//Pipacs és a morgós Medve//
*Fáradt, éhes és talán még életében nem érezte magát ennyire kiégettnek és nyűgösnek, mint most. Hosszú utat tudhat maga mögött egy olyan lány, aki nem szokott hozzá még mindig a megerőltetéshez, az időnkénti nélkülözéshez. Egyetlen szerencséje, hogy a végére fel tudott kéredzkedni egy kereskedő szekerére, ha már ő maga is erre vette az útját. Szülei figyelmeztették, hogy ne akarjon bátyja nyomdokaiba lépni. Napokon át könyörögtek neki, hogy maradjon a biztonságos otthonban, de hatok rábeszélése sem volt elég ahhoz, hogy visszatartsa attól, hogy újra láthassa a bátyját. Hiszen a kalandvágyon kívül ez is elég nyomós ok volt. Hosszú ideje már, hogy mostohája elindult a szülői házból. Az unalom és a hiány pedig arra sarkalta, hogy ő maga is szerencsét próbáljon. Még az sem törte le teljesen a lelkesedését, hogy annyi város után még mindig sikertelen a kutakodása. De talán épp itt üti fel a szerencse a fejét, ha már útja során annyit elkerülte az. Az út során sokat emlegetett főtér elején huppan is le a szőkeség a szekérről. Alacsony alkatával azonnal bele is veszik a város tömegébe, de a kíváncsi pillantások nem kerülik el. Pedig most még nincs is úgy kivirulva, mint egy átlagos hatköznapon. Noha úgy gondolja magáról, hogy a poros út ellenére csinos a vékony pántú fehér blúzban, a fehér vászonszoknyában, de egy átlagos napon sokkal jobban is tudott adni magára.
Kissé esetlenül és tanácstalanul pillant körbe a téren. A főtérről hallott, de azt már nem mesélték neki, hogy innen merre mehet tovább. Hallotta, hogy vannak itt fogadók, de mi merre, az már kérdéses.*
- Elnézést...
*Indul is meg egy idősebb férfi felé, aki foghíjas vigyorral fogadja is a szőkeség közeledését. A lány kezdeti magabiztossága csappanni látszik, ahogy a vizslató pillantások kereszttüzében találja magát.*
- Én... egy fogadót keresek. Vagy egy férfit. Nagyjából ilyen magas. *Mutatja is a kezével.* Sötét hajú és nagyon szép barna szemei vannak. A bátyám és...
*Adná is tovább a leírást, de csak kiéhezett vénemberek vigyorával találja magát szembe. Noha még egyik sem közeledik tolakodóan, de attól még megszeppen tőle a város újonca. Igazából azt sem tudja biztosra, hogy mikor kerültek ide ennyien. A férfiak köre összesúgnak előtte, időnként vigyorogva nézik őt, majd ismét tanácskoznak. Viszont a kérdéseire csupán csak kurta válaszokat kap. Hall valami Pegazusról, meg Kalmárról, de továbbra sem tud meg semmi érdemlegeset. Naivságából fakadóan nem kezd félni, csupán csak a helyzet kényelmetlenségével igyekszik megbirkózni. Ami nehézkes úgy, hogy az innen-onnan kapott információk és különféle ajánlatok zúgása kezdi teljesen betölteni a fejét. Aztán egyszer csak a semmiből egy ismerős hang zendül fel, amihez emlékeiből azonnal beugrik egy arc is. A fejét rögtön az irányába kapja, hogy láthassa hirtelen rászálló megnyugvásának okát.*
- Megint morogsz Medve.
*Mosolyodik el szélesen, ahogy igyekszik magát átverekedni a köré gyűlt férfihalmon.*
- De elég egy férfi, hogy máris biztonságban érezzem magam, mert tudom, hogy megvédi az ártatlanságomat.
*Kuncog fel, ahogy batyuját a földre dobja maguk mellett és nagy lendületet véve ölel is rég nem látott bátyja derekára. Szorosan fonja köré a karjait, mélyen magába szívva az illatát, ami ezer meg ezer emléket idéz fel hamar. Medvéje most is segítségére siet, mint gyermekkorukban. Annak ellenére, hogy most is morog és finoman, de leteremti tudja, hogy aggódik érte. Mindig is aggódott. Ezért is hívja Medvének. Nagyobb nála, morgós és határozott, de amikor baj van mindig a segítségére siet.*