//Sayua//
– Úgy valahogy. *Bólint és örül, hogy ebben egyetértenek a lánnyal.*
~Valahol mégis alap ez a dolog.~
*Nem számított ő semmi hasonlóra, nem is tervezett ilyesmit, egyáltalán nem is gondolkodott azon, hogy valakivel együtt járja az útját akár csak egy napra is, és most mégis itt vannak. Ugyanakkor Norke nem bolond, nem fog csak azért gorombáskodni egy egyébként kedves lánnyal, hogy elmarja magától, csak mert nem szerepelt a tervei között az ismerkedés.
A szeme sarkából néz a lányra, de közben magában azért megkönnyebbül, mert végül is nincs gond. Semmi baj nem történt, csak tisztáztak egy elég fontos kérdést.*
– Akkor rendben.
*Látja a lányon, hogy az értem után még valami hosszabb mondat következne, de Sayua elhallgat, ő meg nem gondolatolvasó, és valahogy úgy érzi, most jobb nem erőltetni, nem kérdezgetni, hogy mire gondol a vöröske.*
~Nem mindig jó a gátlástalan nyomulás. Visszatetsző is lehet akár.~
– Meg is leptél vele *ismeri el.* Arra gondoltam, kimerültél, aztán meg arra, hogy valamiért megbízol bennem, meg arra, hogy mocsok dolog lenne ezzel visszaélni.
*Norke lassan csóválja a fejét.*
– Nem mintha gáncstalan lovag lennék, mert az nem vagyok, de azért… Tudod valaha régen azt mondta nekem valaki, kétféle ember van, rendes és ramaty. Na! *szusszan egyet, nem ő fogja kimondani, sőt igazából Sayuának sem kell mondania semmit, úgyis megítéli magában.
Mindig mindenki így tesz, találkoznak egymással az emberek, és valamilyen vélemény kialakul a másikról, ez ellen nincs mit tenni.
Norke csak reméli, hogy a vöröske nem a ramatyok közé sorolja be őt.*
– Akkor legyen a Pegazus, ha ennyire ismert hely, akkor, hacsak nem moslékot szolgálnak fel és poloskásak az ágyaik, maradjunk annál a helynél! Jó lesz így?
*Nem gondolta volna, hogy a lányt zavarba hozz a kérdésével. Norke olyasmire számított, hogy Sayua közli majd, hogy odabent ne fogja a kezét, vagy valami hasonlóra. Nem mintha zavarba akarná hozni idegenek előtt, mert eszében sincs, csak arra gondolt, a lány korábbi történetei alapján, hogy esetleg lesznek szabályai.
De a vöröske most úgy tűnik, hogy ismét meglepetést szerez neki.
Szemei először kerekre nyílnak, majd összeszűkülnek, ahogy a lányt nézi, a szemeit, azokat a csodás zöld tavakat, aztán a száját.
Érzi a lány kebleit a mellkasához érni, érzi a kezeit a karjain, a tarkóján, szinte benne szorul a levegő, az izmai önkéntelenül is megfeszülnek, de nem, nem ellökni akarja magától a lányt. Esze ágában sincs.
Két tenyere közé fogja a lány arcát, gyengéden, óvatosan, hiszen kardhoz szokott, nem selymes bőrhöz, lehajtja a fejét. Csak egy idióta nem értené, mit akar a lány, mit kér.
És az ég valamennyi csillagára! Ő is ezt akarja.
Szája óvatos simítással éri a lány ajkait, aztán újra. Most nem kapkod, nem csak futólag csókolja meg, nem gondol arra, hogy Sayua ellökheti, vagy tiltakozhat, igazából időt sem hagy rá, nem tétovázik, elmélyíti a csókot, és megízleli a lányt.
De a csók nem tarthat örökké, sőt, annyi ideig sem, mint ahhoz kedve lenne, mert akkor könnyen kínos helyzetbe hozhatná magukat nyilvános helyen, és az valahogy nem az ő stílusa.
Végül tovább indulnak, elvigyorodik, mikor Sayua lelkesen magával ragadja.*
– A híres Holdudvar! Lássuk, valóban igaz-e a legendája!