//Bolyongás//
* Mindenki csak az életét menti. Kivéve, aki mások életét akarja kioltani. Bár, ami azt illeti, aki az életét menti, többnyire az is megpróbál másokat megölni, hogy ne ő kerüljön az élőhalottak soraiba.
A medve utolsó hörgései már nem olyan erőteljesek. Végül aztán a farkasok végeznek vele. Ekkor azonban még nem indulnak el tőle, hogy másokkal foglalkozzanak, szinte már ráérősen falatoznak a húsából. Mint az állatok.
Ká sajnos elvéti a célt, így a kés valahol az állatoktól két-három méterre landol a földben, a vadak csak egy röpke pillantást vetnek rá. Lehet, hogy jobban tenné, ha ezzel leállna, mivel nem túl jó célzói képességének következtében a végén még valaki mást talál el, olyat, akit nem kéne. Vagy csak szimplán felhívja magára a farkasok figyelmét. Még jobban. Persze, ha muszáj, akkor muszáj. Vagy, ha bosszút akar állni, az is muszáj.
A már eddig is igencsak megtépázott Jast a karjánál találja el a nyíl, azonban már most is jelentős mértékű vérvesztesége okán ez is épp elég ahhoz, hogy egyre jobban szédülni kezdjen. Harcolni már nincs értelme, ha a vakszerencse nem áll mellé, semmit nem talál már el.
A hangok elhalkulnak körülötte, a táj összemosódik. Lehet, hogy mindjárt elájul, de talán néhány lépést még megpróbálhat előremenni, hátha történik valami csoda. Mert, hogy ha egy helyben marad, akkor már a csodák sem segíthetnek - ugyanis két farkas is közelít felé, noha azok kicsit le vannak maradva a falka többi tagjától.
Hasonlót él át Dap is. Ha nem lenne rajta páncél, akkor már a medve első csapása miatt kidőlt volna valószínűleg. Azonban mostanáig bírja. Törött bordája ellenére - jogosan - küzd az életéért. A farkast nem kifejezetten rémíti meg a tűz, csupán pár másodpercig bizonytalanodik el. A lovag nem tud ütést mérni az ordasra, azonban az igen erőteljesen kap felé, így itt egy újabb lehetőség, hogy meghaljon. De a vért... A vért már megint véd.
Dap szédülni kezd. Most csak egy farkassal áll szemben, azonban a mögötte lévő összes többi nem biztos, hogy aludni akar majd a vacsora után - inkább segít enne az egynek. Már, ha az nem gyorsabb náluk. Lát ezen kívül két közeledőt elölről, de ők inkább Jas irányába haladnak; valamint egyet a bokrok között suhanni.
Fegyverei és pajzsa is nehézzé válnak. Ő is érezheti már, hogy ez a vég. Próbálkozhat védekezéssel, de itt már nincs sok esélye. Abban az esetben, ha valamilyen okból eltűnne hirtelen az összes vadállat, akkor sem bírná már sokáig, hacsak nem vinnék egyből felcserhez.
Kámorf a fán ücsörög. Valószínűleg legalábbis nem kíván megválni ettől a pozíciótól egy darabig. Bár a dobókés nem talál, azért ő lényegesen jobb állapotban van, mint legtöbb társa - valamint farkasok se követik -, azonban végignézni a többiek halálát sem lehet szívmelengető dolog, még ha az ember (vagy sötételf) nem éppen lovagiasságáról híres sem.
Einhärn meglövi az óriást, minek következtében az igencsak rossz állapotba kerül, még ha ezt nem is tudja a fosztogató, ugyanis egyből elindul futva a másik irányba. Meg amúgy nem is látta az égimeszelőt. Ami azt illeti, ez a lépése elég nagy baklövés volt, mivel így nem csak, hogy magára haragította nagy valószínűséggel a sötételfet is, ki még mindig próbálkozhat a kés, vagy tőrhajigálással. Azt az óriást lőtte le, aki ha meg nem is állította volna a farkasokat, de bizonyosan feltartotta volna őket egy ideig (vagy legfeljebb békésen távozott volna), de így... A bokorból előjövő farkas követi Ein mozgását és akármilyen fürge is a száz kilós ember (!), hamar utol fogja őt érni. Most a saját tudásában kell bíznia, valamint abban, hogy Ká nem őt dobja le. Sőt, akár a farkast. Habár erre a sötételfnek nincs sok indoka igazából. *