//Régi ház és új otthon//
*Elneveti magát és a szemeit forgatja a csodára.*
- Nem lenne jó ötlet, hacsak nem szeretnéd, hogy másokat is ugyanazzal a csodálatos módszerrel gyógyítsak. Valami azt súgja, hogy nem telne benne nagy kedved.
*Lia is tudja, melyik eset járhat Rendoll fejében, és kötve hiszi, hogy a férfi olyan nyugodtan tűrné, ha másokat is csókokkal próbálna rávenni a gyógyszerek bevételére.
A lány finoman felvon szemöldökkel néz Rendollra, kíváncsian mikor esik le neki, hogy mivel is ugratja.
A férfi jókedvű mosolya azért számára jó jelnek minősül, inkább kis ledöbbenést vár, vagy egy újabb tréfát, mintsem vad féltékenységi jelenetet, amelyre a párjának amúgy nincs oka.*
- Pirtianes? Az a hegység másik oldalán van, fent északon.
*Lia apró grimaszt vág, majd sóhajt, nem akarja megsérteni Rendollt.*
- Ilyenkor a vizek hónapjaiban nagyon nehéz az utazás, akár a tengerre gondolsz, akár a hágókra. A tenger viharos, a hágókon olyan magasságban még hó és jég van. Hosszú és nehéz út lenne. Reménykedtem, hogy az édesanyád valahol közelebb él, de igazság szerint nem is az időjárás a fő baj, hanem ezek az élőholt hordák. Észak felé ott rajzanak a karavánpihenő körül, és csak nehezen csúszhat át valaki azon a területen, ha egyáltalán, és ahogy hallottuk a kikötőben is ott vannak, az pedig azt jelenti, hogy talán a hajók sem indulnak.
*Lia halkan sóhajt, miközben próbálja kitalálni, hogy mit tehetnek így, a jelen körülmények között.*
~Nem mintha annyira érdekelne egy szál papíros, hiszen gyakorlatilag most is úgy élünk, mintha házasok lennénk, nem vártunk mi arra, hogy más mondja ki, összekötöttük a sorsunkat.~
- Igen, értem. Meg is értem. Neki sem lehetett könnyű elveszteni őket.
*Lia a szeme sarkából néz a mellette lovagló férfira, majd egyszerűen felé nyújtja a kezét. Nem szeretné, hogy Rendoll előző asszonya közéjük álljon, de erről talán már nincs szó az óta, hogy a férfi álmodott vele a Zöldsárkányban. Ugyanakkor azt sose kéné hogy felejtse el őket, főleg a kisfiát. Az kegyetlenség lenne.
Lia mindössze reménykedik, hogy idővel az emlék halványul, csak a szép pillanatok maradnak meg, és hogy Rendoll szívét majd betöltik az élők, ő, és ha úgy alakul, akkor majd a gyermekeik.*
- Ezen gondolkodom én is *felel nyugodt hangon.* Lehet, hogy el se jutnánk az édesanyádhoz.
*Lágyan elmosolyodik, majd aprót bólint.*
- Talán van olyan kalandor, aki jó pénzért hajlandó elvinni egy levelet. Én is örülnék, ha édesanyád tudna rólunk, jó érzés lenne, ha, nos, szóval, ha tudhatnám, hogy jó szívvel fogad.
*A férfi további szavaira picit összehúzza a szemöldökét.*
- Hm. Most, hogy mondod, eddig nem gondoltam volna rólad, hogy halogatnád az esküvőt! De immár nyilvánvaló, minden kibúvót megragadsz! Az élőholtak! biztos azokat is te rendelted meg! Átlátok ám rajtad!
*Lia igyekszik komoly képpel előadni a mondandóját, de a végére egy kis mosoly megjelenik a szája sarkában, ha valaki jól ismeri őt, és reméli, hogy Rendoll ismeri, akkor rájöhet, hogy csak játszik. próbál a rosszból is valamiféle viccet gyártani, pedig pontosan tudja, hogy a fenyegetés komoly, még akkor is, ha nem közvetlenül Artheniort és immár nem közvetlenül őket érinti. vagy még. De Liának is bőven elég volt egyszer tapasztalni, milyenek is a támadók.
A lovagja utolsó mondatára azonban elkomolyodik, az égkék szemárba néz.*
- Nem fogsz elveszíteni. Ne is gondolj ilyesmire! Most már a nyakadon maradok.
*Aztán halkan sóhajt.*
- Ugyanakkor jó lenne valahogy Nivere kisasszony kérésének is eleget tenni.
*Lia egy darabig csak az ösvényt figyeli, majd a párjára pillant.*
- Szerinted az gond lenne, ha megírnád a levelet, aztán valamikor nem túl soká Artheniorban egy elöljáró előtt elmondanánk valamilyen esküt? Aztán, mikor már lehet utazni, elmennénk az édesanyádhoz is, és akkor a régi hagyományok szerint újra elmondanánk a fogadalmat? Vagy ez butaság?