//Lorsan és Nitta//
– Gondoltam, de attól még jól esett egy percre azt hinnem. Vannak legendás harcosok, és olyanok is, akiket nem tudnék meglepni. Olyanok, akik gyorsabbak nálam, vagy csak egyszerűen nagyobbak és erősebbek. Ezért is jó, hogy te tanítasz, te is nagyobb és erősebb vagy, és veled szemben gyakorolhatok egy hasonló adottságú ellenfél ellen.
*Nitta nem él olyan álomvilágban, hogy azt higgye, bárki és bármi ellen győzhet, ez meg sem fordul a fejében, ugyanakkor némi magabiztosságot ad neki, és megnyugtatja a tudat, hogy több esélye lesz majd, mint eddig volt.*
- Ígérem, igyekezni fogok *válaszol nagyon komolyan, és valóban eddig is azon volt az edzéseik közben, hogy minél többet tanuljon.
De aztán elmosolyodik, Lorsan olyan kedvesen mondja, hogy megveszi neki azt a nagy papirusztekercset.*
- Arra gondoltam, hogy nem tekercsben lenne jó, hanem mint egy könyv, úgy bekötve. Abba tényleg bele lehetne jegyezni a dolgokat, mindenfélét. De persze ráér, nem olyan nagyon fontos.
~Azért jó lenne, beleírnám, mikor lett kész a ház, mikor került hozzánk Acél és Ida, meg a csibék, minden fontos belekerülhetne...~
*A lány végiggondolja mindazt, amit Lorsan a vadászattal kapcsolatban mond.*
- Értem, és most, hogy ezt így előre tudom, hogy miért kell így lennie, hogy közben csak vigyázni akarsz rám is, így világosabb, és hogy ezt most elmondtad, ha holnap csak egy szóval pisszensz rám, nem húzom fel miatta az orromat. legfeljebb majd utólag kérdezősködöm, hogy mi történt, miért kellett ezt vagy azt tennünk. De jó, hogy most megbeszéljük ezeket.
*Nitta nem mosolyog, de a szemei ragyognak, örül, hogy az elf ennyire figyel rá. Jó érzés, ettől úgy érzi tényleg fontos és számít a másiknak, hogy egyenlőként kezeli, ha nem is abban, hogy melyikük mennyire jó vadász, de kettejük kapcsolatában.
Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az ölelést is viszonozza, odasimul a férfihoz, fejét a vállához támasztja.
Aztán meglepve hallja a javaslatot, felfelé fordítja az arcát, hogy lássa a halványzöld szempárt.*
~Talán zavarban van? Ő is?~
*A lány nem tudja eldönteni, tétován harap az alsó ajkába, majd egy percnyi néma csend után megszólal.*
- Bizonyára még kényelmesebb lesz, ha áthúzzuk az ágyad holnap, de... ~Vajon most mit fog gondolni? lehet, hogy túl merésznek hisz majd? Bár tudnám, jó ötlet-e? De már belekezdtem, nem hátrálhatok ki.~ De ha szeretnél, alhatsz mellettem ma este is. Csak fogjuk egymás kezét, ahogy mondtad. Annyira nem keskeny az ágyam, hogy leessünk róla.
~Hát kint van. Kimondtam!~
*Egyfelől rettentő büszke magára, másfelől zavarban van, és persze izgul is, nem tudja, mit fog felelni Lorsan.*