*A barna bőr darab, mit karmos lábaira tekert, s leginkább csizmára emlékezet, minden egyes lépésnél felkeveri az út porát, mi lassacskán őt magát is kezdi belepni, hála csípőjét ringató hanyag lépteinek. De minek is osonna, settenkedne, ha erre épp semmi oka. Nem cserkel és őt sem cserkeli senki. Ennek ellenére nem számít szívélyes fogadtatásra. Tudja jól fajtája nem épp szívesen látott vendég ezen a környéken sem, s ennek megfelelően az egyik őr már jó előre odaköszön neki.*
- Üdvözlet orkvérű, mi jártában Arthenior városában?* A felelet nem is várat sokáig magára.*
- Üdv.* Morogja egykedvűen mélynek mondható hangján. Az őrök előtt állva inkább nem mosoly azokra. Még félreértenék, vicsorinak vélnék azt, amit baráti gesztusnak szán. Amúgy sincs épp kedve senkivel sem jó pofizni, lában van a még mehetnék, hát baljáról jobbjára helyezi súlyát, minek következtében a csípőig hasított bőr szoknya lesiklik a formás combról. A formás ork combról, melynek, ha nem lenne épp zöld színe, talán egészen heves érzelmeket váltana ki a férfiból. Nem tudják ezek a nyüzügék mi a jó...*
- Nem keresem a bajt. Néhány napig megpihennék.* Eddigi tapasztalatai alapján, ezekbe a szavakra ritkán kötnek bele. Néhány pillanatnyi csend következik, az őr hümmög egy kicsit, mintha csak megrágná a feleletet. Mwara pedig pejét félszegen hátraveti, nyaka is belé pörcen, úgy mered az őr szemeibe. A jegesen kék tekintet azt firtatja, meddig akarják még feltartani, mire az őr hátán talán még a hideg is végigfut.*
- Hát csak okosan.* Enged utat a nősténynek, s még egy ideig az elhaladó nőstény alakját figyeli, ki legnagyobb megdöbbenésesre még dob felé egy csókot, vagy valami ahhoz kísértetiesen hasonló gesztust tesz, sőt rá is kacsint! Az őr ledöbben, mellé egészen lesápad, társa ugratni kezdi, míg Mwara meg csak jó derül magában. Kár, hogy a jókedv nem tart soká.
Jócskán arrébb áll meg, a tér túlsó felén, ahol az őrök már nem látnak rá. Végül is érkezett már ide tőle sokkal baljósabb kinézetű alak is. Hiszen semmi kivetni valót nem látni Mwaránál, rajta, hacsak nem azt, hogy a hűvös idő ellenére meglehetősen sok látszik eleven bőréből, mit kebleinél, s csípőjétől alálógva némileg barnább, s kikészítettebb bőr fed, egy kis egységes szőrmedíszítéssel. Egyelőre nem fázik, így prémköpenye többi csekély számú holmijával együtt csomagjában várakozik, mit hátán cipel, közvetlenül kardja felett.
Míg kicsit szétnéz, igyekszik letörölni a képére kapaszkodó grimaszt, mit az orrába tóduló ismeretlen szagoknak köszönhet. Megigazgatja, a jobb karjának bőrből készüld díszeit, kicsit átmozgatja vállit, végül már már nyűgösen morran egyet mire az egyik mellette elhaladó halandó, ijedtében ugrik jó két-három lábnyit.*