//Nazrat Warlen//
*A nőstény szurkálódása már nem idegesíti annyira a hollóhajút, mint régen. Kicsit talán hiányolja is a másik mérgelődését a mélységi, bár így jóval elviselhetőbb, mint előtte. Talán ezért van az, hogy már akkora késztetést nem is érez arra, hogy vérig sértse. Pedig egész mulattató volt. Igaz, állandó morgolódásával még így is néha mosolyt csal Luna ajkaira. Attól viszont, hogy már kevésbé gyűlöli, még mindig nem rajong érte igazán. Csak jobban elviseli. Egészen meglepi viszont, hogy semmi alkoholt nem vettek magukhoz az útra, és hogy a harcos még mindig józan, pedig már lassan a városba érnek. Csendesen sétál a férfi mögött, mondhatni hangtalanul. Megszokhatta már a hím, hogy léptei némák, még az erdő száraz avarján is alig hallani őket. Hagyja, hogy a férfi vezesse. Bízik benne, és ha mégis rossz irányba mennének, majd útba igazítja. Mikor a zsoldos megáll, türelmesen megvárja, hogy végiggondolja, merre is kell folytatni útjukat. Közben méregzöld íriszei elidőznek a fának támasztott testen. Erős, kidolgozott alkata tetszetős látványt nyújt az éjbőrűnek. Addig nem szándékozik kisegíteni a másikat, amíg az nem kéri. És szükség sincs rá. Néhány pillanat múlva már folytatják is az utat. Útjuk során nyugodtan hallgatja a másik szavait. Nem mindig köti le figyelmét a szövegeléssel, most azonban felkelti érdeklődését.*
- Miért utálod a felszínieket? Elvégre a te fajtád.. *teszi fel a kérdést, mi megfogalmazódik benne. Ő sem igazán kedveli a felszíni népeket, de ez tőle nem olyan meglepő. Lehet, hogy kíváncsiságával rossz helyre tapint, és magára haragítja Nazt, ez azonban nem nagyon érdekli. Nem szándékosan mérgesíti, de ha sikerül neki sem lesz túl bűnbánó.
A dicséret kissé furcsán hangzik, de érti ő. A férfi pozitív szavai sem hangzanak mindig annak. És persze nem is várja el igazán, hisz ő sem ontja magából a szebbnél szebb gondolatokat a másik felé. Bár talán már az is nagy szó, ha beszédbe elegyedik vele, és nem csak gúnyolódik rajta.
Egy időre csend telepedik rájuk. Luna ezt sem bánja igazán. Ő élvezi az erdő nyugodtságát. A fák lombjának suhogását, ahogy megborzolja leveleiket a szél, az erdő lakóinak halk neszelését. A mély, érdes férfi hang azonban ismét megtöri a csendet. Ajkaira ismét mosoly ül ki a hallottaktól. Úgy tűnik, akarata ellenére is sikerült ideláncolnia a hollóhajút. Közben mellé ér, így tekintetét is a sötét lélektükrökre emeli. Nem kerüli el a figyelmét a másik leplezetlen szemlélődése sem. Nem éri meglepetésként. Jól tudja, hogy a másik szinte minden adandó alkalommal rajta legelteti szemeit. Talán jobb is, hogy nem lát a fejébe, és nem hallja a pajzán gondolatokat. Bár még ha hangot is ad nekik Nazrat, ezzel csak hízeleg a nősténynek, kinek lénye még mindig vonzó a férfi számára, annak ellenére, hogy rengeteg alkalommal szorított tőrt nyakához, vagy éppen fenyegette azzal, hogy megfosztja legféltettebb testrészétől. És mind ezt úgy, hogy egyszer sem viccelt, valóban komolyan gondolta. A hímben is lehet valami, hisz még mindig sikerült megúsznia komolyabb sérülés nélkül.*
- A pihenés csábítóan hangzik, én viszont előbb fürödni megyek. *jelenti ki hűvös hangján. Felőle a férfi mehet rögtön a kunyhóhoz, vagy akár vele is tarthat. Megszokta már jelenlétét fürdőzése közben, na meg a látványt is, amikor épp a másik mosakodik. Az utóbbi még nem is olyan rossz.
A megfelelő helyen a mélységi a tó irányába kanyarodik. Vagy egyedül, vagy társával együtt. Az út nem hosszú odáig. A vízhez érkezve gyorsan megszabadul ruháitól, egy halomba gyűjtve őket a parton, majd el is indul a tó irányába. Belegázol a vízbe, egészen addig, míg az legalább derékig nem ér neki. Ez pont alkalmas lesz a fürdésre. Tenyerébe vizet merít, és elkezdi benedvesíteni bőrét, majd inkább úgy dönt, alámerül egy pillanatra. Felbukkanva felnyitja sűrű pilláit, melyeken egy-egy apró vízcsepp pihent meg. Hófehér, nedves tincsei ében bőrére tapadnak. A lefelé csorgó vízcseppek kis patakocskákban folynak testén végig, utat találva domborulatai között, majd sóhajtva hullanak vissza, újra elvegyülve a tó vizével. Nem sieti el a pancsolást, akár vele tartott a másik, akár nem. A vadászlakban egyedül is megvan, és elég nagy a tavacska kettőjüknek, türelmetlenkednie sem kell, ha nagyon fürdeni vágyna.*