//Hanloren//
*Svir sem firtatja tovább az istenek dolgát. Amíg kellően távol tarthatja magát a dolgaiktól, addig neki szinte mindegy, hogy mit csinálnak. Hanloren bizonyosan elf nyelvű köszöntését udvarias mosollyal fogadja. Egy kukkot sem ért belőle, de azért igen nagy megtiszteltetés.*
– Úgy legyen, még ha nappal is van. *Azon most nem gondolkozik el, hogy a nap csillag-e. Új útitársa sokkal jobban érdekli most, mivel igen kellemes, barátságos jelenség. A pocsolyát közben szökellve lépi át.*
– Valóban rendes emberek. Remélem, hogy boldogulnak ma is. *Szégyenszemre fogalma sincs, hogy mit van most a falusiakkal. Amíg a földeken vándorolt egyedül inkább távol maradt attól a környéktől, hogy magában elmélkedhessen.*
– Azt hiszem, hogy hallottam már a nevét. Ott a Vashegyen meg már szinte mindenki megfordult.
~Ki otthonra lel, ki a sírba kerül. Én meg hol ott vagyok, hol nem, mint valami óra ingája, amit még a szél is fúj.~
*Hogy Hanlorennek ne kelljen hátrafelé tekintgetnie felzárkózik mellé. Nem rohannak, és amúgy is lépést tudna tartani vele.*
– Vándor vagyok, ilyen egyszerű. És egyesek szerint – mint vándor – mindenhez értek, de semmihez sem igazán. *Hanlorenre pillant, a fogadtatásra kíváncsi.*
– Az nagyon hasznos mesterség. De ha hallottam is a Fény Nővéreiről, akkor sem tudok sokat róluk. De csupa fül vagyok, ha mesélni szeretnél. *A várost elhagyva is Hanloren mellett marad, hol a nőt, hol az utat és a környezetét figyeli. Meg kell jegyeznie, hogy merre mennek, nehogy később elvesszen. Vándor lévén persze sem az elveszés, sem a megkerülés nem okoz neki nehézséget.*