//Lyz, Bobbir, Pycta//
*Nem egészen biztos benne, hogy Bobbirnak szimpatikus Pycta. Ha csak rájuk néz, ég és föld a két elf. Lyz pedig még ha nem is gondol erre, ott inog a két világ közt. Mindig is így volt. Most is így van.
Bobbir minden szavával egyetért. Valóban nagy feladat egy gyermek, és Lyz tudja, hogy Pycta aligha gyakorlott az ilyesmiben. Magányos erdőmélyi aszkézissel aligha szerezhet valaki gyermekekkel kapcsolatos tapasztalatot. El sem tudja képzelni, milyen oka lehetett Aenaenek, hogy ennek tükrében is az elfre hagyta a dedet. Látja Pycta zavarát is, amit kérdéseivel csak tetőzni látszik, noha még véletlenül sem szándékosan teszi.
Mikor a takarót félrehajtaná, ujjai éppen érintik a kicsinyke homlokát, mikor Pycta visszaigazítja a takarót. Az elf lány elkapja ujját, mert ezek szerint mégsem engedi a gyermek ilyen közelébe még őt sem. Hátrál egy lépést, mert nem szeretné feszegetni a határokat sem, de kétségtelen, hogy nem esik neki jól ez a fajta bizalmatlanság, vagy a mozdulat, ami miatt visszakozni kénytelen. A Pegazusban még úgy érezte, közelebb kerültek egymáshoz, még ha mindig is valamiféle közösség volt köztük, egészen máshogy érezte magát. Kötetlenebbül, kevésbé érezte, hogy figyelnie kell szavaira. Kimutathatta örömét, s bevallhatta, hogy tart egy kicsit a kalmártól, hogy átveri-e.
Most ahogy Pyctára néz, még ha minden segítségét fel is ajánlja, olybá tűnik, Aenae felbukkanása elegendő volt, hogy a sikeres városi út rózsaszín buborékát, kegyetlenül kipukkassza. Hazudna magának, ha nem vallaná be, hogy neheztel az ember lányra emiatt, még ha vajmi keveset ismer a történetből, akkor is. *
~Biztosan megvan az oka, hogy elvállalta...~ *Ám ez nem egy forgalmas városi tömeg közepébe való, s Lyz sem most szeretne a részletekről hallani.*
- Értem *válaszol csendesen, amikor Pycta válaszol, miszerint nem az ő gyermeke. Ennyi Lyz számára elegendő, de így még inkább támogatnia kell az elfet, minden fenntartása ellenére is.*
- Nem haragszom *Tényleg nem haragszik, csupán szoknia kell neki is ezt az új formációt.* Menj csak! *hátrál bólintva biztatva, de amikor Éjviharra kellene szállnia, Lyz mégis odalép hozzá, s a gyermekért nyújtja kezeit. Csak míg a lóra kapaszkodik Pycta, aztán odaadná. Ha az elf elindult, Bobbirhoz fordul.*
- Ne haragudj! Mennem kell. A közösség új taggal bővült, és azt hiszem, ha más nem is a támogatás most nagyon elkél. *Nem hagyná magára az erdőmélyi elfet, még ezen a rövidke úton sem. Gyermekkel a kezében védtelenebb, s biztosan nem tud úgy haladni sem, mint ha nem lenne vele. Lyz bízik benne, hogy hamar beéri majd.
Ölelésébe vonja Bobbirt. Immár olyan természetesen, mint annak idején a városi tette.*
- Átadom üdvözletedet Jayzionnak *szorongatja meg egy kicsit, majd elengedi, s a minx után kutat. Két ujját szájába téve füttyent halk cirádát az okos állatnak, aki amúgy sem somfordált túl messze, majd kantáron fogja.*
- Eeyr vigyázzon rád Bobbir!