//Lorsan és Nitta//
*Elneveti magát.*
- Szerintem azonnal eszembe fog jutni, amint elkaszált lábakkal a földön találom magam és pengét nyomsz a torkomhoz, hogy gyakorlás közben se csak egy halványzöld szempárt bámuljak.
*Nitta jól tudja, hogy hajlamos ilyesmit tenni, bár az is igaz, hogy ez a gyengéje vélhetően csak Lorsannal szemben mutatkozik meg. Eddig legalábbis még senki mással kapcsolatban nem vette észre, hogy bele tud feledkezni a szemeibe.*
- Azt hiszem lenne értelme, feljegyezhetnénk mikor vetettünk, mikor érett be a termés, mikor voltak viharok, vagy más nagyobb eseményeket is, vagy ha valami nagyobb dolgot veszünk, ünnepeket is akár...
*A lány halványan emlékszik, hogy annak idején a tatája is vezetett egy hasonló könyvet. Az én irományom, mindig így emlegette.*
~Kár, hogy elveszett, az is, ahogy minden más, annál a rablótámadásnál.~
- Nem lesz sértődés. Megígérem. Ma megbeszéltük, ami meg felmerül kérdésként, azt majd utána kitárgyalhatjuk.
~Ez így teljesen jó.~
*Nitta elégedett a helyzettel, sőt örül, hogy Lorsan figyel rá, és hogy meg tudják beszélni a dolgokat. Két nagyon különböző lény ők. Ember és el. Nagyon más neveltetéssel, más fajba tartoznak, mások a hagyományaik, mégis együtt vannak.*
~És nem kényszerből. Ez nem amolyan szükségmegoldás. Ha Lorsan mást akarna, elég lenne csak csettintenie, elf lányok tucatjait kaphatná. És mégis.~
*Az viszont még csak fel sem merül Nittában, ő találhatna-e mást, nem is gondol ilyenre.
Az érzés még új és törékeny, de ő úgy érzi, neki Lorsan való.*
~Nem érdekel, hogy elf. Nem számít.~
*A férfi válaszára aprót bólint. Aztán az ágya mellé sétál, nem gyújt meg újabb mécsest, neki elég ennyi fény is. Nem szenveleg, igaz nem is csinál belőle műsort. Félig elfordul, leveti a felsőruháit, az alsóinget magán tartja persze, majd a mosdótálba vizet önt, megmosakszik, aztán a takaró alá bújik, az egy szélére araszol, a vesszőfonat falhoz.*
- Gyere te is! Tényleg ideje pihenni, gondolom hajnalban kelünk.
*Nitta a párnára hajtott fejjel a pillái alól figyeli, mit tesz ezek után a férfi.
Ha végül mellé fekszik, akkor annyira araszol közelebb még ébren, hogy a homloka a másik vállához érjen.
Az már persze más történet, hogy vajon hogyan ébrednek majd másnap.*