Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 437 (8721. - 8740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
8740. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:42:20
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:42:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//Zárás//
//Glynmaris lak//
*Valóban kissé elengedte magát a mostani időben, mintha ismét kamasz lázadó éveit élné. Csak most még több alkohollal és egyéb egészséget károsító szokásokkal. Nem büszke rá egyáltalán, hogy szobáját így kell mutatni mostohája számára. De ezt a képet mindenképpen megakarta neki mutatni. Emlékszik arra, hogy édesanyjával milyen meghitt és szoros kapcsolata volt mindig is a lánynak. Amit ő oly rettenetes módon irigyelt, amit annyira megakart kaparintani magának, és amit talán meg is kaphatott volna a nőtől, ha ő maga nem lett volna annyira csökönyös szamár, hogy édesapja bajszát húzogassa állandóan. De ez már régi történet, és csak az fájó emlékek, és a poros családi portrék maradtak.
Kivéve ezt, ez nem poros, hanem egy megbecsült és tiszteletben tartott emlék. Egyfajta menedék is Lazziar számára, midőn önmaga sosem érezhette milyen az amikor valakinek törődő édesanyja van, és gondoskodik róla, öleli, csitítja. Neki mindig csak a dorgálás jutott. Azonban, ahogy a képre néz, valamiért érzi, hogy a nő talán azokkal a szomorkás kék szemekkel, vigasztalni próbálja őt, sőt ki tudja, azokon az alkoholtól fűtött magányos estéken pedig igyekszik helyesebb útra terelni őt a puszta képre festett tekintetével is.
Száján egy enyhe büszke mosoly látszik, mikor meglátja a meglepődöttséget Rine arcán. Ahogy amaz közelebb lép lassan, és megakarná érinteni a képet. Viszont a riadt kezei Rinének, amik visszahúzódnak mellkasához, aggodalom tölti el Lazziart. Fürkészi a lányt, látja a egyre gyorsuló vállak mozgását, a felgyorsult légzést, és a szipogást. Riadtan cikáznak szemei, de le fagy megdermed, fogalma sincs hirtelen mi rosszat tett, és arról pláne, miképp tegye jóvá. Rine közeledtére, egy pillanatra meghőköl.*
- De... Még csak most indul...
*Mondatát befejezni sem képes, a lány apró, és cél tévesztett csókja, ami ajkai szélét éri megdermeszti végleg. A hideg végigszalad a gerincén, mint egy villámcsapás. Nem a rosszabbik fajtából. Mint egy végső szög a koporsóban. Ezzel végleg megpecsételve azokat a helytelen érzéseket amiket most már nem hajlandó elengedni. Azonban tennie kellene valamit, de a hirtelen szomorúsága a lánynak, a keserűség. Fogalma sincs mi tévő legyen. És mire bármi is eszébe jutna, a lány már sarkon fordulva távozik a házból.*
- Amikor neked jó.
*Motyogja halkan, mintha csak sokkosan ismételni a lány szavát, elképzelni se tudja mit tehetett. Csak tétován nézi, ahogy a lány könnybe lábadt, vörösen izzó szemekkel hagyja faképnél. Büszke lehetsz magadra Lazziar, szép munka volt. Gondolhatná magában. Hiába szerette volna a lány, elhitetni vele, hogy ő nem tett semmi rosszat. Képtelen elengedi azt a gondolatot, hogy ha kártyáit amit most az élet adott neki, máshogy játssza ki, akkor akár a Pegazusban kibérelt apró szobában ölelhetné önfeledt boldogsággal a lányt a karjai között. Ehelyett. Ismét ez a szoba, ez a sötét, magányos és csendes szoba. Amiben az alsó szinten lakó kis lurkók hangos zsivaja hallatszódik be csupán enyhén a padló szerkezetén keresztül.
Ki tudja meddig áll ott megdermedve, másodpercek? Percek? Órák teltek már el a lány távozása óta? Fogalma sincs. Mire képes megmozdulni, csupán hitetlenkedve cikáznak szemei a szobát kutatva. Reménykedve talán a lány vissza jön, vissza kell, hogy jöjjön. Végül csak hátrál, kezei remegnek, a keserűségtől, a dühtől? Fogalma sincs. Végül csak addig hátrál amíg a székbe botolva abba esik az asztal mellett. Rámarkol az azon ácsorgó magányos borosüvegre. Kezei közt szorongatja azt, mintha megakarná fojtani. Végül egy gyors, és hirtelen mozdulattal felpattanva az asztaltól, nagy lendülettel vágja neki az ajtónak. Ami egy hatalmas csattanással és csörömpöléssel hever el végül a padlón.
Néma csönd, egy másodpercnyi tán, a gyerek zsivaj is megáll az alsó szinten. Hangosan fújtatva, dühtől és talán könnyektől izzó szemekkel nézi az ajtót. Majd kiengedve magából azt a haragot amit most felgyülemlett benne. Torka szakadtából, ordítva kezdi el felborítani az asztalt, bele rúg a székbe, egy újabb üveget nekivágva a falnak. Végül, rámarkol a kilincsre, kitépi az ajtót, becsapja maga mögött, bezárja. Majd ő maga is sietős dühös léptekkel tűnik el a város utcáin. Ki tudja mit tervezve elborult agyában.*
//Zárás//
//Glynmaris lak//
*Valóban kissé elengedte magát a mostani időben, mintha ismét kamasz lázadó éveit élné. Csak most még több alkohollal és egyéb egészséget károsító szokásokkal. Nem büszke rá egyáltalán, hogy szobáját így kell mutatni mostohája számára. De ezt a képet mindenképpen megakarta neki mutatni. Emlékszik arra, hogy édesanyjával milyen meghitt és szoros kapcsolata volt mindig is a lánynak. Amit ő oly rettenetes módon irigyelt, amit annyira megakart kaparintani magának, és amit talán meg is kaphatott volna a nőtől, ha ő maga nem lett volna annyira csökönyös szamár, hogy édesapja bajszát húzogassa állandóan. De ez már régi történet, és csak az fájó emlékek, és a poros családi portrék maradtak.
Kivéve ezt, ez nem poros, hanem egy megbecsült és tiszteletben tartott emlék. Egyfajta menedék is Lazziar számára, midőn önmaga sosem érezhette milyen az amikor valakinek törődő édesanyja van, és gondoskodik róla, öleli, csitítja. Neki mindig csak a dorgálás jutott. Azonban, ahogy a képre néz, valamiért érzi, hogy a nő talán azokkal a szomorkás kék szemekkel, vigasztalni próbálja őt, sőt ki tudja, azokon az alkoholtól fűtött magányos estéken pedig igyekszik helyesebb útra terelni őt a puszta képre festett tekintetével is.
Száján egy enyhe büszke mosoly látszik, mikor meglátja a meglepődöttséget Rine arcán. Ahogy amaz közelebb lép lassan, és megakarná érinteni a képet. Viszont a riadt kezei Rinének, amik visszahúzódnak mellkasához, aggodalom tölti el Lazziart. Fürkészi a lányt, látja a egyre gyorsuló vállak mozgását, a felgyorsult légzést, és a szipogást. Riadtan cikáznak szemei, de le fagy megdermed, fogalma sincs hirtelen mi rosszat tett, és arról pláne, miképp tegye jóvá. Rine közeledtére, egy pillanatra meghőköl.*
- De... Még csak most indul...
*Mondatát befejezni sem képes, a lány apró, és cél tévesztett csókja, ami ajkai szélét éri megdermeszti végleg. A hideg végigszalad a gerincén, mint egy villámcsapás. Nem a rosszabbik fajtából. Mint egy végső szög a koporsóban. Ezzel végleg megpecsételve azokat a helytelen érzéseket amiket most már nem hajlandó elengedni. Azonban tennie kellene valamit, de a hirtelen szomorúsága a lánynak, a keserűség. Fogalma sincs mi tévő legyen. És mire bármi is eszébe jutna, a lány már sarkon fordulva távozik a házból.*
- Amikor neked jó.
*Motyogja halkan, mintha csak sokkosan ismételni a lány szavát, elképzelni se tudja mit tehetett. Csak tétován nézi, ahogy a lány könnybe lábadt, vörösen izzó szemekkel hagyja faképnél. Büszke lehetsz magadra Lazziar, szép munka volt. Gondolhatná magában. Hiába szerette volna a lány, elhitetni vele, hogy ő nem tett semmi rosszat. Képtelen elengedi azt a gondolatot, hogy ha kártyáit amit most az élet adott neki, máshogy játssza ki, akkor akár a Pegazusban kibérelt apró szobában ölelhetné önfeledt boldogsággal a lányt a karjai között. Ehelyett. Ismét ez a szoba, ez a sötét, magányos és csendes szoba. Amiben az alsó szinten lakó kis lurkók hangos zsivaja hallatszódik be csupán enyhén a padló szerkezetén keresztül.
Ki tudja meddig áll ott megdermedve, másodpercek? Percek? Órák teltek már el a lány távozása óta? Fogalma sincs. Mire képes megmozdulni, csupán hitetlenkedve cikáznak szemei a szobát kutatva. Reménykedve talán a lány vissza jön, vissza kell, hogy jöjjön. Végül csak hátrál, kezei remegnek, a keserűségtől, a dühtől? Fogalma sincs. Végül csak addig hátrál amíg a székbe botolva abba esik az asztal mellett. Rámarkol az azon ácsorgó magányos borosüvegre. Kezei közt szorongatja azt, mintha megakarná fojtani. Végül egy gyors, és hirtelen mozdulattal felpattanva az asztaltól, nagy lendülettel vágja neki az ajtónak. Ami egy hatalmas csattanással és csörömpöléssel hever el végül a padlón.
Néma csönd, egy másodpercnyi tán, a gyerek zsivaj is megáll az alsó szinten. Hangosan fújtatva, dühtől és talán könnyektől izzó szemekkel nézi az ajtót. Majd kiengedve magából azt a haragot amit most felgyülemlett benne. Torka szakadtából, ordítva kezdi el felborítani az asztalt, bele rúg a székbe, egy újabb üveget nekivágva a falnak. Végül, rámarkol a kilincsre, kitépi az ajtót, becsapja maga mögött, bezárja. Majd ő maga is sietős dühös léptekkel tűnik el a város utcáin. Ki tudja mit tervezve elborult agyában.*
8739. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:01:36
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:01:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//Zárás//
*Lazziar piszkálódását igyekszik fel sem venni. Persze ez az arcára kiült durcából látszik, hogy nem sok eredménnyel jár. De szigorúan tartja magát ahhoz, hogy nem szalad ostoba mód a kötődésekbe. A fürdőben elhitte egy pillanatra, hogy talán alakulhat máshogy közöttük a helyzet, de Lazziar akarva, talán akaratlanul a tudtára adta, hogy ezek a gondolatai ostobaságok voltak. Persze valahol mélyen munkálkodik benne az elhatározás, hogy egyszer ezen majd újból megpróbál változtatni. Hisz lehet, hogy csak időt kell adnia maguknak.
Így halad végig vele egészen az ismert, de már nagyon régen látott házig.*
//Glynmaris lak//
*Talán, ha kétszer fordulhatott meg itt. De még jóval fiatalabb éveiben, így alig él emlékezetében az egész. De való igaz, hogy Lazziar szobáját megpillantva nem éri meglepetés. Ezt fejének rosszalló ingatásával, de halvány mosollyal adja is a másik tudtára. Egyedül csak a temérdek borosüveg az, ami jobban meglepi. De nem akar illetlen lenni, nem azért jött. Meg amúgy is hamar elvonják figyelmét az apró kellemetlenségről.
Viszont ez a látvány jobban földhöz vágja, mint a kupleráj a szobában. Az a portré, anyja arcképe. Amit már olyan régóta nem pillanthatott meg.*
- Lazziar...
*Nyögi elcsukló hangon, ahogy pár lépést tesz a portré felé. Kezét óvatosan nyújtja ki, de végül vissza is húzza, mintha attól tartana, hogy szertefoszlik, ha hozzáér. Még azzal a keserű mosollyal is olyan gyönyörű. Sugárzik belőle a szívét eltöltő kedvesség és szeretet. Mindig zavarónak és idegesítőnek találta mostohaapjának hóbortját a családi portrék gyűjtögetésével, de ezért a képért örökké hálás marad neki. Noha az egész kép át van itatva a mélyen megbújó keserűséggel és bánattal, mégis ez az, ami a leginkább átadja, hogy milyen jóravaló nő volt az édesanyja.
Ahogy a kék szemeket fürkészi újból elönti szívét a keserűség. Erre a "találkozóra" még annyira sem volt felkészülve. A szemei párásodnak, érzi, hogy lassan elmegy a kedve mindentől. Most megint úgy kívánta meg a magányt, ahogy akkor is, mikor elhagyta a Glynmaris családot.*
- Lazziar... most inkább visszamegyek, jó?
*Szipogja kissé, ahogy mosolyt erőltetve magára visszafordul a fiúhoz, majd tétova léptekkel elé sétál.*
- Köszönöm, hogy vigyázol rá.
*Motyogja, majd nyújtózva pillant a sárga szín szemekbe. Végül egy tétova puszit nyom az ajkainak szélére, mintha az arcát célozná, s csupán csak a véletlen műve az, hogy egy arasznyit arrébb ért célt.*
- Mit szólnál, ha holnap innen folytatnánk? Vagy utána. Amikor neked jó.
*Szusszan fel. Nem szeretné, ha a fiú tévesen azt gondolná, hogy most valami rossz történt, vagy hibázott volna. Egyszerűen csak sok lett így egyszerre a nap, s most szörnyen fáradtnak érzi magát.
Apró mosollyal az arcára simít, majd sarkon fordulva siet ki a házból. Útja pedig egyenesen a fogadóba vezeti vissza.*
//Zárás//
*Lazziar piszkálódását igyekszik fel sem venni. Persze ez az arcára kiült durcából látszik, hogy nem sok eredménnyel jár. De szigorúan tartja magát ahhoz, hogy nem szalad ostoba mód a kötődésekbe. A fürdőben elhitte egy pillanatra, hogy talán alakulhat máshogy közöttük a helyzet, de Lazziar akarva, talán akaratlanul a tudtára adta, hogy ezek a gondolatai ostobaságok voltak. Persze valahol mélyen munkálkodik benne az elhatározás, hogy egyszer ezen majd újból megpróbál változtatni. Hisz lehet, hogy csak időt kell adnia maguknak.
Így halad végig vele egészen az ismert, de már nagyon régen látott házig.*
//Glynmaris lak//
*Talán, ha kétszer fordulhatott meg itt. De még jóval fiatalabb éveiben, így alig él emlékezetében az egész. De való igaz, hogy Lazziar szobáját megpillantva nem éri meglepetés. Ezt fejének rosszalló ingatásával, de halvány mosollyal adja is a másik tudtára. Egyedül csak a temérdek borosüveg az, ami jobban meglepi. De nem akar illetlen lenni, nem azért jött. Meg amúgy is hamar elvonják figyelmét az apró kellemetlenségről.
Viszont ez a látvány jobban földhöz vágja, mint a kupleráj a szobában. Az a portré, anyja arcképe. Amit már olyan régóta nem pillanthatott meg.*
- Lazziar...
*Nyögi elcsukló hangon, ahogy pár lépést tesz a portré felé. Kezét óvatosan nyújtja ki, de végül vissza is húzza, mintha attól tartana, hogy szertefoszlik, ha hozzáér. Még azzal a keserű mosollyal is olyan gyönyörű. Sugárzik belőle a szívét eltöltő kedvesség és szeretet. Mindig zavarónak és idegesítőnek találta mostohaapjának hóbortját a családi portrék gyűjtögetésével, de ezért a képért örökké hálás marad neki. Noha az egész kép át van itatva a mélyen megbújó keserűséggel és bánattal, mégis ez az, ami a leginkább átadja, hogy milyen jóravaló nő volt az édesanyja.
Ahogy a kék szemeket fürkészi újból elönti szívét a keserűség. Erre a "találkozóra" még annyira sem volt felkészülve. A szemei párásodnak, érzi, hogy lassan elmegy a kedve mindentől. Most megint úgy kívánta meg a magányt, ahogy akkor is, mikor elhagyta a Glynmaris családot.*
- Lazziar... most inkább visszamegyek, jó?
*Szipogja kissé, ahogy mosolyt erőltetve magára visszafordul a fiúhoz, majd tétova léptekkel elé sétál.*
- Köszönöm, hogy vigyázol rá.
*Motyogja, majd nyújtózva pillant a sárga szín szemekbe. Végül egy tétova puszit nyom az ajkainak szélére, mintha az arcát célozná, s csupán csak a véletlen műve az, hogy egy arasznyit arrébb ért célt.*
- Mit szólnál, ha holnap innen folytatnánk? Vagy utána. Amikor neked jó.
*Szusszan fel. Nem szeretné, ha a fiú tévesen azt gondolná, hogy most valami rossz történt, vagy hibázott volna. Egyszerűen csak sok lett így egyszerre a nap, s most szörnyen fáradtnak érzi magát.
Apró mosollyal az arcára simít, majd sarkon fordulva siet ki a házból. Útja pedig egyenesen a fogadóba vezeti vissza.*
8738. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-08 13:14:00
Üzenet elküldve: 2024-09-08 13:14:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán majd egyszer, talán egy újabb meghitt pillanatban. De addig várnia kell, türelmesen. Egyre biztosabb ezekben. Azok a gondolatok egyre mélyebben furakodnak meg, és ágyazzak be magukat Lazziar fejébe, és főleg szívébe. Jó későn talán de talán meg jön neki is egyszer az esze. De nem feltétlenül ma lesz az, vagy holnap. Talán Rine segítő kis kacsóival hamarabb sikerül majd egy kis józanságot a fejébe verni.
Mindenféle szó nélkül, pusztán gonoszan kacagva hajtja végbe gonosz kis tervét, hogy a frászt hozzá rá a lánykára, és hogy annak idegeivel játsszon ismételten. Nehogy már valaki a levegő városában unatkozzon, elég magasan van ahhoz, hogy egy kis magaslati levegőt szívjon a vállán, sőt szép kis látványt nyújt az a .. az a rengeteg ember kobak ami a főtéren összevissza járkál, és értetlenül nézi a páros különös játékát. Azonban Rine ficánkolását muszáj egyensúlyoznia, így keze akarva akaratlanul is néha olyan helyeken fog rá, ami enyhén félreérthető lehet. De mi mást tehetne? A végén még leesne a lányka a válláról még baja esne, az az egy két fenékbe marás kicsiny ár azért, hogy ne szenvedjen egy bokaficamot. Lazziar úgy is szemet vetett azokra a vonalakra mikor mostohája oly haragosan kiviharzott a vízből. Emelett pedig az ő szíve is hevesebben ver, ahogy a másik fészkelődik a vállán, mintha a régi kellemes birkózós emlékeket élné át újra régről, amikor egymást püfölték úgy szüntelen. De ez most más... Sokkal bensőségesebb.
Ahogy leteszi a lányt, és az először haragosan tekint rá, talán egy pillanatra megszeppen, de a nevetés zene füleinek, amitől a száján lévő gyermeki mosoly még nagyobbra húzódik.
Annak kérdésére, csak csalfán visszatekint Rinére, mosolyra húzza a száját, sokat sejtetőre, de nem válaszol, pusztán megvonja a vállát, mintha ő nem tudna semmiről.*
-Meg kell bizonyosodni, hogy a boszorkány boszorkány, tudod úszik-e a vízen mint a fa. Régi babona...
*Mondja egy kis buta kéz gesztikulálás közben, mintha olyan fontos tényt közölne, majd ismét gonosz mosollyal tekint a lányra.*
-De ha így bevallod. *Ekkor hajol közelebb és duruzsol halkan a fülébe.* -Téged tüzes máglyára húzlak majd.
*Egyenesedik vissza, Rine mellé, és még szorosabban magához húzza a lányt. Talán igazat beszél? Vagy csak viccel, ki tudja, az önelégült mosoly ami sokat sejtető sok mindent elmond csak azt nem, hogy mit értett ezalatt. Bár fura és csavart humora mindig is erre vallt. De most erre nincs idő, az homokóra szemei peregnek és az idő pedig szalad, ki akarja élvezni a napot amennyire csak lehet. Lépteit most már a lánynak köszönhetően is megszaporázza, és a polgárnegyeden keresztül annak is a jobbik részébe vezeti őt.*
//Glynmaris lak//
*Áthaladva néhány utcán, néhány sarok után, egy kisebb térhez érnek aminek a közepén egy kút áll. Ebben a kis körtérből négy utca ágazik el, az egyik ilyen sarokhoz vezeti. Ezen részen a ház amihez vezeti két részből áll, egy felső és egy alsó lakrészből, szépen felépített, cseréptetős és kőalappal és falakkal rendelkezik az alsó rész. A felső jól épített faszerkezet erős gerendákból. Az alsóból mintha gyerek zsivaj hallatszana ki az üveges ablakok mögül, és a vastag faajtón keresztül. A ház oldalán egy tetős falépcső vezet fel, a felső lakrészre, ami az apjáé. Talán emlékszik még a lány erre ha járt is itt valaha régen apjával egy egy kereskedői utazásán. Felvezeti a lányt a lépcsőn, majd egy kulcsot elővéve kinyitja az ajtót és beinvitálja a lányt.
Nos, felső emelet sosem volt nagy, egy nagyobb szobából áll az egész, és az ajtótól balra helyezkedik el, a konyha ami egy kisebb egyszerű kazánból áll amin egy edényt lehet csak melegíteni Illetve egy kis asztalra két székkel, na meg egy szekrény a konyhai holmikkal és némi elemózsiával megtöltve. A másikba pedig az egyszerű kis fürdő helység amiben a dézsa látszódik ki csupán az ajtóban állva. A szoba jobb oldalára eső székén látszódik az ágy, ami egy kör ablak mellett helyezkedik. Egy könyvespolc rögtön ami a fal mellett áll egy kényelmesebb támlás párnázott székkel.
Nos az idillt csupán Lazziar rendetlensége töri meg, ugyanis ruhadarabok, üreg borosüvegek hevernek végig az ágyban, néhány nyitott pofával a földön lévő földön. Riné számára biztosan ismerős lehet a gyerekkorából látott kép a fiú szobájáról, az is mindig így nézett ki, holott fiatal korában a boros üvegeket még mellőzte.*
-Üdv itthon.
*Szólal meg kicsit zavartan, hiszen ez a ház legalább annyira a lányé mint az övé, de most a részletekbe inkább nem megy bele.*
-Fáradj beljebb.
*Erősíti meg szavait, majd amint a lány belép, és az "kigyönyörködte" magát a látképben, karjai alá nyúl gyengéden, és az ágy felé lép párat vele együtt. Majd jobbra fordítva a lányt az ajtó felé eső falra tereli tekintetét.*
-Nem volt szívem kidobni.
*Mondja enyhén szomorkás hangon. És amire gondol, az nagyobbacska portré szépen bekeretezve. Riné édesanyjáról. Édesapjának megrögzött mániája voltak ezek, mindenről és mindenkiről akart egy képet egy portrét, hogy azt az emléket megörökítse az jövőnek. Nos ezzel sem volt másképpen. Csak ezt a portét ide hozta magával, hogy amikor magányosan utazott ide üzleti ügyeiben, felébredve feleségét láthassa. Ott ül, büszkén fenségesen mégis szerényen. A festmény szépen tükrözi édesanyja finom vonásait, kedves arcát, és azokat a szomorú szemeket amik mindörökkön ott csillogtak arcán, amiket képtelen volt megváltoztatni elhunyt férje után.
Lazziar ott áll a lány mellett. Semmit sem szól, ő is csodálja a képet, ugyanis az az egyetlen egy amin nem áll a por, nem áll ferdén a falon. Minden máson látható Lazziar keze a rendetlenséggel vagy a felfordulással. Azonban a kép, mint egy biztos pont, büszkén lóg a falon, sértetlenül.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán majd egyszer, talán egy újabb meghitt pillanatban. De addig várnia kell, türelmesen. Egyre biztosabb ezekben. Azok a gondolatok egyre mélyebben furakodnak meg, és ágyazzak be magukat Lazziar fejébe, és főleg szívébe. Jó későn talán de talán meg jön neki is egyszer az esze. De nem feltétlenül ma lesz az, vagy holnap. Talán Rine segítő kis kacsóival hamarabb sikerül majd egy kis józanságot a fejébe verni.
Mindenféle szó nélkül, pusztán gonoszan kacagva hajtja végbe gonosz kis tervét, hogy a frászt hozzá rá a lánykára, és hogy annak idegeivel játsszon ismételten. Nehogy már valaki a levegő városában unatkozzon, elég magasan van ahhoz, hogy egy kis magaslati levegőt szívjon a vállán, sőt szép kis látványt nyújt az a .. az a rengeteg ember kobak ami a főtéren összevissza járkál, és értetlenül nézi a páros különös játékát. Azonban Rine ficánkolását muszáj egyensúlyoznia, így keze akarva akaratlanul is néha olyan helyeken fog rá, ami enyhén félreérthető lehet. De mi mást tehetne? A végén még leesne a lányka a válláról még baja esne, az az egy két fenékbe marás kicsiny ár azért, hogy ne szenvedjen egy bokaficamot. Lazziar úgy is szemet vetett azokra a vonalakra mikor mostohája oly haragosan kiviharzott a vízből. Emelett pedig az ő szíve is hevesebben ver, ahogy a másik fészkelődik a vállán, mintha a régi kellemes birkózós emlékeket élné át újra régről, amikor egymást püfölték úgy szüntelen. De ez most más... Sokkal bensőségesebb.
Ahogy leteszi a lányt, és az először haragosan tekint rá, talán egy pillanatra megszeppen, de a nevetés zene füleinek, amitől a száján lévő gyermeki mosoly még nagyobbra húzódik.
Annak kérdésére, csak csalfán visszatekint Rinére, mosolyra húzza a száját, sokat sejtetőre, de nem válaszol, pusztán megvonja a vállát, mintha ő nem tudna semmiről.*
-Meg kell bizonyosodni, hogy a boszorkány boszorkány, tudod úszik-e a vízen mint a fa. Régi babona...
*Mondja egy kis buta kéz gesztikulálás közben, mintha olyan fontos tényt közölne, majd ismét gonosz mosollyal tekint a lányra.*
-De ha így bevallod. *Ekkor hajol közelebb és duruzsol halkan a fülébe.* -Téged tüzes máglyára húzlak majd.
*Egyenesedik vissza, Rine mellé, és még szorosabban magához húzza a lányt. Talán igazat beszél? Vagy csak viccel, ki tudja, az önelégült mosoly ami sokat sejtető sok mindent elmond csak azt nem, hogy mit értett ezalatt. Bár fura és csavart humora mindig is erre vallt. De most erre nincs idő, az homokóra szemei peregnek és az idő pedig szalad, ki akarja élvezni a napot amennyire csak lehet. Lépteit most már a lánynak köszönhetően is megszaporázza, és a polgárnegyeden keresztül annak is a jobbik részébe vezeti őt.*
//Glynmaris lak//
*Áthaladva néhány utcán, néhány sarok után, egy kisebb térhez érnek aminek a közepén egy kút áll. Ebben a kis körtérből négy utca ágazik el, az egyik ilyen sarokhoz vezeti. Ezen részen a ház amihez vezeti két részből áll, egy felső és egy alsó lakrészből, szépen felépített, cseréptetős és kőalappal és falakkal rendelkezik az alsó rész. A felső jól épített faszerkezet erős gerendákból. Az alsóból mintha gyerek zsivaj hallatszana ki az üveges ablakok mögül, és a vastag faajtón keresztül. A ház oldalán egy tetős falépcső vezet fel, a felső lakrészre, ami az apjáé. Talán emlékszik még a lány erre ha járt is itt valaha régen apjával egy egy kereskedői utazásán. Felvezeti a lányt a lépcsőn, majd egy kulcsot elővéve kinyitja az ajtót és beinvitálja a lányt.
Nos, felső emelet sosem volt nagy, egy nagyobb szobából áll az egész, és az ajtótól balra helyezkedik el, a konyha ami egy kisebb egyszerű kazánból áll amin egy edényt lehet csak melegíteni Illetve egy kis asztalra két székkel, na meg egy szekrény a konyhai holmikkal és némi elemózsiával megtöltve. A másikba pedig az egyszerű kis fürdő helység amiben a dézsa látszódik ki csupán az ajtóban állva. A szoba jobb oldalára eső székén látszódik az ágy, ami egy kör ablak mellett helyezkedik. Egy könyvespolc rögtön ami a fal mellett áll egy kényelmesebb támlás párnázott székkel.
Nos az idillt csupán Lazziar rendetlensége töri meg, ugyanis ruhadarabok, üreg borosüvegek hevernek végig az ágyban, néhány nyitott pofával a földön lévő földön. Riné számára biztosan ismerős lehet a gyerekkorából látott kép a fiú szobájáról, az is mindig így nézett ki, holott fiatal korában a boros üvegeket még mellőzte.*
-Üdv itthon.
*Szólal meg kicsit zavartan, hiszen ez a ház legalább annyira a lányé mint az övé, de most a részletekbe inkább nem megy bele.*
-Fáradj beljebb.
*Erősíti meg szavait, majd amint a lány belép, és az "kigyönyörködte" magát a látképben, karjai alá nyúl gyengéden, és az ágy felé lép párat vele együtt. Majd jobbra fordítva a lányt az ajtó felé eső falra tereli tekintetét.*
-Nem volt szívem kidobni.
*Mondja enyhén szomorkás hangon. És amire gondol, az nagyobbacska portré szépen bekeretezve. Riné édesanyjáról. Édesapjának megrögzött mániája voltak ezek, mindenről és mindenkiről akart egy képet egy portrét, hogy azt az emléket megörökítse az jövőnek. Nos ezzel sem volt másképpen. Csak ezt a portét ide hozta magával, hogy amikor magányosan utazott ide üzleti ügyeiben, felébredve feleségét láthassa. Ott ül, büszkén fenségesen mégis szerényen. A festmény szépen tükrözi édesanyja finom vonásait, kedves arcát, és azokat a szomorú szemeket amik mindörökkön ott csillogtak arcán, amiket képtelen volt megváltoztatni elhunyt férje után.
Lazziar ott áll a lány mellett. Semmit sem szól, ő is csodálja a képet, ugyanis az az egyetlen egy amin nem áll a por, nem áll ferdén a falon. Minden máson látható Lazziar keze a rendetlenséggel vagy a felfordulással. Azonban a kép, mint egy biztos pont, büszkén lóg a falon, sértetlenül.*
8737. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-08 09:46:09
Üzenet elküldve: 2024-09-08 09:46:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Kevés dolog lenne most, ami képes lenne kibillenteni a magába fordult gondolatok közül. Az elhatározásból, amit az egész nap von magával – hazamegy. Egyedül, vagy követi az elf, nem érdekli már. A téren melléjük lépő ismeretlen nő egy pillanatra visszahúzza a valóságba, de nem a jó irányba. Nem szívélyes ugyan a mozdulat, amivel a fogadó felé int annak kérdésére, de a válasz, ami érkezik rá sem éppen a köszönömöt közelíti. Vicc. Az arcára van írva a férfinek, hogy kivel vicceljen az idegen nő. Nem is mond egyebet, nem pocsékol sem levegőt, sem pillantást tovább egyikükre sem. Ha lenne oka ütni megtenné, egyetlen ürügy elég, jöhetnek az őrök is, mit érdekli már, csak levezesse a bőre alá gyűlt feszültséget, de csak az állkapcsa szorul tovább satuként. Egyetlen szóra figyel fel csupán, egyetlen pillanatra engednek meg a zordon vonások.*
~Barátja.~
*Borúsan vonja össze a szemöldökét a kifejezésre. Kötve hiszi. Főleg a városban. Hogy a hosszúéletű hölgy lenne, arra sem mond semmit. Egyik mellette álló sem az. Ha azonban türelmetlen is a mozdulat, amivel a mozsárért nyúl, a kezében már mégis csak úgy tartja a követ, hogy ne legyen baja. Hogy miért, nem tudja. Nem is érdekli. Megy.
Kifordul a sóbálvánnyá vált elf mellett, a mozdulattal a kabátja sarkával talán érintve a másikat. Az sem érdekli már, hogy ő mit csinál, s miért. A barátja, oldják meg. Azt mondta sosem járt még a városban.. Francokat. Elég volt az egész napos huzavonából. Nem fog gondolkozni. Nem figyel az idegen nő szavaira sem tovább, bár ömlenek folyton, mintha egy csapot nyitottak volna meg a háttérben. Erre van a legkisebb szüksége. Nem az ő dolga. Hallotta, amit hallott. Nem foglalkozik vele, nem most, ha egyáltalán. Mintha szikrákat szórnának a hangok a sötétbe. Nem akar mást, csak csendet.
Hátat fordítva indul a tér kijárata felé, vissza a tisztáshoz, ki ebből a városból, vissza a földekre, vissza a fák közé. Soha többet nem jön ide vissza. Csak tudná, hanyadszor fogadja ezt már meg magának, újra és újra.. Nem látja már a mozdulatot, ahogy a hosszúéletű a kulcsot dobja. Ha az a kövezetre érkezik, még hallja talán a csilingelést, de meg már nem fordul rá. Az elfnek is úgy lehet, szednie kell a lábát, ha utol akarja érni. Már annak ismerős hangjára sem reagál azonban a félvér. Nem akar semmit, csak csendet. Mereven maga elé szegezi a pillantását, lassítás nélkül haladva visszafelé.*
*Kevés dolog lenne most, ami képes lenne kibillenteni a magába fordult gondolatok közül. Az elhatározásból, amit az egész nap von magával – hazamegy. Egyedül, vagy követi az elf, nem érdekli már. A téren melléjük lépő ismeretlen nő egy pillanatra visszahúzza a valóságba, de nem a jó irányba. Nem szívélyes ugyan a mozdulat, amivel a fogadó felé int annak kérdésére, de a válasz, ami érkezik rá sem éppen a köszönömöt közelíti. Vicc. Az arcára van írva a férfinek, hogy kivel vicceljen az idegen nő. Nem is mond egyebet, nem pocsékol sem levegőt, sem pillantást tovább egyikükre sem. Ha lenne oka ütni megtenné, egyetlen ürügy elég, jöhetnek az őrök is, mit érdekli már, csak levezesse a bőre alá gyűlt feszültséget, de csak az állkapcsa szorul tovább satuként. Egyetlen szóra figyel fel csupán, egyetlen pillanatra engednek meg a zordon vonások.*
~Barátja.~
*Borúsan vonja össze a szemöldökét a kifejezésre. Kötve hiszi. Főleg a városban. Hogy a hosszúéletű hölgy lenne, arra sem mond semmit. Egyik mellette álló sem az. Ha azonban türelmetlen is a mozdulat, amivel a mozsárért nyúl, a kezében már mégis csak úgy tartja a követ, hogy ne legyen baja. Hogy miért, nem tudja. Nem is érdekli. Megy.
Kifordul a sóbálvánnyá vált elf mellett, a mozdulattal a kabátja sarkával talán érintve a másikat. Az sem érdekli már, hogy ő mit csinál, s miért. A barátja, oldják meg. Azt mondta sosem járt még a városban.. Francokat. Elég volt az egész napos huzavonából. Nem fog gondolkozni. Nem figyel az idegen nő szavaira sem tovább, bár ömlenek folyton, mintha egy csapot nyitottak volna meg a háttérben. Erre van a legkisebb szüksége. Nem az ő dolga. Hallotta, amit hallott. Nem foglalkozik vele, nem most, ha egyáltalán. Mintha szikrákat szórnának a hangok a sötétbe. Nem akar mást, csak csendet.
Hátat fordítva indul a tér kijárata felé, vissza a tisztáshoz, ki ebből a városból, vissza a földekre, vissza a fák közé. Soha többet nem jön ide vissza. Csak tudná, hanyadszor fogadja ezt már meg magának, újra és újra.. Nem látja már a mozdulatot, ahogy a hosszúéletű a kulcsot dobja. Ha az a kövezetre érkezik, még hallja talán a csilingelést, de meg már nem fordul rá. Az elfnek is úgy lehet, szednie kell a lábát, ha utol akarja érni. Már annak ismerős hangjára sem reagál azonban a félvér. Nem akar semmit, csak csendet. Mereven maga elé szegezi a pillantását, lassítás nélkül haladva visszafelé.*
8736. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-08 07:42:03
Üzenet elküldve: 2024-09-08 07:42:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan szívesen megmutatná, hogy azok az érzelmek bizony közelről kapargatják a felszínt. Sanyargatja belülről minden érzés. Olyan szívesen simulna ismét a másikhoz, érezni a teste melegét, a bőrén minden egyes sóhaját. Újból bele akarja fúrni magát azokba a topázszín szemekbe. Noha kósza megjegyzése volt a fürdőről, de szinte rosszul esik hallania, ahogy bátyja igazat ad neki. A száját húzva sóhajt fel. Ha csak egy apró jelet kapna, valami olyat, amit ő is megért, akkor talán ismét merne közeledni mostohájához. Újra átélni az a meghittséget, ami a fürdőben volt jelen. De hiába a közöttük fellépő változás. Hiába hagyták el a gyűlölködést, ennél mélyebben nem mer már nyitni Lazziar felé.*
- Mi?
*Kapja fel fejét hirtelenjében a szökőkút említésére. Azzal a gyanús kifejezéssel az arcán. A szemeit összehúzva méregeti, míg bátyja gondolkodást mímel. Mint a rossz gyerek, aki egy újabb csíny elkövetésén gondolkodik. Már készülne is, hogy elengedve lépjen inkább távolabb, biztos, ami biztos, ám galádul megelőzik, s mire észbe kap, már egy lendülettel a fiú vállán terem. Felsikkantva kapaszkodik meg először annak ingében, mikor pedig eljut a tudatáig, hogy amaz miben mesterkedik először csak felsikkant, azután jön a kapálódzás.*
- Ne merd! Eszedbe se jusson!
*Igyekezne lefordulni, ám a satnya kis próbálkozása eredménytelen. Minduntalan visszaigazgatják, ő pedig egyre riadtabban mered a közeledő szökőkút felé.*
- Lazziar esküszöm neked, ha beledobsz én... én... letépem azt, hogy többet ne tudj mindenféle fruskával hetyegni.
*Puffogja, mert bizony még mindig éktelenkedik benne az a seb, amikor bátyja a nőcskékkel piszkálta. Még akkor is, ha nem is volt igaz az egész.
De a cél előtt végül csak megállnak, ő pedig hamarosan a földön találja magát. Először megszeppenten pislog rá, másodszorra már haragosan, de pár pillanat múlva már nevetve ingatja meg a fejét.*
- Esküszöm neked... te egy idióta vagy!
*Az orrpöckölésre viszont sértetten horkan fel, s először nem is hajlandó visszaölelni annak karjára. Csak a szegény nózit dörzsöli rendületlenül. Ám az újabb megjegyzésre azért felkapja a fejét, szemeit pedig gyanakodva húzza össze, miközben igyekszik kutatni az emlékeiben.*
- Én mondtam neked, hogy meddig maradok? Nem emlékszem.
*Vonja fel szemöldökeit, s végül enyhül a harag, így újból a karjára ölel. Jóleső sóhajjal és halovány mosollyal, ahogy újból bátyjához simulhat. Itt még arról is elfelejtkezik, hogy ismét gyanakodjon amiatt a sokat sejtető mosoly miatt. Inkább elkönyveli magában, hogy biztos említette, hogy meddig kapta meg a szobát.*
- Már rég odaértünk volna, ha te nem akartál volna galádul a kútba dobni. Pff... Mint valami boszorkányt.
*Horkant ismét, de az a játékos kis mosoly továbbra is az arcán nyugszik. Közben meg azért megszaporázza lépteit, hogy ne legyen oka panaszra drága fivérének.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan szívesen megmutatná, hogy azok az érzelmek bizony közelről kapargatják a felszínt. Sanyargatja belülről minden érzés. Olyan szívesen simulna ismét a másikhoz, érezni a teste melegét, a bőrén minden egyes sóhaját. Újból bele akarja fúrni magát azokba a topázszín szemekbe. Noha kósza megjegyzése volt a fürdőről, de szinte rosszul esik hallania, ahogy bátyja igazat ad neki. A száját húzva sóhajt fel. Ha csak egy apró jelet kapna, valami olyat, amit ő is megért, akkor talán ismét merne közeledni mostohájához. Újra átélni az a meghittséget, ami a fürdőben volt jelen. De hiába a közöttük fellépő változás. Hiába hagyták el a gyűlölködést, ennél mélyebben nem mer már nyitni Lazziar felé.*
- Mi?
*Kapja fel fejét hirtelenjében a szökőkút említésére. Azzal a gyanús kifejezéssel az arcán. A szemeit összehúzva méregeti, míg bátyja gondolkodást mímel. Mint a rossz gyerek, aki egy újabb csíny elkövetésén gondolkodik. Már készülne is, hogy elengedve lépjen inkább távolabb, biztos, ami biztos, ám galádul megelőzik, s mire észbe kap, már egy lendülettel a fiú vállán terem. Felsikkantva kapaszkodik meg először annak ingében, mikor pedig eljut a tudatáig, hogy amaz miben mesterkedik először csak felsikkant, azután jön a kapálódzás.*
- Ne merd! Eszedbe se jusson!
*Igyekezne lefordulni, ám a satnya kis próbálkozása eredménytelen. Minduntalan visszaigazgatják, ő pedig egyre riadtabban mered a közeledő szökőkút felé.*
- Lazziar esküszöm neked, ha beledobsz én... én... letépem azt, hogy többet ne tudj mindenféle fruskával hetyegni.
*Puffogja, mert bizony még mindig éktelenkedik benne az a seb, amikor bátyja a nőcskékkel piszkálta. Még akkor is, ha nem is volt igaz az egész.
De a cél előtt végül csak megállnak, ő pedig hamarosan a földön találja magát. Először megszeppenten pislog rá, másodszorra már haragosan, de pár pillanat múlva már nevetve ingatja meg a fejét.*
- Esküszöm neked... te egy idióta vagy!
*Az orrpöckölésre viszont sértetten horkan fel, s először nem is hajlandó visszaölelni annak karjára. Csak a szegény nózit dörzsöli rendületlenül. Ám az újabb megjegyzésre azért felkapja a fejét, szemeit pedig gyanakodva húzza össze, miközben igyekszik kutatni az emlékeiben.*
- Én mondtam neked, hogy meddig maradok? Nem emlékszem.
*Vonja fel szemöldökeit, s végül enyhül a harag, így újból a karjára ölel. Jóleső sóhajjal és halovány mosollyal, ahogy újból bátyjához simulhat. Itt még arról is elfelejtkezik, hogy ismét gyanakodjon amiatt a sokat sejtető mosoly miatt. Inkább elkönyveli magában, hogy biztos említette, hogy meddig kapta meg a szobát.*
- Már rég odaértünk volna, ha te nem akartál volna galádul a kútba dobni. Pff... Mint valami boszorkányt.
*Horkant ismét, de az a játékos kis mosoly továbbra is az arcán nyugszik. Közben meg azért megszaporázza lépteit, hogy ne legyen oka panaszra drága fivérének.*
8735. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-07 15:09:53
Üzenet elküldve: 2024-09-07 15:09:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Túl hosszú ez a nap. Akkor sem lenne hamarabb vége, ha itt maradna. Talán néhány órával előbb kerülne ágyba, de nem hagyná nyugodni, hogy elmegy a félvér. Mert elég borsot tört az orra alá, akaratlanul is. Nem hagyja el az érzés, hogy ostobán viselkedett és ha ezzel egyedül marad, félő, hogy tovább túráztatja magát. Inkább az a pár óra séta teljen el a hidegben, a szántók felé és tisztuljon ki belőle, de leginkább a másikból. Aki hívta. Aki nem engedné tovább a kikötőbe.
Útra kész, nem akar ellenkezni, beleegyező lett volna, de ha nem ő teszi tönkre az ingatag nyugalmat, akkor jön más és térdig gázol bele.
A nőnek nem volt elég a tengernél történtek. Tudta, már akkor, hogy ebbe csúszhat hiba, de megengedte, mert nem akart visszatérni ahhoz, amit hátrahagyott. Azt viszont nem gondolta volna, hogy ennyire nyíltan keresi majd a bajt és hívja ki maga ellen a sorsot. Nem enged magának kételyt és nem fog pánikba esni néhány mondattól. Hidegen közelíti meg, tényeket lát és sorakoztat. Muszáj beleengednie a félvért is, bár nem akarta, de itt van és hallotta a szavakat. Nem teheti semmissé. Ez van, majd ketten megbirkóznak vele, ha meg kell. Vagy elveszíti az egyetlen kontrollját, ami Merlana szempontjából végzetes lehet. Nem is tudja mennyire vágja maga alatt a fát.
A kiejtett név sem sarkallja arra, hogy kimozdítsa a felvett ürességéből. Pontosan tudja, hogy vele mi fog történni. A provokáció nem ért célba nála sosem, hol is lenne már, ha igen... Egykedvűen nézi csak a nőt, aki teszi a lépéseket a fogadó irányába, aki szánalmasan próbálja megmutatni, hogy itt ő van nyeregben, de annyi mindent árult el ezzel a néhány mondatával magáról, hogy ha tudna örömöt érezni ezzel kapcsolatban, akkor rendívül kielégítő lenne majd, ha felhasználja ellene.
Ugyan mikor számított az éj igazi leple alatt neki a városőrség létezése? Az nem csak itt ismert fogalom... A Dokkoknál talán többen fordítják el a fejüket, de mindenki meggyőzhető. Elfelejtette, hogyha sziklát tud mászni, akkor bármelyik ablakba is feljut. Elfelejtette, hogy úgy kerülte meg a házakat fényes nappal is, hogy észre sem vette a jöttét, mégis egy pillanat alatt szorította falhoz a semmiből. Azt pedig nem is tudja, hogy a mérgeit oda juttatja el, ahová csak akarja.
Tudja, hogy hol lakik, vagy száll meg. Még az ostoba azzal is dicsekedett, hogy szobát tud intézni. Innentől mindent tud, amit csak akar. De nem mosolyodik el. Neki ez nem ad semmit. A mellette lévő félvér az, akivel el akar innen menni. Nem fog azzal vesződni, hogy hazugnak titulálja a nőt. Miért is ne lehetne valakivel ilyen viszonyban, hiszen már jó néhány hat telt el a költözése óta. És... Ril sem egy kellemes jelenség mindig, belefér.
Kikutatja a zsebéből a kulcsot, amit nem adott le a pultnál, mert még esélye volt, hogy visszamegy. Talán az sem érdekelte volna, ha elsétál vele a kikötőig. Hanyag mozdulattal dobja oda a nőnek, ha tudja elkapja, ha nem, akkor essen a lába elé. Ő jól céloz. Így már biztos lehet abban, hogy őt kereste, és mivel megvan, jelenleg ennyi elég. Nem veszteget szavakat. Sosem vezet jóra. Pedig puszta véletlen az egész.
Nem játssza meg, hogy nem hallott semmit, csak nem érdekli. A nővel nem most lesz dolga. De még lesz. Ő mer hátat fordítani, az pedig nézhet innentől kezdve mindig a sajátja mögé, ha esze van. Kyr után lép, s úgy szólal meg, hogy már csak ő hallhassa.*
- Induljunk.
*Rohadt város. Mára éppen elég volt.*
*Túl hosszú ez a nap. Akkor sem lenne hamarabb vége, ha itt maradna. Talán néhány órával előbb kerülne ágyba, de nem hagyná nyugodni, hogy elmegy a félvér. Mert elég borsot tört az orra alá, akaratlanul is. Nem hagyja el az érzés, hogy ostobán viselkedett és ha ezzel egyedül marad, félő, hogy tovább túráztatja magát. Inkább az a pár óra séta teljen el a hidegben, a szántók felé és tisztuljon ki belőle, de leginkább a másikból. Aki hívta. Aki nem engedné tovább a kikötőbe.
Útra kész, nem akar ellenkezni, beleegyező lett volna, de ha nem ő teszi tönkre az ingatag nyugalmat, akkor jön más és térdig gázol bele.
A nőnek nem volt elég a tengernél történtek. Tudta, már akkor, hogy ebbe csúszhat hiba, de megengedte, mert nem akart visszatérni ahhoz, amit hátrahagyott. Azt viszont nem gondolta volna, hogy ennyire nyíltan keresi majd a bajt és hívja ki maga ellen a sorsot. Nem enged magának kételyt és nem fog pánikba esni néhány mondattól. Hidegen közelíti meg, tényeket lát és sorakoztat. Muszáj beleengednie a félvért is, bár nem akarta, de itt van és hallotta a szavakat. Nem teheti semmissé. Ez van, majd ketten megbirkóznak vele, ha meg kell. Vagy elveszíti az egyetlen kontrollját, ami Merlana szempontjából végzetes lehet. Nem is tudja mennyire vágja maga alatt a fát.
A kiejtett név sem sarkallja arra, hogy kimozdítsa a felvett ürességéből. Pontosan tudja, hogy vele mi fog történni. A provokáció nem ért célba nála sosem, hol is lenne már, ha igen... Egykedvűen nézi csak a nőt, aki teszi a lépéseket a fogadó irányába, aki szánalmasan próbálja megmutatni, hogy itt ő van nyeregben, de annyi mindent árult el ezzel a néhány mondatával magáról, hogy ha tudna örömöt érezni ezzel kapcsolatban, akkor rendívül kielégítő lenne majd, ha felhasználja ellene.
Ugyan mikor számított az éj igazi leple alatt neki a városőrség létezése? Az nem csak itt ismert fogalom... A Dokkoknál talán többen fordítják el a fejüket, de mindenki meggyőzhető. Elfelejtette, hogyha sziklát tud mászni, akkor bármelyik ablakba is feljut. Elfelejtette, hogy úgy kerülte meg a házakat fényes nappal is, hogy észre sem vette a jöttét, mégis egy pillanat alatt szorította falhoz a semmiből. Azt pedig nem is tudja, hogy a mérgeit oda juttatja el, ahová csak akarja.
Tudja, hogy hol lakik, vagy száll meg. Még az ostoba azzal is dicsekedett, hogy szobát tud intézni. Innentől mindent tud, amit csak akar. De nem mosolyodik el. Neki ez nem ad semmit. A mellette lévő félvér az, akivel el akar innen menni. Nem fog azzal vesződni, hogy hazugnak titulálja a nőt. Miért is ne lehetne valakivel ilyen viszonyban, hiszen már jó néhány hat telt el a költözése óta. És... Ril sem egy kellemes jelenség mindig, belefér.
Kikutatja a zsebéből a kulcsot, amit nem adott le a pultnál, mert még esélye volt, hogy visszamegy. Talán az sem érdekelte volna, ha elsétál vele a kikötőig. Hanyag mozdulattal dobja oda a nőnek, ha tudja elkapja, ha nem, akkor essen a lába elé. Ő jól céloz. Így már biztos lehet abban, hogy őt kereste, és mivel megvan, jelenleg ennyi elég. Nem veszteget szavakat. Sosem vezet jóra. Pedig puszta véletlen az egész.
Nem játssza meg, hogy nem hallott semmit, csak nem érdekli. A nővel nem most lesz dolga. De még lesz. Ő mer hátat fordítani, az pedig nézhet innentől kezdve mindig a sajátja mögé, ha esze van. Kyr után lép, s úgy szólal meg, hogy már csak ő hallhassa.*
- Induljunk.
*Rohadt város. Mára éppen elég volt.*
8734. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-07 13:37:15
Üzenet elküldve: 2024-09-07 13:37:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Semmi más oka nem volt feltenni a felettébb butának tűnő kérdést, mint ezek tudtára adni, hogy itt van, és közben felmérni az erőviszonyokat.
A nő ugyanolyan hideg és üres, mint a kikötőben volt, de most egyáltalán nem fél tőle, mert nem kell. Ez a város az ő játszótere. Bármi történik, elég csak egy sikítás, és a városőrök máris körbeveszik őket. Hiába az érkezésének józanító hatása az elfen, természetesen az alkohol okozta jelek így sem kerülik el a figyelmét. Érdekes.
Ennél csupán a mellettük álló férfi az érdekesebb. Látszatra hasonlóan titokzatos és csendes egyén, mint a hosszúéletű, de rajta nem ürességet lát, hanem haragot, de vajon mi táplálja?
Látszólag ő egyiküket sem érdekli, de őt pedig az az érdektelenség és barátságtalanság nem érdekli, amit tőlük kap, mert bizony az ő fáradtsága is tovaszállt a váratlan találkozás miatt. Most már játszani akar, mert kíváncsi.*
- Ehm… *Játékosan a saját ajkaiba harap, majd elmosolyodik.* Milyen elcseszett lehet a hangulat, ha még a viccen sem nevet senki. A hölgy pontosan tudja, hogy tudom, hol van a fogadó, hisz barátok vagyunk. Már vártam, hogy meglátogasson. Kár, hogy nem voltam itthon, igaz? *Néz az elfre tettetett szomorúsággal.* Na mindegy, majd máskor…
*Lép egyet a fogadó irányába, mintha távozni készülne, de szinte azonnal újra megtorpan, és visszanéz a nő irányába.*
- Ha már itt vagy, hadd kérdezzem meg, Dyrak hogy van? Jól szolgál még az egészsége? Mikor legutóbb beszéltünk róla, azt hittem, haldoklik… *Mondja mindezt jó hangosan, hogy a közben mellettük elhaladó és távozni készülő férfi is tisztán és érthetően hallhasson minden egyes szót.
Mikor eljött a kikötőből, Dyrak Venshar még élt, és ha ez a nő most itt van, akkor még mindig életben kell lennie. Milyen kár lenne, ha meghalna a közös barátjuk. Akkor mindketten nagyon szomorúak lennének. Bizonyára.*
- Na, de nem is tartalak fel, mert a barátod még a végén itt fog hagyni téged. Jó éjszakát! *Ismét indulna a Pegazus bejárata felé, de még egyszer megfordul.*
- Mondjuk, ha nem szeretnétek az éjszakában útnak indulni, intézhetek nektek szobát. Akár kettőt is, ha valamiért netán… haragudnátok egymásra… *Mosolyog kedvesen. Hisz a „barátjáról” van szó, bármikor segít neki. Addig, amíg az az ő hasznára válhat.
Amíg a választ várja, nem megy tovább, de ha a másik kettő végül mégis a távozás mellett dönt, akkor tényleg nem tartja őket fel tovább.*
*Semmi más oka nem volt feltenni a felettébb butának tűnő kérdést, mint ezek tudtára adni, hogy itt van, és közben felmérni az erőviszonyokat.
A nő ugyanolyan hideg és üres, mint a kikötőben volt, de most egyáltalán nem fél tőle, mert nem kell. Ez a város az ő játszótere. Bármi történik, elég csak egy sikítás, és a városőrök máris körbeveszik őket. Hiába az érkezésének józanító hatása az elfen, természetesen az alkohol okozta jelek így sem kerülik el a figyelmét. Érdekes.
Ennél csupán a mellettük álló férfi az érdekesebb. Látszatra hasonlóan titokzatos és csendes egyén, mint a hosszúéletű, de rajta nem ürességet lát, hanem haragot, de vajon mi táplálja?
Látszólag ő egyiküket sem érdekli, de őt pedig az az érdektelenség és barátságtalanság nem érdekli, amit tőlük kap, mert bizony az ő fáradtsága is tovaszállt a váratlan találkozás miatt. Most már játszani akar, mert kíváncsi.*
- Ehm… *Játékosan a saját ajkaiba harap, majd elmosolyodik.* Milyen elcseszett lehet a hangulat, ha még a viccen sem nevet senki. A hölgy pontosan tudja, hogy tudom, hol van a fogadó, hisz barátok vagyunk. Már vártam, hogy meglátogasson. Kár, hogy nem voltam itthon, igaz? *Néz az elfre tettetett szomorúsággal.* Na mindegy, majd máskor…
*Lép egyet a fogadó irányába, mintha távozni készülne, de szinte azonnal újra megtorpan, és visszanéz a nő irányába.*
- Ha már itt vagy, hadd kérdezzem meg, Dyrak hogy van? Jól szolgál még az egészsége? Mikor legutóbb beszéltünk róla, azt hittem, haldoklik… *Mondja mindezt jó hangosan, hogy a közben mellettük elhaladó és távozni készülő férfi is tisztán és érthetően hallhasson minden egyes szót.
Mikor eljött a kikötőből, Dyrak Venshar még élt, és ha ez a nő most itt van, akkor még mindig életben kell lennie. Milyen kár lenne, ha meghalna a közös barátjuk. Akkor mindketten nagyon szomorúak lennének. Bizonyára.*
- Na, de nem is tartalak fel, mert a barátod még a végén itt fog hagyni téged. Jó éjszakát! *Ismét indulna a Pegazus bejárata felé, de még egyszer megfordul.*
- Mondjuk, ha nem szeretnétek az éjszakában útnak indulni, intézhetek nektek szobát. Akár kettőt is, ha valamiért netán… haragudnátok egymásra… *Mosolyog kedvesen. Hisz a „barátjáról” van szó, bármikor segít neki. Addig, amíg az az ő hasznára válhat.
Amíg a választ várja, nem megy tovább, de ha a másik kettő végül mégis a távozás mellett dönt, akkor tényleg nem tartja őket fel tovább.*
8733. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:46:46
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:46:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nem hallja, hogy az elfnek megakad a szava, amikor leugrik mellé. Hogy nem fejezi be a mondatát. Hogy nem kezd egyből ellenkezni vele. Másra figyel. Magában kell csendet tennie, elengednie, ami nem rá tartozik. Hogy a nő hol akar aludni vagy hol nem, mit utál vagy mit nem. Ha ellenzi az ostoba ellenkezést sem tehet többet, minthogy felajánlja a kunyhót, de ha a másik nem él vele, nem fogja győzködni. Nem is akarja ezt igazából. Hogy ott legyen valaki a saját házában. A befejezetlen, elhalt mondat mégis csak tovább erősíti tudatalatt azt az érzést, hogy nem nyert még csatát a hosszúéletűvel szemben, de nem most fog mélyebben belemenni. Miért is kellene örökké nyernie? Miért is harcol egyáltalán. Az ágyért, az alvásért, örökké, valamiért.. Magában kell rendbe tennie, ami nem odavaló, mégis kényszernek hat a mozdulat, amivel a másik padon hagyott mozsaráért nyúl, hogy lefoglalja a kezét; valamivel, amire vigyázni kell, ha az kőből is van. Nem tudatos döntés ez sem, de jobb, ha foglaltak a gondolatai, a keze, a mozgása. Mert csak magában kell megküzdenie, de éppen elég az is. Elfogyott a türelme.
Az ismeretlen női hang már csak akkor éri, amikor a közelükben hallja azt szavakat formálni. Nem figyelt a közeledőre. Magával volt elfoglalva. A kényelmetlenül hullámzó gondolatokkal. Ha az elfre bosszúsan pillantott, mielőtt lehajolt volna a mozsárért, nem kap mást az idegen sem a szürkék haragos villanásánál a megszólításra. Barátságtalanság, ami a vonásait uralja, ahogy végig sem mérve a másik nőt hallgatja a kérdést, felegyenesedve a pad mellett, a mozsárral a kezében. Nem érdekli sem a báli ruha, sem a smink, egy futó pillantást sem vet minderre. A hosszúéletű elhangzó válasza fedi a sajátját is. Nem. Hogy elverjen egy egész napot feleslegesen, és aztán még éjszakába nyúlóan háborúzzon egy csökönyös elffel, akinek örökké csak a javát akarja a magáé előtt. Nem akarja. Nem akar segíteni sem. Türelmetlen a mozdulat, amivel a Pegazus bejárata felé fordul a tekintete, aprót mozdítva az állán is a fogadó felé.*
- Ott.
*Hogy látni kellene – kellene. Ha valaki körbenéz és nem egyből segítséget kér. Hogy az este hidegétől, a leszorított indulattól rekedtebb a szó, nem tudja. Minek is segít, nem tudja. Az elf válasza fedte a sajátját is. Nem akar, de csinálja. Égeti a bőrét a medál fémje.
Szó nélkül fordít hátat az idegennek. Nem fog várakozni. Nem tovább. A baljába fogva a mozsarat lép félre a hosszúéletű mellett, hogy kifele induljon a térről. Hogy a másik jön, marad, alszik, bajba keveri magát, iszik, nem érdekli. S a legidegesítőbb a tudat, hogy önmagát keveri ebbe bele. Ott kellett volna hagynia, vagy el sem jönni. A nőnek volt igaza.*
*Nem hallja, hogy az elfnek megakad a szava, amikor leugrik mellé. Hogy nem fejezi be a mondatát. Hogy nem kezd egyből ellenkezni vele. Másra figyel. Magában kell csendet tennie, elengednie, ami nem rá tartozik. Hogy a nő hol akar aludni vagy hol nem, mit utál vagy mit nem. Ha ellenzi az ostoba ellenkezést sem tehet többet, minthogy felajánlja a kunyhót, de ha a másik nem él vele, nem fogja győzködni. Nem is akarja ezt igazából. Hogy ott legyen valaki a saját házában. A befejezetlen, elhalt mondat mégis csak tovább erősíti tudatalatt azt az érzést, hogy nem nyert még csatát a hosszúéletűvel szemben, de nem most fog mélyebben belemenni. Miért is kellene örökké nyernie? Miért is harcol egyáltalán. Az ágyért, az alvásért, örökké, valamiért.. Magában kell rendbe tennie, ami nem odavaló, mégis kényszernek hat a mozdulat, amivel a másik padon hagyott mozsaráért nyúl, hogy lefoglalja a kezét; valamivel, amire vigyázni kell, ha az kőből is van. Nem tudatos döntés ez sem, de jobb, ha foglaltak a gondolatai, a keze, a mozgása. Mert csak magában kell megküzdenie, de éppen elég az is. Elfogyott a türelme.
Az ismeretlen női hang már csak akkor éri, amikor a közelükben hallja azt szavakat formálni. Nem figyelt a közeledőre. Magával volt elfoglalva. A kényelmetlenül hullámzó gondolatokkal. Ha az elfre bosszúsan pillantott, mielőtt lehajolt volna a mozsárért, nem kap mást az idegen sem a szürkék haragos villanásánál a megszólításra. Barátságtalanság, ami a vonásait uralja, ahogy végig sem mérve a másik nőt hallgatja a kérdést, felegyenesedve a pad mellett, a mozsárral a kezében. Nem érdekli sem a báli ruha, sem a smink, egy futó pillantást sem vet minderre. A hosszúéletű elhangzó válasza fedi a sajátját is. Nem. Hogy elverjen egy egész napot feleslegesen, és aztán még éjszakába nyúlóan háborúzzon egy csökönyös elffel, akinek örökké csak a javát akarja a magáé előtt. Nem akarja. Nem akar segíteni sem. Türelmetlen a mozdulat, amivel a Pegazus bejárata felé fordul a tekintete, aprót mozdítva az állán is a fogadó felé.*
- Ott.
*Hogy látni kellene – kellene. Ha valaki körbenéz és nem egyből segítséget kér. Hogy az este hidegétől, a leszorított indulattól rekedtebb a szó, nem tudja. Minek is segít, nem tudja. Az elf válasza fedte a sajátját is. Nem akar, de csinálja. Égeti a bőrét a medál fémje.
Szó nélkül fordít hátat az idegennek. Nem fog várakozni. Nem tovább. A baljába fogva a mozsarat lép félre a hosszúéletű mellett, hogy kifele induljon a térről. Hogy a másik jön, marad, alszik, bajba keveri magát, iszik, nem érdekli. S a legidegesítőbb a tudat, hogy önmagát keveri ebbe bele. Ott kellett volna hagynia, vagy el sem jönni. A nőnek volt igaza.*
8732. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 18:28:07
Üzenet elküldve: 2024-09-06 18:28:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Csak elveszne a sehová nem vezető gondolatokban. Pedig milyen könnyű tud ez lenni. Társítani arcvonásokat, szavakat, hangsúlyt, tetteket, mozgást, kisugárzást. Öltözéket, hajviseletet, a bőr puhaságát, fegyvert. Ha nem összeegyeztethető, akkor felcserélni... átlátni, kutatni, meglátni a miérteket és arra reagálni. Nem megy. Talán túl bonyolultnak tűnik, talán minden az, hogyha a félvérről van szó, pedig a világ legegyszerűbb dolga... lenne, ha akarná látni. Az egyetlen, ami gátolja, ennyi lehet.
Megérkezett, nem küldte el. Hívta, jött. Nem hagyja egyedül, akkor sem, ha konok és dühös. Feláll végül, leugrik a közelébe és elhagyja a száját az, ami megint csak nem eredményez semmi olyat, ami nyugalmat szülhet. Mintha direkt vétózná meg. Pedig épp nem dacol. Örülnie kéne, mert a két lehetőség helyett, amit valóban egyetlen apró porcikája sem kíván, amaz elé tárt egy harmadikat. Egy olyat, amire gondolnia sem kéne, hogy jobb, mint a többi. Be kell ezt fejezni.
Fürkészi tovább a tekintetet, van, amit inkább nem is kell olvasni. Már hajol a mozsárért, amire úgy vigyáz, helyette is, ki tudja miért. *
- Jól va...n *Halkul el, nem végigmondva a mondatot, amit akart.
Hideg van. Még mindig fázik, de a majdnem felvillanó beletörődött mosoly nem attól kövül rá néhány pillanatig, hanem a látványtól, amit akkor szúrt ki, mikor az egy pillanatra engedte láttatni, hogy mi van a távolban. Mikor amúgy sem tudta volna az arcban keresni a választ, ami nincs ott. Hamar éri a felismerés. Az összeakadó tekintetnek éppen elégnek kellene lennie. Mindketten tudják, hogy ki a másik. Ugyanolyan dermesztő a szem, mint amilyennek az időt érzi, ahogy megszilárdította a tagjait. Itt ügyesebben sorakoznak a képek. Megváltozik a világ. A kikötőben percnyi idő elég volt kiismerni a nőt. Ez az igazán ismerős, mégis ezt hagyta hátra. Látja, hogy feléjük tart. Ha tartana tőle, a legnagyobb gondja egyértelmű lenne. Mellette van Kyr. Mellette van valaki, akit nem akar belekeverni semmibe, semmibe ami ő. Talán ez is egy válasz. Nem a nő félelmetes, hanem az, amit tudhat. Ami tényleg és igazán elűzhetné mellőle azt, akit igazából mintha ő is csak elűzni próbálna. De az ő. Másnak ebbe nincs beleszólása.
Kiürül minden belőle. Az aranyakat nem veszi le a közeledőről, sejti, hogy valami ostobasággal próbálkozik majd. Játszani próbált a dokkoknál is, ő nem ment bele. Tudja, hogy aki játszani tud csak, attól el kell venni a játékát. Most sem lesz másként. Nem változtat hirtelen sem a tartásán, sem a vonásokon az arcán. Észrevétlen olvad le róla minden feszültség, a fáradtság, de még a szemei sem csillognak értetlenül, hogy mi mért történik. A gerince is egyenesebb lesz, minden ostoba érzelem elmúlik. Benne is, a külsejéről is. Nem érzi a bort. Mintha hazaért volna a biztonságos közegébe. Hallgatja a szavakat, de mást nem tapasztalhat a nő, mint a padon, a tengernél; nincs min áttörni. És ebben Kyr sem zavarja meg, ha szemernyit is foglalkozna azzal, hogy ő milyen változást vél felfedezni, milyet nem, mire jön rá, mire nem, akkor az tönkretenné az egészet. Kizár. Majd foglalkozik vele, ha kell. Most meg kell védenie, saját magától.
Buta kérdés, halva született próbálkozás. Ha bárki kinyitná a szemét látná, hogy hol van a Pegazus. Nem megy bele. Tűnjön csak egy bunkónak, mint a Holdudvarban. Csak egy valakinek, aki nem akar beszélgetni, útbaigazítani, mert épp dolga van. Mással.*
- Nem.
*Csak elveszne a sehová nem vezető gondolatokban. Pedig milyen könnyű tud ez lenni. Társítani arcvonásokat, szavakat, hangsúlyt, tetteket, mozgást, kisugárzást. Öltözéket, hajviseletet, a bőr puhaságát, fegyvert. Ha nem összeegyeztethető, akkor felcserélni... átlátni, kutatni, meglátni a miérteket és arra reagálni. Nem megy. Talán túl bonyolultnak tűnik, talán minden az, hogyha a félvérről van szó, pedig a világ legegyszerűbb dolga... lenne, ha akarná látni. Az egyetlen, ami gátolja, ennyi lehet.
Megérkezett, nem küldte el. Hívta, jött. Nem hagyja egyedül, akkor sem, ha konok és dühös. Feláll végül, leugrik a közelébe és elhagyja a száját az, ami megint csak nem eredményez semmi olyat, ami nyugalmat szülhet. Mintha direkt vétózná meg. Pedig épp nem dacol. Örülnie kéne, mert a két lehetőség helyett, amit valóban egyetlen apró porcikája sem kíván, amaz elé tárt egy harmadikat. Egy olyat, amire gondolnia sem kéne, hogy jobb, mint a többi. Be kell ezt fejezni.
Fürkészi tovább a tekintetet, van, amit inkább nem is kell olvasni. Már hajol a mozsárért, amire úgy vigyáz, helyette is, ki tudja miért. *
- Jól va...n *Halkul el, nem végigmondva a mondatot, amit akart.
Hideg van. Még mindig fázik, de a majdnem felvillanó beletörődött mosoly nem attól kövül rá néhány pillanatig, hanem a látványtól, amit akkor szúrt ki, mikor az egy pillanatra engedte láttatni, hogy mi van a távolban. Mikor amúgy sem tudta volna az arcban keresni a választ, ami nincs ott. Hamar éri a felismerés. Az összeakadó tekintetnek éppen elégnek kellene lennie. Mindketten tudják, hogy ki a másik. Ugyanolyan dermesztő a szem, mint amilyennek az időt érzi, ahogy megszilárdította a tagjait. Itt ügyesebben sorakoznak a képek. Megváltozik a világ. A kikötőben percnyi idő elég volt kiismerni a nőt. Ez az igazán ismerős, mégis ezt hagyta hátra. Látja, hogy feléjük tart. Ha tartana tőle, a legnagyobb gondja egyértelmű lenne. Mellette van Kyr. Mellette van valaki, akit nem akar belekeverni semmibe, semmibe ami ő. Talán ez is egy válasz. Nem a nő félelmetes, hanem az, amit tudhat. Ami tényleg és igazán elűzhetné mellőle azt, akit igazából mintha ő is csak elűzni próbálna. De az ő. Másnak ebbe nincs beleszólása.
Kiürül minden belőle. Az aranyakat nem veszi le a közeledőről, sejti, hogy valami ostobasággal próbálkozik majd. Játszani próbált a dokkoknál is, ő nem ment bele. Tudja, hogy aki játszani tud csak, attól el kell venni a játékát. Most sem lesz másként. Nem változtat hirtelen sem a tartásán, sem a vonásokon az arcán. Észrevétlen olvad le róla minden feszültség, a fáradtság, de még a szemei sem csillognak értetlenül, hogy mi mért történik. A gerince is egyenesebb lesz, minden ostoba érzelem elmúlik. Benne is, a külsejéről is. Nem érzi a bort. Mintha hazaért volna a biztonságos közegébe. Hallgatja a szavakat, de mást nem tapasztalhat a nő, mint a padon, a tengernél; nincs min áttörni. És ebben Kyr sem zavarja meg, ha szemernyit is foglalkozna azzal, hogy ő milyen változást vél felfedezni, milyet nem, mire jön rá, mire nem, akkor az tönkretenné az egészet. Kizár. Majd foglalkozik vele, ha kell. Most meg kell védenie, saját magától.
Buta kérdés, halva született próbálkozás. Ha bárki kinyitná a szemét látná, hogy hol van a Pegazus. Nem megy bele. Tűnjön csak egy bunkónak, mint a Holdudvarban. Csak egy valakinek, aki nem akar beszélgetni, útbaigazítani, mert épp dolga van. Mással.*
- Nem.
8731. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 16:40:35
Üzenet elküldve: 2024-09-06 16:40:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az éjszaka sosem viccel. Nem kérdez, nem szól, csak úgy jön, és betoppan váratlanul, pedig mind tudjuk, hogy érkezni fog. Megérkezik, és hozza magával a barátait, a sötétséget és a hideget. Az utóbbi most nagyon nem tartozik a kellemes érzések közé a színésznő számára, éppen ezért szedi is a lábait sebesen. Szeretné végre a takaró alá bújva kipihenni ezt az elképesztően hosszú napot.
Mióta visszatért a kikötőből, a napok csak úgy telnek, meghívásokból pedig nem szenved hiányt, így nem ritka, hogy sötétedés után ér haza, mint ma is. Apropó, a kikötő. Szinte már el is felejtette, hogy mi történt ott vele. Mióta újra a városban van, a dolgok csak úgy mennek a maguk módján. Nem történt semmi rossz, és már ő maga sem keresi minden sarkon a rá leselkedő démonokat, mert nincsenek. Átverték, a bolondját járatták vele, majd kiröhögték, miután távozott. Ennyi történhetett csak a dokkoknál.
A sors furcsa fintora talán, hogy pontosan ugyanúgy, ahogy az éjszaka betöri az ajtót, úgy lép színre újra az elfeledett probléma is pont akkor, amikor az embernek eszébe jut, hogy milyen jó, hogy már nincsen. Véletlen volna?
Ha valaki rosszkor van rossz helyen, egyetlen kósza pillantás is elég arra, hogy mindent tönkretegyen. Legalábbis a szíve hirtelen hevesen kezd verni, mikor az utcán gyanútlanul sétálva, egy aprócska véletlen folytán egy egészen apró pillanatra a tekintete összetalálkozik a sötétben megvillanó, ismerős, aranyló íriszekkel.
Az eddig is kellemetlen hideg most az egész testét végigrázza, miközben próbál elrejtőzni az ilyenkor már meglehetősen ritkás tömegben. Nem segít a dolgon a különösen feltűnő, már-már báli környezetbe való, vörös, hosszú szoknyás ruhája sem.*
~Nem lehet, hogy ő az. De, baszd meg, de! Mi a fészkes fenét keres ez itt?!~
*A magának feltett kérdés természetesen költői. Pontosan tudja, hogy mit keres itt ez a rohadt elf. Mégis mit keresne a Pegazus Fogadó közelében? Hát őt. Ez nem jó, nagyon nem jó, de várjunk csak…*
~Nem egyedül van?~
*Nem hangzik el túl sok szó, de az egyértelmű, hogy a nő beszél valakivel. Mit tegyen most? Hiába a merőben más öltözék, a smink, a szépen kifésült haj, biztos benne, hogy amaz is felismerte őt. Meneküljön? Tegyen úgy, mintha észre sem vették volna egymást? Nem. Azt szokták mondani, hogy addig vagy biztonságban, amíg látod az ellenséged.
Nyel hát egy nagyot, majd határozottan, cipője sarkaival halkan kopogva lépdel oda a pároshoz.*
- Jó estét! Elnézést kérek, tudnának nekem segíteni egy cseppet? Azt hiszem, eltévedtem. A Pegazus Fogadót keresem. Meg tudják esetleg mondani, merre találom?
*Ott van előtte, ő is tudja. A kérdés tulajdonképp lényegtelen, de nem véletlenül tette fel így. Az aranyszeműnek próbál célozni vele arra, hogy pontosan tudja, miért van itt, legalábbis ő azt hiszi, hogy tudja. A mellette álló férfi kiléte azonban egyelőre talány, de jobb, ha a jelenlétében nem játszik nyílt lapokkal, nehogy még a végén emiatt is ő húzza a rövidebbet.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az éjszaka sosem viccel. Nem kérdez, nem szól, csak úgy jön, és betoppan váratlanul, pedig mind tudjuk, hogy érkezni fog. Megérkezik, és hozza magával a barátait, a sötétséget és a hideget. Az utóbbi most nagyon nem tartozik a kellemes érzések közé a színésznő számára, éppen ezért szedi is a lábait sebesen. Szeretné végre a takaró alá bújva kipihenni ezt az elképesztően hosszú napot.
Mióta visszatért a kikötőből, a napok csak úgy telnek, meghívásokból pedig nem szenved hiányt, így nem ritka, hogy sötétedés után ér haza, mint ma is. Apropó, a kikötő. Szinte már el is felejtette, hogy mi történt ott vele. Mióta újra a városban van, a dolgok csak úgy mennek a maguk módján. Nem történt semmi rossz, és már ő maga sem keresi minden sarkon a rá leselkedő démonokat, mert nincsenek. Átverték, a bolondját járatták vele, majd kiröhögték, miután távozott. Ennyi történhetett csak a dokkoknál.
A sors furcsa fintora talán, hogy pontosan ugyanúgy, ahogy az éjszaka betöri az ajtót, úgy lép színre újra az elfeledett probléma is pont akkor, amikor az embernek eszébe jut, hogy milyen jó, hogy már nincsen. Véletlen volna?
Ha valaki rosszkor van rossz helyen, egyetlen kósza pillantás is elég arra, hogy mindent tönkretegyen. Legalábbis a szíve hirtelen hevesen kezd verni, mikor az utcán gyanútlanul sétálva, egy aprócska véletlen folytán egy egészen apró pillanatra a tekintete összetalálkozik a sötétben megvillanó, ismerős, aranyló íriszekkel.
Az eddig is kellemetlen hideg most az egész testét végigrázza, miközben próbál elrejtőzni az ilyenkor már meglehetősen ritkás tömegben. Nem segít a dolgon a különösen feltűnő, már-már báli környezetbe való, vörös, hosszú szoknyás ruhája sem.*
~Nem lehet, hogy ő az. De, baszd meg, de! Mi a fészkes fenét keres ez itt?!~
*A magának feltett kérdés természetesen költői. Pontosan tudja, hogy mit keres itt ez a rohadt elf. Mégis mit keresne a Pegazus Fogadó közelében? Hát őt. Ez nem jó, nagyon nem jó, de várjunk csak…*
~Nem egyedül van?~
*Nem hangzik el túl sok szó, de az egyértelmű, hogy a nő beszél valakivel. Mit tegyen most? Hiába a merőben más öltözék, a smink, a szépen kifésült haj, biztos benne, hogy amaz is felismerte őt. Meneküljön? Tegyen úgy, mintha észre sem vették volna egymást? Nem. Azt szokták mondani, hogy addig vagy biztonságban, amíg látod az ellenséged.
Nyel hát egy nagyot, majd határozottan, cipője sarkaival halkan kopogva lépdel oda a pároshoz.*
- Jó estét! Elnézést kérek, tudnának nekem segíteni egy cseppet? Azt hiszem, eltévedtem. A Pegazus Fogadót keresem. Meg tudják esetleg mondani, merre találom?
*Ott van előtte, ő is tudja. A kérdés tulajdonképp lényegtelen, de nem véletlenül tette fel így. Az aranyszeműnek próbál célozni vele arra, hogy pontosan tudja, miért van itt, legalábbis ő azt hiszi, hogy tudja. A mellette álló férfi kiléte azonban egyelőre talány, de jobb, ha a jelenlétében nem játszik nyílt lapokkal, nehogy még a végén emiatt is ő húzza a rövidebbet.*
8730. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 14:00:17
Üzenet elküldve: 2024-09-06 14:00:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*A sok ember miatt óvatosnak kell lennie a karavánnak a főtéren. Még a város bejárata előtt leszállt a szekérről és búcsút vett a kereskedőtől. A távolból figyeli, hogy pontosan merre megy a szekér. Természetesen nem nehéz kitalálni, hogy a piacra mennek. A sok ember közt végül elveszíti a szekeret. Körbenéz a főtéren, csípőre tett kézzel. Nem tudná megmondani, hogy gyermekkora óta mennyit változott a város. Minden olyan mint az emlékeiben, de mégis más. Valószínű ilyen lehet felnőni. Az emlékeidben minden más, általában szebb, de a valóság általában csak csalódást hoz magával. Ő bár nem csalódik Arthenior látványában, de mégis más mint ahogy emlékszik rá. Keres magának egy üres padot, ahol kényelmesen körülnézhet a téren. A szökőkutat hosszabb ideig nézi. Lenyűgözi az építmény. Amit a szülei mondtak, hogy a szökőkúton mágia van amely újratölti a vizet, mindig lenyűgözte. Milyen hatalmas mágus lehetett az, aki képes volt ilyesmire és milyen erős varázslat lehet, ami évek, sőt talán évtizedek óta képes fennmaradni. Az is lehetséges, hogy időközönként megújítják rajta a mágiát, hogy el ne kopjon. A fogadó felé pillantva sok vendéget lát betérni és éppen elhagyni is azt. Azt már tudja, hogy hol fogja tölteni az éjszakát. De még szeretne körbenézni a városban. Biztos tud még izgalmas helyet mutatni neki Arthenior városa, már csak a történelme miatt is.*
8729. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 12:31:30
Üzenet elküldve: 2024-09-06 12:31:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Türelmesen figyeli a pad támláján ülő nő alakját, de a türelme hullámzó, az előbb elengedte, most visszanyerte, de korántsem olyan szilárd még, mint szokott, mint kéne, mint szeretné. A válaszra vár, a kéz takarásából kibontakozó arcra. Ismét egy napot ütött el úgy, hogy nem is akarta. Legutóbb sem ezt tervezte. De legutóbb is ott kötöttek ki, Vadászlakban. Most nem esik, nem fúj, nincs vihar, és a másiknak szállása is lenne. Hogy utálja vagy sem, nem kellene érdekelje, nem is érdekli, ami érdekli viszont, hogy ne itt kint töltse az éjjelt a hosszúéletű. Amilyen makacs, kinézi belőle. Hogy itt, a téren, a fogadó előtt üljön napfelkeltéig, és aztán visszainduljon a Kikötőbe. Lehet, hogy érzetre nem idegen számára a nő, de valójában az. Minden tette, minden szava. Nem is reagál a kijelentésére érkező visszakérdezésre sem. Tudja, hogy az elf kitűnően hallotta, amit mondott neki. Ő pedig nem arról híres, hogy feleslegesen jártatná a száját. Kutathatja a nő az arcát, újra csak azt az egykedvűséget lelheti rajta, amit a legtöbbször. Hogy mögötte mennyire ingatag lábakon áll azonban az egész, a nyugalom, a higgadtnak megtartott szavak, az rejtve marad a kővonások mögött. Rejtve, amíg a félvér meg nem hallja a következő mondatot. Ha meg is lepődik, az arcán mégsem ez az érzelem fut át az elképzelés hallatán.*
- Fenéket mész.
*A bosszúság az egyetlen, ami átbukik a hangján, nem a meglepettség, ezúttal sem beszél azonban hangosabban, mint szokott, csak az állkapcsán feszül összébb élesen az izom. Sötét árnyékot von a szemére a szemöldöke, ahogy türelmetlen összehúzza. Képes és továbbmenne éjszaka. Ha valamit mindennél jobban utál a férfi, az a meggondolatlan ostobaság. A nő pedig makacsabb, mint egy öszvér, ha arról van szó, hogy valamit nem akar. Aludni. Nem akar aludni, itt. Nem akar aludni ott, nem akart a Kikötőben lenni, de a kunyhónál sem, a városban sem, de mégis hívta, a piacra, a fogadóba, mert fáradt, de amit utál, és most még képes, és miután felajánlotta neki, hogy menjenek vissza félútra, a kunyhóhoz, még mindig inkább lehetetlen terveket sző..*
- Ha nem itt, akkor ott várod meg a holnapot. Majd ha aludtál, továbbmész.
*Szúrja még oda dühösen, elfordulva végül a nőtől, annak padon hagyott mozsaráért lépve. Nem fogja megvárni, hogy a másik nyúljon érte. Az életbe nem indulnak el. Az életbe nem érnek oda. S ha nála van a mozsár, az elfnek is jönnie kell. Különben sem árt, ha lefoglalja valamivel a kezét, a lassan újra csak tajtékot vető gondolatait.*
*Türelmesen figyeli a pad támláján ülő nő alakját, de a türelme hullámzó, az előbb elengedte, most visszanyerte, de korántsem olyan szilárd még, mint szokott, mint kéne, mint szeretné. A válaszra vár, a kéz takarásából kibontakozó arcra. Ismét egy napot ütött el úgy, hogy nem is akarta. Legutóbb sem ezt tervezte. De legutóbb is ott kötöttek ki, Vadászlakban. Most nem esik, nem fúj, nincs vihar, és a másiknak szállása is lenne. Hogy utálja vagy sem, nem kellene érdekelje, nem is érdekli, ami érdekli viszont, hogy ne itt kint töltse az éjjelt a hosszúéletű. Amilyen makacs, kinézi belőle. Hogy itt, a téren, a fogadó előtt üljön napfelkeltéig, és aztán visszainduljon a Kikötőbe. Lehet, hogy érzetre nem idegen számára a nő, de valójában az. Minden tette, minden szava. Nem is reagál a kijelentésére érkező visszakérdezésre sem. Tudja, hogy az elf kitűnően hallotta, amit mondott neki. Ő pedig nem arról híres, hogy feleslegesen jártatná a száját. Kutathatja a nő az arcát, újra csak azt az egykedvűséget lelheti rajta, amit a legtöbbször. Hogy mögötte mennyire ingatag lábakon áll azonban az egész, a nyugalom, a higgadtnak megtartott szavak, az rejtve marad a kővonások mögött. Rejtve, amíg a félvér meg nem hallja a következő mondatot. Ha meg is lepődik, az arcán mégsem ez az érzelem fut át az elképzelés hallatán.*
- Fenéket mész.
*A bosszúság az egyetlen, ami átbukik a hangján, nem a meglepettség, ezúttal sem beszél azonban hangosabban, mint szokott, csak az állkapcsán feszül összébb élesen az izom. Sötét árnyékot von a szemére a szemöldöke, ahogy türelmetlen összehúzza. Képes és továbbmenne éjszaka. Ha valamit mindennél jobban utál a férfi, az a meggondolatlan ostobaság. A nő pedig makacsabb, mint egy öszvér, ha arról van szó, hogy valamit nem akar. Aludni. Nem akar aludni, itt. Nem akar aludni ott, nem akart a Kikötőben lenni, de a kunyhónál sem, a városban sem, de mégis hívta, a piacra, a fogadóba, mert fáradt, de amit utál, és most még képes, és miután felajánlotta neki, hogy menjenek vissza félútra, a kunyhóhoz, még mindig inkább lehetetlen terveket sző..*
- Ha nem itt, akkor ott várod meg a holnapot. Majd ha aludtál, továbbmész.
*Szúrja még oda dühösen, elfordulva végül a nőtől, annak padon hagyott mozsaráért lépve. Nem fogja megvárni, hogy a másik nyúljon érte. Az életbe nem indulnak el. Az életbe nem érnek oda. S ha nála van a mozsár, az elfnek is jönnie kell. Különben sem árt, ha lefoglalja valamivel a kezét, a lassan újra csak tajtékot vető gondolatait.*
8728. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 08:53:38
Üzenet elküldve: 2024-09-06 08:53:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A szekér nem ment be a városba. Egy közeli tanya bejárata előtt le kellett szállnia, de a város már látóhatárban van. Nagyjából fél órát gyalogolt, mire beért a városba. Újra azt a tért látja, amit nem rég maga mögött hagyott. Az embereken kívül semmi sem változott. Talán most egy kicsit több meggyötört arcot lát. Kereskedők akik a tűző napon árulták portékáikat és már alig várják, hogy végre az otthonukban legyenek, persze teli erszénnyel. Vannak akik a fogadóba tartanak, hogy elköltsék napi keresetüket.*
-Szegény párák.
*Bólogat rosszallóan. Sajnálja őket, de ha nem egyedül költik el bevételüket, hanem társaságban, akkor legalább jól szórakoznak. A társaság jobbá tudja tenni a legrosszabb szituációkat is. Persze ez függ a társaságtól is, de attól még igaz. Mondjuk egy orgyilkos társasága akinek az életed kell, inkább izgalmas szituációt hoz magával, mintsem kellemeset.*
-Szegény párák.
*Bólogat rosszallóan. Sajnálja őket, de ha nem egyedül költik el bevételüket, hanem társaságban, akkor legalább jól szórakoznak. A társaság jobbá tudja tenni a legrosszabb szituációkat is. Persze ez függ a társaságtól is, de attól még igaz. Mondjuk egy orgyilkos társasága akinek az életed kell, inkább izgalmas szituációt hoz magával, mintsem kellemeset.*
8727. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-05 16:37:49
Üzenet elküldve: 2024-09-05 16:37:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Hideg. Igyekszik átvenni az uralmat a teste fölött, ami a legjobbkor jön. Tényleg kezd fázni, azért húzódott összébb, úgy, hogy észre sem vette igazán. Így hihetné, hogy őt is kevésbé venni észre a sötétben, összezsugorodva, mindig feketében, de nem akar elbújni, még ha a szemeit el is takarja. Ha igazán elakarna, már rég nem lenne itt, már a négy fal tüntetné el a szürkék elől. Lassan kopnak ki a gondolatok és nem is teljesen, ezért jó fázni. Észhez térít, éppen annyira, hogy végre jó döntést is hozzon. Hogy kezdje látni, hogy mit akar valójában. Nem a várost, nem a fogadót, még ha azonnal el is tudna aludni, ha tényleg elhagynák őt a képzelgések, a belső kattogás. A kikötő sem jobb, de ha ott van a ház, ami az övé, akkor oda kell visszajutni. Végtelennek tűnik az út, ami máskor meg sem kottyanna tán. Lassul a levegővétel, rendeződni látszik minden, még akkor is, ha a hűvös már mindenét kezdi elnehezíteni, mindene meg van feszülve. Fáj az állkapcsa, ahogy önkéntelen szorítja. Ha elindulna, hamar elmúlna az érzet, de ha elmúlna az érzet talán visszaszökne, amit nem akar. Mintha elevenen akarná felfalni a sok gondolat még eltompulva is. Nem engedheti meg. Nem ő ez és ha mégis, akkor úgy, mint minden mással, meg kell tanulni dűlőre jutni. Ez nem az, ahogyan létezni szeretne. A harag igen mélyről bukik felszínre, a félvér nem az igazi okozója. Mégis az elszenvedője.
Lassan és hosszan fújja ki a levegőt, hogy minden távozzon a tüdőből, hogy újratölthesse. Mindig gyors és szilárd döntéseket hoz, most mi a más, mi nem engedi? Egyetlen helyszín, egyetlen irány. Mi felé döntene, ha itt sem lenne a másik? S, ha mellette is van, miért enged be zavart? Meg kell oldani. Kikötő.
Lassan tisztázódik a világ és engedi be a nyugalmat, nehezen ereszkedik rá, de legalább elkezdődött. Szégyenli magát, még ha a fogalmat tán nem is tudná magához kötni, mindössze érez valamit, ami tényleg nem ide való. S még erősebben vágja arcon, ahogy a mellélépő félvér kiejti a szavait. Ez az ami kellett, de az érzetre nem hiányzott. Hogyan is tudná még jobban megmutatni neki valaki, hogy milyen végtelenül ostoba? Így.
Lassan bontakozik ki arca a kéz takarásából, még csak meg sem döbbent. Mégis min döbbenne meg? Hogy a tekintete sugároz, a szája mégsem azt mondja, hogy tűnjön el innen? Hogy képes és magával hívja, ahelyett, hogy itt hagyná? Kérdezhetne miérteket, de feneketlen kút... Felegyenesedik, úgy ültében és a fáradt szemekkel néz végig a férfin. Bármilyen nehéz is bevallani, de ezt hallani a legjobb. Nem kikötő, nem a város.*
- Vadászlakba?
*Ismétli el a szót, kérdés formájában. Hallotta, hogyne hallotta volna, de nem teljes a bizonyosság, hogy ezt tényleg akarná a másik. Ez is valami értelmetlenség, amibe jobb nem belemenni. Nem kezdődhetnek újra a miértek. Mégis kutat a szemekben, a vonásokon, talán a semmit. Hangosan fújja ki a levegőt, de nem rosszall, nem is örül.*
- Ha tudok, megyek tovább.
*Ez nem dac. Az írmagja sincs már meg benne. Csak nem biztos, hogy a másik ezt tényleg akarná. Majd meglátja. Meglátják. Elveszi az öléből a kardot és átveti újra magán, miközben feláll és leugrik a pad ülőkéjéről. Megtorpan és beharapja alsó ajkát. Nem, fölösleges most kinyitnia. Egy pillantást vet a Pegazus felé. Aztán a mozsárra.*
*Hideg. Igyekszik átvenni az uralmat a teste fölött, ami a legjobbkor jön. Tényleg kezd fázni, azért húzódott összébb, úgy, hogy észre sem vette igazán. Így hihetné, hogy őt is kevésbé venni észre a sötétben, összezsugorodva, mindig feketében, de nem akar elbújni, még ha a szemeit el is takarja. Ha igazán elakarna, már rég nem lenne itt, már a négy fal tüntetné el a szürkék elől. Lassan kopnak ki a gondolatok és nem is teljesen, ezért jó fázni. Észhez térít, éppen annyira, hogy végre jó döntést is hozzon. Hogy kezdje látni, hogy mit akar valójában. Nem a várost, nem a fogadót, még ha azonnal el is tudna aludni, ha tényleg elhagynák őt a képzelgések, a belső kattogás. A kikötő sem jobb, de ha ott van a ház, ami az övé, akkor oda kell visszajutni. Végtelennek tűnik az út, ami máskor meg sem kottyanna tán. Lassul a levegővétel, rendeződni látszik minden, még akkor is, ha a hűvös már mindenét kezdi elnehezíteni, mindene meg van feszülve. Fáj az állkapcsa, ahogy önkéntelen szorítja. Ha elindulna, hamar elmúlna az érzet, de ha elmúlna az érzet talán visszaszökne, amit nem akar. Mintha elevenen akarná felfalni a sok gondolat még eltompulva is. Nem engedheti meg. Nem ő ez és ha mégis, akkor úgy, mint minden mással, meg kell tanulni dűlőre jutni. Ez nem az, ahogyan létezni szeretne. A harag igen mélyről bukik felszínre, a félvér nem az igazi okozója. Mégis az elszenvedője.
Lassan és hosszan fújja ki a levegőt, hogy minden távozzon a tüdőből, hogy újratölthesse. Mindig gyors és szilárd döntéseket hoz, most mi a más, mi nem engedi? Egyetlen helyszín, egyetlen irány. Mi felé döntene, ha itt sem lenne a másik? S, ha mellette is van, miért enged be zavart? Meg kell oldani. Kikötő.
Lassan tisztázódik a világ és engedi be a nyugalmat, nehezen ereszkedik rá, de legalább elkezdődött. Szégyenli magát, még ha a fogalmat tán nem is tudná magához kötni, mindössze érez valamit, ami tényleg nem ide való. S még erősebben vágja arcon, ahogy a mellélépő félvér kiejti a szavait. Ez az ami kellett, de az érzetre nem hiányzott. Hogyan is tudná még jobban megmutatni neki valaki, hogy milyen végtelenül ostoba? Így.
Lassan bontakozik ki arca a kéz takarásából, még csak meg sem döbbent. Mégis min döbbenne meg? Hogy a tekintete sugároz, a szája mégsem azt mondja, hogy tűnjön el innen? Hogy képes és magával hívja, ahelyett, hogy itt hagyná? Kérdezhetne miérteket, de feneketlen kút... Felegyenesedik, úgy ültében és a fáradt szemekkel néz végig a férfin. Bármilyen nehéz is bevallani, de ezt hallani a legjobb. Nem kikötő, nem a város.*
- Vadászlakba?
*Ismétli el a szót, kérdés formájában. Hallotta, hogyne hallotta volna, de nem teljes a bizonyosság, hogy ezt tényleg akarná a másik. Ez is valami értelmetlenség, amibe jobb nem belemenni. Nem kezdődhetnek újra a miértek. Mégis kutat a szemekben, a vonásokon, talán a semmit. Hangosan fújja ki a levegőt, de nem rosszall, nem is örül.*
- Ha tudok, megyek tovább.
*Ez nem dac. Az írmagja sincs már meg benne. Csak nem biztos, hogy a másik ezt tényleg akarná. Majd meglátja. Meglátják. Elveszi az öléből a kardot és átveti újra magán, miközben feláll és leugrik a pad ülőkéjéről. Megtorpan és beharapja alsó ajkát. Nem, fölösleges most kinyitnia. Egy pillantást vet a Pegazus felé. Aztán a mozsárra.*
8726. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-05 14:24:44
Üzenet elküldve: 2024-09-05 14:24:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 861
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 861
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hát ismét hatalmába kerítette az az érzés, amit nagyon remélt, hogy soha többé nem fog érezni. Azt, hogy megint el kell hagynia Arthenior-t. Most épp azért, mert az Eeyr papjával való találkozás olyan félelmet ébresztett benne, amilyet talán még soha az életben nem érzett. Megölhette volna. Elvághatta volna a csinos kis torkát, hogy vérszökőkutat csináljon belőle, akkor megtapasztalta volna, hogy mire nem jó a vér. A füvet öntözni vele, arra például tökéletesen alkalmas lett volna a nő vére. Azonban nem merte megtenni. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen nem mert támadni. Lehet, hogy egyszerűen csak nem akarta ismét tönkretenni azt, amit sikerült elérnie. Azt, amit egy kis jóindulattal lehetne normális életnek nevezni. Nem akart újra szörnyeteggé válni. Vagy valami egészen más oka lett volna rá? Fogalma sincs, csak azt az egyet tudja, hogy az után a félelem után, amibe majdnem beleőrült, menekülnie kell a városból jó messzire.
A főtérre csak épp addig merészkedik vissza, míg kikéri az istállóból fekete paripáját, Árnyékot. Felül rá, majd egy határozott mozdulattal megindul, és vágtázva, vissza sem nézve lépi át a város határát.*
*Hát ismét hatalmába kerítette az az érzés, amit nagyon remélt, hogy soha többé nem fog érezni. Azt, hogy megint el kell hagynia Arthenior-t. Most épp azért, mert az Eeyr papjával való találkozás olyan félelmet ébresztett benne, amilyet talán még soha az életben nem érzett. Megölhette volna. Elvághatta volna a csinos kis torkát, hogy vérszökőkutat csináljon belőle, akkor megtapasztalta volna, hogy mire nem jó a vér. A füvet öntözni vele, arra például tökéletesen alkalmas lett volna a nő vére. Azonban nem merte megtenni. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen nem mert támadni. Lehet, hogy egyszerűen csak nem akarta ismét tönkretenni azt, amit sikerült elérnie. Azt, amit egy kis jóindulattal lehetne normális életnek nevezni. Nem akart újra szörnyeteggé válni. Vagy valami egészen más oka lett volna rá? Fogalma sincs, csak azt az egyet tudja, hogy az után a félelem után, amibe majdnem beleőrült, menekülnie kell a városból jó messzire.
A főtérre csak épp addig merészkedik vissza, míg kikéri az istállóból fekete paripáját, Árnyékot. Felül rá, majd egy határozott mozdulattal megindul, és vágtázva, vissza sem nézve lépi át a város határát.*
8725. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-05 11:30:03
Üzenet elküldve: 2024-09-05 11:30:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 656
OOC üzenetek: 460
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 656
OOC üzenetek: 460
Játékstílus: Megfontolt
* Az italok meg vannak véve, szóval már semmi akadálya nincs, hogy itt maradjon. A rezidencián csomagolt magának ételt és italt. Hamarosan pedig már az álmos reggeli fényben fürdőző főtér köveit koptatja. Már kezd a város lassan felbolydulni. Egyre több városi lép ki az utcákra, velük arányosan pedig a városi őrség katonái is kezdenek sokasodni. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Még utoljára a szökőkúthoz lép, ahol felfrissíti magát a hosszú út előtt. Vízből soha nem árthat egy kicsi. Addig sem a sajátját koptatja.*
8724. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 20:11:30
Üzenet elküldve: 2024-09-04 20:11:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem figyel. Hogy mit csinál az elf a padon, vagy mit nem, hol járnak-kelnek a sötétben léptek a kihaltnak tűnő város utcáin körülöttük. Ha közelednének, azt meghallaná, de azt is inkább csak a tudata alatt, mintsem felette. A víz hangja közeli, meg a levegő mozgásáé, ami a hajába is túr, kellemetlenül hűvösen futva a tarkóján, amíg fel nem veszi a kabátját, feljebb emelve annak gallérját. Nincs hideg, de már meleg se, mint a kései nyár estéken.
A tegeze szíjaival dolgozik, le is pillantva rájuk, bár ez is olyasmi, amit valójában anélkül is megcsinálna, hogy látnia kellene. Megtanult együtt élni a felszerelésével, a vérttel is, ha kevesebbszer is hordja. Ma sem volt rá szüksége. De lehetett volna. Ez a tudat, ami megtartatja vele a bőrt, ami arra készteti, hogy időről-időre mégis felvegye, mint valami biztosítékot. A kard éle ezen is ugyanúgy átsiklana.. De mégis jobb érzés, ha rajta van. Farkas ezen talán mégsem harapna át úgy, hogy komolyabban vérezne tőle.
Nem figyel, hogy a másik hova hajtja a fejét, hogyan fekszik a térdén keresztbe a kard. Nem nézett rá azóta, hogy kijött utána, s hogy a hosszúéletű megállt végül. A haragja azóta sem szívódott fel, ha vissza is tudta szorítani a normális keretei közé. De ehhez jobb, hogyha nem figyel továbbra sem. A nőre, a mozsárra, a közeli padra, mintha ott sem lennének. De ha ott sem lennének, ő sem tudja, mit keres még itt.
A tegez szíjait csatolja össze, szigorúbban ügyelve az ezerszer ismert mozdulatokra, mint szokott. Mert jobb, mint felnézni. Mégis, ahogy megigazítja a mellkasán futó szíjat, ahogy alányúlva megemeli, hogy feljebb tudja húzni a tegezt a hátán, éles kis szúrással szorul be alá a medálja, oldalvást, hogy a bőrébe nyomódik a fém. Nem jelzi az arca a fájdalmat, csak a szabad keze, amivel egyből odanyúl, hogy kiszabadítsa az általában az inge alatt hordott szarvas alakú függőt. Nem tudná megmondani, mikor esett ki a ruha és a vért alól. Talán amikor megmosta az arcát. A folyónál még a helyén volt. Tudja. Mindig tudja, és azonnal feltűnne, ha nem lenne ott. Elbambulva mered az ujjai között fogott fémre. Tudja miért van még itt, hogyne tudná. Mert nem úgy nevelték, hogy így hagyjon itt valakit az utcán. Talán akkor sem, ha idegen lenne, de a nő sosem volt az. Mégsem boldog a tudat. Egy mélyebb levegővel engedi el a medált; visszacsúsztatja az inge alá, ráhúzva az anyagot.*
~Bassza meg.~
*Egy utolsó mozdulat, amivel megigazítja a tegezt a hátán, s felpillant a padon rostokoló elfre.*
- Ha nem mész vissza, akkor menjünk vissza Vadászlakba. Ne éjszakázz itt kint.
*A nő mellé lép a sötét téren. Ha azt kérdezné, jól van-e, úgyis tudja milyen választ kapna rá. Szigorú az arc, amivel a másikat nézi, a támlán gubbasztó alakját. Nyugodtabb, mint volt, türelmesebb, de nem enyhült meg a tekintete. Továbbra is ugyanolyan csökönyösnek tartja a nőt, és ostobaságnak, amit most csinál. Mint egy durcás gyerek. Mintha lenne eredménye mindennek azontúl, hogy megfázik, és még fáradtabb lesz holnapra. Mégis, a szavak és a szürkék mögötti akarat az, ami irányít, válaszoljon akármit is az elf.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem figyel. Hogy mit csinál az elf a padon, vagy mit nem, hol járnak-kelnek a sötétben léptek a kihaltnak tűnő város utcáin körülöttük. Ha közelednének, azt meghallaná, de azt is inkább csak a tudata alatt, mintsem felette. A víz hangja közeli, meg a levegő mozgásáé, ami a hajába is túr, kellemetlenül hűvösen futva a tarkóján, amíg fel nem veszi a kabátját, feljebb emelve annak gallérját. Nincs hideg, de már meleg se, mint a kései nyár estéken.
A tegeze szíjaival dolgozik, le is pillantva rájuk, bár ez is olyasmi, amit valójában anélkül is megcsinálna, hogy látnia kellene. Megtanult együtt élni a felszerelésével, a vérttel is, ha kevesebbszer is hordja. Ma sem volt rá szüksége. De lehetett volna. Ez a tudat, ami megtartatja vele a bőrt, ami arra készteti, hogy időről-időre mégis felvegye, mint valami biztosítékot. A kard éle ezen is ugyanúgy átsiklana.. De mégis jobb érzés, ha rajta van. Farkas ezen talán mégsem harapna át úgy, hogy komolyabban vérezne tőle.
Nem figyel, hogy a másik hova hajtja a fejét, hogyan fekszik a térdén keresztbe a kard. Nem nézett rá azóta, hogy kijött utána, s hogy a hosszúéletű megállt végül. A haragja azóta sem szívódott fel, ha vissza is tudta szorítani a normális keretei közé. De ehhez jobb, hogyha nem figyel továbbra sem. A nőre, a mozsárra, a közeli padra, mintha ott sem lennének. De ha ott sem lennének, ő sem tudja, mit keres még itt.
A tegez szíjait csatolja össze, szigorúbban ügyelve az ezerszer ismert mozdulatokra, mint szokott. Mert jobb, mint felnézni. Mégis, ahogy megigazítja a mellkasán futó szíjat, ahogy alányúlva megemeli, hogy feljebb tudja húzni a tegezt a hátán, éles kis szúrással szorul be alá a medálja, oldalvást, hogy a bőrébe nyomódik a fém. Nem jelzi az arca a fájdalmat, csak a szabad keze, amivel egyből odanyúl, hogy kiszabadítsa az általában az inge alatt hordott szarvas alakú függőt. Nem tudná megmondani, mikor esett ki a ruha és a vért alól. Talán amikor megmosta az arcát. A folyónál még a helyén volt. Tudja. Mindig tudja, és azonnal feltűnne, ha nem lenne ott. Elbambulva mered az ujjai között fogott fémre. Tudja miért van még itt, hogyne tudná. Mert nem úgy nevelték, hogy így hagyjon itt valakit az utcán. Talán akkor sem, ha idegen lenne, de a nő sosem volt az. Mégsem boldog a tudat. Egy mélyebb levegővel engedi el a medált; visszacsúsztatja az inge alá, ráhúzva az anyagot.*
~Bassza meg.~
*Egy utolsó mozdulat, amivel megigazítja a tegezt a hátán, s felpillant a padon rostokoló elfre.*
- Ha nem mész vissza, akkor menjünk vissza Vadászlakba. Ne éjszakázz itt kint.
*A nő mellé lép a sötét téren. Ha azt kérdezné, jól van-e, úgyis tudja milyen választ kapna rá. Szigorú az arc, amivel a másikat nézi, a támlán gubbasztó alakját. Nyugodtabb, mint volt, türelmesebb, de nem enyhült meg a tekintete. Továbbra is ugyanolyan csökönyösnek tartja a nőt, és ostobaságnak, amit most csinál. Mint egy durcás gyerek. Mintha lenne eredménye mindennek azontúl, hogy megfázik, és még fáradtabb lesz holnapra. Mégis, a szavak és a szürkék mögötti akarat az, ami irányít, válaszoljon akármit is az elf.*
8723. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 18:33:44
Üzenet elküldve: 2024-09-04 18:33:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nagyon szeretné tudni azt Rine mennyire ásta ezeket az újonnan felszabadult érzéseket magába, talán akkor ő sem lenne ennyire megijedve tőlük. Nem érezné magát annyira egyedül, annak ellenére, hogy itt áll mellette a lány, akit annak idején gyűlölt, most mégis csodálattal tekint rá, még ha azt takarja is a rég megszokott gúnnyal vagy rosszallással. Pedig ha tudná a lány, hogy az elutasítás az nem is az volt aminek ő hitte, pusztán egy magának bátornak mutató nagylegény aki megriadt azoktól a gonosz őszinte boldog érzelmektől. Túl sokat csalódott ahhoz, hogy az ilyeneknek higgyen. Reméli talán ha még a lányban él egy pici abból a pillanatból amit a fürdőben átéltek talán képes lesz majd a lány újra elhitetni azt Lazzel, hogy neki is jár a boldogság.*
-Talán igazad van.
*Tart egy kis szünetet mintha megadná magát, de erősen baljóslatú ez a szünet Rine érezheti. Amíg az pukkancskódlik és ezzel ad is neki egy ötletet. Nem is sejti még Rine mibe is jött vissza, de ezt talán még Lazz sem. Viszont a pontot az I-re az a nyelvkiöltés tette, ahogy ez idáig türelmesen hallgatta a leány beszédét.*
-Most, hogy mondod...
*Áll meg egy pillanatra, másik szabad kezével az állát kezdi el pedzegetni, ajkával grimaszol mint aki nagyon gondolkodna, majd egy gonosz fintor húzódik arcára, ahogy Rineére néz.*
-A szökőkút is megfelel!
*Szólal fel hangosan, majd egy hirtelen gyors mozdulattal leguggol, ezzel kikapva az őt karoló kezek közül fogvatartott karját. Az a lány feneke alatt erősen átkarolva annak két combját, mellkasához nyomja, és így felemelve őt a magasba sétál egy két lépést a szökőkút irányába. Ha a lány esetleg eldőlne a hirtelen ijedelemtől, vagy sivalkodástól. Másik karjával rásegít, hogy az bizony rajta maradjon esetleg a vállára dőljön és mint egy homokzsákot cipelje. De persze a gonoszsága csupán pár másodpercig kitart, Bármennyire is szeretné őt ismét vízben látni. Azt nem itt, nem ilyen körülmények között tervezi, akármennyire is tetszene szíve azon sötét kis sarkának ami egyre egyre kevesebb helyet képes elfoglalni, hogy teret engedjen valami másnak. Hangosan nevetve teszi le óvatosan a nőt a földre maga elé. Száján egy őszinte pajkos mosollyal csillogó szemekkel néz a másikra. Nagyon nehezére esik, hogy azokat elhúzza a másikról. Már séta közben is látta azokat a finom mozdulatokat, ahogy az gyönyörűen mint egy igazi kisasszony sétál mellette, és most is itt áll előtte, a csapzott vizes hajjal. Egy igazi álnok gyönyörűség.
A pillanatot ismét gyávasága töri meg, ahogy egy gyerekes orrpöccintéssel amit szegény Rinének kell elszenvednie, majd veszi ismét fel az előző pozitúrát amiben sétáltak. Karját oda nyújtja neki, hogy amaz ismét belekapaszkodhasson, és finom léptekkel indul tovább.*
-Na de visszatérve az undokságomra, örülök, hogy maradsz akkor egy hatig.
*Szólja el magát egy pillanatra, de nem rezzen nem adja jelét annak, hogy tudja miről van szó, száján azonban egy sanda kis mosoly másról uralkodik. Viszont hogy erről elterelje a másik figyelmét, felhoz neki egy érdekességet.*
-Valamit mutatni szeretnék, ne piszmogj gyere.
*Mondja hangjában izgatottsággal, majd picit felgyorsítva a tempót halad a polgárnegyed irányába.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nagyon szeretné tudni azt Rine mennyire ásta ezeket az újonnan felszabadult érzéseket magába, talán akkor ő sem lenne ennyire megijedve tőlük. Nem érezné magát annyira egyedül, annak ellenére, hogy itt áll mellette a lány, akit annak idején gyűlölt, most mégis csodálattal tekint rá, még ha azt takarja is a rég megszokott gúnnyal vagy rosszallással. Pedig ha tudná a lány, hogy az elutasítás az nem is az volt aminek ő hitte, pusztán egy magának bátornak mutató nagylegény aki megriadt azoktól a gonosz őszinte boldog érzelmektől. Túl sokat csalódott ahhoz, hogy az ilyeneknek higgyen. Reméli talán ha még a lányban él egy pici abból a pillanatból amit a fürdőben átéltek talán képes lesz majd a lány újra elhitetni azt Lazzel, hogy neki is jár a boldogság.*
-Talán igazad van.
*Tart egy kis szünetet mintha megadná magát, de erősen baljóslatú ez a szünet Rine érezheti. Amíg az pukkancskódlik és ezzel ad is neki egy ötletet. Nem is sejti még Rine mibe is jött vissza, de ezt talán még Lazz sem. Viszont a pontot az I-re az a nyelvkiöltés tette, ahogy ez idáig türelmesen hallgatta a leány beszédét.*
-Most, hogy mondod...
*Áll meg egy pillanatra, másik szabad kezével az állát kezdi el pedzegetni, ajkával grimaszol mint aki nagyon gondolkodna, majd egy gonosz fintor húzódik arcára, ahogy Rineére néz.*
-A szökőkút is megfelel!
*Szólal fel hangosan, majd egy hirtelen gyors mozdulattal leguggol, ezzel kikapva az őt karoló kezek közül fogvatartott karját. Az a lány feneke alatt erősen átkarolva annak két combját, mellkasához nyomja, és így felemelve őt a magasba sétál egy két lépést a szökőkút irányába. Ha a lány esetleg eldőlne a hirtelen ijedelemtől, vagy sivalkodástól. Másik karjával rásegít, hogy az bizony rajta maradjon esetleg a vállára dőljön és mint egy homokzsákot cipelje. De persze a gonoszsága csupán pár másodpercig kitart, Bármennyire is szeretné őt ismét vízben látni. Azt nem itt, nem ilyen körülmények között tervezi, akármennyire is tetszene szíve azon sötét kis sarkának ami egyre egyre kevesebb helyet képes elfoglalni, hogy teret engedjen valami másnak. Hangosan nevetve teszi le óvatosan a nőt a földre maga elé. Száján egy őszinte pajkos mosollyal csillogó szemekkel néz a másikra. Nagyon nehezére esik, hogy azokat elhúzza a másikról. Már séta közben is látta azokat a finom mozdulatokat, ahogy az gyönyörűen mint egy igazi kisasszony sétál mellette, és most is itt áll előtte, a csapzott vizes hajjal. Egy igazi álnok gyönyörűség.
A pillanatot ismét gyávasága töri meg, ahogy egy gyerekes orrpöccintéssel amit szegény Rinének kell elszenvednie, majd veszi ismét fel az előző pozitúrát amiben sétáltak. Karját oda nyújtja neki, hogy amaz ismét belekapaszkodhasson, és finom léptekkel indul tovább.*
-Na de visszatérve az undokságomra, örülök, hogy maradsz akkor egy hatig.
*Szólja el magát egy pillanatra, de nem rezzen nem adja jelét annak, hogy tudja miről van szó, száján azonban egy sanda kis mosoly másról uralkodik. Viszont hogy erről elterelje a másik figyelmét, felhoz neki egy érdekességet.*
-Valamit mutatni szeretnék, ne piszmogj gyere.
*Mondja hangjában izgatottsággal, majd picit felgyorsítva a tempót halad a polgárnegyed irányába.*
8722. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 17:23:29
Üzenet elküldve: 2024-09-04 17:23:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Nem akar figyelni. Szoruljon vissza minden a régi jól megszokottba, amikor nem tűnik fel, hogy bármi is történik, csak az, hogyha eltér, hogyha reagálni kell. Éppen elég jól megtanulta, hogy nem kell mindenre rezdülni, rezdül rá majd az, ami szükséges. Nem kell megfeszült izomzat, mert úgyis tudni fogja... Eddig bevált. Most mégis csak ül a padon, annak támláján, s ahogy a tenyerébe fekteti az állát, kutatja az ismeretlent. Torz a kép, kissé ingoványos, s még szédül is vele minden. Ördöglakatnak tűnik, tudja, hogy van megoldás, de bárhogy igyekszik kioldani, csak még nagyobb átláthatatlanság lesz belőle. Ki kellene tisztulnia. Nem kellene úgy egyáltalán a megoldással törődni, van, amit csak ott kell hagyni, ott a szökőkútnál és elfelejteni, hogy dolga van vele, mert talán nincs is. Puszta időtöltés, kedvtelés, ami elragadja és nem hagyja, hogy befejezze. Akkor kell abbahagyni, amikor nem okoz örömöt, csak bosszúságot. Mindegy, hogy csak neki túl nehéz, vagy tényleg az. De nem akarja befejezni... talán nem neki való. De nem tud mozdulni.
Nagy a lélegzet, a hűvös megtölti tüdejét, egészen mélyen, hogy átjárhassa mindenhol. Hátha segít elhessegetni azt, amin nem kell gondolkodni. Kellett a levegő, a tisztább fej. De valahogy nem sikerül maradéktalanul. Nem akarja fürkészni a félvér alakját, ha nem néz az irányába, alig látja a mozgását a periférián. Sötét van és hideg. És nem megy el, pedig el akart menni. Mondta. Ő még el is küldte, mondván, hogy meglesz. Csak tudná, hogy miért ül itt akkor, ha ő is indulhatna az egyik irányba, amaz, meg a másikba. Miért nem akar oda sem nézni, s ha nem is akar, miért a közeli padon foglalt helyet, ha tehetett volna még száz lépést, de ezret is, akkor sem lenne túl messze a fogadótól, ha majd vissza kívánna menni. A kikötőhöz vezető út sem lenne sokkal távolabb annál, mint amennyire amúgy. Semminek nincs most értelme és nem sikerül kibogozni. Sem magát, sem mást. Végtelenül egyszerű is lehetne minden, mint a holdak alatt feküdni és nézni azt. Mint várni a nyulat, hogy megsüljön és addig a felhőkben keresni az alakzatokat. Megengedni, hogy ismerős legyen és ne fogadja idegenné.
Meglesz. Mindig is megvolt. Sosem volt benne hiba és nem is volt rossz, nem érezte arcának bőrét olyan égetőnek, soha nem is érezte egyáltalán az arcán a bőrt, csak amikor egy jókorát kapott, de legalább arra tud reagálni. Ráadásul jól.
Nem tudja mikor takarta el ujjaival a szemeit, ahogy egyre jobban nyomja bele az állát a tenyerébe. Hideg van. Megborzong egy ponton és összébb is húzza magát, de kell az érzet, kell, hogy lehűtse teljesen és ne azzal foglalkozzon, amivel amúgy sem tud érdemben. Csak pár perc és, ha az nem megy el magától, majd ő fog. Aztán inkább iszik még pár kupányit, vagy nem is iszik soha többet. Akkor megy aludni, ha kedve van és annak tarkójába állítja bele a csillagot, akiébe akarja. Majd aztán elszámol a városőrökkel, ha rossz döntést hoz. Egyedül nem szokott rossz döntéseket hozni. Mégsem mozdul meg. Olyan ostoba játék ez, mint az ágyé volt. Mintha lehetne nyertes.*
*Nem akar figyelni. Szoruljon vissza minden a régi jól megszokottba, amikor nem tűnik fel, hogy bármi is történik, csak az, hogyha eltér, hogyha reagálni kell. Éppen elég jól megtanulta, hogy nem kell mindenre rezdülni, rezdül rá majd az, ami szükséges. Nem kell megfeszült izomzat, mert úgyis tudni fogja... Eddig bevált. Most mégis csak ül a padon, annak támláján, s ahogy a tenyerébe fekteti az állát, kutatja az ismeretlent. Torz a kép, kissé ingoványos, s még szédül is vele minden. Ördöglakatnak tűnik, tudja, hogy van megoldás, de bárhogy igyekszik kioldani, csak még nagyobb átláthatatlanság lesz belőle. Ki kellene tisztulnia. Nem kellene úgy egyáltalán a megoldással törődni, van, amit csak ott kell hagyni, ott a szökőkútnál és elfelejteni, hogy dolga van vele, mert talán nincs is. Puszta időtöltés, kedvtelés, ami elragadja és nem hagyja, hogy befejezze. Akkor kell abbahagyni, amikor nem okoz örömöt, csak bosszúságot. Mindegy, hogy csak neki túl nehéz, vagy tényleg az. De nem akarja befejezni... talán nem neki való. De nem tud mozdulni.
Nagy a lélegzet, a hűvös megtölti tüdejét, egészen mélyen, hogy átjárhassa mindenhol. Hátha segít elhessegetni azt, amin nem kell gondolkodni. Kellett a levegő, a tisztább fej. De valahogy nem sikerül maradéktalanul. Nem akarja fürkészni a félvér alakját, ha nem néz az irányába, alig látja a mozgását a periférián. Sötét van és hideg. És nem megy el, pedig el akart menni. Mondta. Ő még el is küldte, mondván, hogy meglesz. Csak tudná, hogy miért ül itt akkor, ha ő is indulhatna az egyik irányba, amaz, meg a másikba. Miért nem akar oda sem nézni, s ha nem is akar, miért a közeli padon foglalt helyet, ha tehetett volna még száz lépést, de ezret is, akkor sem lenne túl messze a fogadótól, ha majd vissza kívánna menni. A kikötőhöz vezető út sem lenne sokkal távolabb annál, mint amennyire amúgy. Semminek nincs most értelme és nem sikerül kibogozni. Sem magát, sem mást. Végtelenül egyszerű is lehetne minden, mint a holdak alatt feküdni és nézni azt. Mint várni a nyulat, hogy megsüljön és addig a felhőkben keresni az alakzatokat. Megengedni, hogy ismerős legyen és ne fogadja idegenné.
Meglesz. Mindig is megvolt. Sosem volt benne hiba és nem is volt rossz, nem érezte arcának bőrét olyan égetőnek, soha nem is érezte egyáltalán az arcán a bőrt, csak amikor egy jókorát kapott, de legalább arra tud reagálni. Ráadásul jól.
Nem tudja mikor takarta el ujjaival a szemeit, ahogy egyre jobban nyomja bele az állát a tenyerébe. Hideg van. Megborzong egy ponton és összébb is húzza magát, de kell az érzet, kell, hogy lehűtse teljesen és ne azzal foglalkozzon, amivel amúgy sem tud érdemben. Csak pár perc és, ha az nem megy el magától, majd ő fog. Aztán inkább iszik még pár kupányit, vagy nem is iszik soha többet. Akkor megy aludni, ha kedve van és annak tarkójába állítja bele a csillagot, akiébe akarja. Majd aztán elszámol a városőrökkel, ha rossz döntést hoz. Egyedül nem szokott rossz döntéseket hozni. Mégsem mozdul meg. Olyan ostoba játék ez, mint az ágyé volt. Mintha lehetne nyertes.*
8721. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 10:06:56
Üzenet elküldve: 2024-09-04 10:06:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Hideg a víz a keze alatt, és még a sötétben is látni, hogy kristálytiszta. Nem tudja miért, hogyan, nem is érdekli. Hogy mágia lehet a dolog mögött, csak sejti. Nem ezen gondolkozik. Hűvösen futnak ki a cseppek az ujjai között, ahogy megmossa az arcát. Az esti levegőben már nem volna kedve ennél többre, a tér szélén álló fa leveleibe kap az erősödő huzat, lehűtve a bőrére került vizet is. Nem is hall mást, a szelet, a kutat, a házak között elvesző kutyaugatást. Késő van, biztosan. Már nem jóleső a hideg, ami végigfut a hátán.
A kút szélére támaszkodva bámul a vízbe. Ha észre is veszi, hogy a nő követi, nem reagál rá. Vissza kell kerülnie egy földeltebb állapotba. Ahol nincs elf, nincs bor, nincs fogadó, és nincs mozsár sem. Behunyja a szemét, amikor a másik ellép mellőle, egy közeli padon keresve helyet magának. A szelet hallgatja, a víz mozgását, a néha felsejlő léptek visszhangjait az utcákon. A csendet. Idegenül hat az erdőben megszokott örökös mozgáshoz képest. Mégsem nyugtatja meg ez a szokatlannak ható nesztelenség. Kihaltnak érzi csak, nem nyugodtnak.
Haza kellene mennie. De csak támaszkodik tovább a kúton. Haza kell mennie. Összevonja a szemöldökét. Az örökké mozgó víz felszínén a sötétben sem látja igazán a csillagokat. Pedig az udvaron világosabbnak tűnt az este. Biztosan csak a környező házak teszik. Lefogják a fényt. Haza fog menni. Nem is kellene, hogy itt legyen egyáltalán. A nőnek igaza volt. Felesleges volt eljönnie. Maga sem tudja mit gondolt. Elpazarolt egy napot. Először a lány, aztán a hosszúéletű miatt. A városban. A piacon. Egy átokverte fogadóban.. Pedig számtalan lehetősége lett volna megfordulni, és ittvhagyni a másikat.
A kőpadka mellé tett tegeze felé fordul, leguggolva hozzá a földre, hogy leoldja róla az íját. A fáját nézi, hogy nem sérült-e, ahogy lerakta, mert csak egy villanásnyi józanság választotta el tőle, hogy az egészet a kövezetre hajítsa. Most sem nyugodt, ha a mozdulatok, amivel feláll végül, hogy leajzza a fegyvert, lehet ugyanolyan fegyelmezettek, mint mindig. Az ideg a zsebbe kerül, az íj vissza a tegezre. Nem lesz rá szüksége, így is tovább hagyta felajzva, mint szokta.
Nem követi a nőt, és nem is néz felé. Csináljon, amit akar. Azt mondta, ellesz egyedül. Azt mondta, menjen. Miért másabb ez, mint amikor arra kérte, hogy jöjjön? Nem is kérte igazán. De ha azt, akkor ezt is ugyanúgy kellene vennie. Még direktebben. Ugyanúgy fogja venni. Mondania meg nincs mit. Ismét felállva emeli a tegezt a kávára, belebújva az időközben kiszabadított kabátjába a kút mellett. Fázik. Inkább a teste érezte ingerekre figyel, mint bármi másra, ami felmerül a gondolatai között. Itt maradni, megvárni, amíg a hosszúéletű belátja, hogy aludnia kell és megvárni, amíg fel is megy végre a szobájába; itt is maradni éjszakára; vagy elindulni vissza Vadászlak felé az éjszaka közepén, ugyanannyi elffel és eggyel több mozsárral, mint amivel jött, csak azért, mert a másik azt mondta, utálja ezt a helyet.. Rosszkedvűen fújja ki az orrán át a levegőt. A tegeze felé fordul, átemelve azt a vállán. A mellkasán futó szíjaira pillant.
Ostobaság..*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.04 10:13:27
*Hideg a víz a keze alatt, és még a sötétben is látni, hogy kristálytiszta. Nem tudja miért, hogyan, nem is érdekli. Hogy mágia lehet a dolog mögött, csak sejti. Nem ezen gondolkozik. Hűvösen futnak ki a cseppek az ujjai között, ahogy megmossa az arcát. Az esti levegőben már nem volna kedve ennél többre, a tér szélén álló fa leveleibe kap az erősödő huzat, lehűtve a bőrére került vizet is. Nem is hall mást, a szelet, a kutat, a házak között elvesző kutyaugatást. Késő van, biztosan. Már nem jóleső a hideg, ami végigfut a hátán.
A kút szélére támaszkodva bámul a vízbe. Ha észre is veszi, hogy a nő követi, nem reagál rá. Vissza kell kerülnie egy földeltebb állapotba. Ahol nincs elf, nincs bor, nincs fogadó, és nincs mozsár sem. Behunyja a szemét, amikor a másik ellép mellőle, egy közeli padon keresve helyet magának. A szelet hallgatja, a víz mozgását, a néha felsejlő léptek visszhangjait az utcákon. A csendet. Idegenül hat az erdőben megszokott örökös mozgáshoz képest. Mégsem nyugtatja meg ez a szokatlannak ható nesztelenség. Kihaltnak érzi csak, nem nyugodtnak.
Haza kellene mennie. De csak támaszkodik tovább a kúton. Haza kell mennie. Összevonja a szemöldökét. Az örökké mozgó víz felszínén a sötétben sem látja igazán a csillagokat. Pedig az udvaron világosabbnak tűnt az este. Biztosan csak a környező házak teszik. Lefogják a fényt. Haza fog menni. Nem is kellene, hogy itt legyen egyáltalán. A nőnek igaza volt. Felesleges volt eljönnie. Maga sem tudja mit gondolt. Elpazarolt egy napot. Először a lány, aztán a hosszúéletű miatt. A városban. A piacon. Egy átokverte fogadóban.. Pedig számtalan lehetősége lett volna megfordulni, és ittvhagyni a másikat.
A kőpadka mellé tett tegeze felé fordul, leguggolva hozzá a földre, hogy leoldja róla az íját. A fáját nézi, hogy nem sérült-e, ahogy lerakta, mert csak egy villanásnyi józanság választotta el tőle, hogy az egészet a kövezetre hajítsa. Most sem nyugodt, ha a mozdulatok, amivel feláll végül, hogy leajzza a fegyvert, lehet ugyanolyan fegyelmezettek, mint mindig. Az ideg a zsebbe kerül, az íj vissza a tegezre. Nem lesz rá szüksége, így is tovább hagyta felajzva, mint szokta.
Nem követi a nőt, és nem is néz felé. Csináljon, amit akar. Azt mondta, ellesz egyedül. Azt mondta, menjen. Miért másabb ez, mint amikor arra kérte, hogy jöjjön? Nem is kérte igazán. De ha azt, akkor ezt is ugyanúgy kellene vennie. Még direktebben. Ugyanúgy fogja venni. Mondania meg nincs mit. Ismét felállva emeli a tegezt a kávára, belebújva az időközben kiszabadított kabátjába a kút mellett. Fázik. Inkább a teste érezte ingerekre figyel, mint bármi másra, ami felmerül a gondolatai között. Itt maradni, megvárni, amíg a hosszúéletű belátja, hogy aludnia kell és megvárni, amíg fel is megy végre a szobájába; itt is maradni éjszakára; vagy elindulni vissza Vadászlak felé az éjszaka közepén, ugyanannyi elffel és eggyel több mozsárral, mint amivel jött, csak azért, mert a másik azt mondta, utálja ezt a helyet.. Rosszkedvűen fújja ki az orrán át a levegőt. A tegeze felé fordul, átemelve azt a vállán. A mellkasán futó szíjaira pillant.
Ostobaság..*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.04 10:13:27
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8828-8847