//Extincor//
*Végignézve a férfin, akit követ, annak íján akadnak meg legelőször szemei. Egyből Rana jut eszébe, valamint a nő szakértelme. Csak reménykedni tud, hogy ez az Ex is legalább van olyan jó íjász, mint a nőstény volt. Gondolatai visszaterelődnek saját lehetőségeire, főleg arra, hogy mennyire le van korlátozva a közelharcra. Majd a későbbiek során tervben van, hogy valami kis minimálisan bele vesse magát a levegőmágia rejtelmeibe, de nem készül rá, hogy nagy mágus legyen belőle, csak amolyan kisebb-nagyobb segítség gyanánt, ha mégis szorult helyzetbe kerülne a későbbiek folyamán és öklei nem bizonyulnának elégnek.
A következő pillanatban, tekintete már a földön lévő nyomokra vándorol, melyeket éppen követnek. Van némi fenntartása afelől, hogy bármi értelme is lenne, elvégre már több órája is itt lehetnek, de bízik a másikban, hogy érti a dolgát és nem potyára lopják az időt.
Ahogy követi a férfi lépteit, egyszer csak valami ismerősre lesz figyelmes. Egy erre tévedt tűlevelű egyik ágáról lóg le, egy egymagában lévő kis növény, mellyel az ork, kiskora óta, szinte, hogy nem is találkozott. No, nem azért, mert annyira ritka lenne az a kis levelű, viszont annál nagyobb, ehető és meglehetősen finom magokkal rendelkező növény, csupán eddig nem nagyon kereste, valamint azt sem lehet elmondani, hogy olyan meglehetősen sokat mászkált volna erdőkben az utóbbi időben.*
-Egy pillanat!
*Szól oda az íjásznak, majd a pár méterrel odébb lévő fához lép, hogy magját le tudja róla akasztani. Sajnos, valószínűleg a többi termését már leették róla a vadak, ugyanis csak egyet lehet felfedezni a tűlevelek között a megszokható három-négy helyett.*
-Ez remek csaliként szolgál, akár készíthetnénk egy csapdát valahol, hátha valami kisebb testű állat még beleszaladna, aztán majd visszanézünk ide, ha már végeztünk kicsivel beljebb.
*A másik válaszától függetlenül, Toragg elkezdi szétfeszíteni a kemény réteget, mely elválasztja a külvilágot az ehető résztől.*
-Egy, az északon elterülő hegységek lábánál lévő faluból érkeztem, ahol egy meglehetősen barbár népség sámánjaként éltem a mindennapjaimat. Nem igazán tetszettek az ottani hagyományok és szokások, úgyhogy elhagytam a falut. Nem mondhatom, hogy nem gyötör a bűntudat, viszont ugyan úgy azt sem, hogy megbántam volna. Röviden és tömören ennyi. A második kérdésedre, viszont nem tudok választ adni. Így sikerült, azt már nem tudom, hogy hátrányomra vagy éppen előnyömre, de csak remélni tudom, hogy inkább az utóbbi, mintsem az előbbi lenne az esélyesebb!
*Mondandója végeztével, mely inkább volt lényegre törő, mint tartalmas. A kérdéseket megismételve, szórakozik tovább a megszerzett termés felfeszítésévél.*