//Gimesad Alatega és Mesélő #11 figyelmébe//
*Aida szorgos, szakavatott kezeivel azon serénykedik, hogy megmentse a férfit, a lehető legkevesebb maradandó sérülés nélkül, mikor a fél-elf a kegyetlen, ámbár igaz szavakat intézi felé.*
- Mit mondasz...? *Néz föl megdermedve egy pillanatra. Vörös haja a szemébe lóg, ruhája - már ami megmaradt belőle a folyamatos 'kötszer' tépkedés után - és ujjai a lassan megszáradó sártól és vértől lucskosak, de eleven tekintetében a remény tüze lobog.*
- Ezt Te sem gondolhattad komolyan. *Állapítja meg higgadtan, néhány másodpercnyi hallgatás után. Figyelmét most újult erővel irányítja vissza a sérültre, kinek sebei akármilyen kötést is tesz rájuk nem állnak el.
"Ha ilyen ütemben haladunk elvérzik, mielőtt kísérletet tehetnék arra, hogy megmentsem az arcát és a karját. Tennem kell valamit, de sürgősen. De mit? Mit?!" Tépelődik a lány, bár tudja, hogy a férfinak e tempóban már csak percei vannak hátra. Drasztikus lépésre szánja el magát. Kinyújtja a már vörösre színeződött kezét.*
- Adj egy parázsló botot, de szaporán. "Szerencse, hogy eszméletlen. Máskülönben sejtelmem sincs, hogy bírná ki..."
- Van nála némi papír, nézd meg, hátha jó lesz tüzelő anyagnak e helyett. *Szól abban az esetben, ha társa átnyújt neki egyet a tüzesen izzó fahasábokból. Ha pedig a fél-elf nem adna neki, vagy túlzottan akadékoskodna, egy gyors mozdulattal ő maga kap ki egyet a felélénkülő tűztüneményből.
Még elmormol egy gyors imát, azután neki lát egy olyan feladatnak, melyre még legvadabb rémálmában sem gondolt. A parázsló véggel próbálja meg elforrasztani a sérüléseket, elállítani a vérzést.*
A hozzászólás írója (Aida Nomini) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.07.23 19:36:55