// Mordach Harders //
*A kellemes hölgy társaságok példázatába burkolt bókot felnőtten, lelki és testi szépségeihez mérten, szerényen kezeli, ám nem esik kisleányos zavarba a kedveskedő szavak nyomán. Meleg mosollyal köszöni a fülnek jólesőt, de eztán nem kívánja már kommentálni a társadalmat ért korábbi kritikáikat, legyenek azok pozitívak avagy negatívak.
Amúgy is furcsán hatna, ha most ő kezdené el sorolni a számára kellemes férfitársaság jellemzőit, melybe beletartozik Mordach is. Persze, lenne mit mondania, mert a titokzatos ám megnyerő külső alatt megannyi jó tulajdonságot tudna kiemelni, élükön az uraság hatalmas tudásával és nyílt világnézeteivel... Ám a bókolás a férfiak posztja, a nő gesztusaival, mimikájával éljék, ha vonzalmát kívánja kifejezni, s ha már annyira vádolni kell a fehérnépet, Aravaénak például ezzel igen csak súlyos ellenérzetei támadnak. Félreértés ne essék, például a korábbi jósnőt is rendkívül kedvesnek és jó kedélyűnek találta, azt azonban nehezen nyelte, hogy oly vakmerően és nyíltan engedte a világba női ajkakra nem illő szavait. Azoknak pedig nem kell obszcénnak lenniük, igen sok téma adatik, melyről ők inkább beszéljenek csak virágnyelven, s értsenek egymás tekintetéből, a férfiak pedig, miként a külvilágra zártabb érzelmekkel rendelkeznek, úgy fejezzék ki magukat egyenest.
Természetesen, ha a két nem egymással találkozik, úgy is érvényesek e szabályok, tán az uraknak kell némi visszafogás, nem több. Tehát ezért sem zavarja, hogy Mordach még ha sűrűn is vádolja a társadalmat, egyenesen megfogalmazza gondolatait és ezzel kapcsolatos érzelmeit.
Ráadásul, ha a férfi ügyel és figyelemmel kíséri hölgy partnerét, könnyeden megfoghatja amaz gondolatvilágát, helyette is kimondhatja azt, melytől a finomabbik nem óvakodik, s ez szintén egy igen csak imponáló helyzet. És úgy fest, a Vörös megtalálta a közös pontokat, melyeket jómaga minduntalan hallgatna.
No, de, míg így elkalandozott gondolatban, addig a dohány témája kerül terítékre, melynek világa - mint már említette -, igen csak távol esik tőle. Az alkoholt sem látja szívesen nő közelében, s a füstöt is ugyanezen kaptafára veszi.*
- Igazán köszönöm az ajánlatot, de nem élnék vele. Férfinak nehezebb lelke megnyugtatása, ha amaz háborog, úgy meg is értem, ha effajta füvekhez folyamodnak, azonban minden problémám ellenére például az ilyen kellemes séták teljesen megnyugtatnak *Ecseteli hangjának könnyed puhatolózásával az éji sötét erdőben, miközben haladnak tova.
Eztán ismét csendbe burkoltan hallgatja Mordach bölcseleteit a természetben való megszállásról, mely sok körültekintést igényel, ám oly profizmussal beszél minderről, hogy Aravaénak eszében sincs közbeszólni. Mikor pedig már felocsúdik, elérnek úti céljukhoz.
Enyhe kétség férkőzik tekintetébe, ahogy a növényekkel benőtt sziklás rengetegre pillant, hát még, mikor partnere eltűnik az igen csak szorító indák közt. Valószínű, hogy neki nem lesz gond a bejutás, ám ahogy kívülről szemléli egyelőre az eseményeket, biz’ nagyon is nehézkesnek tűnik mindez.
No de nem gyávaságra, megfutamodásra tanította édesapja, ráadásul lelke sem afféle beállítottságú, s miként a férfi keze is támogatja, úgy bizalommal fogadja el a segítséget, és slisszan át a növények között egy szinte egészen más világba. Egy olyanba, aminek az adja érdekességét, hogy az égegyadta világon semmit nem látni, így bármit lehet képzelni helyszínnek. Persze azért nem ennyire kétségbeejtő a helyzet, a tér nagyságát például a szűk falak rendkívül jól meghatározzák, még ha az érintésük leginkább borzalmat és libabőrt vált ki Aravaéből.
Szerencsére nem sokáig marad ez így, legalábbis a nedves falak eltűnnek, és ahogy tágra nyitva szemeit felpillant, a Hold emitt-amott kíváncsiskodó sugarait is felfedezni véli.*
- Rendben van... *Suttogja vissza óvatoskodva, némi bizonytalansággal, mert bár nem tudja, hol van, azért nem szeretne hangoskodni egy arra nem alkalmatos helyen. Ám szinte alig röppen fel elméjében e gondolat, már is elkezdődik a megígért látványos bemutató.
Nem tudná megfogalmazni ezek után, hogy mire, miféle varázslatra számított, de az bizonyos, hogy a valóság messze felülmúlja esetleges korábbi találgatásait. Egy árva szó sem szökik ki ajkain, csodálattal, káprázattal figyeli a megannyi ezüstös fénytündért, amint megülnek az eddig láthatatlan fán, majd elröpülnek szanaszét, és lágyan ringatózva fénylenek tovább.
Még életében nem látott ennyire látványos és lenyűgöző varázslatot... Pontosabban inkább ehhez hasonlatosat nem, mert másfélékhez volt már szerencséje, amik éppilyen lehengerlőek voltak, azonban egyik hangulata, helyszíne sem mérhető Mordach alkotásához. A férfi teljesen megfogta a nő lelkületét - akár véletlen, akár akaratlan - azzal, hogy a számára amúgy is szeretett természetet öntötte mágikus köntösbe. S ezzel jó idejű némaságra ítélte, mert egyszerűen tényleg képtelen lenne hirtelenjében megfogalmazni az érzéseit a varázslattal kapcsolatban. Helyébe inkább kiélvezi a pillanat varázsát, s alaposan az elméjébe vési, hogy sose felejtse.*
- Szavaimat teljesen megfogta, nem is tudom, hogy illetlenség volna e a megfogalmazás próbája mindezen érzésre, mi bennem lapul vagy egyszerűen csenddel adózni ennek a remekműnek. Sosem láttam még ennyire szép varázslatot... *Pillant Mordachra az öröm és ámulat mezsgyéjén, s igazán kimondani se kell, mennyire lehengerelték a látottak.
Persze, kíváncsisága kielégíthetetlen, így kicsit beljebb lépked a teremben, hogy megkísérelje megérinteni az egyik szemmagasságban libegő fénymanót, ám a momentum inkább tűnik kedves ismerkedésnek, mint szakszerű vizsgálatnak. Mozdulata akár egy érdeklődő ám ijedős kislányé, ami nem is csoda, hiszen ezzel a tapasztalással ismét felidéződtek benne a múlt kedves emlékei.*