//Bry, Lorsan és Nitta//
*Nitta csak a fejét ingatja, nem érti ő ezt. Két óriás, akik akár egy pár is lehetnének akár, erre a férfi egy elf nőt kerülget. Mert persze barátkozhat két külön faj, nem tilos az, de hát egy óriás és egy elf párban? Nitta nem tudja elképzelni, hogy összeillenének.*
~Hiszen egy óriás annyival de annyival nagyobb. Egy ember és egy elf, vagy akár egy félvér is. Azok azért legalább méretben hasonlóak.~
*A gondolatba belepirul, mert hát azért eléggé jól emlékszik, milyen volt, mikor a tóban csiklandozta lorsan, és arra is, milyen volt az a csók. Az egyetlen csókjuk.
Eszébe nem jutott közben a férfi faja. Nem számított.*
~De azért attól nem félek, hogy Lorsan olyan óriási lenne.~
*Nitta emlékszik még a kőszírt fivérek kézfogására, a markuk csuklótól vállig beborította a karját. Lorsan keze pedig normális méretű, rendes férfikéz.*
~Nem értem, na.~
*Annál viszont tapintatosabb, hogy megjegyzést tegyen, mert nem akarja Bryt megbántani.
Főleg, mivel Bry annyira kedves hozzá, hosszú idő óta ő az első nő, akivel beszélgetni tud, és nem csak felületes semmiségekről fecsegni.*
– Te láttad? *csendesen kérdez rá.* Azt mondod, látni lehet?
*Közben persze Nitta tudja, hogy ezzel a kérdéssel elárulja magát, hogy ő is megkedvelte Lorsant, de nem számít, nem baj, ha Bry megtudja. Ő bízik a másik nőben.
Aprót bólint.*
– Ez mind így igaz. Sose mondtam ki, eddig, sőt végig sem gondoltam, de igazából örültem, mikor azt mondta, ne menjünk a Vashegyre. Féltem őt. Buta dolog, ugye? Hiszen egyáltalán nem teszetosza, sőt! Kemény fickó, erős, és jó harcos. Láttam épp elég kiképzést kislányként, sőt, a tatám harcmestere tanítgatott engem is vívni, tusom, miről beszélek.
– De igazad van. Valóban mindenről megkérdezett. Soha nem kényszerített semmire, kedves hozzám. Én a sátorban aludtam, ő meg kint, de mikor meghallotta, hogy rosszat álmodom, bejött, felébresztett, és utána… nos, ölbe vett és úgy vigasztalt. És nem élt vissza a helyzettel. Hinnéd, ha azt mondanám, hogy mindössze egyszer csókolt meg? *kérdi végül halkan, pirulva.* De az… nos az…
~Édes.~
*Nitta sóhajt.*
– Igazad van, persze. Hiszen nyár közepétől sokat voltunk együtt, sőt sokat idekint, ketten. De a ház, az valahol állandóság is. Olyan igazi *suttogja.* Egy sátor még lehet ideiglenes, de egy ház, az már terv. Nem?
*Bryre pillant, majd zavarba jön kissé, és elkapja a tekintetét.
Ekkor látja meg. A tisztás másik oldalán bukllan elő a férfi, a lova mellett jön.
Először meg is ijed, nem érti, miért nem Szelíd hátán közeledik az elf, de mikor látja, hogy ahogy közeledik, integetni kezd, az ajkaira mosoly kúszik. Ő is felemeli a karját, integet és a legszívesebben rohanna, hogy a nyakába ugorjon, de nem tudja, lorsan ezt miként fogadná.
Így csak elindul, nem futva, de sebes léptekkel tart felé, és közben sejti, reméli, Bry nem tartja udvariatlannak ezért, hogy így magára hagyja.*
– Lorsan! *reppen el ajkáról a név, ahogy közelebb ér.*