//Lorsan és Nitta//
– Ó!
*Nitta vidáman elvigyorodik, aztán egyszerűen csak picit erősebben fogja Lorsan kezét, ahogy hazafelé bandukolnak a lassan leszálló tavasz eleji szürkületben.*
– Azt hiszem, akkor ezek szerint legközelebb majd jobban kell figyelnem férfiúi érzékenységedre bizonyos kínos és kényes témákat illetően.
*A szeme sarkából újra felfelé pillant, kíváncsi, hogy vajon milyen arcot vág a kedvese, bár reméli, hogy érti a tréfát. Eddig ilyen gondjuk nem volt, Lorsan esze kereke sok tekintetben meglehetősen hasonlóan jár, mint az övé.*
– Nem is tudom *motyogja, de a pír cseppet enyhül az arcán.* De van, ami neked áll jobban.
*Visszavág, végtére is egy kis évődő szópárbaj sosem árt.
Igazából már nem hosszú az út a kis házukig, és Nitta maga is meglepődik, milyen megkönnyebbült öröm árasztja el.
Első látásra mindent rendben talál. Aztán a homályból egy sötét tömeg vágódik elő a ház sarkánál, csak fél pillanatig tart az ijedelem, egészen pontosan addig, még meg nem látja a ragadozószemek villanását a sötétben és nem érzi, hogy két mancs a mellkasára támaszkodik.*
– Acél! Nagyfiú! Nehéz vagy ám már, nem ölbéli kicsi kölyök.
*Nitta ujjai azért a szürke bundába merülnek. A fogadtatás arról teljes bizonysággal győzi meg, hogy itthon minden rendben van, maximum a tyúkokat kell megszámolni, mert Acél fura módon eddig Idát meg se zavarta.*
~Talán mert együtt nőttek fel, falkának tekinti.~
*Az osztozkodásra rábólint, végtére is a ma este egyik legjobb ötlete.*
– Annál gyorsabban végzünk. Rendben, legyen így!
*A tűzrakást megvárja, addig a ruhaanyagokat, és minden hozzávalót gondosan eltesz, és közben végiggondolja mi is lenne jó vacsorának.*
~Ami gyorsan kész, laktató, és nem gond, ha marad belőle. A piaci kolbász, egyszer, de mellé sült hagyma is. Sőt egyben a kettő. Gyorsan kész, laktató, jó mellé a finom kenyér. A hagyma illata se baj, ha mindketten eszünk belőle.~
*Nitta tehát nem tétovázik, nekifog a vacsora összeütésének, amihez lényegében csak a hagymát kell sebtiben megpucolni, aztán a kolbászt karikázni és mehet minden az öntöttvas serpenyőbe, és fel a tűzre. Persze ennél bonyolultabban, de a lényeg a lényeg, hogy mire Lorsan bekerül, már az utolsókat kavarja a lány az ételen.*
– Remélem nem bánod az egyszerű vacsorát *mondja, és a párjára mosolyog.*