//Lorsan és Thyrnitta//
*Nem sürgős neki, hogy kikászálódjon Lorsan öléből, egyáltalán nem, pedig nagyon rég volt már, hogy ennyire közel engedett magához valakit.
A játékos évődés az úszóverseny előtt a fiatal harcossal, igen, Darel a neve, emlékszik, az nem számít. Az egészen más volt, és arra is csak azért volt képes, mert úgy vélte, a férfi még nála is jobban vonakodik attól, hogy levetkőzzön az úszáshoz. Nitta látta is, hogy ennek mi lehet az oka. A számtalan sebhely, ami a fiatalember bőrét borította, köztük egy valóban igen mély is, a vállán, ami frissnek tűnt, meg régi korbácsnyomok is. A lány tökéletesen megértette, ha valaki nem szívesen mutogatott ilyen nyomokat, főleg mivel látta, páran hogyan húzzák el a szájukat, mintha ettől a férfi kevesebb lett volna.
Nitta sosem a sebhelyeket nézte a másikon, illetve persze hogy azokra is figyelt, de nem azok alapján ítélt.
Végtére is csak a szerencséjének köszönhette, hogy rajta nem maradtak hegek akkor, nyolc éve. A törései meggyógyultak, ahogy a zúzódásai is, csak a lelke maradt sebesült.
De most, mintha minden egyes pillanatban balzsamot kennének rá, apródonként talán behegednek majd a legmélyebb sebei is.
Már az sokat segített, hogy Lorsan nem hagyta benne a rémálom fogságában, kirángatta belőle, még ha nagyon finoman is csinálta.
A lány pedig ezért hálás, de a hálánál többet is érez, mást is. Nem tiltakozik, mikor a férfi hátrasepri a haját az arcából, előle nem akar elrejtőzni. Amikor pedig az ujjbegyek finom érintését érzi az arcán lágyan elmosolyodik.
Valahol sajnálja, hogy véget ér a pillanat, de tudja, nincs oka tovább húzni a meghitt perceket.*
~Mit gondolna rólam akkor Lorsan?~
- Igen, és a meglepetés se marad el.*felel félénk mosollyal a reggeli tervére.
Szerencsére az öltözés gyorsan megy, nincs túl sok ruhája, hiszen a vándorlás nagyobb csomaggal nehezebb. Valaha naponta akár hatszor is átöltözhetett, selyembe, bársonyba, amibe csak akart, de azok az idők már elmúltak, keveset hozhatott el egykori birtokukról, mely a tatája halála után egy igen távoli unokafivér kezébe került, és annak jó részét is eladogatta már, mikor épp megszorult az elmúlt nyolc év alatt. És persze dolgozott is, ha kapott munkát, ha talált helyet.
Most két új értékkel gyarapodott, az úszáshoz felvett ruhácskával, amit Lorsan már ismer, és a medalionnal, amit a versenyen nyert.*
~Jó lenne megtartani, jó lenne, ha nem kényszerülnék rá, hogy pénzzé tegyem.~
*A holmiját gondosan elcsomagolja, majd a vízhez megy, nem néz közben Lorsanra, némileg zavarban van, mert bár most még nem tapad rá a könnyű vászon megmutatva a teste minden hajlatát, viszont elég közel kell elmennie a férfihez, és így bizony Lorsan elég sokat láthat.
De végül, ha pirulva is, Nitta belegázol a tóba, kicsit sziszeg, de aztán leguggolva nyakig merül a vízbe, hogy szokja a hűvösét, mielőtt mélyebbre úszna.*
- Rendben, megvárlak.
*Addig is lubickol, és szokja a reggeli tavat, nézegeti a nádat, hallgatja a madarak dalát, és persze időnként a sátor felé tekintget.
Aztán úgy is marad, kerekre nyílt szemekkel, bámulja a férfit.*
~Van rajta mit nézni.~
*Nitta talán vigyorgott volna, ha Lorsan ruhástól akar fürdeni, és valószínűleg a tó legtávolabbi csücskébe menekült volna, ha pucéron bukkan elő a sátorból, de így, hogy csak egy levágott szárú nadrág van rajta, a lány képtelen mást tenni, mint ámulva nézni.
Mert nem csak jóképű, igen, Nitta mindig is annak gondolta, főleg a különleges zöld szempár fogta meg, azt vette észre először, de az alakja se hagy maga után kívánnivalót.
A lány persze látja a hegeket is, csak épp nem azok a fontosak a számára.*
~Bár megkérdezhetném egyszer, hogyan szerezte őket! Egytől egyig végig... a...~
*Hirtelen kap észbe, és reméli a férfi nem vette észre, hogyan nézett rá. Hogy zavarát palástolja a víz alá merül, és odébb úszik pár métert, de aztán újra Lorsan felé fordul.*
- Úgy tudom, te is jól úszol, vagy félreértettem volna?
*A lány a vizet taposva egy helyben vár az elfre.*