//Lorsan és Nitta//
*Észreveszi természetesen, hogy Lorsan nézi, és a mosolyát is, amit elég nehéz lenne félreérteni az elmúlt órák után, elpirul, de visszamosolyog. Óvatosan, szégyenlősen is kicsit, de akkor is.*
– Hmm.
~Lehet, hogy ki akarná próbálni?~
*Bár Nitta maga sem zárja ki a lehetőségét, hogy jöhet olyan éjjel, olyan helyzet, amikor nem fog a fésülködéssel foglalkozni. Kezdi úgy érezni, olyasmi esélyesen történhet Lorsan oldalán.
A kedvese végül szintén elkészül, és mellé fekszik, a takaró beburkolja őket, Nitta mosolyog. Jól érzi magát, könnyűnek, és biztonságban.*
– Nem félek *jelenti ki.
Az orvtámadásra megrándul, próbálja elkapni az elf csuklóját, miközben kuncog.*
– Nee! Ha csikizel, nem bírok nyugton feküdni, kérlek!
*Végül elfészkelődnek, most közelebb egymáshoz, mint az előző este. Akkor a karjuk ért össze és Nitta a férfi vállához billentette a homlokát, most Lorsan karjai között fekszik, az ölelésében, és nem is akarna máshol lenni.*
– Nem baj, ha forgolódsz, én is szoktam, majd kialakul *céloz ezzel arra, hogy szerinte lesz majd egy helyzet, ami mindkettőjüknek kényelmes alváskor is.
A tűz ad annyi fényt, hogy lássa azt a bizonyos vigyort, és amit a párja mond…*
– Nem is fogdostalak! *tiltakozik azonnal.* Illetve, de nem, nem az nem fogdosás, hogy a tenyerem, nem azt nem mondhatod, nem is nyúltam az öved alá, az fogdosás lett volna, még akkor is, ha csak kapaszkodom. De nem, én csak kicsi megsimítottam a hasad. Igen. Az még nem fogdosás. Vagy mégis? *A végére, az utolsó mondatra suttogóra halkul a hangja. Aztán bólint.* Jó, hogy gondoltál ilyenekre is. Megvan mindenem, amit csak egy asszony kívánhat.
*Komolyan gondolja.*
~Hiszen mi több kellene, mint egy férfi, aki szeret, és minden tőle telhetőt megtesz, nem árul el, nem üt meg, nem csal meg, törődik velem és gondoskodik rólam. Nem számít, hogy elf! Nem fog érdekelni, megszólnak-e miatta holnap. Ő az én emberem, akkor is ha a faja más!~
*Lorsan hangja végül elhalkul, Nitta pedig álomba merül, és közben a párjához bújik.
A hajnal is a férfihoz simulva találja.
Először a lélegzetének ritmusa változik meg, ahogy mélyet sóhajtva ébred, majd amikor megérzi a vállát gyöngéden simogató ujjakat, elmosolyodik.*
– Lorsan…
*Apró moccanások csak, de cseppet hozzádörgölőzik, tenyere megsimítja a mellkasát.*
– Ébren vagy.
*Ez nem kérdés, hiszen tudja, biztos benne, de azért a pillái alól meg is lesi, vajon a halványzöld szempár tulajdonosa nézi-e őt.*