//Luna Dephensis//
*A csalfa külső kegyetlen, vagy inkább álnok lelket rejt, és ezt hiába tudja Nazrat is nem áll szándékában feladni a reménytelen háborút, főleg nem egy senkiházi némber ellen. Az előbbi átverést követően, mérhetetlen dührohama kíséretében eltökélte magát, minden áron megnyeri ezt a párharcot Luna makacs természete ellen. A cél érdekében pedig képes bármit felhasználni. Érdes tenyerének gyengéd tapintása kudarcot vallott, de mégsem ment kárba, lassan még Ő is ráérez arra, hogyan szelídítheti meg a női testbe zárt ragadozót. Még pár hasonló próbálkozás, és a másik szíve biztosan megenyhül, és akkor eljön végre a hollóhajú ideje, mikor végre élvezheti kemény munkája gyümölcsét. Mily édes is lehet az az édes termés, ha belegondol is összefut a szájában a nyál.
A nőstény hiába hagyta magára a tomboló férfit, hallhatja a csendes tavacska vízének csobbanását, ahogy Nazrat kezei felszántják a lágyan fodrozódó "tükröt". ~Úgyis az enyém leszel!~ Nem időzik sokáig egyedül a sápadt Hold fényében, egyébként sem szereti a vizet, kigázol a partra, és magára ölti ruháit. Ez éppen csak pár percet vesz igénybe, már bele is veti magát az erdő sűrűjébe, célul kitűzve a vadászlakot. Már nagyon elege kezd lenni az őt körülölelő fák sokaságából, most legszívesebben egy meleg, szórakozást ígérő takaros kis bordélyházban tudná elképzelni magát, néhány formás szajha társaságában. Milyen rég is volt, mikor egy jót hancúrozott... úgy öt hónapja már annak. Néha éjjelenként fel is tette magának a kérdést, hogy hogy bírja eddig, hisz mikor volt egy kis megtakarított aranya állandó látogató volt a hasonló épületekben, de azok a szép idők elmúltak. Talán keresnie kellene Artheniorban is egy bordélyt, vagy más nem valami utcai kurtizánt, mindegy is, csak tudja mi a dolga.
Naz léptei teljes ellentéte Luna hangtalan járásának, csizmája mintha szándékosan keresné a földre hullt gallyakat, de ha éppen nincs olyan tárgy a közelében mi bármilyen zajt adhatna ki, hátán lógó kardja is ott van, hogy megtörje a békés csendet. Ezek után nem is csoda, hogy útja során alig találkozik, csak néhány vérét akaró idegesítő rovarral. A kunyhó semmit sem változott az eltelt idő alatt, vörösre pácolt deszkái még nem fakultak ki, a tetején növekedő mohából pedig csak még több lett. Belépve is ugyanaz a látvány fogadja a melákot, mint mikor először belépett, kellemes az idő odabent, kihűlt teste most ennek tud örülni a legjobban, míg Naz még most is bosszús ábrázattal vágódik le a legközelebbi székre. Luna már a hálóban az ágyon elnyújtózva élvezi a kényelmet, a férfi ezért is dönt úgy, hogy egyelőre megfelel neki a nappaliban uralkodó sötétség, és a magány, de rá kell jönnie ez nem igazán szórakoztatja. Mégis Nazratról van szó, egy makacs, nagyszájú gyilkosról, így nem is képes sokáig tartani a száját.*
-Fent vagy még?
*Hangja rideg, de a dühét próbálja nem éreztetni a másikkal, mert az esélyei csak csökkennének. Ha érkezik válasz, ha nem, már vetkőzni kezd. Rongyait a szék támlájára teríti le, páncélját az asztalra löki pengéje társaságába. Úgy dönt keres jobb társaságot szitkozódó gondolatainál, ezzel fekszik le a nyugodtan heverésző nőstény mellé.*
-Egy rohadék, őrült némber vagy! Ennek ellenére is... szívesen játszanék veled, mint akkor a fogadóban. Csak mondd, hogy nem élvezted, azonnal kivágom a nyelved!
*Nem éppen a legjobb kezdés, egy beszélgetéshez, de a harcostól nehéz elvárni, hogy bókoljon, és most mégis azon töri a fejét, mivel is ellensúlyozhatná a szitkait. Ujjai lassan siklanak a másik selymes karjára, és édes cirógatásba kezdenek.*
-Tudom, hogy ez is tetszik, csak túlságosan is nagyra tartod magad, hogy bevalld. De nem baj, addig próbálkozom, míg be nem adod a derekad.
*Elég nagy a kísértés, hogy keze olyan helyre tévedjen, hogy a másik azonnal elvágja torkát, de egyelőre képes kontrollálni magát, tenyere csak a hófehér fürtökig szaladnak fel.*