*Letekeri a sálat a nyakából, csak óvatosan, nehogy a láncán függő medálja megsérüljön. Ha beakad, akkor lassít a mozdulatán, kiigazítja. Aztán a sálat a fajtársának nyújtja át, a nyakláncot pedig medállal együtt a köpenye alá rejti.*
- Rakoncátlan kis medál, mindig előkerül, akkor is ha nem akarom. *mosolyodik el, aztán az elfre néz.*
- Tessék, a sálam vedd el nyugodtan. Az én ruhám jó meleg, hidegebb időkre varrattam. *Jelenti ki, a bemutatkozást szívesen viszonozza.*
- Lisse Assari vagyok. *Mutat magára, majd elegánsan bólint.*
- Igen én is örülök drágám. * Aztán zavartan néz a mellette ülő hóhajúra.*
- De ezt miért kérdezed? Talán nem tudod eldönteni, hogy örülsz? *Érdeklődik. Méregzöldjeit kíváncsian függeszti a másikra, és kutatja az arcát, vajon rálelhet-e az okára? Jó darabig figyeli, nézi, és habár nem igen mondhatná magát rossznak a körötte levők kiismerésében. Most ez az elf mégis kissé talány számára.*
- Van valami gondod? Amit egyedül nem tudsz megoldani? *Kérdéseit úgy teszi fel, hogy a legbensőbb megérzései súgják. Semmi biztosat nem mond ez, csak egy sejtést, mely talán igaz talán nem. Volt, hogy már tévedett ilyen téren. Most is, ha ez a helyzet nem vágja a lelkét a földhöz, előfordul az ilyen. Elfnek vallja magát, de ez nem azt jelenti, hogy tökéletes és tévedhetetlen, mint ahogy azt sokan elképzelik a fajról.*
*Ebben a gondban az Farrának addig nem ajánl segítséget, míg nem olyan, amit szívesen venne a nyakába koloncként.*