//Kő kövön//
*Boldogan nyugtázza, hogy ha nehézkesen is, de bandájuk felülkerekedett a láplényeken. Khanhoz lépve aggódó pillantást vet a félszeműre. Mindkettőjüket gazdagon belepte a sár, a vér, a ragacsos, barnás szörnylé. Lábujjhegyre pipiskedve inge ujjával gyengéden letörli a férfi arcát borító, visszataszító küllemű ezt-azt, végigtekint rajta, sérülés után kutat. Talál is számos horzsolást, és egy hosszú, vérző vágást a nyakán.*
- Undorítóan ragacsos vagy és roppantul bűzlesz is. - *Sóhajt ábrándosan. A csóktól eltekint. Gabrienhez lép.*
- Fú, de jó, hogy jöttetek. Soha többet nem kritizálom a fegyveres edzési módszereidet. - *Mormogja félhangosan, egykedvűen szemügyre véve saját karomszántotta jobbját. Ha érez is fájdalmat, nem sokat törődik vele, immár az íjászlányhoz is beszél. Beszámol az érkeztükkor az ösvényen iszkoló, gyanúsan becsuklyázott személyről, abéli sejtelméről, hogy fogva tartójuk, a ravasz dajka osont el a kastély felé, hacsak ők nem akadtak nyomára a faluban, a képen kívül. Ezért aztán ő arra buzdítja őket, hogy mielőbb kapják össze magukat, és rongyoljanak utána, hátha forró még a nyom. Aggódva figyelemmel kíséri a hóhajú fegyverhordozója életre pofozási kísérletét, ha amaz nem mutat jelet a megéberedésre, javaslatot tesz a lápból történő kiráncigálására - legalább egy kicsivel vigyék odébb, nehogy betalálja egy újabb dózis rémség, míg elvannak.
Akárhogy is, végül megindulnak a kastély felé. Ismét megizmosodó balsejtelme arra enged következteti, tán ismét valami mágiázás áldozatai. Megrázza fejét, mintha csak le tudná pergetni magáról a szívébe fészkelő rossz érzéseket, megpróbál az előttük álló feladatra koncentrálni. Ha ők lökik be az ajtót, ez nagyjából sikerül is, ha magától tárul fel, úgy megrezzen az ijedelemtől.*
- Tűzszerszám gondolom nincs senkinél... - *Suttogja társaira bámulva, míg ad magának egy kis időt, hogy szeme hozzászokjon a benti félhomályhoz.* - Hát, nézzünk szét.
*Puha léptekkel, óvatoskodva körbejár a teremben: a falakat végigmustrálja, hátha utal valami a néhai itt lakókra, a lépcső tetejét kémleli, onnan újabb folyosóra jut-e, vagy újabb ajtókat talál, nyíltakat, zártakat, esetleg boltívet, folyosót? Szüremlik-e bárhonnan fény a helyiségbe, vagy az emeletre, vagy csak az ablakon beszökő halvány fénysugarak jelentenek egy minimális fogódzkodót a sötétségben? Megszemléli a két, ellentétes oldalon álló ajtót is. Arra kíváncsi, vajon félig-meddig nyitva vannak-e, vagy kulcsra zárták mind a kettőt. Ha esetleg beleskelődhet rajtuk, úgy meg is teszi azt. Nem érinti sem a kilincset, sem a fát. Végül visszatér a lépcső aljához. Jobb híján megteszi a négymillió aranypengős nyilatkozatot.*
- Hát, nem tudom. Felfele?