nem. Muszáj hinnem benne. Hinni akarok!" gondolja. Tekintetében szemernyi elszántság villan. Igen, az ork meggyőzte, s most már ideje lenne saját magára koncentrálnia. Muszáj lesz mihamarabb erőre kapnia. Halkan felnevet, egészen váratlanul. Most fogja fel, hogy mit is mondott Chothal.*
- Higgyek a felépülésben és álljak fel? Attól tartok, hogy a második már most menne. A felépülés viszont még távol áll. *magyarázza. A leves most már tényleg jól esne neki. Az öreg, mintha kitalálta volna gondolatát, meg is rendeli azt. A lány néhány perc múlva már hozza is. Kaleya csendben figyeli. Kicsit furcsállja a viselkedését. Alaposan megfigyeli a leányzót, de semmi ismerőset nem talál benne. "Nem lehet, hogy ártottam neki valamit? De akkor miért nem emlékszem rá?" elmélkedik.*
- Köszönöm! *szól utána, mielőtt a leányzó kilép a kunyhóból. Nem sokkal később követi őt az ork is. Mikor kettesben maradnak a vénemberrel, a sötételf halkan megköszörüli torkát.*
- Mondja... Nem tudja véletlenül, hogy annak a lánynak mi baja velem? *kérdi értetlenül, s elhúzza a száját. Lassan enni kezdi a levest. Igazán jól esik neki. Az első falatokat lassan ízlelgeti, majd valamivel gyorsabb ütemben bekanalazza a többit is. Kutyájára néz egy pillanatra. Bizonyára ő is éhes.*
- Nem tudna valami ételt adni szegénynek? Kifizetem! *mondja azonnal. Az étel elfogyasztása után kezdi ismét fáradtnak érezni magát, az eddiginél is jobban. Ez nem csoda, elvégre csak nemrég ébredt fel eszméletlen állapotából és még igen gyenge. Megvárja, míg az ork visszaér, megkérdezi, hogy mégis hogyan tovább, majd elnézést kér és lefekszik. Furcsa és zavarba ejtő számára ez a dolog. Nem szokott hozzá, hogy ennyire le van gyengülve. Amíg a családdal volt, nemigen sérült meg. A szolgák mindig féltek az esetleges büntetésektől, így bármilyen helyzet is adódott, mindig védték, akár az életük árán is. "Az azért nem ártott... Na jó, mégis. Emiatt nem lettem elég erős." gondolja, mielőtt álomba szenderül ismét.*
*A nő még mindig nem hisz igazán, de igaz ami igaz, kezd. Talán mégis van ebben az egészben valami. Ha sok embert tudnak szerezni, talán megvalósítható. A tény azonban, hogy ez mennyi idő és munka, kiábrándítja. "Lehet, hogy mire készen állnánk, én már rég nem élnék. De ha meg sem próbálom, akkor nem tudhatom, hogy mi sikerülne és mi nem. Muszáj hinnem benne. Hinni akarok!" gondolja. Tekintetében szemernyi elszántság villan. Igen, az ork meggyőzte, s most már ideje lenne saját magára koncentrálnia. Muszáj lesz mihamarabb erőre kapnia. Halkan felnevet, egészen váratlanul. Most fogja fel, hogy mit is mondott Chothal.*
- Higgyek a felépülésben és álljak fel? Attól tartok, hogy a második már most menne. A felépülés viszont még távol áll. *magyarázza. A leves most már tényleg jól esne neki. Az öreg, mintha kitalálta volna gondolatát, meg is rendeli azt. A lány néhány perc múlva már hozza is. Kaleya csendben figyeli. Kicsit furcsállja a viselkedését. Alaposan megfigyeli a leányzót, de semmi ismerőset nem talál benne. "Nem lehet, hogy ártottam neki valamit? De akkor miért nem emlékszem rá?" elmélkedik.*
- Köszönöm! *szól utána, mielőtt a leányzó kilép a kunyhóból. Nem sokkal később követi őt az ork is. Mikor kettesben maradnak a vénemberrel, a sötételf halkan megköszörüli torkát.*
- Mondja... Nem tudja véletlenül, hogy annak a lánynak mi baja velem? *kérdi értetlenül, s elhúzza a száját. Lassan enni kezdi a levest. Igazán jól esik neki. Az első falatokat lassan ízlelgeti, majd valamivel gyorsabb ütemben bekanalazza a többit is. Kutyájára néz egy pillanatra. Bizonyára ő is éhes.*
- Nem tudna valami ételt adni szegénynek? Kifizetem! *mondja azonnal. Az étel elfogyasztása után kezdi ismét fáradtnak érezni magát, az eddiginél is jobban. Ez nem csoda, elvégre csak nemrég ébredt fel eszméletlen állapotából és még igen gyenge. Megvárja, míg az ork visszaér, megkérdezi, hogy mégis hogyan tovább, majd elnézést kér és lefekszik. Furcsa és zavarba ejtő számára ez a dolog. Nem szokott hozzá, hogy ennyire le van gyengülve. Amíg a családdal volt, nemigen sérült meg. A szolgák mindig féltek az esetleges büntetésektől, így bármilyen helyzet is adódott, mindig védték, akár az életük árán is. "Az azért nem ártott... Na jó, mégis. Emiatt nem lettem elég erős." gondolja, mielőtt álomba szenderül ismét.*
567. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-16 14:18:05
Üzenet elküldve: 2012-10-16 14:18:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Sziéna del La Morte figyelmébe//
*Teltek-múltak az idők a lovag feje fölött és miután rendet raktak a vén remete háza táján, Saravul úgy döntött, hogy őrjáratozik és bejárja a területét... Ha pedig olyasvalakivel találkozik, akik nem oda illenek... kegyelem nélkül lesújt rájuk.
Teltek-múltak az órák és a lovag a legindokolatlanabb időpontokban és helyeken bukkant fel. Találkozott pár vadásszal, vándorral és erdőben sétálóval, de nem szentelt nekik túlságos figyelmet. Gondolatait az kötötte le, vajon ezt a farkasos lovagot ismerheti-e valahonnét... régi haragos? Esküdt ellenség a múltból? Esetleg egy barát aki furcsán mutatja ki szeretetét?
A Kettők sem tudják...
Alkonyatra éri el ismét a tisztást. Lassan léptet a lóval és bár már nem lát olyan jól mint rég, egy távoli alakot vél felfedezni... egy idegen ló talán a vén Luman háza környékén.
Összehúzza a sisak mögött szemöldökét és lepattan lováról. Tudja a vén csataló nem megy el, ezért nyugodtan húzza elő kardját és indul meg a ház hátsó bejárata mellé.
Ha valaki az öreget meri fenyegetni, az most már nem fogja. Óvatosan kinyitja az ajtót belép, majd a vén druidával találja magát szembe.*
-Végre megjöttél fiam... itt van... eljött...
*Mondja az öreg halkan az ajtóból. Saravul zavartan elrakja a kardot és halkan visszakérdez. Nem érti:*
-Ki? Ki van itt? Úgy beszélsz mintha a Kettők lennének odaát...
*Mondja kicsit hitetlenkedve a lovag.*
-Dehogy a Kettők... a vörös elf leány.
*Hirtelen megrándul a keze a lovagnak és meg is fogalmazódik a név: "Sziéna".*
-Miért jött?
*Az öreg megvonja a vállát, majd így szól:*
-Kicsit beteges, de szerintem váltana veled pár szót...
*A lovag már ellenkezne is készségesen, de Luman csak kiviharzik a szobából.*
-Ó a Farkas vinne el Luman...
*Szitkozódik magának a lovag, majd azzal a szobában lévő asztalhoz lép és leteszi kardjait. Az asztalon különböző szerek vannak, amikkel a kardját és páncélját szokta ápolni.
Ha Sziéna belép a másik szobába, ahol egy vén heverő is van, akkor félbehagyja a munkáját, ha azonban nem, akkor túlteszi magát félelmén és némi büszkeségén majd átlép és szót vált vele... hátha kicsit kedvesebb lesz vele.*
*Teltek-múltak az idők a lovag feje fölött és miután rendet raktak a vén remete háza táján, Saravul úgy döntött, hogy őrjáratozik és bejárja a területét... Ha pedig olyasvalakivel találkozik, akik nem oda illenek... kegyelem nélkül lesújt rájuk.
Teltek-múltak az órák és a lovag a legindokolatlanabb időpontokban és helyeken bukkant fel. Találkozott pár vadásszal, vándorral és erdőben sétálóval, de nem szentelt nekik túlságos figyelmet. Gondolatait az kötötte le, vajon ezt a farkasos lovagot ismerheti-e valahonnét... régi haragos? Esküdt ellenség a múltból? Esetleg egy barát aki furcsán mutatja ki szeretetét?
A Kettők sem tudják...
Alkonyatra éri el ismét a tisztást. Lassan léptet a lóval és bár már nem lát olyan jól mint rég, egy távoli alakot vél felfedezni... egy idegen ló talán a vén Luman háza környékén.
Összehúzza a sisak mögött szemöldökét és lepattan lováról. Tudja a vén csataló nem megy el, ezért nyugodtan húzza elő kardját és indul meg a ház hátsó bejárata mellé.
Ha valaki az öreget meri fenyegetni, az most már nem fogja. Óvatosan kinyitja az ajtót belép, majd a vén druidával találja magát szembe.*
-Végre megjöttél fiam... itt van... eljött...
*Mondja az öreg halkan az ajtóból. Saravul zavartan elrakja a kardot és halkan visszakérdez. Nem érti:*
-Ki? Ki van itt? Úgy beszélsz mintha a Kettők lennének odaát...
*Mondja kicsit hitetlenkedve a lovag.*
-Dehogy a Kettők... a vörös elf leány.
*Hirtelen megrándul a keze a lovagnak és meg is fogalmazódik a név: "Sziéna".*
-Miért jött?
*Az öreg megvonja a vállát, majd így szól:*
-Kicsit beteges, de szerintem váltana veled pár szót...
*A lovag már ellenkezne is készségesen, de Luman csak kiviharzik a szobából.*
-Ó a Farkas vinne el Luman...
*Szitkozódik magának a lovag, majd azzal a szobában lévő asztalhoz lép és leteszi kardjait. Az asztalon különböző szerek vannak, amikkel a kardját és páncélját szokta ápolni.
Ha Sziéna belép a másik szobába, ahol egy vén heverő is van, akkor félbehagyja a munkáját, ha azonban nem, akkor túlteszi magát félelmén és némi büszkeségén majd átlép és szót vált vele... hátha kicsit kedvesebb lesz vele.*
566. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-16 13:21:20
Üzenet elküldve: 2012-10-16 13:21:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
//Kaleya Seron figyelmébe//
*Az ork láthatóan elérte a célját... Kaleya elkezdett hinni abban amiben az ork már élete kezdete óta hisz.
Félelem és fenyegetés nélküli életben. Ehhez természetesen erősnek kell lenni, de egyszer az ork elvonulva a nagy magányba azt tanulta, hogy csak úgy lehet nem félni ha az ember már holtnak tekinti magát. Ezt egy vén szerzetes mondta neki réges-régen. Ez működik... hihetetlen de az ork, azaz Chothal nem fél, mert elfogadta a halál tényét. Mi halott az nem halhat meg ismét... tartja a mondás.
Ezzel nem akar előhuzakodni mert mindenki szeret élni, így Kaleya is, de előbb utóbb ezt a 'titkot' a nő elé tárja. Egyenlőre azonban azon kell az orknak is fáradoznia, hogy Kaleya felépüljön. Hamar...*
-Higgyen benne és sikerül. Sok mindenben felesleges hinni... istenek, emberek, szerelem és gazdagság. Ezek mind mulandók és változók. De a célok és ideák azok örökkön valók... Ha hinni akar bennük. Hinni is fog. Legyen ez az első lépés. Higgyen a felépülésben és álljon föl.
*Mondja az ork a koránt sem az Ő szájába illő szavakat.
Tisztában van vele, hogy ez nem az Ő 'fajára' vall. De miért is vallana? Azt a fajt már legföljebb Ő ismeri... kipusztult klánoknak nincs még története sem.*
-De szavakkal nem megyünk sokra. Liitha... hozz egy kis levest a sebesült hölgynek.
*Szól Varkasz, mire az ork bólint.*
-Pontosan.
*Liitha hamarosan bejön egy fatállal kezében, amiben leves van. Nem forró de kellemesen meleg leves. Némi tésztával és hússal.
A fekete kék szemű lányka szíve szerint Kaleyára borítani a levest, de mikor meglátja az ork szigorú tekintetét moderálja magát és óvatosan Kaleya kezébe adja a tányért, illetve a kanalat, ha esetleg azzal kívánna étkezni.
Majd se szó se beszéd kiviharzik a szobából.
Chothal a kiviharzó lány irányába néz, megcsóválja a fejét és kicsit szívni kezdi az egyik agyarát.*
-Micsoda egy kis cafka ez a Liitha... valóban Ő lett volna a legjobb tanítvány Varkasz?
*Varkasz megvakarja a nyakát és így szól:*
-Jobb nem akadt...
*Az ork csak hümmög, majd kisétál és szed magának is a levesből. Arra a rövid időre Varkasz és a sötételf együtt maradnak. A druida pedig ténykedni kezd...*
*Az ork láthatóan elérte a célját... Kaleya elkezdett hinni abban amiben az ork már élete kezdete óta hisz.
Félelem és fenyegetés nélküli életben. Ehhez természetesen erősnek kell lenni, de egyszer az ork elvonulva a nagy magányba azt tanulta, hogy csak úgy lehet nem félni ha az ember már holtnak tekinti magát. Ezt egy vén szerzetes mondta neki réges-régen. Ez működik... hihetetlen de az ork, azaz Chothal nem fél, mert elfogadta a halál tényét. Mi halott az nem halhat meg ismét... tartja a mondás.
Ezzel nem akar előhuzakodni mert mindenki szeret élni, így Kaleya is, de előbb utóbb ezt a 'titkot' a nő elé tárja. Egyenlőre azonban azon kell az orknak is fáradoznia, hogy Kaleya felépüljön. Hamar...*
-Higgyen benne és sikerül. Sok mindenben felesleges hinni... istenek, emberek, szerelem és gazdagság. Ezek mind mulandók és változók. De a célok és ideák azok örökkön valók... Ha hinni akar bennük. Hinni is fog. Legyen ez az első lépés. Higgyen a felépülésben és álljon föl.
*Mondja az ork a koránt sem az Ő szájába illő szavakat.
Tisztában van vele, hogy ez nem az Ő 'fajára' vall. De miért is vallana? Azt a fajt már legföljebb Ő ismeri... kipusztult klánoknak nincs még története sem.*
-De szavakkal nem megyünk sokra. Liitha... hozz egy kis levest a sebesült hölgynek.
*Szól Varkasz, mire az ork bólint.*
-Pontosan.
*Liitha hamarosan bejön egy fatállal kezében, amiben leves van. Nem forró de kellemesen meleg leves. Némi tésztával és hússal.
A fekete kék szemű lányka szíve szerint Kaleyára borítani a levest, de mikor meglátja az ork szigorú tekintetét moderálja magát és óvatosan Kaleya kezébe adja a tányért, illetve a kanalat, ha esetleg azzal kívánna étkezni.
Majd se szó se beszéd kiviharzik a szobából.
Chothal a kiviharzó lány irányába néz, megcsóválja a fejét és kicsit szívni kezdi az egyik agyarát.*
-Micsoda egy kis cafka ez a Liitha... valóban Ő lett volna a legjobb tanítvány Varkasz?
*Varkasz megvakarja a nyakát és így szól:*
-Jobb nem akadt...
*Az ork csak hümmög, majd kisétál és szed magának is a levesből. Arra a rövid időre Varkasz és a sötételf együtt maradnak. A druida pedig ténykedni kezd...*
565. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 17:19:25
Üzenet elküldve: 2012-10-15 17:19:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Chothal Narral figyelmébe//
*Szemei elkerekednek az ajánlat hallatán. Hitetlenkedve néz maga elé. Izmai megfeszülnek, egész teste remeg. Kezei ökölbe szorulva markolják köpenyét. Nem tudja, hogy higgyen-e fülének. Amit hallott, azt képtelenségnek tartja. Azt, hogy ki eddig üldözött volt, most üldöző legyen, lehetetlen. Nem elég erős hozzá. Mellékesen nincsenek elegen. A kettő, nagyon kevés. Még a három is, elvégre most sem voltak sokan, mégis könnyedén legyőzhették volna őket. Nem mellékesen, legközelebb biztosan többen jönnek. Mindemellett szeretne segíteni. Valahogy be akarja bizonyítani, hogy ő más mint többi fajtársa. "Csapatban, szervezetten..." ismétel meg gondolatban néhány szót. Tekintetét az orkra emeli, majd a gyógyítóra, végül ebére. Nem tudja, hogy hogy döntsön. Ha nem végeznek üldözőivel, állandóan tartaniuk kellene attól, hogy megjelennek és hátba támadják őket. Ha viszont szembeszállnak velük, sokan meghalhatnak, közülük is. Az összeszokáshoz pedig sok idő és gyakorlás kell. Nem mellékesen meg kell bízniuk egymásban. Bizalmát az ork ugyan kiérdemelte, de még igen instabil lábakon áll ezen érzelem. Ha új tagok csatlakoznának, velük szemben még nehezebb lenne elérni ezt a szintet is, nemhogy a teljes bizalmat. Tekintete a díszre vándorol. Alaposan megfigyeli azt. Vonzza tekintetét az egyszerű, mégis jelentéssel bíró jelkép. Bár nem tudja, pontosan, hogy kikhez is tartozott ez egykoron, de felfedezi az ork fémkezén is ugyanazt a jelet.*
- Tényleg... azt hiszi, hogy sikerülhet? Nézze... Nem akarom veszélyeztetni mások életét. Maga is túl sok sérülést szerzett, holott egyet sem kellett volna. Miattam nem, nem érek annyit! Ennek ellenére... Szeretnék segíteni Önnek. Ennyivel tartozom, amiért megmentett... *mondja őszintén. Nem hisz benne, de egy jelenleg nem létező dologban nehéz is lenne. Idővel majd kiderül, hogy hogyan változik a véleménye minderről. Először... El kell intézni, hogy ne csak ketten legyenek. Pontosabban hárman, ha a kutyát is beleszámolják.*
*Szemei elkerekednek az ajánlat hallatán. Hitetlenkedve néz maga elé. Izmai megfeszülnek, egész teste remeg. Kezei ökölbe szorulva markolják köpenyét. Nem tudja, hogy higgyen-e fülének. Amit hallott, azt képtelenségnek tartja. Azt, hogy ki eddig üldözött volt, most üldöző legyen, lehetetlen. Nem elég erős hozzá. Mellékesen nincsenek elegen. A kettő, nagyon kevés. Még a három is, elvégre most sem voltak sokan, mégis könnyedén legyőzhették volna őket. Nem mellékesen, legközelebb biztosan többen jönnek. Mindemellett szeretne segíteni. Valahogy be akarja bizonyítani, hogy ő más mint többi fajtársa. "Csapatban, szervezetten..." ismétel meg gondolatban néhány szót. Tekintetét az orkra emeli, majd a gyógyítóra, végül ebére. Nem tudja, hogy hogy döntsön. Ha nem végeznek üldözőivel, állandóan tartaniuk kellene attól, hogy megjelennek és hátba támadják őket. Ha viszont szembeszállnak velük, sokan meghalhatnak, közülük is. Az összeszokáshoz pedig sok idő és gyakorlás kell. Nem mellékesen meg kell bízniuk egymásban. Bizalmát az ork ugyan kiérdemelte, de még igen instabil lábakon áll ezen érzelem. Ha új tagok csatlakoznának, velük szemben még nehezebb lenne elérni ezt a szintet is, nemhogy a teljes bizalmat. Tekintete a díszre vándorol. Alaposan megfigyeli azt. Vonzza tekintetét az egyszerű, mégis jelentéssel bíró jelkép. Bár nem tudja, pontosan, hogy kikhez is tartozott ez egykoron, de felfedezi az ork fémkezén is ugyanazt a jelet.*
- Tényleg... azt hiszi, hogy sikerülhet? Nézze... Nem akarom veszélyeztetni mások életét. Maga is túl sok sérülést szerzett, holott egyet sem kellett volna. Miattam nem, nem érek annyit! Ennek ellenére... Szeretnék segíteni Önnek. Ennyivel tartozom, amiért megmentett... *mondja őszintén. Nem hisz benne, de egy jelenleg nem létező dologban nehéz is lenne. Idővel majd kiderül, hogy hogyan változik a véleménye minderről. Először... El kell intézni, hogy ne csak ketten legyenek. Pontosabban hárman, ha a kutyát is beleszámolják.*
564. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 16:54:12
Üzenet elküldve: 2012-10-15 16:54:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
*Ha elnéz a magányos utazó messze, Arthenior felé, bizony nem láthat senkit. De mégis, ott az a halk, ütemes dübörgés. Négy, gyors, egymást követő düb-düb-düb-düb. Azután szünet. És újra. Elbizonytalanodva folytatja útját. Talán menekülnie kéne? De mi elől, mi ez? Újra hátranéz, és immár valami változott. A fák között porfelhő tűnik fel, a dübörgés pedig hangosabb lesz. Áh, csak egy másik utazó! A gyalogos megnyugszik és folytatja útját, de mégis, úgy látszik lebecsülte az eseményeket. Nagy, nehéz, fekete ló húz el mellette, nem ügyelve semmire és így őt lelökve az útról a mellette húzódó magasra nőtt gazba. A dühödt utazó, miután kikászálódott onnan, olyan átkokat üvöltene utána, amikbe sokan belepirulnának, de addigra a lovas rég messze jár, innen pedig csak egyfele tarthat: a Kikötőbe.*
A hozzászólás írója (Quae Quarrian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.15 16:55:08
A hozzászólás írója (Quae Quarrian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.15 16:55:08
563. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 11:18:06
Üzenet elküldve: 2012-10-15 11:18:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Szelíd
// Ser Saravulnak //
*Hosszú nap telt el az elf számára is. Miután a lovag távozott rettenetes rémálmok gyötörték törékeny testét s lelkét egyaránt. Szörnyen fáradtnak érezte magát, így képtelen lett volna hosszasan nyitva tartani a szemét, de amint lecsukta olyan érzés volt, mintha porhüvelye húsvér tömlöccé változott volna. Mozdulni képtelen volt, valahogy mégis szabadulnia kellett valahogy a kínoktól. Végül a hirtelen jött láztól kipirosodott arccal lépett ki az utcára, hagyta maga mögött az épületet, s érdeklődött utána több idegen fajtársát is leszólítva mégis hol lelhetne gyógyítóra. Páran valami öreg vajákosról áradoztak, az öreg Lumanról, aki az erdő szívében él. Elmagyarázták hogyan talál oda, így Sziéna utolsó erejét összekaparva hátast bérelt, némi ivóvizet és élelmet vett, majd nekivágott a hosszúnak ígérkező útnak. Sejtette ugyan, hogy mire odaér annyira kimerül hogy pár napi maradásra kényszerül, de mindez nem tántorította el, mert biztos volt benne, hogy népe egyik tagjára bízza majd magát valami csodás félreértés miatt. Csupán annyi történt, hogy akiktől kérdezte régóta éltek már e városban, volt aki itt is született, így koránt sem élt benne annyira a felsőbbrendű gőg és a fajgyűlölet, sőt, egyszerűen nem tartották fontosnak, hogy megemlítsék az öreg hovatartozását, a lány pedig hallgatásukból egyértelműnek vélte, hogy az.
Teljesen gyanútlanul érkezik almásderes ménén a nem is oly rég még feldúlt tisztáshoz. Ekkorra már csak néhány égetésnyom feketéje utal a történtekre hisz a mester és ifjú segédje rég elpakoltak mindent. A fából kellemes füst és gőzölgő étel illata száll. A szürkületben otthonosan csalogatón pislákolnak a szentjánosbogaraknak tetsző lángnyalábok. A lány óvatosan kiköti lovát, majd az ajtóhoz suhan és kopogtat. Törékeny alakját ugyanaz a ruha emeli ki s leplezi el a világ szeme elől mint amit a városban viselt. Tűzvörös haja kibontva, tincsei kuszán tekeregve ölelik arcát. Esőcseppekre emlékeztető kopogására az öreg Luman komótosan kibotorkál, s néhány kedves szóval beljebb invitálja a lányt, ki kissé megszeppenve az első döbbenettől csupán egy lágy főhajtással köszönti őt. Lába egy pillanatra a földbe gyökerezik, de aztán úrrá lesz első ámulatán, búcsúzásképp válla fölött hátrapillant siratva elszállt szerencséjét és belép. Nehezen teszi túl magát a kiszolgáltatottság bénító érzésén. Úgy véli becsapták, sőt egyenesen gonosz tréfát űztek vele azok ott a Piactéren, de egyedül magát okolhatja amiért hitt szavaiknak. Míg ő némán áll s ismerkedik a beltérrel a férfi megforgatja a húst, majd valami forró fűszeres illatú főzettel kínálja. Sziéna ezen először megdöbben, mert honnan is tudhatná mire van szüksége, elvégre egy szóval sem mondta, ennek ellenére megköszöni és megkóstolja. Az íze persze förtelmes, mint a legtöbb hasonló gyógylötyinek, de a másik mosolyogva bólogat, így megszánja és iszik egy kortyot. Furcsa számára, hogy ember létére ilyen kedvesen bánik vele anélkül, hogy bármit is kérdezne, ezért úgy dönt ha már így alakult ad számára egy esélyt. Letelepedik a tűz mellé és az italt szürcsölve nézi mit ténykedik a másik. Saravul valószínűleg erre érkezik az őrjáratból, illetve majdnem, mert a vén Luman kissé elébe szalad a dolgoknak. Úgy, hogy ne tűnjön fel Sziénának ki-ki rohan a másik szobába, mely felől nyílik a ház hátsó bejárata, ahonnan a lovagot várja. Amint meglátja őt egy szívderítő mosollyal csak ennyit szól.*
- Eljött hozzád. *Majd fejével a nagyobbik szoba irányába bök.*
- Benn vár.
*Hosszú nap telt el az elf számára is. Miután a lovag távozott rettenetes rémálmok gyötörték törékeny testét s lelkét egyaránt. Szörnyen fáradtnak érezte magát, így képtelen lett volna hosszasan nyitva tartani a szemét, de amint lecsukta olyan érzés volt, mintha porhüvelye húsvér tömlöccé változott volna. Mozdulni képtelen volt, valahogy mégis szabadulnia kellett valahogy a kínoktól. Végül a hirtelen jött láztól kipirosodott arccal lépett ki az utcára, hagyta maga mögött az épületet, s érdeklődött utána több idegen fajtársát is leszólítva mégis hol lelhetne gyógyítóra. Páran valami öreg vajákosról áradoztak, az öreg Lumanról, aki az erdő szívében él. Elmagyarázták hogyan talál oda, így Sziéna utolsó erejét összekaparva hátast bérelt, némi ivóvizet és élelmet vett, majd nekivágott a hosszúnak ígérkező útnak. Sejtette ugyan, hogy mire odaér annyira kimerül hogy pár napi maradásra kényszerül, de mindez nem tántorította el, mert biztos volt benne, hogy népe egyik tagjára bízza majd magát valami csodás félreértés miatt. Csupán annyi történt, hogy akiktől kérdezte régóta éltek már e városban, volt aki itt is született, így koránt sem élt benne annyira a felsőbbrendű gőg és a fajgyűlölet, sőt, egyszerűen nem tartották fontosnak, hogy megemlítsék az öreg hovatartozását, a lány pedig hallgatásukból egyértelműnek vélte, hogy az.
Teljesen gyanútlanul érkezik almásderes ménén a nem is oly rég még feldúlt tisztáshoz. Ekkorra már csak néhány égetésnyom feketéje utal a történtekre hisz a mester és ifjú segédje rég elpakoltak mindent. A fából kellemes füst és gőzölgő étel illata száll. A szürkületben otthonosan csalogatón pislákolnak a szentjánosbogaraknak tetsző lángnyalábok. A lány óvatosan kiköti lovát, majd az ajtóhoz suhan és kopogtat. Törékeny alakját ugyanaz a ruha emeli ki s leplezi el a világ szeme elől mint amit a városban viselt. Tűzvörös haja kibontva, tincsei kuszán tekeregve ölelik arcát. Esőcseppekre emlékeztető kopogására az öreg Luman komótosan kibotorkál, s néhány kedves szóval beljebb invitálja a lányt, ki kissé megszeppenve az első döbbenettől csupán egy lágy főhajtással köszönti őt. Lába egy pillanatra a földbe gyökerezik, de aztán úrrá lesz első ámulatán, búcsúzásképp válla fölött hátrapillant siratva elszállt szerencséjét és belép. Nehezen teszi túl magát a kiszolgáltatottság bénító érzésén. Úgy véli becsapták, sőt egyenesen gonosz tréfát űztek vele azok ott a Piactéren, de egyedül magát okolhatja amiért hitt szavaiknak. Míg ő némán áll s ismerkedik a beltérrel a férfi megforgatja a húst, majd valami forró fűszeres illatú főzettel kínálja. Sziéna ezen először megdöbben, mert honnan is tudhatná mire van szüksége, elvégre egy szóval sem mondta, ennek ellenére megköszöni és megkóstolja. Az íze persze förtelmes, mint a legtöbb hasonló gyógylötyinek, de a másik mosolyogva bólogat, így megszánja és iszik egy kortyot. Furcsa számára, hogy ember létére ilyen kedvesen bánik vele anélkül, hogy bármit is kérdezne, ezért úgy dönt ha már így alakult ad számára egy esélyt. Letelepedik a tűz mellé és az italt szürcsölve nézi mit ténykedik a másik. Saravul valószínűleg erre érkezik az őrjáratból, illetve majdnem, mert a vén Luman kissé elébe szalad a dolgoknak. Úgy, hogy ne tűnjön fel Sziénának ki-ki rohan a másik szobába, mely felől nyílik a ház hátsó bejárata, ahonnan a lovagot várja. Amint meglátja őt egy szívderítő mosollyal csak ennyit szól.*
- Eljött hozzád. *Majd fejével a nagyobbik szoba irányába bök.*
- Benn vár.
562. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-14 21:12:16
Üzenet elküldve: 2012-10-14 21:12:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
*Kissé még mindig feldúltan hagyja el a kovácsműhelyt és veszi az irányt a kikötő felé. Sietős léptekkel trappol át a fák közt a jól ismert ösvényt keresve, amit hamarosan meg is talál, így nem kell sokáig az idegesítően csicsergő madarakat hallgatnia. Ezért ő nagyon hálás, mert most aztán tényleg mindenhez van kedve csak nem a természet andalító muzsikájához. Egyébként sem az a druidafazon, aki őrülten bele bele van szerelmesedve a sok zöldségbe. Neki sokkal szívderítőbb egy füves puszta, vagy egy poros, végtelenbe vezető út, ahol szabadnak érezheti magát, s nincsen ilyen hatalmas dzsindzsa amitől alig lát valamit...*
561. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2012-10-14 14:19:09
Üzenet elküldve: 2012-10-14 14:19:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Szelíd
*Alvost valóban kicsit zavarban érzi magát amint a földön fekve fölötte néz el Ewangel, hogy a vízesést figyelje. De zavara koránt sem azért van, mert figyeli őt a lány, sokkal inkább azért, mert nem tudja, hogy mikor nézi őt és mikor bámul csak el a feje fölött az elf leányzó. Amikor tudja, viszonozza a szemkontaktust, s egészen elmerül a nő gyönyörű kék lélektükreiben. Egészen kikapcsol, nem szokott hozzá az ilyesmihez, de most nagyon örül neki, hogy a hosszú út után talált magának egy kis szigetnyi békességet. Ráadásul pont egy ekkora város szívében...
Csöndben hallgatja végig a lányt, s közben le sem lehet vakarni arcáról a már szinte "odaszáradt" kedves mosolyt, amit folyamatosan visel, ha ezzel a drága teremtéssel van.
Ekkor a motozás megtöri a csendet. Alvost egyik pillanatról a másikra hátáról a hasára fordul, kezeivel ellöki magát a földtől és máris a lány és a bozótos között áll, tőrrel a kezében, s várja a levelek közül előtoppanó esetleges ellenfelet.
Nem is kell sokat várnia, pár pillanat elmúltával egy tavi manó kúszik elő a bozótosból, úszóhártyás ujjai között durván faragott kő hegyű lándzsát szorongatva. Fején furcsa, kagylókból és hínárból álló fejfedőt visel, amely arra enged következtetni, hogy valamiféle vezetői beosztást lát el. Ezt megerősítvén, egy szempillantás alatt mellette terem még három másik, nyálkás bőrű, varangy képű kis szörnyeteg, akik szintén nem tűnnek túl békésnek, és határozottan a fél-elf és elf társnője felé mozognak.*
- Azt hiszem, jobb lesz szedni a sátorfánkat!
*Tesz megállapítást Alvost a helyzetre vonatkozóan és megragadva a lány kezét - ha az hagyja -, a tőle telhető leggyorsabb iramot diktálva (amit az előbbi futóverseny tanulságaként Ewa minden bizonnyal könnyedén tartani tud), elhagyják a vízesés környékét, egyenesen az Erdőszéli tisztás felé tartva.*
Csöndben hallgatja végig a lányt, s közben le sem lehet vakarni arcáról a már szinte "odaszáradt" kedves mosolyt, amit folyamatosan visel, ha ezzel a drága teremtéssel van.
Ekkor a motozás megtöri a csendet. Alvost egyik pillanatról a másikra hátáról a hasára fordul, kezeivel ellöki magát a földtől és máris a lány és a bozótos között áll, tőrrel a kezében, s várja a levelek közül előtoppanó esetleges ellenfelet.
Nem is kell sokat várnia, pár pillanat elmúltával egy tavi manó kúszik elő a bozótosból, úszóhártyás ujjai között durván faragott kő hegyű lándzsát szorongatva. Fején furcsa, kagylókból és hínárból álló fejfedőt visel, amely arra enged következtetni, hogy valamiféle vezetői beosztást lát el. Ezt megerősítvén, egy szempillantás alatt mellette terem még három másik, nyálkás bőrű, varangy képű kis szörnyeteg, akik szintén nem tűnnek túl békésnek, és határozottan a fél-elf és elf társnője felé mozognak.*
- Azt hiszem, jobb lesz szedni a sátorfánkat!
*Tesz megállapítást Alvost a helyzetre vonatkozóan és megragadva a lány kezét - ha az hagyja -, a tőle telhető leggyorsabb iramot diktálva (amit az előbbi futóverseny tanulságaként Ewa minden bizonnyal könnyedén tartani tud), elhagyják a vízesés környékét, egyenesen az Erdőszéli tisztás felé tartva.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7238-7257