//Tavaszünnep//
//Kalisthe Elawin, Vaslábú Argus//
*Ugyan már a találkozás pillanatában szemet szúrt neki a mágus homlokára száradt vércsík, azonban bármennyire is bódítónak találja a vörös életet, illetve a halandók testét kínzó sérüléseket, csupán azokat értékeli igazán, melyeket saját maga okoz. Ennek okán a látványa annyira nem érdekli, hogy szót is feleslegesnek érez rá pazarolni, legalábbis addig, amíg fel nem szakad a seb, és elő nem csordogál mögüle a friss vér. Akkor a bal kezében tartott, korallszín ruhájával egyezkedő árnyalatban tetsző erszényéhez nyúl, hogy előhúzzon belőle egy díszes kendőt. Félreértés ne essék, sosem érezte a késztetést, mely mások megsegítésére irányul, ám ezen dimenzióban töltött megannyi évszázada alatt kitanulta, miként szoktak viseltetni ilyen helyzetben a hölgyek. A sérülések megtisztogatása és a másikról való gondoskodás igen csak intim dolgok, érdeklődést fejezhet ki velük az illető irányába anélkül, hogy egy árva szót is szólott volna, ez pedig tökéletes lehetőségnek ígérkezik arra, hogy megjegyeztesse személyét a mágussal.*
- Argus, a sebe felszakadt... *Szólal meg csöndesen, miközben hangjába igyekszik egy csipetnyi hamis aggodalmat is elhinteni, hogy jól sikerüljék a produkció.* Ha megengedi... *Azzal a férfi homlokához emeli a kendőt, és óvatosan felitatja a bőréről a vörös nedvet. Amennyiben a mágus nem nyúl maga, hogy átvehesse a kendőt, úgy a procedúra végén odanyújtja neki, hiszen sajátjaként már nem igazán használhatná a bekoszolódott anyagdarabot. Ha valaki, hát ő nagyon is jól tudja, milyen bosszús az, amikor a vér már megalvad a textílián, s utána képtelenség eltüntetni a foltot.* Tartsa még egy kicsit a sérüléshez, amíg el nem áll a vérzés. *Mosolyog rá kedvesen, aztán csendben hallgatja korábbi szavainak némileg bővített változatát, mely ezúttal férfihangon fogantatik meg. Többet nem igazán tehetne hozzá, azt viszont megjegyzi magában, hogy sikerült ráéreznie Argus gondolkodására.
~Talán nem is lesz ez olyan nehéz...~
A mágia és a falépítés példázata azonban már inkább felkelti az érdeklődését, megeshet, csupán azért, mert ritkán találni értelmes beszélgetőpartnert, a varázstudó viszont könnyeden felveszi gondolatainak fonalát, ez pedig több szempontból is kedvére tesz az ezüst-szőke hajú fúriának.*
- Tehát, ha jól értem a szavait, ön most a nehezebb utat választotta azzal, hogy visszafogja a mágiáját? *Érdeklődik, mellőzve a feltételezésre adható válasz lehetőségét. Ennyire mélyen ő sem kívánkozik beengedni másokat gondolatainak tengerébe.* S miféle ára van? Szívesen hallanék többet a mágiáról, tudja, egy ideje már foglalkoztat a gondolat, hogy magam is beleássam ebbe a rejtélyes világba. *Magyarázza, majd Kalisthére pillant, ahogy visszaterelődik a barbár lányra a szó.
Igen csak bosszantja, hogy a mocsárhajú semmi izgalmassal nem tud szolgálni a mágusnak, ugyanis mint egy ritka állattal büszkélkedhető gazda, ő is a nyugatival kívánja fenntartani Argus töretlen érdeklődését, mivel így, hogy magáról keveset árul csak el, szüksége van effajta praktikákra. Ám ábrázatára nem engedi kiülni dühét, sőt, hamarost feltalálja magát, hogy izgalmasabbá tehesse ezt a kis csevejt.*
- Önt mivel bélyegzi meg a neve, Argus? *Kíváncsiskodik a csalétek bevetése előtt, majd Kalisthére fordítja szürkéskék íriszeit, és egy kedves mosollyal szólal meg újra.*
- Mesélhetnél a kapun túli világról az úrnak is, mint amiképpen nekem tetted. Képzelje csak, míg a tusát kísértük figyelemmel, épp arról informált engem, hogy feléjük nem ismeretlen egymás elfogyasztása, ha a szükség úgy hozza. Találkozott már effélével, Argus?