//Felkészülés a télre//
*Néhány pillanat alatt, amíg befogta a fekete mént, gyorsan gyarapodott a kis csapat létszáma. Ahogy elnézi, s ahogy hallhatja is, nem mindannyiuk származik Thargadorból. Az ismerős arcokat, akiket ott látott felismeri elsőnek. Csendben hallgatja a többiek diskurálását, most valahogy nem érzi szükségét a beszédnek, nem is tudna érdemileg mit hozzátenni a többiek elmondottaihoz. A kantárszárat, a harcosnak adja át, miután újra mellé sétált. Mostanában észreveszi magán, hogy az események túlpörögnek körülötte, s mintha egy kissé le lenne lassulva.
Lassan nekilát ő is a táborveréshez, hogy a maguk kis fészkét kialakítsa. Bár az éjszakát valószínű nem alvással fogja tölteni, mint ahhoz a harcos az utóbbi időkben hozzászokhatott már. Az egyik tűz közelébe ül le, a csupasz talajra. Nem zavarja a hideg, régen hozzászokott már, hiszen otthon is mindig így viselkedett, mégsem lett semmi baja. Félrehajtott fejjel figyeli, hogy a többiek hogy készülnek fel, a hidegnek ígérkező éjszakára, s a kialakuló tábori hangulatot.
Waldran vizslatása nem kerüli el figyelmét, s persze szavai sem, de nem tudja hova tenni a dolgot. Néhány pillanatig csak értetlenül pislog a férfira, majd pillantása egyszerűen csak tovább halad, még mindig értetlenül pislogva. Ennek ellenére domborulatait nem rejti el – mivel nem is érti miért is kéne.*
- Vannak olyan növények, melyek a vadonba teremve is kellő táplálékot nyújt.
*Mondja végül, mosolyogva, ha már végighallgatta a férfi eszmefuttatását a vadakról való elűzéséről. Kellően felkészül, hogy újra grimaszba forduljon a vele beszélő arca. Megszokta már, hiszen mikor a zöldségek, gyümölcsök egészséges s igen laktató mivoltáról beszél, a legtöbb ember reakciója elsőnek ez. Igazándiból még ez sem zavarja.
Hanem a szag ami megüti orrát. Ha a kis elf oda ült a közelébe, gyorsan kiszúrhatja, hogy honnan is ered az nóziját megcsapó kellemetlen illat.*
- Ez viszont, idevonzhatja a vadakat, vagy épp elriaszthatja. S még akár azt a Valamit is, ami ordított.
*Ha tényleg a közelébe ül, akkor a fiú közelébe húzódik, közben a tűz fényének segítségével néz körbe környezetében. Elsősorban olyan növényt keres, ami csillapíthatja a bűzt, mert ha ő is ilyen intenzíven érzi, akkor maga Zef is, s az emberekre már nem is mer gondolni. S a táborban töltött idő után, el sem meri képzelni, hogy milyen lépéseket tehetnek a táborlakók a szag elrejtése végett. Hamar felcsillannak szemei, ahogy megtalálja a zord időben a jelenlegi legjobb növényt erre. Gyorsan feltápászkodik, majd egy kisebb bokor mellé guggol. A bokor mellett lévő, égető érzést keltő növény felé nyúl. Némileg lehűlt kezeit a csalán ezer tűként égeti, de az érzéshez hamar hozzászokik. Néhány levelet leszakítva tér vissza a fiúhoz.*
- Ez most csípni, szúrni, égetni fog, de mindenkinek jót tesz utána.
*Figyelmezteti a fiút, majd mielőtt az bármilyen ellenállásba is kezdhetne, a csalán levelét a hajába dörzsöli, minél jobban, hogy a szagot minél alaposabban tüntesse el. Közben fél füllel tovább hallgatja a körülötte folyó párbeszédeket.*
- Vagy épp éjszaka mozog.
*Csatlakozik a további beszélgetéshez, mintegy választ adva, - vagy inkább ellentmondva – Darelnak.*
- Nem feltétlen nappali állat, vagy ha igen, attól még éjszaka is könnyedén mozoghat, minél közelebb érve hozzánk. De még azt sem tudjuk mi ez pontosan, csak tapogatózunk a sötétben. Lehet csak egyszeri hang volt.
*Vonja meg a vállát, miközben tovább dörzsöli a fiú hajába a csalánt. Ha Zef pedig ellen akarna állni, akkor másik kezével igyekszik lefogni, remélve, hogy sikerül.*
- Mivel ritkán alszom éjszaka, én is tudok figyelni a környezetre.
*Jelenti ki, mintegy célozva arra, hogy ő maga is őrködik az éjszaka, nem esik nagy nehezére. Továbbiakban, csendben figyeli a körülötte folyó eseményeket.*