*Lassan megindulnak az erdő mélye felé azzal a recsegő, kattogó szekérrel, és néhány perc múlva már sűrűn körülzárják a triót a fák, fenyegetően sötét árnyékai. Biztos sokan vannak, akik megrémülnének, vagy legalább elbizonytalanodnának az átláthatatlan erdőtől, de Lena nem az a fajta. Ő az a fajta, aki egész életét a szabadban, állatok és növények társaságában töltötte; aki szívesebben utazik két orkkal az erdőben egy rozoga szekéren, mint egy hajón a tengeren vagy esetleg a saját lábán egy elhagyatott ösvényen. Hallott ugyan mende-mondákat a környéken ólálkodó veszélyről, az élőholtak seregéről, de néhány kósza pletyka nem elég, hogy eltérítsék úti céljától: Artheniorba szeretne eljutni a lehető leggyorsabb módon, és ha ez az árnyas erdőt át vezet, hát arra fog menni.
Aztán a most már egyáltalán nem idilli hangulatot érdes hang töri meg, válaszolva a nemrég feltett kérdésre.*
-Áh! *Bólint kimérten, próbálja eszébe vésni a két nevet.* Lewonor Gravak és Ante. *Ismételi el a biztonság kedvéért, hogy biztosan jól értette-e a két különös hangzású szót. Szerencsére a saját neve sem túl nehéz, nincsennek benne furcsa vagy nehezen kiejthető betűkapcsolatok, így utastársai hamar megbarátkoznak a névvel, még ha az egyik csupán a becézett változatot választja is.
Néhány mondat a zöldbőrűek között, így kap néhány percet, hogy felmérje a környéket. Magas fák, dús lombkorona, nem is csoda, hogy alig jut be fény az ösvényre. Az aljnövényzet is elég gyér, ez mondjuk akár szerencsés is lehet annak, aki nem ismeri a környéket, így könnyebb észrevenni a kiálló gyökereket, mély árkokat; s akár még Lenának is jól jöhet, ha valamilyen oknál fogva menekülőre kell fognia. Ám mielőtt nagyon belemerülne a tájba, az egyik -ha emlékezete nem csal, Gravak- ismét feléfordul. Úgy tűnik, mégsem olyan buták ezek az orkok, na nem mintha lenézné a fajtát, de azért reménykedett, hogy épen, egészségesen eljuthat a városba velük. Talán nem lesz ilyen szerencséje, de azért még megpróbál kikeveredni a csávából, ugyanis van egy nagy előnye a másik kettővel szemben: sokkal jobban csűri-csavarja a szavakat, hátha tud kezdeni ezzel valamit.*
-Megfizetni? Most? Igazán szólhatott volna előbb is! *Csattan fel nem túl hangosan, de határozottan, teljesen komolyan gondolja szavait.* Egyetlen egy kikötésük volt, mielőtt felszálltam volna a szekérre, még pedig az, hogy tegyem le a fegyvereimet. Nem szívesen, de megtettem; erre az út felénék közli, hogy még tartozom?! Mégis miért? Veszélyt nem jelentek, helyet alig foglalok, sem kosztot, sem mást nem kértem...
*A végén már tényleg vissza kell fognia magát, hogy ne idegesítse fel magát feleslegesen, de hát ilyen az, aki olyan önfejű és makacs, mint Lenaney Cahtelor. Bármi is lesz ennek az egésznek a vége, nem adja meg magát könnyen.*