//Karaván, gyülekező//
//Wilster, Szondei//
*Sürgés, forgás és készülődés lenne mindazon tevékenység, amely az út elejét jellemezné. Ez azonban már rég megtörtént, és a kalmár mindenét összecsomagolta, egyszem lova ott tartózkodik az istállóban a málha és az áru is biztos helyen. Mivel nincs, más dolga a padon ücsörög és a karján ülő szelíd postagalambot simogatja, majd eteti. Ezeket a műveleteket ismételgeti mindaddig, míg a madárka jól nem lakik. Ekkor még kap egy utolsó simogatást és suttogást a kereskedőtől, majd Forvot egy lapot vesz elő, majd egy apró szénceruzát és fura jeleket kezd vésni a pici papirosra. Nem tart sokáig és nem is vés fel sok jelet. Inkább szűkebbre szabja a dolgokat. Amikor elkészül, a madárka lábára kötözi, és a kötelet leveszi a lábáról, majd egy fürge mozdulattal ellöki kezéről az állatot, majd az felreppen, és perceken belül eltűnik. Forvot ezek után tovább üldögél a padon és nézelődik, hátha valaki csak akad a munkára, amelyet oly nagy elánnal hirdetett körbe a városba. Nem is kell sokat várakoznia, hamar megjelennek az első jelentkezők.*
- Üdvözlöm önöket! *Tápászkodik fel a megtermett, inkább pufi kereskedő.* - Igen jól hallották. Szükségem van kísérőkre. Leginkább önkéntesekre, persze de ha valóban rátermettek, nem leszek hálátlan. *Még ha a fizetsége maga az utazás és a cél ahova mennek és nem arany vagy bármi földi hívság.* - Meséljenek magukról, mivel foglalkoztak eddig, hogy úgy gondolják alkalmasak a feladatra, amelyet hirdettem. Meg az sem árt, ha egy kicsit megismerjük egymást, hiszen az utazás nem lesz rövid. *Mondja barátságosan a dagi. Majd először a férfire tekint, mivel úgy rémlik számára, hogy talán ő volt, aki előbb futott be, de ez nem biztos. Nem fiatal már a kalmár és néha elbóbiskol, ha éppen megette az ebédrevalóját.*