//Unaloműzés és ellentétek - X. A. D. Dh. //
*Bár választ nem hall az ismeretlen férfitól, az őt követő léptei biztosítják az erősítés felől. Legalább már a háta miatt nem kell aggódnia. Az erdő sűrűbb, mint otthonában megszokta, így nehezebben is halad a sötétben. Több a bokor, néhol, a ritkásabb helyeken a fű eléri a térdét is. A fény hiánya a nyomok felismerését és követését is nagyban megnehezíti. Ráadásul a követett hangok is lassacskán elcsitulnak, már abban se biztos, hogy a célszemélyeket követi. Talán már vége is a csatának? Nagyon reméli, hogy nem, de tudja, hogy egy szerencsés meglepetés támadás gyorsan rövidre zár egy ilyen összetűzést. Lépteit megszaporázza, de ezzel csak annyit ér el, hogy az előtte ténfergő fa egyik kiálló gyökere alattomosan megbújva az elszáradt avar alatt, kis híján elgáncsolja. Szerencséjére még időben tud megkapaszkodni a fa törzsében. Az épphogy elkerült baleset óva inti, amit meg is fogad. Megáll egy pillanatra és lélegzetét visszatartva, újból az erdő hangjaira hangolódik. Abban a pillanatban harsan fel az ismerős hang. Tehát a nőnek, ha meg is sérült, van elég ereje. A hangok irányába indul, már megfontoltan. Az se ártana, ha az erősítését se hagyná el, hogy aztán mégis egyedül maradjon két dúvad között. Már hallja is a háta mögött osonó halk lépteket, de más is előbukkan az erdő mélyéről. Egy a fák között elsuhanó, szürke árnyékra lesz figyelmes. Nem két lábon jár, léptei szinte hangtalanul suhannak az aljnövényzeten, majd egy hangtalan ugrás és el is tűnik a fa lombjában. Majd egy pillanatra feltűnik a körvonala, eltakarva néhány csillagot az égbolton, és máris a másik fa ágára érkezik. Nem látott még ilyen állatot, de a félfüllel kihallgatott vándorok beszélgetéséből arra tud következtetni, hogy egy erdei irbiszt lát. Még lélegzetet se mer venni, de a négylábú nem törődik a néhány ugrásnyira álldogáló elffel, tán észre se vette. Az előző kiabálás valószínű az ő érzékeny füleit se kerülte el, tán épp a vacsorájának jár utána, mikor a hang irányába indul. Mikor a férfi mellé ér, a füle mellé hajol, nehogy magukra irányítsa az állat figyelmét.*
-Azt hiszem, láttam egy erdei irbiszt. Bármit is csinálunk, halknak és gyorsnak kell lennünk. Menj te előre, ha ránk támadna, neked közelről több esélyed van ellenne, ezekkel, mint nekem egy tőrrel. Ha rád támadna, egy lövéssel gyorsabban elintézem, mint ahogy kárt tenne benned.
*Nem is gondol bele, hogy a hősies védelmezőjét, nyíltan arra kéri, hogy áldozza fel magát az esetleges támadásnál. Bár tény, hogy a terve logikus, de már maga a helyzet is rég elrugaszkodott a realitás talajáról. Két agresszív sötételfet üldöz, hogy segítsen egyikőjüknek, aki szó szerint kirabolta. Belerángatva ebbe a díszes kompániába a jószívű segítőjét, akinek eddig csak a fejét sikerült leharapnia és parancsokat zúdítani a fejére, köztük azt, hogy legyen már oly kedves, és dugja be a fejét egy vadállat szájába.*