// Tavaszünnep //
// Argus, Darel //
*Bátyja kérdésére, egy pillanatra megretten. Hogyan is mondhatná el, hogy még alig tették ki lábukat a kúriából, s alig rázták le magukról a sasszemű őröket, máris különváltak? Lyara még fiatal, vele kellett volna menni. Ugyanakkor pont annyi idős, mint az ikrek, mikor útnak indultak. Némán megrázza a fejét, hogy semmit sem ér el azzal, ha magát hibáztatja. Magabiztos tekintettel néz Darelra.*
- Argustól kaptam őket.
*Utal a két tárgyra. Igazából ő sem tud ennél többet, minden, amit itt találgatnak, csak kitaláció. Egy határozott bólintással válaszol csak a következő kérdésre.*
- Így van.
*Nem biztos, hogy húgáé, s ez tartja jelenleg benne az erőt. Testvére jelentése némileg megrémítik. Ez szerette volna elkerülni, hogy Darel erejét felhasználva keresse meg húgát. Szemeit némileg összeszűkíti, ahogy elképzeli a jelenetet, ahogy... Az elemek ereje legyen azzal, akit egyszer egy Worf, dühösen talál meg. Még a gondolattól is kirázza a hideg, s karjain megjelenik a jól ismert libabőr.
Argus felé fordulva, s figyel annak történetére. A szarvas és a vadász, s az élet vize. Hasonló történetet hallott már, de ezt az egyet nem. Már csak azt sajnálja, hogy Galdrian nem hallhatja, hogy pontosan minek is kellene utána néznie. Ha persze szeretne, ha nem, megvan a megfelelő indok, miért is elegyedjen vele szóba, ha legközelebb találkoznak. Kellemes társaságnak bizonyult a férfi, bár amihez hozzá volt szokva, ahhoz egy kicsit kimért. Meglehet, hogy csak a kezdeti beszélgetések miatt, hogy nem tudták egymásról, hogy kik is valójában. Gondolatait elűzi az idegenről, s inkább a történetre fókuszál. A befejezéstelen történet végén, csak egy halvány, szomorkás mosoly kúszik az arcára.*
- A szarvas hűségét megtartotta.
*Egy pillanatra elgondolkodik a történeten, s valóban szépnek találja, ha még a szavast sajnálja is. Kevés, hozzá hasonló hűséges ember van már manapság a világon. Elég csak az otthoni dolgokra gondolni, s Láthatatlan apjára. A gondolat, hogy áruló lehet, nem hagyja nyugodni, továbbra sem. A legutóbbi alkalomkor nem tudta kifaggatni a szellemet, talán nem is tud semmiről. Vagy talán igen.
Fejét lehajtja, s halkan rebegi ki szavait.*
- Köszönöm.
*Valóban hálás, hogy megérti a mágus. Bátyja is bizonyságát adja annak, hogy nem az ő hibája az egész. Mindez csupán a véletlen műve. Talán ha nem jönnek el otthonról, egy ártatlanabb emberrel fenyegetnék meg Argust. Talán jobb is így.
Időközben egy mágusviadal is lezajlott a téren. Máskor meglehet, hogy érdeklődéssel fordult volna a viadal felé, ám jelenleg, csak a mágiák mellékhatásait érzékeli. A nagy ködöt, és a tűz fényét. Fejét oldalra fordítja az eseményekre, s az emberekre, de nagyon nem érdekli őket. Régen látott bátyja az, aki érdekesebb számára. Egy apró, biztató mosolyt ereszt Argus felé.*
- Sok sikert.
*Ezúttal figyelni fogja az eseményeket, hacsak más el nem tereli róla. Argus jó mágus, ezt már tapasztalhatta otthon is, s az imént is. Tudja, hogy miben rejlik a mágia ereje. Talán, ha a végén megemlíteni neki, hogy ő is eme rögös útra kívánna lépni..*
- Templom? *Húzza össze szemöldökeit.* - Mit kerestél te egy templomba? *Úgy tudja, hogy azon a helyeken legfőképp mágiákat oktatnak. De valahogy nem tudja elképzelni bátyjáról, hogy mágia tanulásra adná a fejét. Kétkedő barna íriszekkel tekint a másik jégkék szemeibe.
A harcosok felé tekintve, úgy tűnik, hogy a harcok már elkezdődtek. Kissé félre állva enged térlátást bátyjának, hogy az, innen is kényelmesen tudja nézni a tornát. Nem állnak túl messze se a mágustusától, se a harci tornától, így mindketten azt nézhetik, ami épp számukra érdekes.*
- Igen, nemrég. Habár a télen is jártam erre. *Mosolyog kedvesen, habár ezt Darel nem láthatja.*
- Lyarát? Még Északon. Miután eljöttünk, és... egyedül maradtunk, kérlelt, hogy váljunk el, hogy hozzátok méltóképpen induljunk el saját utunkra. Kipróbálva magunkat. Valamint, hogy... *A szavakat nehezen tudja most megfogalmazni. Nem tudja, hogy bátyja tud-e képességéről, vagy akár húga képességéről.* - Hogy mágiát tanuljunk. Bármennyire is szerettünk otthon lenni, ott erre nem voltunk képesek. Lyara másfajta mágiát tanulna, mint én. Nekem északon kellett volna maradnom, neki le kellett jönnie délre. Ezért váltunk el. De megbeszéltük, hogy egy évre rá, itt a városba találkozunk. *Mosolyog, már vidáman, s szavait is lelkesen ejti ki.*
- Mondd csak, merre jártál eddig?