//Tavaszünnep//
//Kalisthe Elawin, Vaslábú Argus//
*A fúriában megállás nélkül hullámzanak az érzések Kalisthe személyét illetően, hiszen az egyik pillanatban haragra gerjszti, a másikban viszont lenyűgözi és megnevetteti. Már amennyire egy hozzá hasonlatos lényt képes bármi lehengerelni önnön látványán kívül... Azonban a mocsárhajúnak valamiképpen csak sikerül, s a férfiak elfogyasztását illető kijelentése bizony el is gondolkodtatja Dayriát, vajon mindeddig megcsalták érzékei, és végig egy fajtársával szórakozott? Voltaképpen minden adott ahhoz, hogy ez a leányzó eredar legyen, hiszen ostobaságát és tudatlanságát éppoly könnyedséggel játszhatja meg, amiként jómaga, s kegyetlen gondolatai sem állnak messze az általa már jól ismertektől. Ám ott van a bökkenő, hogy nem érzi azt a megszokott, kellemetlen bizsergést az irányából, amit nővérkéinek jelenlétében szokott, s semmiféle dühöngő gondolatot nem tud elkapni a lány elmetekervényei közül. Ha valamiben, akkor önnön intuícióiban igazán megbízik, szóval hamarost elveti a merész lehetőséget, s pusztán meghagyja magában; Kalisthe nyilván vajmi elvetemült törzs öleléséből szabadulhatott ki.
~Szívesen megnézném magamnak azokat...~
Belső hangja vigyorral fűszerezetten visszhangzik a fejében, amint eltűnődötten méregeti a furcsa szerzetet, mielőtt azonban még kérdések özönével kellene szembenéznie elkalandozott tekintete végett, megköszörüli a torkát, s megszólal.*
- Úgy vélem, egy egészen kicsit félreértettük egymást. Az illatvizet nem gyilkolásra használjuk, hanem, hogy gyengéd érzelmeket, vágyat ébreszthessünk a férfiakban. Vágyat magunk iránt... *Magyarázza bölcselkedően, ám túl izgalmassá vált ahhoz a móka, hogy száraz, emberi gondolatokkal untassa a leányt – no meg önmagát -, így bátorkodik kicsit közelebb hajolni a füléhez, szürkéskékjeit közben a mocsárhajú arcán pihentetve meg.*
- De a te ötleted sokkal... sokkal jobban hangzik... *Suttogja, s most már nem tudja megállni, hogy ajkaira ne engedjen kiülni egy izgatott kis mosolyfélét. Ha helyesnek bizonyulnak a megérzései, csupán Kalisthe szájának eljárásától kell tartania, amennyiben véghez kívánnak vinni egy hasonló rémtettet, ám arra is van ellenszere a démoni léleknek.*
- Ha jól értem, felétek nem ritka, hogy hozzátok hasonlókat esztek? *Kérdezi csöndesen, miközben visszaállítja maguk között a komfortos távolságot, azonban szemeivel nem ereszti a lányt. Csak felkeltette az érdeklődését, s ezúttal nem pusztán felszínesen...
Közben a fogadót illető kérdést hamarost rövidre zárják, noha a mocsárhajú arcán fellelhető némi értetlenkedés, azonban nem lepné meg a lényt, ha egy valamirevaló tavernába sem járt volna még Kalisthe, s pusztán csak a természet adottságaiból élt volna meg mindez idáig. Barbárokét idéző, hiányos öltözéke, mezítelen talpai, s önmagában puritán jelleme nem is engedne más feltételezést, s voltaképpen elképzelni is nehéz volna a "civilizáltak" között mulatni. Itt ugyan fű van a lába alatt, ám már a Holdudvar elegáns elrendezésétől is kiütött a nyugati lány megjelenése.
Ezen gondolatait azonban hamarost tovasöpri, amint a mocsárhajú hazájának mágikus lényeire terelődik a téma fonala.*
- Ohh... *Visszafogottan hallatja a meglepődés univerzális hangját, amint igyekszik elképzelni maga elé a leírt lényeket. Talán hárpiák? Esetleg mocsári trollok? Nyilván hasonló élőlényekre kívánt rámutatni Kalisthe, s nem az eredarok titkos fajára, legalábbis ezzel nyugtatgatja magát a földöntúli szépséggel megáldott fúria.* Ez igazán kedves tőled... *Mosolyodik el az épségének biztosítékára, majd eltűnődve oldalra veti kristályos lélektükreit.* Talán nem is vagyok olyan különböző ezektől a lényektől... *Jegyzi meg félhangosan, mint aki az elhangzottakra kíván reflektálni, pedig inkább célzóértékű a mondanivalója. Talán egyszer majd a mocsárhajúnak is megmutatja, mire gondolt...
Viszont tovább nem tud elmélkedni, hiszen a törzsi szülött már meg is indul az emlegetett földmágus felé, kinek közeléből szerencsére már kezdenek elszállingózni az emberek.*
- Nem, nem ismerem, ám tetszésemre vált a taktikája... Megérdemel néhány jó szót, nemde? *Mosolyogja bájosan, majd rendezve itt-ott meggyűrt, korallszín ruháját, kecses léptekkel követi Kalisthét Argushoz. Remélhetőleg odaérkezésükkor már semmiben nem zavarják meg a mágust, persze ha szükséges, Dayria türelmesen kivárja a sorukat, addig is megigazgatja lágy fonatokkal díszített, ezüst szőke haját, illetve a nyakában összpontosuló, ujjatlan öltözéken is igazít, hogy megjelenése mint mindég, ezúttal is kifogástalan legyen. Amennyiben viszont sokáig nem kapnak figyelmet, úgy mintegy véletlenből visszaejti maga mellé a kacsóját, melyen a wegtoreni aranykarperecek hangos csilingeléssel koccannak össze.*
- Argus mester, ha szólíthatom így... Engedje meg, hogy gratuláljak, igazán érdemére szolgált volna a győzelem, ám anélkül is figyelemre méltó a helyezése. Ha megengedi, bemutatkoznék, s nem is rabolom tovább az idejét. Elenith Dharemon... *Mosolyogja bájosan, amint kacsóját kézcsókra emeli, noha a mágusoknál sosem lehet tudni, miképpen fognak viseltetni egy ilyen gesztus végett. Volt már dolga olyanokkal, akik puszta gőgösségből fordítottak hátat, s holmi sérelemnek vették az üdvözletét, ám azok ma már nem is élnek...*