//Tudomány, világuralom és egyéb apróságok//
*Miután végül -áthaladva rajta- elhagyja a kovácsműhelyt, máris a piactéren találja magát, ami jelentősen megkönnyíti a dolgát. Így már csak pár percnyi út, mire megtalálja, akit keres. Újabb pár perc, míg közli vele a változásokat az érkezése időpontját illetően. Idő közben azonban valahogy meggondolja magát, s mivel éjfélig még rengeteg az idő, változtat a terven. Úgy dönt, hogy házából az előzőleg már pokrócokba és szövetzsákokba becsomagolt holmit máris elszállíttatja a barakk mellé.
Miután felrakodnak a szekérre, s a kocsis elindul a szállítmánnyal, még egyszer meggyőződik arról, hogy valóban elég alaposan feltakarított-e a névtelen által gyártott hullák után. Ha lát valahol még akár egy cseppnyi foltot is, a saját kis kényelmes, ráérős tempójában azt is eltünteti, majd eszik egy keveset, mellé pedig megiszik egy pohárka bort. Miután mindezzel végez, újra megnézi álcázott önmagát a tükörben -csak mert mindig fontos a pontosság és tökéletesség-, s újra nyakába veszi a várost, elindul visszafelé. Ám nem egyenesen a műhely felé, hanem elsőként a barakk környékére, hogy meggyőződjön róla, megérkezett-e oda a szállítmánya - természetesen tisztes távolságból nézelődik, mintha csak merő véletlenségből vezetne arra az útja. Elégedett mosollyal veszi tudomásul, hogy a két méretes zsák -melyeket súlyuk miatt gyakorlóbáboknak hazudott a kereskedő kérdésére- nem messze hever a barakk bejáratától. Ugyan egyelőre érintetlennek tűnik a két csomag, ez már nem izgatja. Csak idő kérdése, hogy valakinek feltűnjön a magára hagyott holmi. Őrnek, a fegyvernek fiúnak, járókelőnek... Egyre megy. Ígyis-úgyis az a vége, hogy megindul majd egy folyamat.*
~Egy szép, előre eltervezett folyamat, mint mikor a hegyekről hirtelen elkezd aláomlani a hó, hogy ellepjen vagy magával sodorjon végül mindent... Csodálatos jelenség is az! És már nagyon hiányzott...~
*Csak ez után indul tovább, ám nem a műhely felé veszi az irányt, hanem a Holdudvaron át az erdőbe, s így hátulról közelíti meg a kovács épülete mögötti, kicsivel kopárabb területet. Nem lép ki végül oda, hanem az egyik kevésbé kopasz fára felmászva és az ágak közt megtelepedve várja az este beálltát, s vele az érkezést. Hogy az inas jön-e végül hamarabb, vagy a kocsis, az nem kifejezetten izgatja.
Előbbi megjelenését illetően arra lesz kíváncsi, hogy egyedül érkezik-e. Terve szerint kicsit meg is fogja váratni, a faágak közt mozdulatlanul megbújva, a sötétben észrevétlen maradhat, így mindenképp vár majd néhány percet, s csak akkor jön majd le onnét, ha meggyőződik afelől, hogy nincs nagy veszélyben... Legalábbis nem nagyobban, mint eddig.
Utóbbinak pedig egyébként is lelkére kötötte, hogy ha nem találná itt őt, és megkérdezik, miért jött, a válasza szó szerint ez legyen: 'a maradék vasért küldött az úrnőm'. Sem több, sem kevesebb, különben lesheti a szolgálatáért nekiígért pénzt. Ez elég kell legyen arra, hogy valaki -akár dühében a kovács is- lecsapja méretes kalapácsával, kardjával, vagy ami csak kezébe akad. Hiszen az már, hogy végül ki öli meg, szinte teljesen lényegtelen.
Csendben húzódik meg hát egy vastagabb, csúzliszár-szerűen szétváló ág tövében, ami biztosan megtartja nem épp tetemes súlyát; szinte teljes mozdulatlanságban. Innen egész jól belátja a műhely hátsó bejáratának környékét, s bár nem mindenkinek látja egészen pontosan az arcát, aki megfordul a környéken, azért alaposan szemügyre veszi őket. Nagyon jól tudja, hogy mennyi minden múlhat az olyan apróságokon, mint mozdulatok, felé szűrődő hangok, vissza-visszatérő alakok, gyanús csoportosulások, szembe húzott csuklyák, elővillanó fegyverek, gyakoriasodó érkezések... Így minden apróságnak tűnő eseményt, dolgot megfigyel és emlékezetébe vés. Sosem tudhatja, mi lesz még később hasznára, legyen szó a közeli vagy akár a távolabbi jövőről.*
A hozzászólás írója (Rahil Asri Yalaedil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.28 19:07:09