//Nitta és Lorsan//
*Lorsan elf, és mint olyanhoz rengeteg türelem szükségeltetik, hiszem már vagy legalább háromszor annyit élt le, mint Nitta és a szokásai megcsontosodtak. Ugyan ki hiszi ezt el? Nitta biztos nem. Bár valahogy a türelem jött magától, mikor kiderült számára, hogy a férfi mély sebeket hordoz elrejtve.*
~Egymást gyógyítottuk. Gyógyítjuk.~
– Az jó lesz. Akkor majd úgy megnézem én is, mi merre lesz.
*Nitta mosolyog, hiszen bízik ő ilyen dolgokban Lorsan ítéletében, csak hát kíváncsi. És igen, szerinte jogosan, hiszen mindkettőjük otthona az, amiről szó van.
Lorsan kimegy és Nitta végre nekilát a főzésnek. Amúgy nem is lenne lassú, csak sokszor elkalandozik, ki-kipillant az ablakon, meg a félig nyitott ajtón is, úgy nézi a párját, ahogy ide-oda lépked a házuk melletti réten, karókat üt le a földbe, méricskél.
Nitta közben újra leöblíti az őzhúst, majd kockázni kezdi, apró kockákra vágja, és a füstölés miatt újra vízbe teszi, amíg megtisztítja a zöldséget.
Vörös- és lilahagymát pucol, majd szépen karikára vágja őket, zöldséget és répát is kapar, és azt is karikázza, sőt a krumplit is, miután megpucolta, közben vízbe merít egy nagy cseréplábost.
Mikor a zöldségek készen állnak, akkor körbenéz a fűszeres zacskók között, elmosolyodik.
Aztán minden megy bele a lábasba, a hús finoman sózva, kakukkfű, és némi rozmaring mellé tárkony is, rá a hagyma, a zöldség, a végén épp annyi víz, hogy ellepje. A fedő a tetejére, és az egész fel a tűzhelyre.
Nitta reménykedik, hogy mindent jól csinál, és az eredmény kielégítő lesz.*
~Majd kiderül, ha kész. De lássuk csak, hol is lesz az a karám!~
*Leszűri a csipkebogyóteát, mely mostanra finoman sűrű és vörös, de már nem forró, ivókorsóba tölti, és így felszerelkezve indul kifelé a párjához.*
– Hahó! *kiált és int is Lorsannak.* Meghoztam az italodat. Hogy haladsz? *kérdi, miközben a férfi felé nyújtja a korsót.*