//Napsugárka és az egy erdőlakó//
-DAWN!
*Hatalmas kiáltásra ébred a gazdagnegyed szegényebbik része, ahol a nem túl tehetős, de nem is szegény, polgári családok házai kaptak helyet. A Wagata rezidencián Ingara asszony dühös hangjára még a falak is megremegnek, ahogy a méretes hölgyemény legnagyobb lányát keresi. Az a szeleburdi már megint elszökött! Az ágya érintetlen és az élelmiszerekből is hiányzik pont annyi kenyér és szárított hús, ami gondos beosztással két napig is elég lehet. Ingara le merné fogadni, hogy ha az utca végén levő, közös istállóba menne, sehol nem találná Lupot, a lány méretes ménjét.*
-Ororn, a lányod már megint elszökött! Ez is a te hibád, amiért örökké az erdőben akartad felnevelni!
*Morogja oda mérgesen urának, aki komótosan törölgeti a reggeli csipát a szeméből, így egyik fülén be, a másikon pedig ki szerelmetes asszonykájának a károgása. A nagy hangzavarra a keresett leányzó két testvére, Gilmarne és Tharoruk is elődugja a fejét, de mikor hallják, hogy már megint nővérük miatt áll a bál, kuncogva húzódnak vissza szobájukba, hátha alhatnak még pár percet.
Szép dolog is a hajnali kelés, különösen azért, mert olyankor még könnyedén ki tud surranni, hiszen mindenki mélyen alszik, még egy kis csetlés-botlás is belefér, nem kelnek fel rá, így nyugodtan ellovagolhat egészen az erdőig. Kell a kikapcsolódás, az utóbbi időszakban egy kellemetlen rémálom kísérti, alig tud szabadulni nyomasztó hatása alól. Nem tudott megmenteni egy fiatalembert, pedig a szellemek a tanúi rá, mindent megtett, ami tőle telt... Talán ez valamiféle jel, hogy még jobbá kell válnia?
Hátán tegez, törzsén átvetve egy gondosan megmunkált, elf íj, még nagybátyjától kapta első sikeres zsákmányejtése alkalmából. Oldalán tarisznya, benne némi szárított hús és kenyér, derekán pedig széles övön éles vadászkés pihen. Szőke haját kivételesen szorosan összekötötte, hogy még csak véletlenül se zavarja a látását, ha mondjuk futni kell egy vad után.
Egész délelőtt az erdőben kóborol, lovát gondosan a fogadó előtt hagyta, hogy a nagy állat még véletlenül se legyen útba, ne csapjon zajt és ne semmisítse meg a nyomokat. A hosszas nyomkeresésének az lett az eredménye, hogy látott pár őzikét, de egyiket sem volt szíve megölni, különben is, első sorban farkasokat keresne, hiszen álmában azzal nem tudott elbánni. Szándékos lenne, hogy nem találja a ragadozókat? Részben mindenképpen, lévén nem hisz a sportvadászatban, életet csakis szükségből olt ki, most pedig nincs rá oka, hogy valóban vérrel mocskolja a kezét.
A fák takarják a napot, így nehezen tudja pontosan megmondani, mennyi időt töltött már el csöndes magányban, de legalább szedett egy csodaszép ibolyát a hajába és talált pár korán kelő gyógynövényt is, amik még jóé jöhetnek. Végül a sok fának is vége szakad, egy kedves kis tisztásra ér, amin, legnagyobb csodálatára, egy egészen takaros házikó áll. Visszaért volna a városhoz? Bárhogy hallgatózik, nem hall emberi jelenlétre utaló neszezést, így ezt az ötletet el kell vetnie. Valami remetelakba botlott volna? Nesztelenül óvakodik közelebb, minden idegszálával koncentrál, hogy ha veszélyt észlelne, azonnal reagálhasson. Soha többet nem fagyhat le...
Először az ablakon kémlel be, de semmi érdemlegeset nem lát, így aztán úgy dönt, enged a kíváncsiságnak, még ha veszélyes is lehet, bezörget. Kopogtat egyszer, majd még egyszer, de a negyedik után elunja és inkább benyit. Az ajtó nyikordulásával szinte együtt hallja anyuka feddését, miszerint illetlenség engedély nélkül más otthonába lépni, így kicsit meg is szeppen.*
-Hahó? Van itt valaki?
*A berendezésen nem áll méteres por, nem tűnik elhanyagoltnak, és ahogy beljebb sétál, még azt is megtapasztalhatja, hogy a tűz is csak nemrég aludhatott ki. Mivel nem úgy tűnik, hogy bárki is lenne itthon, így nekibátorodva néz körbe újfent. A berendezés egyszerű és lényegre törő, de mégis van benne valami meghittség. Bizonyára erdőjáró ember lakhelye ez, és elnézve a rendetlenséget, azt is biztosra veheti, hogy férfi a tulajdonos.*
-Anyuka kitérne a hitéből, ha meglátná ezt a helyet.
*Kuncog magának egy kicsit, tekintete az ágy és a "mosogató" után a kandallóra, pontosabban az afölött lógó képre téved. Szíve nagyot dobban, szemei egészen kikerekednek. Megrázza a fejét, megdörzsöli a szemét, még az alkarjába is belecsíp, de a kép nem tűnik el, ugyanaz marad, mint elsőre. Lehetséges volna? Bizonytalanul lép közelebb, kicsit ágaskodik, ujjai a lovag festett arcára tévednek. Nem teljesen ugyanolyan, de megdöbbentő a hasonlóság, mintha csak az álmaiban látott férfi képmása lenne itt előtte. Vagy csak beképzeli magának? Hiszen napokkal ezelőtt volt, azóta elhalványult a kép, talán csak fantáziája torzítja úgy az álomfoszlányokat, hogy hasonlóságokat lásson. De mégis...*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2013.03.18 16:38:05, a következő indokkal:
Jeljavítás (szögletes zárójel helyett dupla perjel).