//Második szál//
//Tíz év távlatában//
*Tréfaként veszi a tréfát, és maga is felkacag röviden. Szomorkás szeméből kicsordul még néhány csepp, de ezt már a nevetés rázza ki belőle. Ezen a kis viccen szinte felvidul.*
~Jó hogy itt van ez a lány.~
-Nem akkora ez a tyúk, hogy levest lehessen belőle főzni.
*Vicceskedik még egyszer Enil is. A tyúkért titulált Sólyom fejét pedig óvatosan, mutató ujja hegyével, megvakargatja. A madár engedi, sőt fennkölt kis rikoltozással fogadva élvezi.*
~Micsoda nemes állat.~
*Gondolja magában Enil, és sokadjára is elámul a Mera istennő ezen csodáján. És Néma ámulatából éppen ez a név kelti föl.
-Nem. Ők Syrenna, és az én isteneim.
*Kezdi hosszas magyarázását a legelején. Mivel hitbuzgó elvekkel, muszáj terjesztenie saját tanait, nem gondol bele, hogy esetleg Mila közben halálra unja magát. Gyermeteg meséléssel kezdi.*
-Tudod Syrenna úgy tanított meg írni, hogy lejegyzeteltem a kis könyvecskéimbe azokat a történeteket melyeket nekem mesélt. És nagymamája ó-vallásának alapjait, és történetét öntötte nekem szavakba. Én meg megkérdeztem, hogy miért ne hihetnénk mi is benne. Mire ő azt mondta: "Mindenki, hisz bennük aki szereti, és óvja a természetet, és annak rendjét."
*Mondja, s utolsó mondatával próbálja ügyetlenül leutánozni, és kifigurázni mestere szavait. Mila sajnos nem tudja, hogy ez milyen jól ment neki, információ híján, de Enilnek ettől, ismét csak lekonyul egy kicsit az orra.*
~Nem jött még meg... Hiányzik...~
*Hamar megrázza a fejét, tudva tudván, hogy most nem erre kell gondolnia. Feláll, és folytatott kis meséje alatt elmosogat. Ügyes kis szerkezet: a ház tetején lévő edény megtelik vízzel, minden esőzéskor, és a szelep, és cső rendszeren keresztül, egy szabályozható vízrendszerrel feltöltheti a konyhában található, erre a célra odakészített edényt. Syrenna egy barátja, egy gnóm tudós tervezte neki. Közben persze Enilnek be nem áll a szája.*
-Persze attól még, hogy ó-vallás, messze nem ósdi. Mera az Anyaistennő, és Arem az Tengeristen, A Lythenisten éltek. Ez a mai föld helyén volt ahol most élünk, csak ekkor föld nem volt még a talpunk alatt. Lythenist egy olyan hely volt ahol nem volt semmi. Filozóf értelemben sem. Sem fizikailag, érzelmileg, etikailag, erkölcsileg. A két isten sem létezett még a "lét" általunk ismert formájában. A semmiben úszó fellegek között, mint mágikus erő léteztek egymás mellet. Egy nap aztán Mera megalkotta testét a fellegekből kiszakított darabokból. Teste maga volt a természet, a maga legnagyobb gyönyörűsége. Haja maga volt a szomorúfűz, keblei hegyek, bőre pedig mint a nyárfakéreg. Maga volt a nőiség. Ekkor minden erejét összeszedve isteni erejével, egy másik fellegből megformálta Arem testét, és beleplántálta isteni mivoltát. Ezzel ő vált az első istenné, kettejük egyenlőségét felbontva. Arem maga volt az erő, és a hullámok erejének, és akaratának oltára. Haja hínár, bőre a legszebb korallzátonyok, szeme a tengeri kagylók legszebb gyöngye.
*Kicsit elképzeli kamaszodó fejével, képzeletbeli, isteni férfiideálját, és tátott szájjal elmélázik a dolgon. Aztán megrázza a fejét. Elpirult, amitől, még jobban elpirul, szégyenletességében, megnézi Mila ébren van e még. Ha a válasz igen akkor mintha mi sem történt volna, tőle elfordulva folytatja. Gyermeteg mesélése, és kislányos hanglejtése lassacskán egy Artheniori főtanács előtt felelő vallásteológiai előadás Sólyomszív Papnőévé válik.*
-A két isten azonnal egymásba szeretett.
*Mondja olyan hangnemben, mint mikor egyéb más kislányok lovagregények, és szép szerelmi történetek elalélt mámorában mesélnek, valahol a gazdagnegyed környékén.*
-A szerelem dús mámorában élve, s telve megteremtettek ezzel, több dolgot is. Az érzelmeket, az erkölcsöt, és az etikát. Hiszen a szerelem az egyetlen olyan érzelem, ami mindegyiket magába foglalja. A szerelmes ember, dühös, szomorú, boldog, reményteli, magányos... Állítólag.
*Teszi hozzá, mivelhogy ő maga még sosem volt szerelmes.*
-Így az érzelmeket magukra, később pedig a mi szívünkre varrták. Azonban Arem féltékeny volt Merara, hogy megformálásával Ő vált az "Erősebb" Istenné. A féltékenység Pedig megteremtette a Retthanzát. Ami közös nyelven, annyit tesz "Szükséges bűn". Ez valójában nem bűn, mert szükséges a világ, és az érzelmek működéséhez. A meraizmus nem ítéli el a bűnösöket, ha volt okuk a tetteikre. Az oktalanság, az egyetlen bűn, ami valóban bűn az istenek szemében... Na de hol tartottam?
*Kérdezi Milatól ha még figyel rá egyáltalán. Közben persze eszébe jut.*
-A féltékenység természeténél fogva hajlamosít az összes Retthanzára. Mint például: Gyilkosság, lopás, csalás, hazugság, miegymás. Ám a Retthanza is teremtő erővel bír. Két dolgot is megteremtett nekünk. Ez erkölcsöket, melyeket már elmagyaráztam, és az etikát. Már minden létezik az élőlényeken kívül. Ám persze ez sem maradt így sokáig. Az istenek több emberi élet hosszát töltötték egymással boldogságban, mígnem egy csodás napon, Arem megkívánta Mera istennő szépségét, és a bujaság Retthanzáját.
*Ha lehet az eddiginél is pirosabb egy lány orcája, akkor ez megtörténik. Szeplői szinte egybeolvadnak, az arca pírjával.*
-Isteni szerelmi nászukból Mera istennő megfogant. Méhének gyümölcseként, minden állatból, és lényből, két-két egyedet teremtett isteni szerelmük. Azonnal belátták, hogy ezek a lények nem élhetnek a fellegek között, mert nem isteni mivoltúak. Beszéd nélkül tudták mi a dolguk. Mindketten átformálták testüket, a szülés pillanatában. Mera a természet, erdők, hegyek, és völgyek sokaságát teremtette meg ételünk, és otthonunk alapjául, Arem pedig a vizeket, és tengereket ugyanezen okból. Maguk pedig felolvadtak saját testükben.
*Már maga is érzi, hogy összecsapja a dolgot, de hát ezt Syrenna sokkal pontosabban tudja. Ez még nem került bele a füzetecskébe. Ezért kicsit zavartan és habogva fejezi be történetének végét.*
-Nekünk otthont adva, és ételt kínálva testükből élnek most köztünk. Mikor látták, hogy a lények sokaságából jó néhány elérte az intelligencia magas fokát, akkor isteni erejüket nekik adva megteremtették a mágiát a mi számunkra. Alapvetően a víz, és a föld mágiaág létezett csupán, és azok fejlesztgetésével, hajlítgatásával, érték el a másik négyet, és az ágfüggetlen mágiákat.
*Itt tart egy kis szünetet, mert érzi, hogy egy szálat nem zárt le a történetében. Valami még hiányzik. Hamarost kapcsol is.*
-Ja! Persze Arem, és Mera szerelme folytatódik. Ahol a tenger a partot mossa, fogják egymás kezét. És a széllel beszélgetnek egymással.
*Mondja gyermeteg szerelmemmel mosolyogva. Ez a tökéletes vége egy történetnek. Ezért is gondolja a legjobb vallásnak, a régiek, és az újak között.*
~Habár manapság alig él meg a hit, a tudomány üres fejében.~
*Jónak tartja ezt a gondolatot, és keres valami helyzetet majd, amikor ezt ellőheti. Sőt. Rögtön, mintegy hozzákapcsolva eddigi mondandójához teszi hozzá.*
-Habár manapság alig él meg a hit, a tudomány üres fejében.
*Most nagyon büszke magára. El tudta mondani hitének, majdnem minden releváns részletét, és egy ilyen okos gondolat is a fejébe szökött. Még csak most jut eszébe ellenőrizni, hogy nem e unta magát virággá Mila, a kis mondandója alatt. És valószínű nem, hiszen még a madár nevét illetőleg is kérdez még. Enil elmosolyodva válaszol.*
-A sólyom neve Sólyom.
*Válaszolva gyermeki butasággal, ami meghazudtolja, előbbi felnőttes vallási díszelőadását. Hát kamasz. Kicsit ez is... Kicsit az is...