// A Vörös Királynő átka //
- Jaj, kérem, nem szeretném én megölni! *mondja teljes komolysággal* Csak megkóstolni, ennyi az egész!
*Szólal fel úgy Mortar, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ő így is gondolja, bár az ő elméje nem teljesen tiszta, s erre minden bizonnyal már a szépséges hölgyemény is rájött. Mintha az ébenhajú egy kusza álomvilág s a kegyetlen valóság határán lebegne, lábát olykor egyik, olykor a másik oldalon megvetve.
A nyúl pedig a bolyhos bundájával csak lohol és lohol... A férfi már tisztában van vele, hogy nehéz dolguk lesz a visszaúton, hiszen ő egyáltalán nem ismeri az erdőt, már pedig eléggé a mélyébe hatoltak. Még szerencse, hogy igen nagy a lélekjelenléte, s egyáltalán nem esik pánikba, remélhetőleg Ryliel sem. Ezen töprengve váratlanul elveszti az állatot, helyébe viszont pár alak lép be. Egy ork, egy éjhölgy, egy fiú, s egy íjász. Egy pillanatra megáll, fúj egyet, s bevárja a hölgyeményt, eközben pedig keresi szemeivel a bolyhost a társaság körül, viszont sehol sem látja azt. Mikor Ryliel is megérkezik, akkor lép közelebb végül hozzájuk.*
- Üdvözletem! Nem láttak erre egy nyulat? Olyan nagyobb darab, fehér szőrű volt. Már egy ideje hajkurásszuk, de nemrég nyomát vesztettük. Az erdő pedig teljesen elnyelt minket, így ha már ez a bestia vonzott ide minket, jó lenne, ha nem hiába jöttünk volna. Nem igaz? *pillant oldalra a szőkeség felé* Megmondanák, merre induljunk el, ha ki akarunk innen jutni?
*Pillant végig a társaságon válaszra várva, mikor is szokatlan dolgot fedez fel. Egy ajtót egy fában... Baljósan világító méregzöld szemeivel hosszasan kémleli, s próbálja eldönteni magában, hogy a nyers rák ártott-e meg neki, vagy azt az ajtót mindenki látja-e. Felvont szemöldökkel a mellette levő szőkeségre pillant, végül megállapodik annál a verziónál, hogy nem csak az ő képzelete játszik itt. Így hát kezeit összekulcsolja maga előtt, s egy sejtelmes, már-már gúnyos mosolyra húzza ajkait.*
- Hát itt meg mi folyik?
*Mondja kimérten, s a hangjából a kíváncsiság csak úgy árad! A nyúl már nem is érdekli, sokkal inkább foglalkoztatja az, hogy mit keres itt négy ennyire különböző alak egy kis ajtó előtt. Mortar pedig nem akar tágítani... Ezek biztosan nem együtt vannak, bár az szokatlan, hogy így ilyen romantikusan körbeállják a fát, mindenesetre a férfi nem megy egyelőre közelebb, ebből a távolságból is remekül lát. Inkább felpillant a fákra, s párszor körbejárja a helyet.*
- Biztosan valami vicc, már ha nem Önöknek van ehhez köze. Talán csak túlságosan is élethűen vájták a fába *mutat az ajtóra*. Kétlem, hogy bárki is lakna ott.
*Mondja hitetlenkedve, bár jól látta, mikor közeledett, hogy az egyik megpróbált bekopogni. Ez valójában eléggé mulatságos, főleg azért, mert ha egyedül lett volna Mortar, teljesen biztosan ő is bekopogott volna, sőt, még be is köszönt volna. A helyzet már csak azért is kedvére van, mert kicsit álomszerű az egész. Lényegében ezért is járja körbe a helyet, hátha talál valami gombát, vagy növényt, amely olyan anyagokat áraszt magából, mely által könnyedén illúziókat szülhet az idetévedt egyének elméje.*