Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 81 (1601. - 1620. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1620. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-27 11:00:35
Üzenet elküldve: 2025-05-27 11:00:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 238
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 238
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
// Utánzás: 1/3 //
*Arra már rájött Alesian, hogy a mosómedve inkább vonzódik a fiú mozdulatainak utánzásaihoz, mint a tárgyak hurcolásához. Gyakorta azon veszi észre magát, hogy Zápor, pont azt csinálja, amit ő. Van hozzá tehetsége, csak arra kéne rávenni, hogy parancsszóra is megtegye ezt. Különösen szereti szereti utánozni, amikor hangszeren játszik, ezt fogja most felhasználni a fiú.*
- Tessék Zápor.* Ad át neki egy botot, a saját kezében meg a furulyáját tartja. Az állat forgatja a botot, hogy nézze, mi is ez a dolog.*
- Nézd csak!* Szól rá, mire az állat felnéz, erre a tündér elkezd játszani, de csak egy rövid részletet.*
- Látod, így.* Nézi őt az állat, meg a botot is. A tündér újra szól és újra zenél egy kicsit. Kezdi megérteni Zápor is, hogy mi a szitu, mert hamarosan elkezdi utánozni. A szőrős kis pofájához emeli a botot és az ujjaival meg kapirgálja. A sikerélmény érdekében Alesian, ilyenkor játszik, mintha ő adná ki a hangot. Aztán nevet, ahogy később az állat maga is rákap erre a mozdulatra.*
- Zápor!* Szól és döfő mozdulatot tesz a hangszerrel a levegőben. Többször is, mire nagy nehezen ezt is mondhatni leutánozza a kis állat. Sokszor öntörvényűen módosítja a mozdulatot, de azért haladnak vele. Jól szórakozik az egyszer biztos.*
*Arra már rájött Alesian, hogy a mosómedve inkább vonzódik a fiú mozdulatainak utánzásaihoz, mint a tárgyak hurcolásához. Gyakorta azon veszi észre magát, hogy Zápor, pont azt csinálja, amit ő. Van hozzá tehetsége, csak arra kéne rávenni, hogy parancsszóra is megtegye ezt. Különösen szereti szereti utánozni, amikor hangszeren játszik, ezt fogja most felhasználni a fiú.*
- Tessék Zápor.* Ad át neki egy botot, a saját kezében meg a furulyáját tartja. Az állat forgatja a botot, hogy nézze, mi is ez a dolog.*
- Nézd csak!* Szól rá, mire az állat felnéz, erre a tündér elkezd játszani, de csak egy rövid részletet.*
- Látod, így.* Nézi őt az állat, meg a botot is. A tündér újra szól és újra zenél egy kicsit. Kezdi megérteni Zápor is, hogy mi a szitu, mert hamarosan elkezdi utánozni. A szőrős kis pofájához emeli a botot és az ujjaival meg kapirgálja. A sikerélmény érdekében Alesian, ilyenkor játszik, mintha ő adná ki a hangot. Aztán nevet, ahogy később az állat maga is rákap erre a mozdulatra.*
- Zápor!* Szól és döfő mozdulatot tesz a hangszerrel a levegőben. Többször is, mire nagy nehezen ezt is mondhatni leutánozza a kis állat. Sokszor öntörvényűen módosítja a mozdulatot, de azért haladnak vele. Jól szórakozik az egyszer biztos.*
1619. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 22:34:22
Üzenet elküldve: 2025-05-08 22:34:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Séta közben az arcát kémleli és muszáj megmosolyognia azt a futó fennakadást, amit a fogadó neve vált ki a másikból. Leány korában imádta azokat a meséket, amiket nevelője olvasott, amik tele voltak ezekkel az állatokkal. Egy ideig szent meggyőződése volt az is, hogy bizony neki lesz majd olyan. Ez félig valóra is vált, mikor apja egyik útjáról egy kis faragott pegazussal tért haza. Sokáig vigyázott rá, de egy játék alkalmával eltörte szegényt. Az emlék egy futó mosolyt és egy kissé csalódott sóhajt eredményez.*
- A különleges név felkelti a figyelmet, nem? Egy fogadónak pedig gondolom az a célja, hogy kíváncsiak legyenek rá.
*Gondolja ő, de érteni nem ért hozzá. Valószínűleg nem is fog, de így tűnik logikusnak.
Bár tény, hogy a város tele van furcsa helyekkel és dolgokkal. Miért épp a fogadó maradna ki belőle? A téren haladtukban el is szakad a férfi arcától, hogy futó pillantásával illesse a szökőkutat, ami csak megerősíti ezen gondolatát. Azt a kutat, amiből mindig tiszta és ízletes víz csordogál. Ami szintén furcsa.*
- Különös fickó vagy te.
*Vágja rá a hallottak után. Érezhető a hangjából és az arcán játszó mosolyból, hogy ezen kijelentésének egy pillanatra sem volt bántó szándéka. Pusztán hangot kellett adnia annak a megállapításának, hogy a félvér ugyan úgy nem hatköznapi alkat, ahogy maga sem szeretne sz lenni. Ez tetszik neki. Ezt tartja izgalmasnak.*
- Kötelezettség? Csak nem találkozód lenne?
*Érkezik a kissé tán kotnyeles kérdés, ám ez valószínűleg nem fogja meglepni a férfit. Anavelyssa egy pillanatra sem rejtegette előle, hogy talán az illendőnél egy fokkal kíváncsibb. Fiatal kora ellenére a tudásszomj, az ismeretlen megismerése utáni vágy bizony igen jellemző rá. S mi tagadás, ilyen férfival ez idáig még nem találkozott. Bár alkalmat sem sokszor szakít arra, hogy megismerjen bárkit is.*
- Ugyan miféle bűne lehet egy ilyen fiatal férfinak? Evés utáni távozáskor nem tolja be maga után a széket?
*Piszkálódik kicsit, de ezt is pusztán csak azért teszi, hogy kiderítse vajon képes-e könnyedebb lenni valamivel. Vagy valóban fiatalnak tűnő kora ellenére állandóan ilyen merev? Az eszében sincs, hogy kizökkentse a konfortzónából, főleg, ha érezhető lesz a másikon, hogy azt nem is hajlandó elengedni.
Közben előre pillant, ahogy lassan már magasodik előttük a Pegazus kőépülete.*
*Séta közben az arcát kémleli és muszáj megmosolyognia azt a futó fennakadást, amit a fogadó neve vált ki a másikból. Leány korában imádta azokat a meséket, amiket nevelője olvasott, amik tele voltak ezekkel az állatokkal. Egy ideig szent meggyőződése volt az is, hogy bizony neki lesz majd olyan. Ez félig valóra is vált, mikor apja egyik útjáról egy kis faragott pegazussal tért haza. Sokáig vigyázott rá, de egy játék alkalmával eltörte szegényt. Az emlék egy futó mosolyt és egy kissé csalódott sóhajt eredményez.*
- A különleges név felkelti a figyelmet, nem? Egy fogadónak pedig gondolom az a célja, hogy kíváncsiak legyenek rá.
*Gondolja ő, de érteni nem ért hozzá. Valószínűleg nem is fog, de így tűnik logikusnak.
Bár tény, hogy a város tele van furcsa helyekkel és dolgokkal. Miért épp a fogadó maradna ki belőle? A téren haladtukban el is szakad a férfi arcától, hogy futó pillantásával illesse a szökőkutat, ami csak megerősíti ezen gondolatát. Azt a kutat, amiből mindig tiszta és ízletes víz csordogál. Ami szintén furcsa.*
- Különös fickó vagy te.
*Vágja rá a hallottak után. Érezhető a hangjából és az arcán játszó mosolyból, hogy ezen kijelentésének egy pillanatra sem volt bántó szándéka. Pusztán hangot kellett adnia annak a megállapításának, hogy a félvér ugyan úgy nem hatköznapi alkat, ahogy maga sem szeretne sz lenni. Ez tetszik neki. Ezt tartja izgalmasnak.*
- Kötelezettség? Csak nem találkozód lenne?
*Érkezik a kissé tán kotnyeles kérdés, ám ez valószínűleg nem fogja meglepni a férfit. Anavelyssa egy pillanatra sem rejtegette előle, hogy talán az illendőnél egy fokkal kíváncsibb. Fiatal kora ellenére a tudásszomj, az ismeretlen megismerése utáni vágy bizony igen jellemző rá. S mi tagadás, ilyen férfival ez idáig még nem találkozott. Bár alkalmat sem sokszor szakít arra, hogy megismerjen bárkit is.*
- Ugyan miféle bűne lehet egy ilyen fiatal férfinak? Evés utáni távozáskor nem tolja be maga után a széket?
*Piszkálódik kicsit, de ezt is pusztán csak azért teszi, hogy kiderítse vajon képes-e könnyedebb lenni valamivel. Vagy valóban fiatalnak tűnő kora ellenére állandóan ilyen merev? Az eszében sincs, hogy kizökkentse a konfortzónából, főleg, ha érezhető lesz a másikon, hogy azt nem is hajlandó elengedni.
Közben előre pillant, ahogy lassan már magasodik előttük a Pegazus kőépülete.*
1618. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 22:00:03
Üzenet elküldve: 2025-05-08 22:00:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* Megáll egy tizedmásodpercre a „Pegazus” szó hallatán, mint aki értelmezni próbálja az ismeretlen nevet, aztán határozott léptekkel indul tovább. A lány könnyedén mellé szegődik, ő pedig bár oldalpillantást nem vet rá, jelenlétét nem utasítja el. Sőt, halk szavaival mintha bátorítaná is. *
– Pegazus.
* Ismétli meg a nevet olyan hangon, mintha nem lenne meggyőződve róla, hogy nem-e egy lóistálló vagy egy mutatványos bódé neve. *
- Igen, természetesen. Csakis egy repülő ló után lehet elnevezni egy fogadót. A helyieknek szemmel láthatóan remek a humorérzékük.
* Szája sarkán alig észrevehetően rándul egyet, mintha a saját fanyar megjegyzését ízlelgetné. Közben átvágnak a téren, a kövek visszaverik lépteik kopogását. Aelthar néhány másodpercig hallgat. *
– Ahogy kitalálhattad, nem vagyok helybéli. Az informátorom azt mondta, van itt egy „megbízható, visszafogott vendéglő”. Eddig annyiban volt igaza, hogy valóban van vendéglő. A többi... nos, úgy tűnik, az informátorom inkább hallgatott volna.
* Hangjában nincs valódi harag, inkább csak egy kellemetlen közjátéknak fogja fel a dolgot. Aludt ő már sokkal puritánabb környezetben is, mint amit egy Pegazus nevű fogadó adhat. Szarkasztikus, mégis valamivel enyhébb hangon válaszol. *
– Nos, tulajdonképpen volt már sírköves alvásom is. Meglepően nyugalmas volt. De...
* Oldalra fordítja kissé a fejét, anélkül, hogy közvetlenül ránézne. *
- Ha már ilyen udvariasan figyelmeztetsz, talán teszek egy próbát a civilizációval.
* Pillanatnyi szünet után folytatja, mintha önmagának is újdonság volna a döntés. *
– Ma nem sietek. Felmentem magam a kellemetlen kötelezettségek alól. Kivételes engedély. A bűneimet majd holnap folytatom, ma beérem azzal, hogy nem követek el újakat.
* A Pegazus irányába tartanak, és Aelthar most már nem futó menekült, nem rejtőzködő árnyék. Továbbra is merev, visszafogott, de ott halad mellette. Úgy, ahogy egy férfi teszi, ha nem bánja a társaságot. Ha kíváncsi. Ha emberibb akar lenni, legalább egy estére.
És talán, ez a találkozás sem kell, hogy egy legyen a hibák sorában. Egy könnyű, lélegzetvételnyi kivétel. *
* Megáll egy tizedmásodpercre a „Pegazus” szó hallatán, mint aki értelmezni próbálja az ismeretlen nevet, aztán határozott léptekkel indul tovább. A lány könnyedén mellé szegődik, ő pedig bár oldalpillantást nem vet rá, jelenlétét nem utasítja el. Sőt, halk szavaival mintha bátorítaná is. *
– Pegazus.
* Ismétli meg a nevet olyan hangon, mintha nem lenne meggyőződve róla, hogy nem-e egy lóistálló vagy egy mutatványos bódé neve. *
- Igen, természetesen. Csakis egy repülő ló után lehet elnevezni egy fogadót. A helyieknek szemmel láthatóan remek a humorérzékük.
* Szája sarkán alig észrevehetően rándul egyet, mintha a saját fanyar megjegyzését ízlelgetné. Közben átvágnak a téren, a kövek visszaverik lépteik kopogását. Aelthar néhány másodpercig hallgat. *
– Ahogy kitalálhattad, nem vagyok helybéli. Az informátorom azt mondta, van itt egy „megbízható, visszafogott vendéglő”. Eddig annyiban volt igaza, hogy valóban van vendéglő. A többi... nos, úgy tűnik, az informátorom inkább hallgatott volna.
* Hangjában nincs valódi harag, inkább csak egy kellemetlen közjátéknak fogja fel a dolgot. Aludt ő már sokkal puritánabb környezetben is, mint amit egy Pegazus nevű fogadó adhat. Szarkasztikus, mégis valamivel enyhébb hangon válaszol. *
– Nos, tulajdonképpen volt már sírköves alvásom is. Meglepően nyugalmas volt. De...
* Oldalra fordítja kissé a fejét, anélkül, hogy közvetlenül ránézne. *
- Ha már ilyen udvariasan figyelmeztetsz, talán teszek egy próbát a civilizációval.
* Pillanatnyi szünet után folytatja, mintha önmagának is újdonság volna a döntés. *
– Ma nem sietek. Felmentem magam a kellemetlen kötelezettségek alól. Kivételes engedély. A bűneimet majd holnap folytatom, ma beérem azzal, hogy nem követek el újakat.
* A Pegazus irányába tartanak, és Aelthar most már nem futó menekült, nem rejtőzködő árnyék. Továbbra is merev, visszafogott, de ott halad mellette. Úgy, ahogy egy férfi teszi, ha nem bánja a társaságot. Ha kíváncsi. Ha emberibb akar lenni, legalább egy estére.
És talán, ez a találkozás sem kell, hogy egy legyen a hibák sorában. Egy könnyű, lélegzetvételnyi kivétel. *
1617. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 21:33:06
Üzenet elküldve: 2025-05-08 21:33:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Amint Aelthar megállítja lépteit maga is megfékezi azokat. Tartja a távolságot, pedig valahol szívesen érezné azt az iménti közelséget. Az informátorok megbízhatóságához ő ugyan cseppet sem konyít, így csupán csak aprót rándít vállain, jelezvén, hogy ezt nem tudhatja. Abban viszont szinte biztos, hogy ő maga igazat állít. Mikor utoljára arra járt egy közlemény volt az ajtóra tűzve, ami világosan az érkezők tudtára adta, hogy bizony a Kalmár zárva van. Noha azóta nem járt arra, hír sem jött, hogy ez változott volna.*
- Persze. Állítólag a város is tele van izgalmakkal. De győződj meg róla magad, ha kételkedsz.
*Igyekszik olyan hangot használni, mintha mit sem törődne az egésszel. Hisz igazából valóban nincs is köze hozzá, a férfi dolga. Ám a rövid történet a szerencsétlenül alakult útbaigazításról megremegteti ajkait, és végül nem is tudja megállni, hogy ne kuncogjon fel. Ahogy a félvér szavait hallgatja abban biztos, hogy nem feküdte meg nagyon a gyomrát a hír. Tovább is indul. A maga részéről pedig újból fellobban a kíváncsiság, hogy most mégis mi járhat a fejében. De nem kérdez rá, nem is követi. Ám ez csupán csak addig tart, amíg vissza nem pillant rá a félvér. Felhívás keringőre? Ki tudja. Egyáltalán kit foglalkoztat, ha Aelthar a maga módján segítséget kér. Ő pedig készséggel áll is a rendelkezésére.*
- A Pegazus.
*Vágja rá gyorsan, miközben sietősen megindítja lépteit. Egészen addig, amíg a férfi mellé ér. Ott igyekszik felvenni a tempóját és kényelmesen haladni mellette.*
- Nekem nem volt tervem. Olvasni jöttem ki, amíg nem hemzseg a lakóktól a város.
*Ingatja meg a fejét, s most nem is füllent. Valóban céltalan volt a napja.*
- Szóval a Pegazus is elég kellemes hely. Egész finomak az ételek, a szállás sem olyan kényelmetlen, a fürdőjét pedig kifejezetten élvezni szoktam.
*Bizonyára van jobb hely is a fogadónál, ám bőséggel akad rosszabb is. A Pegazus mindennel szolgál, amire egy fáradt utazónak szüksége van, s még csak az erszénybe sem kell olyan mélyen belenyúlni.*
- Szívesen elkísérlek. De persze csakis azért, hogy nehogy véletlenül újból egy sírkövesnél akard álomra hajtani a fejed. Azzal még ráérsz egy pár évet.
*Az a játékos vonás, ami most hirtelen megfiatalítja az arcát az ő bátorságát is felszítja egy kissé. Így pajkos mosollyal sandít fel a férfira.*
*Amint Aelthar megállítja lépteit maga is megfékezi azokat. Tartja a távolságot, pedig valahol szívesen érezné azt az iménti közelséget. Az informátorok megbízhatóságához ő ugyan cseppet sem konyít, így csupán csak aprót rándít vállain, jelezvén, hogy ezt nem tudhatja. Abban viszont szinte biztos, hogy ő maga igazat állít. Mikor utoljára arra járt egy közlemény volt az ajtóra tűzve, ami világosan az érkezők tudtára adta, hogy bizony a Kalmár zárva van. Noha azóta nem járt arra, hír sem jött, hogy ez változott volna.*
- Persze. Állítólag a város is tele van izgalmakkal. De győződj meg róla magad, ha kételkedsz.
*Igyekszik olyan hangot használni, mintha mit sem törődne az egésszel. Hisz igazából valóban nincs is köze hozzá, a férfi dolga. Ám a rövid történet a szerencsétlenül alakult útbaigazításról megremegteti ajkait, és végül nem is tudja megállni, hogy ne kuncogjon fel. Ahogy a félvér szavait hallgatja abban biztos, hogy nem feküdte meg nagyon a gyomrát a hír. Tovább is indul. A maga részéről pedig újból fellobban a kíváncsiság, hogy most mégis mi járhat a fejében. De nem kérdez rá, nem is követi. Ám ez csupán csak addig tart, amíg vissza nem pillant rá a félvér. Felhívás keringőre? Ki tudja. Egyáltalán kit foglalkoztat, ha Aelthar a maga módján segítséget kér. Ő pedig készséggel áll is a rendelkezésére.*
- A Pegazus.
*Vágja rá gyorsan, miközben sietősen megindítja lépteit. Egészen addig, amíg a férfi mellé ér. Ott igyekszik felvenni a tempóját és kényelmesen haladni mellette.*
- Nekem nem volt tervem. Olvasni jöttem ki, amíg nem hemzseg a lakóktól a város.
*Ingatja meg a fejét, s most nem is füllent. Valóban céltalan volt a napja.*
- Szóval a Pegazus is elég kellemes hely. Egész finomak az ételek, a szállás sem olyan kényelmetlen, a fürdőjét pedig kifejezetten élvezni szoktam.
*Bizonyára van jobb hely is a fogadónál, ám bőséggel akad rosszabb is. A Pegazus mindennel szolgál, amire egy fáradt utazónak szüksége van, s még csak az erszénybe sem kell olyan mélyen belenyúlni.*
- Szívesen elkísérlek. De persze csakis azért, hogy nehogy véletlenül újból egy sírkövesnél akard álomra hajtani a fejed. Azzal még ráérsz egy pár évet.
*Az a játékos vonás, ami most hirtelen megfiatalítja az arcát az ő bátorságát is felszítja egy kissé. Így pajkos mosollyal sandít fel a férfira.*
1616. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 21:05:40
Üzenet elküldve: 2025-05-08 21:05:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* Aelthar megáll. Nem hirtelen, nem látványosan. Hátrafordul. Egészen hasonló lett a jelenet a találkozásuk első pillanataihoz. Mintha elgondolkodna egy pillanatra rajta, hogy érdemes-e visszatérni egy beszélgetésbe, amit már félbehagyott. *
– Úgy tűnik, az informátorom megbízhatatlan.
* Hangja száraz, komoly. A szavai azonban gyanúsan pontosak, túlzó taglejtések nélkül is érezhető bennük valami fanyar él. *
– A Kalmár állítólag működik. Nos… állítólag.
* Egy pillanatig hallgat. Aztán halkan, komoran szólal meg, és mégis, valahol mélyen, a legapróbb hangsúlyban ott kúszik a mosoly. *
– Nem először fordul elő, hogy rossz címre kopogtatok. Egyszer egy sírkőfaragónál kértem útbaigazítást a tanácsházára. Elég... Megrázó élmény volt.
* A vállát finoman megemeli, mintha csak elhessegetné a gondolatot, de a tekintete továbbra is a lányon időzik. A szeme kékjében most nincs semmi hivalkodó, inkább éles, figyelő. Mint aki próbálja felmérni, szándék vagy véletlen volt ez az egész kiszólás. Aztán újra megszólal, még mindig komoly arccal. *
– Mindenesetre, ha valóban zárva van, a fogadós máris megelőzött abban, hogy kitaláljam a napi programom. Ezt hívják... Rugalmas alkalmazkodásnak.
* A mondat végére egy pillanatra finoman megbiccenti a fejét. Mintha elismerne valamit. Vagy valakit.
Megindul újra, de most lassabban, szinte ráérősen. A hátát egyenesen tartja, mintha még a hátravetett szavaknak is súlyt adna. *
– Úgy tűnik, ma este nem a meleg és a kényelem lesz a főszerepben.
* Egy rövid pillanatra hátrafordul. Az arca még mindig kimért, de a szeme sarkában ott bujkál valami. Nem is mosoly, inkább egy nyugtázás. *
– A te terveidről nem tettél említést… Ha esetleg nincsenek, útba igazíthatnál. Legalább lesz, aki figyelmeztet, ha újabb „megbízható forrásra” támaszkodnék.
* Játékosan felvonja fél szemöldökét, amitől vonásaira kiül, valójában mennyire fiatal még.
Mivel kezdeti tervei füstbe mentek, akár megengedhetné magának azt is, hogy egy kicsit élvezze valaki társaságát. *
* Aelthar megáll. Nem hirtelen, nem látványosan. Hátrafordul. Egészen hasonló lett a jelenet a találkozásuk első pillanataihoz. Mintha elgondolkodna egy pillanatra rajta, hogy érdemes-e visszatérni egy beszélgetésbe, amit már félbehagyott. *
– Úgy tűnik, az informátorom megbízhatatlan.
* Hangja száraz, komoly. A szavai azonban gyanúsan pontosak, túlzó taglejtések nélkül is érezhető bennük valami fanyar él. *
– A Kalmár állítólag működik. Nos… állítólag.
* Egy pillanatig hallgat. Aztán halkan, komoran szólal meg, és mégis, valahol mélyen, a legapróbb hangsúlyban ott kúszik a mosoly. *
– Nem először fordul elő, hogy rossz címre kopogtatok. Egyszer egy sírkőfaragónál kértem útbaigazítást a tanácsházára. Elég... Megrázó élmény volt.
* A vállát finoman megemeli, mintha csak elhessegetné a gondolatot, de a tekintete továbbra is a lányon időzik. A szeme kékjében most nincs semmi hivalkodó, inkább éles, figyelő. Mint aki próbálja felmérni, szándék vagy véletlen volt ez az egész kiszólás. Aztán újra megszólal, még mindig komoly arccal. *
– Mindenesetre, ha valóban zárva van, a fogadós máris megelőzött abban, hogy kitaláljam a napi programom. Ezt hívják... Rugalmas alkalmazkodásnak.
* A mondat végére egy pillanatra finoman megbiccenti a fejét. Mintha elismerne valamit. Vagy valakit.
Megindul újra, de most lassabban, szinte ráérősen. A hátát egyenesen tartja, mintha még a hátravetett szavaknak is súlyt adna. *
– Úgy tűnik, ma este nem a meleg és a kényelem lesz a főszerepben.
* Egy rövid pillanatra hátrafordul. Az arca még mindig kimért, de a szeme sarkában ott bujkál valami. Nem is mosoly, inkább egy nyugtázás. *
– A te terveidről nem tettél említést… Ha esetleg nincsenek, útba igazíthatnál. Legalább lesz, aki figyelmeztet, ha újabb „megbízható forrásra” támaszkodnék.
* Játékosan felvonja fél szemöldökét, amitől vonásaira kiül, valójában mennyire fiatal még.
Mivel kezdeti tervei füstbe mentek, akár megengedhetné magának azt is, hogy egy kicsit élvezze valaki társaságát. *
1615. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 17:03:37
Üzenet elküldve: 2025-05-08 17:03:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Aelthar teljes egészében olyan, mint maga a tél. legalábbis ez jut eszébe. Hűvös, hideg, a maga módján mégis varázslatos. És mégis, ahogy arca a tenyerébe simul melegség járja át. Ám ez a melegség pillanatokon belül foszlik szét, ahogy ismét megszólal a félvér. A kimondott szavak akár az éles, jéghideg kés, amely egyenesen hatol a mellkasába. A pillanatnyi nyugodt meghittség pedig darabokban hullik földre, akár a kővel megdobott tükör szilánkjai.*
- Nem mindenki olyan félős, hogy egy-két titok megriassza.
*Mondja teljes magabiztossággal, bár kevesebb meggyőződéssel. Hisz nem ismeri a másikat. A nevét tudja, ami édes kevés ahhoz, hogy jobban belelásson. Talán valóban elmenekülne, ha többet tudna. De az is lehet, hogy csak jobban vonzaná, akár a méheket a vadvirágos rét.*
- Egy lenni a sok közül? Ugyan.
*Legyint, miközben szavait megerősítendő még fejét is megingatja. Ha olyan lenne, mint akárki, ha csak a tömeggel sodródna, talán most sem itt lenne. Ezt az érzést, sőt, ezt a megannyi érzelmet, ami most körbe lengi, égeti belülről, kínozza, s mégis jólesik, a világért sem lenne hajlandó kihagyni.
Ám a valóság pillanatok alatt ismét rájuk tör. Fájó, de éppen maga törte meg ezt a különös varázslatot, ami rajtuk uralkodott. Pusztán csak jólneveltségből. Illemből. De nem tévedett. Aelthar megerősíti abban, hogy bizony lenne dolga máshol. Az ajkait összepréselve figyeli a távolabb lépdelő alakot. Az ujjai görcsösen szorítják a könyv kemény borítóját, miközben a smaragdok szinte pislogás nélkül figyelemmel kísérik, ahogy a férfi távozóra fogja.*
- A Kalmárban.
*Ismétli sóhajtva, majd a felismerés egy pillanat alatt csap belé. A fejét felkapva nyel aprót, a lábai pedig neki is lódulnak. Kissé sietősebben, de arra ügyelve, hogy pár lépéssel lemaradjon a félvértől.*
- A biztonság és a kényelem már rég nem része az életemnek.
*Dünnyögi a háta mögött, majd szusszanva bámul menet közben egyenesen a köpenyre, nagyjából a másik háta közepének tájékán.*
- A Kalmár pedig tudtommal zárva van már egy ideje.
*Talán egy jel az, hogy ezzel még szóval tudja tartani a férfit. Hogy nem kell még azon nyomban távozóra fognia. Hisz milyen polgára lenne a városnak, ha nem segítene ki egy újonnan érkezőt?*
*Aelthar teljes egészében olyan, mint maga a tél. legalábbis ez jut eszébe. Hűvös, hideg, a maga módján mégis varázslatos. És mégis, ahogy arca a tenyerébe simul melegség járja át. Ám ez a melegség pillanatokon belül foszlik szét, ahogy ismét megszólal a félvér. A kimondott szavak akár az éles, jéghideg kés, amely egyenesen hatol a mellkasába. A pillanatnyi nyugodt meghittség pedig darabokban hullik földre, akár a kővel megdobott tükör szilánkjai.*
- Nem mindenki olyan félős, hogy egy-két titok megriassza.
*Mondja teljes magabiztossággal, bár kevesebb meggyőződéssel. Hisz nem ismeri a másikat. A nevét tudja, ami édes kevés ahhoz, hogy jobban belelásson. Talán valóban elmenekülne, ha többet tudna. De az is lehet, hogy csak jobban vonzaná, akár a méheket a vadvirágos rét.*
- Egy lenni a sok közül? Ugyan.
*Legyint, miközben szavait megerősítendő még fejét is megingatja. Ha olyan lenne, mint akárki, ha csak a tömeggel sodródna, talán most sem itt lenne. Ezt az érzést, sőt, ezt a megannyi érzelmet, ami most körbe lengi, égeti belülről, kínozza, s mégis jólesik, a világért sem lenne hajlandó kihagyni.
Ám a valóság pillanatok alatt ismét rájuk tör. Fájó, de éppen maga törte meg ezt a különös varázslatot, ami rajtuk uralkodott. Pusztán csak jólneveltségből. Illemből. De nem tévedett. Aelthar megerősíti abban, hogy bizony lenne dolga máshol. Az ajkait összepréselve figyeli a távolabb lépdelő alakot. Az ujjai görcsösen szorítják a könyv kemény borítóját, miközben a smaragdok szinte pislogás nélkül figyelemmel kísérik, ahogy a férfi távozóra fogja.*
- A Kalmárban.
*Ismétli sóhajtva, majd a felismerés egy pillanat alatt csap belé. A fejét felkapva nyel aprót, a lábai pedig neki is lódulnak. Kissé sietősebben, de arra ügyelve, hogy pár lépéssel lemaradjon a félvértől.*
- A biztonság és a kényelem már rég nem része az életemnek.
*Dünnyögi a háta mögött, majd szusszanva bámul menet közben egyenesen a köpenyre, nagyjából a másik háta közepének tájékán.*
- A Kalmár pedig tudtommal zárva van már egy ideje.
*Talán egy jel az, hogy ezzel még szóval tudja tartani a férfit. Hogy nem kell még azon nyomban távozóra fognia. Hisz milyen polgára lenne a városnak, ha nem segítene ki egy újonnan érkezőt?*
1614. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 16:43:54
Üzenet elküldve: 2025-05-08 16:43:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* Egy pillanatig némán figyeli, ahogy a lány arca tenyeréhez simul. A mozdulat puha és váratlan, mintha nem is ő lenne az, aki a kezét odanyújtotta, hanem valaki más, egy másik életből, ahol még volt értelme az érintéseknek. És amikor a lány elfordítja tekintetét, ő még mindig őt nézi. *
– Az én titkaim nem kérnek társaságot.
* Feleli végül, rekedtebben, mint szeretné. *
– A legtöbb úgyis csak arra való, hogy elijesszen bárkit, aki túl közel merészkedik.
* Keserű félmosoly jelenik meg az arcán, ahogy elhúzza a kezét, de a mozdulat nem sietős. Inkább olyan, mint aki tudja: elkerülhetetlen. Mégis, mielőtt teljesen elvenné, ujjai egyetlen halk mozdulattal végigsimítanak a lány arcélén. Egy utolsó, áruló gesztus, amit nem tud megállítani. *
– Te sem vagy akárki, és ezt te is tudod. Különben nem mondogatnád olyan kitartóan magadnak. Vagy talán erre vágysz? Beleolvadni a tömegbe?
* Valami megmozdul benne. Egy árnyék, egy gondolat, ami eddig a háttérben lappangott, most hirtelen előlép, és szinte kínos élességgel emlékezteti arra, hogy ez a pillanat nem tartozik a mindennapjaihoz. A varázs megbicsaklik, a valóság pedig újra súlyt kap. Egy rövid, halk sóhaj után kissé hátrébb húzódik. *
– Mennem kéne.
* Szól halkan, inkább magának, mint neki. *
– Nem is tudom, mit keresek még itt.
* Nem haragból vagy ridegségből mondja. Egyszerűen csak újra eszébe jutott, hogy vannak dolgai. Hogy nem ez volt a terve. És mégis… Itt van.
Egy darabig még ott áll, mintha mondani akarna valamit, de végül nem szól. Csak egy apró bólintással lép hátra, aztán még eggyel, és még eggyel. Ahogy elindul, a mozdulatai határozottabbá válnak, mintha hirtelen ismét a saját világába csöppent volna vissza, abba, ahol nincsenek smaragdtekintetek, csak célok és kötelességek. *
– A Wegtoreni Kalmárban van szállásom éjszakára.
* Szól hátra, megállás nélkül. *
– Kivéve persze, ha időközben úgy nem döntesz, hogy biztonságosabb és kényelmesebb beolvadni.
* Ennyi. Nem néz vissza, csak hagyja, hogy a szavai ott maradjanak a csendben, mint egy elrejtett kulcs egy ajtóhoz, amit talán kinyitnak. Vagy talán nem. *
* Egy pillanatig némán figyeli, ahogy a lány arca tenyeréhez simul. A mozdulat puha és váratlan, mintha nem is ő lenne az, aki a kezét odanyújtotta, hanem valaki más, egy másik életből, ahol még volt értelme az érintéseknek. És amikor a lány elfordítja tekintetét, ő még mindig őt nézi. *
– Az én titkaim nem kérnek társaságot.
* Feleli végül, rekedtebben, mint szeretné. *
– A legtöbb úgyis csak arra való, hogy elijesszen bárkit, aki túl közel merészkedik.
* Keserű félmosoly jelenik meg az arcán, ahogy elhúzza a kezét, de a mozdulat nem sietős. Inkább olyan, mint aki tudja: elkerülhetetlen. Mégis, mielőtt teljesen elvenné, ujjai egyetlen halk mozdulattal végigsimítanak a lány arcélén. Egy utolsó, áruló gesztus, amit nem tud megállítani. *
– Te sem vagy akárki, és ezt te is tudod. Különben nem mondogatnád olyan kitartóan magadnak. Vagy talán erre vágysz? Beleolvadni a tömegbe?
* Valami megmozdul benne. Egy árnyék, egy gondolat, ami eddig a háttérben lappangott, most hirtelen előlép, és szinte kínos élességgel emlékezteti arra, hogy ez a pillanat nem tartozik a mindennapjaihoz. A varázs megbicsaklik, a valóság pedig újra súlyt kap. Egy rövid, halk sóhaj után kissé hátrébb húzódik. *
– Mennem kéne.
* Szól halkan, inkább magának, mint neki. *
– Nem is tudom, mit keresek még itt.
* Nem haragból vagy ridegségből mondja. Egyszerűen csak újra eszébe jutott, hogy vannak dolgai. Hogy nem ez volt a terve. És mégis… Itt van.
Egy darabig még ott áll, mintha mondani akarna valamit, de végül nem szól. Csak egy apró bólintással lép hátra, aztán még eggyel, és még eggyel. Ahogy elindul, a mozdulatai határozottabbá válnak, mintha hirtelen ismét a saját világába csöppent volna vissza, abba, ahol nincsenek smaragdtekintetek, csak célok és kötelességek. *
– A Wegtoreni Kalmárban van szállásom éjszakára.
* Szól hátra, megállás nélkül. *
– Kivéve persze, ha időközben úgy nem döntesz, hogy biztonságosabb és kényelmesebb beolvadni.
* Ennyi. Nem néz vissza, csak hagyja, hogy a szavai ott maradjanak a csendben, mint egy elrejtett kulcs egy ajtóhoz, amit talán kinyitnak. Vagy talán nem. *
1613. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 16:00:08
Üzenet elküldve: 2025-05-08 16:00:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Minden tagjában érzi, hogy pattanásig feszülnek. Mint az őzsuta a bozótban, aki a neszt hallva attól tart, hogy rátámadnak. Mintha hallaná is rajta az ideg feszül, a nyíl pedig készen áll, hogy a testébe fúródva oltsa ki az életét. De mégsem mozdul még, mert nem biztos a dolgában. Pedig lehet, hogy a túloldalon nem is a vadász, hanem maga a farkas várja, hogy éles fogait a húsába mélyessze. Ám vadász vagy farkas, most mit sem számít, ha az élete a tét.
Az elf sem mozdul, pedig valóban érzi a feszélyezettséget. Különös ez a félvér. A benne uralkodó rideg tartás valahol riasztja, de az viszont bátorítja, hogy nem elutasító a nővel szemben. Annyi lehetősége volt arra, hogy itt hagyja, vagy akár beigazolódjon, hogy valóban a nő életét készül kioltani. De még mindig itt állnak egymással szemben, a kellős közepén egy nem mindennapi ismerkedésnek.*
- Másoknak már egyik sem. Egy emlék csupán, amit elfelejtettek már régen. Ki tudja? Valaki másnak tán kincs. Az is lehet, hogy teher. Egyszer majd valaki kideríti.
*Húzza apró mosolyra ajkait. Erre a mosolyra most talán épp a férfi hangjából csendülő nyugalom ad erőt. Mert bizony attól csak még hevesebben ver a szíve, hogy a másik nem mozdul sehová, mikor maga teljesen a férfi elé lép.
A megszeppentséget, a benne megbújó mosolyt viszont most felváltja a férfi hangjából kicsendülő szomorúság. Szemöldökei kissé feljebb rebbennek, a benne parázsló kíváncsiságra ez csak egy újabb darab száraz fa, ami lassan tüzet fakaszt.*
- Vajon te is tartasz valamitől?
*Biccenti oldalra kissé fejét, miközben a smaragdok készek mélyebben a kékekbe olvadni. Mintha bármit is képes lenne kiolvasni belőlük, ám a félvér ő maga teljes egészében a rejtély. Egy olyan titok, amit egyre szívesebben fejtene meg.*
- Én nem letagadom. Én nem félek.
*Hazudja ismét, de a teste, az ösztöntől vezérelt tagjai bizony képtelenek erre. Ahogy az ujjak finoman arcához érnek újból megrezzen. Noha a fejét nem kapja el, mozdulatából jól látható, hogy pillanatok műve csak annyi erőt venni, hogy ne lépjen vissza hátra. Mégis marad, a smaragdok pedig tovább kutatják a férfit. Azt a komoly, komor, rideg, mégis ellenállhatatlan arcot, azokat a hűvös, hideg szemeket, amiket most lehetősége van közelebbről is megszemlélni.*
- Pedig lehetnék akárki is. Bárki. Mint a többiek.
*Mondja ezt, de közben magában még mindig ahhoz ragaszkodik, hogy ő nem a többiek. Nem az, aki beleolvad a szürke közegbe. És talán ezért nem illan el, az bírja maradásra, hogy ugyan ezt látja a férfiban. Valamit, ami más, mint az átlag. Ami különleges, aminél úgy érzi, hogy megéri megismerni. Ám önző lenne, ha nem foglalkozna azzal, hogy Aelthar bizony tartott valamerre. Attól, hogy neki nincsen semmi dolga, nem jelenti azt, hogy a férfit nem épp saját ügyében tartja fel. Arcát finoman a kézhez simítja, majd halk sóhajjal pillant el a kékekből a ház hideg kőfalára.*
- Maga vagy a rejtély. De gondolom a titkoknak is van dolguk, amiben nem tervem feltartani, ha szeretném sem.
*Feleli végül kelletlenül.*
*Minden tagjában érzi, hogy pattanásig feszülnek. Mint az őzsuta a bozótban, aki a neszt hallva attól tart, hogy rátámadnak. Mintha hallaná is rajta az ideg feszül, a nyíl pedig készen áll, hogy a testébe fúródva oltsa ki az életét. De mégsem mozdul még, mert nem biztos a dolgában. Pedig lehet, hogy a túloldalon nem is a vadász, hanem maga a farkas várja, hogy éles fogait a húsába mélyessze. Ám vadász vagy farkas, most mit sem számít, ha az élete a tét.
Az elf sem mozdul, pedig valóban érzi a feszélyezettséget. Különös ez a félvér. A benne uralkodó rideg tartás valahol riasztja, de az viszont bátorítja, hogy nem elutasító a nővel szemben. Annyi lehetősége volt arra, hogy itt hagyja, vagy akár beigazolódjon, hogy valóban a nő életét készül kioltani. De még mindig itt állnak egymással szemben, a kellős közepén egy nem mindennapi ismerkedésnek.*
- Másoknak már egyik sem. Egy emlék csupán, amit elfelejtettek már régen. Ki tudja? Valaki másnak tán kincs. Az is lehet, hogy teher. Egyszer majd valaki kideríti.
*Húzza apró mosolyra ajkait. Erre a mosolyra most talán épp a férfi hangjából csendülő nyugalom ad erőt. Mert bizony attól csak még hevesebben ver a szíve, hogy a másik nem mozdul sehová, mikor maga teljesen a férfi elé lép.
A megszeppentséget, a benne megbújó mosolyt viszont most felváltja a férfi hangjából kicsendülő szomorúság. Szemöldökei kissé feljebb rebbennek, a benne parázsló kíváncsiságra ez csak egy újabb darab száraz fa, ami lassan tüzet fakaszt.*
- Vajon te is tartasz valamitől?
*Biccenti oldalra kissé fejét, miközben a smaragdok készek mélyebben a kékekbe olvadni. Mintha bármit is képes lenne kiolvasni belőlük, ám a félvér ő maga teljes egészében a rejtély. Egy olyan titok, amit egyre szívesebben fejtene meg.*
- Én nem letagadom. Én nem félek.
*Hazudja ismét, de a teste, az ösztöntől vezérelt tagjai bizony képtelenek erre. Ahogy az ujjak finoman arcához érnek újból megrezzen. Noha a fejét nem kapja el, mozdulatából jól látható, hogy pillanatok műve csak annyi erőt venni, hogy ne lépjen vissza hátra. Mégis marad, a smaragdok pedig tovább kutatják a férfit. Azt a komoly, komor, rideg, mégis ellenállhatatlan arcot, azokat a hűvös, hideg szemeket, amiket most lehetősége van közelebbről is megszemlélni.*
- Pedig lehetnék akárki is. Bárki. Mint a többiek.
*Mondja ezt, de közben magában még mindig ahhoz ragaszkodik, hogy ő nem a többiek. Nem az, aki beleolvad a szürke közegbe. És talán ezért nem illan el, az bírja maradásra, hogy ugyan ezt látja a férfiban. Valamit, ami más, mint az átlag. Ami különleges, aminél úgy érzi, hogy megéri megismerni. Ám önző lenne, ha nem foglalkozna azzal, hogy Aelthar bizony tartott valamerre. Attól, hogy neki nincsen semmi dolga, nem jelenti azt, hogy a férfit nem épp saját ügyében tartja fel. Arcát finoman a kézhez simítja, majd halk sóhajjal pillant el a kékekből a ház hideg kőfalára.*
- Maga vagy a rejtély. De gondolom a titkoknak is van dolguk, amiben nem tervem feltartani, ha szeretném sem.
*Feleli végül kelletlenül.*
1612. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 08:28:15
Üzenet elküldve: 2025-05-08 08:28:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* A félvér mozdulatlanul figyeli a nőt, szinte már túl élesen, túl pontosan. Nem próbálja elrejteni, hogy minden rezdülését figyeli. A dacos elhúzódást, a tétova visszalépést, a tekintetében villanó konokságot. A vállai enyhén megereszkednek, mintha fáradt volna, pedig inkább csak leengedi a benne vibráló készenlétet. Mégis úgy áll ott, mintha bármelyik pillanatban reagálni tudna. Támadásra, menekülésre, vagy csak egy újabb szóra. Anavelyssa szavai nyomán előbb csak megmozdul a szája széle. Nem nevet, nem gúnyolódik. Csak elismerést csempész a pillantásába. *
– A poros emlékek között akadnak kincsek is. És vannak, amik jobb, ha ott maradnak. Te melyik vagy?
* Hangja csendes, meglepően nyugodt. A kérdés nem rejt kihívást.
Amikor a nő ismét közelebb lép, Aelthar nem mozdul. Nem hátrál, nem hajol előre, nem is pislant. Egyetlen izom sem rezdül az arcán. Lehelete meleg és lassú a másik arcán. *
– Mindenkinek van mitől tartania.
* Suttogja, nem fenyegetően, inkább… Szomorúan. Talán még saját magára is gondol. *
– De el kell ismernem, kevés ember lépne ilyen közel úgy, hogy közben nem tagadja le hogy fél. Te megtetted. Ez már több, mint amit sokan valaha elérnek.
* Tekintete már nem metsző, nem nyugtalanító. Most csak komoly. *
– Még mindig nem tudom, ki vagy. De már biztosan tudom, hogy nem akárki.
* Lassan, szinte nesztelenül emeli meg a kezét és ujjai puhán érintik meg a másik arcélét. Épphogy csak.
Nem tudja nem végigmérni. Nem az a fajta szépség, akit magában eddig vonzónak talált, de nem is kell annak lennie. Mégis ott van benne valami, ami a szemét vonzza. Bizonyára a dac, az az ostoba bátorság. Elmosolyodik, de inkább magán. Hogy őt most épp egy ilyen lány nyűgözze le. Hát persze. Remek. *
* A félvér mozdulatlanul figyeli a nőt, szinte már túl élesen, túl pontosan. Nem próbálja elrejteni, hogy minden rezdülését figyeli. A dacos elhúzódást, a tétova visszalépést, a tekintetében villanó konokságot. A vállai enyhén megereszkednek, mintha fáradt volna, pedig inkább csak leengedi a benne vibráló készenlétet. Mégis úgy áll ott, mintha bármelyik pillanatban reagálni tudna. Támadásra, menekülésre, vagy csak egy újabb szóra. Anavelyssa szavai nyomán előbb csak megmozdul a szája széle. Nem nevet, nem gúnyolódik. Csak elismerést csempész a pillantásába. *
– A poros emlékek között akadnak kincsek is. És vannak, amik jobb, ha ott maradnak. Te melyik vagy?
* Hangja csendes, meglepően nyugodt. A kérdés nem rejt kihívást.
Amikor a nő ismét közelebb lép, Aelthar nem mozdul. Nem hátrál, nem hajol előre, nem is pislant. Egyetlen izom sem rezdül az arcán. Lehelete meleg és lassú a másik arcán. *
– Mindenkinek van mitől tartania.
* Suttogja, nem fenyegetően, inkább… Szomorúan. Talán még saját magára is gondol. *
– De el kell ismernem, kevés ember lépne ilyen közel úgy, hogy közben nem tagadja le hogy fél. Te megtetted. Ez már több, mint amit sokan valaha elérnek.
* Tekintete már nem metsző, nem nyugtalanító. Most csak komoly. *
– Még mindig nem tudom, ki vagy. De már biztosan tudom, hogy nem akárki.
* Lassan, szinte nesztelenül emeli meg a kezét és ujjai puhán érintik meg a másik arcélét. Épphogy csak.
Nem tudja nem végigmérni. Nem az a fajta szépség, akit magában eddig vonzónak talált, de nem is kell annak lennie. Mégis ott van benne valami, ami a szemét vonzza. Bizonyára a dac, az az ostoba bátorság. Elmosolyodik, de inkább magán. Hogy őt most épp egy ilyen lány nyűgözze le. Hát persze. Remek. *
1611. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-08 07:27:19
Üzenet elküldve: 2025-05-08 07:27:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Aelthar nem hagyja, hogy az a magára erőltetett magabiztosság sokáig a színen maradjon. Az ajkaira szökő mosoly is oly hamar elfoszlik, mint amilyen gyorsan szárba szökött. Ajkai elnyílnak egy pillanatra, mintha kész lenne megválaszolni a kérdést, amire talán igény sincs. Igen, a maga módján jó érzés. Új, ismeretlen és izgalmas. Hisz ez idáig sosem kellett különösebben félnie. Leszámítva azt, amikor maga mögött kényszerült hagyni eddigi életét. Azt a kényelmet és gondtalanságot, amibe beleszületett. Félt, rettegett, de akkor nem párosult mellé izgalom. Akkor csak a csalódottság volt és az az elviselhetetlen érzés, ami folyamatosan görcsbe rántotta a szívét és a gyomrát. De most valóban végig borzongatja a hideg a hátát. Valóban érzi a mellkasát feszítő szorongást. Viszont mellette érzi, ahogy az izgalomtól a vér pezsegni kezd az ereiben.
De igaza van a férfinak. Ezt a pár lépést megtette, de tovább nem mozdul. Hova is mozdulhatna még? Valami óvva intő hang akkor is sutyorog a fülébe, hogy óvatos legyen, hisz, ha közelebb merészkedik, akár penge is becsúszhat a bordái közé. Na nem mintha lenne belőle nyeresége a férfinak, hacsak nem maga a vér, egy élet elmúlása az, ami igazán a kedvére van.*
- Nem félek.
*Hazudja, de szinte biztos benne, hogy Aelthar ezt nem fogja neki elhinni. Hisz még mindig ugyan ott áll. Szinte megdermedve. Amikor pedig egy apró mozdulattal közelebb érnek a kék szemek, ösztöntől vezérelve azonnal elhátrál egy fél lépést.
Valóban nagyot dobban a szíve. Érzi, ahogy a vér gyorsabb áramlással lüktet végig az erein. És őszintén szólva nem tetszik neki, hogy ezek szerint úgy viselkedik, mint mindenki más. Mert ő nem mindenki más. Nem olyan, mint akármelyik városi fajankó. Ő a Vaediwer lány. Az, akinél ez a név egykor jelentett valamit.*
- Nyugodt vagyok.
*Vágja rá rögtön, de inkább olyan az egész, mintha magát lenne kész valóban nyugtatni, ahelyett, hogy a férfinak bizonygassa, hogy téved, mert a nő egy percig sem tart tőle.
Tart. Viszont egyben úgy érzi, hogy egy pillanat alatt megdelejezték. Újból felizzik a kíváncsisága, így azt az elhátrált lépést azonnal visszafordítja, s újból közelebb merészkedik.*
- Én csupán egy poros emlék vagyok, amit a legfelső polcon rejtettek el.
*Húzza össze a szemeit. Az újabb kérdést pedig azonnal felhívásnak veszi. Bár egy pillanatra elidőzik, miközben fejét kissé dacosan felszegi.*
- Közelebb merek. Miért? Talán van mitől tartanom?
*Újból kihúzza magát, de még egyszer tétovázik. Aprót nyel. Már a fülében is dörömböl a vér. De nem hagy magának tovább időt a gondolkodásra. Lendületet vesz és újból megindítja lépteit. Vagyis azt az egy nagyobbat, amivel Aelthar elé kerül. Kézfején érzi a bőrpáncél hűvösét, ahogy arcán is a kilélegzett levegő melegét. Hát bebizonyította, hogy nem tart semmitől. Legalábbis képes arra, hogy, ha mégis így van, akkor azt pillanatok alatt képes legyen leküzdeni.*
*Aelthar nem hagyja, hogy az a magára erőltetett magabiztosság sokáig a színen maradjon. Az ajkaira szökő mosoly is oly hamar elfoszlik, mint amilyen gyorsan szárba szökött. Ajkai elnyílnak egy pillanatra, mintha kész lenne megválaszolni a kérdést, amire talán igény sincs. Igen, a maga módján jó érzés. Új, ismeretlen és izgalmas. Hisz ez idáig sosem kellett különösebben félnie. Leszámítva azt, amikor maga mögött kényszerült hagyni eddigi életét. Azt a kényelmet és gondtalanságot, amibe beleszületett. Félt, rettegett, de akkor nem párosult mellé izgalom. Akkor csak a csalódottság volt és az az elviselhetetlen érzés, ami folyamatosan görcsbe rántotta a szívét és a gyomrát. De most valóban végig borzongatja a hideg a hátát. Valóban érzi a mellkasát feszítő szorongást. Viszont mellette érzi, ahogy az izgalomtól a vér pezsegni kezd az ereiben.
De igaza van a férfinak. Ezt a pár lépést megtette, de tovább nem mozdul. Hova is mozdulhatna még? Valami óvva intő hang akkor is sutyorog a fülébe, hogy óvatos legyen, hisz, ha közelebb merészkedik, akár penge is becsúszhat a bordái közé. Na nem mintha lenne belőle nyeresége a férfinak, hacsak nem maga a vér, egy élet elmúlása az, ami igazán a kedvére van.*
- Nem félek.
*Hazudja, de szinte biztos benne, hogy Aelthar ezt nem fogja neki elhinni. Hisz még mindig ugyan ott áll. Szinte megdermedve. Amikor pedig egy apró mozdulattal közelebb érnek a kék szemek, ösztöntől vezérelve azonnal elhátrál egy fél lépést.
Valóban nagyot dobban a szíve. Érzi, ahogy a vér gyorsabb áramlással lüktet végig az erein. És őszintén szólva nem tetszik neki, hogy ezek szerint úgy viselkedik, mint mindenki más. Mert ő nem mindenki más. Nem olyan, mint akármelyik városi fajankó. Ő a Vaediwer lány. Az, akinél ez a név egykor jelentett valamit.*
- Nyugodt vagyok.
*Vágja rá rögtön, de inkább olyan az egész, mintha magát lenne kész valóban nyugtatni, ahelyett, hogy a férfinak bizonygassa, hogy téved, mert a nő egy percig sem tart tőle.
Tart. Viszont egyben úgy érzi, hogy egy pillanat alatt megdelejezték. Újból felizzik a kíváncsisága, így azt az elhátrált lépést azonnal visszafordítja, s újból közelebb merészkedik.*
- Én csupán egy poros emlék vagyok, amit a legfelső polcon rejtettek el.
*Húzza össze a szemeit. Az újabb kérdést pedig azonnal felhívásnak veszi. Bár egy pillanatra elidőzik, miközben fejét kissé dacosan felszegi.*
- Közelebb merek. Miért? Talán van mitől tartanom?
*Újból kihúzza magát, de még egyszer tétovázik. Aprót nyel. Már a fülében is dörömböl a vér. De nem hagy magának tovább időt a gondolkodásra. Lendületet vesz és újból megindítja lépteit. Vagyis azt az egy nagyobbat, amivel Aelthar elé kerül. Kézfején érzi a bőrpáncél hűvösét, ahogy arcán is a kilélegzett levegő melegét. Hát bebizonyította, hogy nem tart semmitől. Legalábbis képes arra, hogy, ha mégis így van, akkor azt pillanatok alatt képes legyen leküzdeni.*
1610. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-07 22:55:09
Üzenet elküldve: 2025-05-07 22:55:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* Aelthar a hátát a falnak veti, karjait keresztbe fonja mellkasán. Tekintete még mindig Anavelyssán pihen, de már nem olyan metsző, mint korábban. Most inkább kíváncsian latolgató. A szemöldöke enyhén összevonva, mintha mindjárt megítélné, mérlegelné a látottakat. De nem szól azonnal. Csak akkor mozdul meg, amikor a nő megteszi az utolsó lépést, és épp hogy egy karnyújtásnyira áll meg tőle. Feljebb emeli az állát, úgy néz le rá kissé oldalra billentve a fejét, mintha jobban szemügyre akarná venni ezt az új, furcsa teremtményt, aki nem tudja, mikor kéne hátrálnia. *
– Közelebb mersz? Látom.
* Morran alig hallható gúnnyal a hangjában, aztán kis szünetet tart. *
– De nem mozdulsz. Nem rendesen. A szemed mást mond, mint a tested. A makacsságod bizonyítani akar, de valami a gerinced táján mást súg. Jó érzés? A kíváncsiság keverve egy csepp félelemmel?
* Előrébb hajol egy hajszálnyit, nem tolakodón, csak épp annyira, hogy megtörje a levegőt kettőjük között. Hogy érezze a nő, mennyire közel van most az oroszlánhoz a rács másik oldalán.
Szavai tapasztalatból szólnak, hiszen hányszor, de hányszor kereste, hajszolta ezt az érzést. Igaz, talán az ő ingerküszöbje valamicskével feljebb lehet, mint egy fiatal nőé, aki egy idegen után kíváncsiskodik. *
– Veszély, izgalom, unalom... Jó kis szavak. Megnyugtatják a gondolkodó elmét, ugye? Mintha az ösztöneidhez semmi közük sem lenne. Mintha nem ugrana meg a szív, és lódulna meg a vér az erekben.
* Elmosolyodik. A mosoly inkább fáradt, mint kedves, mintha már túl sok ilyet látott volna. Talán valóban így is van. *
– Mit látok benned? Túl sok mindent. De az arcod mögé nem látni egyből. Ezért vagy még itt. Ezért beszélgetünk.
* Aelthar hátrébb lép, hogy újra a saját ritmusába helyezze a távolságot. A szél belekap a köpenyébe, ő pedig egy röpke pillanatra az ég felé pillant, talán választ keresve. *
– Az vagyok, akitől a legtöbben elfordulnak, miután megtudják, ki is valójában. És te?
* Aztán visszanéz rá. *
– Na és most... Közelebb mersz? Vagy ez volt az utolsó lépésed?
* Aelthar a hátát a falnak veti, karjait keresztbe fonja mellkasán. Tekintete még mindig Anavelyssán pihen, de már nem olyan metsző, mint korábban. Most inkább kíváncsian latolgató. A szemöldöke enyhén összevonva, mintha mindjárt megítélné, mérlegelné a látottakat. De nem szól azonnal. Csak akkor mozdul meg, amikor a nő megteszi az utolsó lépést, és épp hogy egy karnyújtásnyira áll meg tőle. Feljebb emeli az állát, úgy néz le rá kissé oldalra billentve a fejét, mintha jobban szemügyre akarná venni ezt az új, furcsa teremtményt, aki nem tudja, mikor kéne hátrálnia. *
– Közelebb mersz? Látom.
* Morran alig hallható gúnnyal a hangjában, aztán kis szünetet tart. *
– De nem mozdulsz. Nem rendesen. A szemed mást mond, mint a tested. A makacsságod bizonyítani akar, de valami a gerinced táján mást súg. Jó érzés? A kíváncsiság keverve egy csepp félelemmel?
* Előrébb hajol egy hajszálnyit, nem tolakodón, csak épp annyira, hogy megtörje a levegőt kettőjük között. Hogy érezze a nő, mennyire közel van most az oroszlánhoz a rács másik oldalán.
Szavai tapasztalatból szólnak, hiszen hányszor, de hányszor kereste, hajszolta ezt az érzést. Igaz, talán az ő ingerküszöbje valamicskével feljebb lehet, mint egy fiatal nőé, aki egy idegen után kíváncsiskodik. *
– Veszély, izgalom, unalom... Jó kis szavak. Megnyugtatják a gondolkodó elmét, ugye? Mintha az ösztöneidhez semmi közük sem lenne. Mintha nem ugrana meg a szív, és lódulna meg a vér az erekben.
* Elmosolyodik. A mosoly inkább fáradt, mint kedves, mintha már túl sok ilyet látott volna. Talán valóban így is van. *
– Mit látok benned? Túl sok mindent. De az arcod mögé nem látni egyből. Ezért vagy még itt. Ezért beszélgetünk.
* Aelthar hátrébb lép, hogy újra a saját ritmusába helyezze a távolságot. A szél belekap a köpenyébe, ő pedig egy röpke pillanatra az ég felé pillant, talán választ keresve. *
– Az vagyok, akitől a legtöbben elfordulnak, miután megtudják, ki is valójában. És te?
* Aztán visszanéz rá. *
– Na és most... Közelebb mersz? Vagy ez volt az utolsó lépésed?
1609. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-07 21:08:23
Üzenet elküldve: 2025-05-07 21:08:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*A metsző pillantások hatással vannak rá. A szíve hevesebb ütemet diktál mellkasában, ám halovány félelem mellett inkább az izgalom, ami hajtja azt. Különös, riasztó férfi, de mégis van benne valami, ami vonzza a kíváncsiságát. Persze nem azt mondja, hogy az eltelt percek fényében nem futott át a fején, hogy talán jobb lenne valóban sarkon fordulni és minél gyorsabban fogni távozóra. De mégsem teszi, legalábbis egyelőre nem.
A férfi szájából hallva a nevét helyeslőn bólint, de a következő hozzáfűzésre csak egyszerűen ránt egyet vállain. Itt valóban nem ismerheti senki. Talán már máshol sem. Rég elmúltak azok az idők, hogy legyen valaki, hogy számítson. Mára csak egy a sok közül, ami felettébb bosszantja. De most ezt a napi szinten benne nyugvó bosszúságot most teljesen eluralja az éledező érdeklődése az idegen iránt.
Nem hozza zavarba az, ahogy méregetik. Először. Hisz régen hozzá szokott a kéretlen vagy éppen kívánt pillantásokhoz. Ahogy bálokon, vendégségekben gyakorta magára vonta a szemeket a finom kelmékbe bújtatott karcsú test. Így ki is húzza magát, hogy tessék-lássék nézelődjön bátran. De ez is csak addig tart, amíg rá nem eszmél, hogy ez a méregetés a kiéhezett ifjak pillantásainak a közelében sincs. Az arcára kiül a halvány megszeppentség, ami hamar szül bizonytalanságot. A továbbiakra mégis magabiztosságot erőltet magára mielőtt válaszolna. Kissé felszegi a fejét, de az ujjai erősebben markolják a könyv kemény fedelét.*
- Egy pillanatra sem gondoltam, hogy jó ötlet. És már miért gondolnám meg magam? Közelebb merek én menni.
*Dacosan elhúzza a száját, de egy pillanatra félre néz, mielőtt újra a kékekbe meredne. Akár egy csibész gyerek, akit füllentésen kaptak. Hisz nem mozdul közelebb, ez pedig elgondolkodtatja, hogy talán valóban tart az idegentől. De hisz mégis miért kellene félnie? Leszámítva a sikátor takarását és azt a tényt, hogy a férfire az első pillanattól kezdve mondhatna sok mindent, de barátságosnak egyelőre egyáltalán nem merné nevezni.*
- Aelthar.
*Ismétli meg a nevet, ahogy pedig a férfi hátrébb lép szinte tudattalanul mozdul vele. Ám egy lépés helyett maga bizony megtesz még vagy kettőt, ami hamar eredményezi, hogy épp, hogy kicsivel több, mint egy karnyújtásnyira áll meg a férfi előtt.*
- A kíváncsiság ösztönöz a tanulásra. Hogy tudni akarsz és ismerni. A veszély pedig izgalmat szül. Az izgalom pedig az unalom gyilkosa. Unatkozom.
*Újból megrándítja vállait a válasz után. Azok a pillantások valóban nyugtalanítják. Azok a pillantások nem mondanak semmit. A következő pillanatban elvágják a torkát? Vagy egyszerűen csak faképnél hagyják? Jelen helyzetben bármit is kinéz a férfiból, s mégsem fontolgatja még mindig, hogy elinaljon.*
- Azt mondtad mások szerint túl sokat látsz. Hát bennem láttál-e meg valamit?
*Magabiztos mosoly húzódik ajkaira. Vele kapcsolatban a legtöbben tévedni szoktak, ám van olyan kegyes, hogy azokat a hiedelmeket háborítatlanul hagyja. Most kíváncsi, hogy vajon mit láthat benne egy teljesen idegen, akivel alig váltottak pár mondatot. Aki előtt egyelőre még színészkednie sem kell.*
*A metsző pillantások hatással vannak rá. A szíve hevesebb ütemet diktál mellkasában, ám halovány félelem mellett inkább az izgalom, ami hajtja azt. Különös, riasztó férfi, de mégis van benne valami, ami vonzza a kíváncsiságát. Persze nem azt mondja, hogy az eltelt percek fényében nem futott át a fején, hogy talán jobb lenne valóban sarkon fordulni és minél gyorsabban fogni távozóra. De mégsem teszi, legalábbis egyelőre nem.
A férfi szájából hallva a nevét helyeslőn bólint, de a következő hozzáfűzésre csak egyszerűen ránt egyet vállain. Itt valóban nem ismerheti senki. Talán már máshol sem. Rég elmúltak azok az idők, hogy legyen valaki, hogy számítson. Mára csak egy a sok közül, ami felettébb bosszantja. De most ezt a napi szinten benne nyugvó bosszúságot most teljesen eluralja az éledező érdeklődése az idegen iránt.
Nem hozza zavarba az, ahogy méregetik. Először. Hisz régen hozzá szokott a kéretlen vagy éppen kívánt pillantásokhoz. Ahogy bálokon, vendégségekben gyakorta magára vonta a szemeket a finom kelmékbe bújtatott karcsú test. Így ki is húzza magát, hogy tessék-lássék nézelődjön bátran. De ez is csak addig tart, amíg rá nem eszmél, hogy ez a méregetés a kiéhezett ifjak pillantásainak a közelében sincs. Az arcára kiül a halvány megszeppentség, ami hamar szül bizonytalanságot. A továbbiakra mégis magabiztosságot erőltet magára mielőtt válaszolna. Kissé felszegi a fejét, de az ujjai erősebben markolják a könyv kemény fedelét.*
- Egy pillanatra sem gondoltam, hogy jó ötlet. És már miért gondolnám meg magam? Közelebb merek én menni.
*Dacosan elhúzza a száját, de egy pillanatra félre néz, mielőtt újra a kékekbe meredne. Akár egy csibész gyerek, akit füllentésen kaptak. Hisz nem mozdul közelebb, ez pedig elgondolkodtatja, hogy talán valóban tart az idegentől. De hisz mégis miért kellene félnie? Leszámítva a sikátor takarását és azt a tényt, hogy a férfire az első pillanattól kezdve mondhatna sok mindent, de barátságosnak egyelőre egyáltalán nem merné nevezni.*
- Aelthar.
*Ismétli meg a nevet, ahogy pedig a férfi hátrébb lép szinte tudattalanul mozdul vele. Ám egy lépés helyett maga bizony megtesz még vagy kettőt, ami hamar eredményezi, hogy épp, hogy kicsivel több, mint egy karnyújtásnyira áll meg a férfi előtt.*
- A kíváncsiság ösztönöz a tanulásra. Hogy tudni akarsz és ismerni. A veszély pedig izgalmat szül. Az izgalom pedig az unalom gyilkosa. Unatkozom.
*Újból megrándítja vállait a válasz után. Azok a pillantások valóban nyugtalanítják. Azok a pillantások nem mondanak semmit. A következő pillanatban elvágják a torkát? Vagy egyszerűen csak faképnél hagyják? Jelen helyzetben bármit is kinéz a férfiból, s mégsem fontolgatja még mindig, hogy elinaljon.*
- Azt mondtad mások szerint túl sokat látsz. Hát bennem láttál-e meg valamit?
*Magabiztos mosoly húzódik ajkaira. Vele kapcsolatban a legtöbben tévedni szoktak, ám van olyan kegyes, hogy azokat a hiedelmeket háborítatlanul hagyja. Most kíváncsi, hogy vajon mit láthat benne egy teljesen idegen, akivel alig váltottak pár mondatot. Aki előtt egyelőre még színészkednie sem kell.*
1608. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-07 20:16:03
Üzenet elküldve: 2025-05-07 20:16:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* Aelthar állja a nő tekintetét, pillantása olyan, akár a fagy, hirtelen és mélyre hatoló. Nem úgy néz rá, mint akit lenyűgöztek, de nem is úgy, mint akit untat. Inkább mintha próbálna rájönni, hogy mit keres a másik benne, vagy ő a másikban. Kis késéssel válaszol, mintha mérlegelne. Vagy csak direkt húzná az időt. Szórakoztatná a helyzet? Talán egy kicsit. *
– Szóval, Anavelyssa…
* Ízlelgeti a nevet, mint aki nem biztos benne, hogy tetszik neki, de azért nem is veti el azonnal. *
– Nem mondom, hogy ismerős. De nem is felejthető.
* Szemei egy pillanatra lejjebb siklanak a könyvre, majd vissza az arcra. Nem úgy méri végig, mint aki egy női alakban gyönyörködik, inkább, mint aki a zárakat keresi. Hol gyenge. Hol figyelmetlen. Hol álarcos. *
– A kérdésedre válaszolva… nem tudom, mire vagyok kíváncsi. Talán arra, hogy miért gondoltad jó ötletnek utánam jönni. Vagy arra, hogy mennyire mersz közel jönni, mielőtt meggondolod magad. Vagy csak unatkozom. Ki tudja.
* Apró, szinte észrevehetetlen vállrándítás. A hangja nem kérkedő, nem is barátságos. *
– De ha már így alakult… Aelthar vagyok. Azt mondják, nem kellemes ismeretség. Mások szerint csak túl sokat látok meg azokból a dolgokból, amit jobb lenne rejtve tartani. Aztán megint mások szerint… Túl keveset érdekel, amit mondanak rólam.
* Egy lépést hátrál, mintha helyet akarna adni a nőnek. Vagy próbára tenné. *
– Azt mondod, kíváncsi vagy. Az veszélyes dolog. De az unalom talán még veszélyesebb.
*
A szavai nem fenyegetők, inkább ténymegállapítások. Mintha az időjárásról csevegne. A pillantása továbbra is nyugodt, hajszálnyit nyugtalanító. *
– Nos… Ha már megszólítottál, te mit akarsz tudni?
* Aelthar állja a nő tekintetét, pillantása olyan, akár a fagy, hirtelen és mélyre hatoló. Nem úgy néz rá, mint akit lenyűgöztek, de nem is úgy, mint akit untat. Inkább mintha próbálna rájönni, hogy mit keres a másik benne, vagy ő a másikban. Kis késéssel válaszol, mintha mérlegelne. Vagy csak direkt húzná az időt. Szórakoztatná a helyzet? Talán egy kicsit. *
– Szóval, Anavelyssa…
* Ízlelgeti a nevet, mint aki nem biztos benne, hogy tetszik neki, de azért nem is veti el azonnal. *
– Nem mondom, hogy ismerős. De nem is felejthető.
* Szemei egy pillanatra lejjebb siklanak a könyvre, majd vissza az arcra. Nem úgy méri végig, mint aki egy női alakban gyönyörködik, inkább, mint aki a zárakat keresi. Hol gyenge. Hol figyelmetlen. Hol álarcos. *
– A kérdésedre válaszolva… nem tudom, mire vagyok kíváncsi. Talán arra, hogy miért gondoltad jó ötletnek utánam jönni. Vagy arra, hogy mennyire mersz közel jönni, mielőtt meggondolod magad. Vagy csak unatkozom. Ki tudja.
* Apró, szinte észrevehetetlen vállrándítás. A hangja nem kérkedő, nem is barátságos. *
– De ha már így alakult… Aelthar vagyok. Azt mondják, nem kellemes ismeretség. Mások szerint csak túl sokat látok meg azokból a dolgokból, amit jobb lenne rejtve tartani. Aztán megint mások szerint… Túl keveset érdekel, amit mondanak rólam.
* Egy lépést hátrál, mintha helyet akarna adni a nőnek. Vagy próbára tenné. *
– Azt mondod, kíváncsi vagy. Az veszélyes dolog. De az unalom talán még veszélyesebb.
*
A szavai nem fenyegetők, inkább ténymegállapítások. Mintha az időjárásról csevegne. A pillantása továbbra is nyugodt, hajszálnyit nyugtalanító. *
– Nos… Ha már megszólítottál, te mit akarsz tudni?
1607. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-07 17:26:35
Üzenet elküldve: 2025-05-07 17:26:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Egy kis semmiséggel nyit a férfi felé. "Üdv!" Csupán ennyi. Azután kivár. Hisz a rideg idegen akár hátat is fordíthat, akár szóba is elegyedhet vele. Egy út mindig többfelé ágazik. Sosem csak egy lehetőséget ad az élet, de ebben van a kihívás. Kiválasztani a megfelelőt, a sorsfordítót vagy éppen azt, amivel jól rá lehet faragni. A végkifejlet mindig meglepetés. Most maga is választhatott. Hisz maradhatott volna a padon ülve, lapozgatva a könyvben pihenő, teleírt lapokat. De ő azt választotta, hogy a kíváncsiságtól vezérelve az idegen nyomába ered. Ahogyan választhatott volna, hogy elillan abban a pillanatban, amint farkasszemet nézett a hideg kékekkel, de maradt és szólt. Noha a figyelmet nem kellett felhívnia magára, de azt a figyelmet még tartani akarja. Kíváncsi. Ez vele született. Az pedig nem számít, hogy előre tudja, hogy ez a kíváncsiság bajba fogja-e sodorni. A férfi válasza meglepi. Ez a szemöldökének magasabbra szaladásával jól láthatóvá válik az arcán. Érzi, hogy az nem kérdés, hanem tényszerű megállapítás az idegen részéről. Viszont nem téved. Valóban nem szokása más nyomába eredni.
A hangjától végigfut tagjain a libabőr, de meglepő mód valahogy az a kellemes fajta. Hát tesz egy óvatos lépést még a férfi felé, de utána ismét megáll. A könyvet jobban mellkasához vonja, majd kissé megingatja a fejét.*
- Valóban nem.
*Feleli egyszerűen. Ahogy a kékek őt is végig mérik minden szégyenlősségtől mentesen húzza ki magát és állja a tekintetet.*
- Attól függ mire vagy kíváncsi.
*Billenti félre a fejét.*
- A nevem Anavelyssa. És te ki vagy?
*Még egy lépés a férfi felé, de azután ismét megállítja lépteit.*
*Egy kis semmiséggel nyit a férfi felé. "Üdv!" Csupán ennyi. Azután kivár. Hisz a rideg idegen akár hátat is fordíthat, akár szóba is elegyedhet vele. Egy út mindig többfelé ágazik. Sosem csak egy lehetőséget ad az élet, de ebben van a kihívás. Kiválasztani a megfelelőt, a sorsfordítót vagy éppen azt, amivel jól rá lehet faragni. A végkifejlet mindig meglepetés. Most maga is választhatott. Hisz maradhatott volna a padon ülve, lapozgatva a könyvben pihenő, teleírt lapokat. De ő azt választotta, hogy a kíváncsiságtól vezérelve az idegen nyomába ered. Ahogyan választhatott volna, hogy elillan abban a pillanatban, amint farkasszemet nézett a hideg kékekkel, de maradt és szólt. Noha a figyelmet nem kellett felhívnia magára, de azt a figyelmet még tartani akarja. Kíváncsi. Ez vele született. Az pedig nem számít, hogy előre tudja, hogy ez a kíváncsiság bajba fogja-e sodorni. A férfi válasza meglepi. Ez a szemöldökének magasabbra szaladásával jól láthatóvá válik az arcán. Érzi, hogy az nem kérdés, hanem tényszerű megállapítás az idegen részéről. Viszont nem téved. Valóban nem szokása más nyomába eredni.
A hangjától végigfut tagjain a libabőr, de meglepő mód valahogy az a kellemes fajta. Hát tesz egy óvatos lépést még a férfi felé, de utána ismét megáll. A könyvet jobban mellkasához vonja, majd kissé megingatja a fejét.*
- Valóban nem.
*Feleli egyszerűen. Ahogy a kékek őt is végig mérik minden szégyenlősségtől mentesen húzza ki magát és állja a tekintetet.*
- Attól függ mire vagy kíváncsi.
*Billenti félre a fejét.*
- A nevem Anavelyssa. És te ki vagy?
*Még egy lépés a férfi felé, de azután ismét megállítja lépteit.*
1606. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-04 17:56:40
Üzenet elküldve: 2025-05-04 17:56:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 238
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 238
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
// Tárgyak hurcolása: 1/7 //
* Mióta teljes bizalmát élvezi a jószágnak, sok érdekes dolgot fedezett fel rajta. Nagyon értelmes Zápor, ráadásul könnyedén tanul. Észlelte a tündér magától is, hogy szeret tárgyakat felvenni és magával vinni. Amúgy is meg akarta erre célzottan is tanítani, mivel nagy segítség lenne így az előadásaiban. Ma ezt fogja elkezdeni neki betanítani. Első lépésként, mint egy kutyánál. Fog egy botot és felemeli.*
- Zápor, nézd!* Amint az állat felnéz a nevére a botot finoman megmozgatja a tündér. Az állat követi tekintetével. Ezután elhajítja, de nem túl messzire. A kíváncsisága vezeti a mosómedvét. Odaszalad a bothoz és kezébe veszi. Nézi, szaglássza.*
- Hozd ide Zápor!* Guggol kicsit le és tesz hívogató mozdulatot, amire az ledobja a botot és odaszalad hozzá.*
- Neeem!* Odasétál a bothoz és megint felemeli, hogy eldobja. Megismétlődik az előbbi. Most is felveszi a botot, amire Alesian próbálja a legbársonyosabb hangján magához édesgetni. Tesz is felé pár bátortalan lépést a bottal, de aztán megint csak odaszalad.*
- Ej! Veled sem egyszerű.* Sóhajt. Azért még próbálkozik egy párszor, amíg el nem unja a csekély sikerekkel járó próbálkozást.*
- Egyelőre ennyi, de nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyedén elsumákold. Gyakorolni fogjuk, hogy jó sok pénzt kereshessünk mi ketten.* Tudja ő, hogy jó pénz van ebben, csak kitartónak kell lennie.*
* Mióta teljes bizalmát élvezi a jószágnak, sok érdekes dolgot fedezett fel rajta. Nagyon értelmes Zápor, ráadásul könnyedén tanul. Észlelte a tündér magától is, hogy szeret tárgyakat felvenni és magával vinni. Amúgy is meg akarta erre célzottan is tanítani, mivel nagy segítség lenne így az előadásaiban. Ma ezt fogja elkezdeni neki betanítani. Első lépésként, mint egy kutyánál. Fog egy botot és felemeli.*
- Zápor, nézd!* Amint az állat felnéz a nevére a botot finoman megmozgatja a tündér. Az állat követi tekintetével. Ezután elhajítja, de nem túl messzire. A kíváncsisága vezeti a mosómedvét. Odaszalad a bothoz és kezébe veszi. Nézi, szaglássza.*
- Hozd ide Zápor!* Guggol kicsit le és tesz hívogató mozdulatot, amire az ledobja a botot és odaszalad hozzá.*
- Neeem!* Odasétál a bothoz és megint felemeli, hogy eldobja. Megismétlődik az előbbi. Most is felveszi a botot, amire Alesian próbálja a legbársonyosabb hangján magához édesgetni. Tesz is felé pár bátortalan lépést a bottal, de aztán megint csak odaszalad.*
- Ej! Veled sem egyszerű.* Sóhajt. Azért még próbálkozik egy párszor, amíg el nem unja a csekély sikerekkel járó próbálkozást.*
- Egyelőre ennyi, de nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyedén elsumákold. Gyakorolni fogjuk, hogy jó sok pénzt kereshessünk mi ketten.* Tudja ő, hogy jó pénz van ebben, csak kitartónak kell lennie.*
1605. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-04 07:41:49
Üzenet elküldve: 2025-05-04 07:41:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* Aelthar tesz egy fél fordulatot, aztán nem mozdul, csak figyel. Nem olyan férfi, aki sietve reagál. Minden mozdulata, minden szava előre megfontolt. Kék tekintete találkozik a smaragd szempárral, és bár arca változatlanul komoly marad, figyelme kétségtelenül a nőé. Nem sokan veszik a bátorságot, hogy közeledjenek hozzá. Pláne nem ilyen nyíltan.
A nő szavai egyszerűek, de épp ez kelti fel az érdeklődését. Nem mentegetőzik, nem játssza meg magát. Csupán jelen van, kihívóan egyszerűen. *
– Nem szokásod az ilyesmi.
* Mondja halkan, hanglejtése mély, mégis gördülékeny. Nem kérdez, inkább megállapít. Mintha máris többet tudna róla, mint amit elmondott volna.
A pillantása követi a nő mozdulatait, ahogy végigméri őt. Nem tolakodóan, inkább tanulmányozva. Úgy mint egy harcos, aki méri a másik erejét, még ha itt nem is fegyver a tét. A szeme megáll egy pillanatra a füzeten, aztán visszatér a zöld szemoárhoz. *
– Ki vagy te?
* Kérdezi végül, nem ellenségesen, de még mindig távolságtartón. A hangjában ott rezeg valami tompán kíváncsi, valami, ami arra utal, ha nem érdekelné, már rég hátat fordított volna.
Aelthar pillantása ismét végigfut a nőn, de arca alig mozdul. Nem az a férfi, aki hosszan elidőzik a küllemnél, mégis, akaratlanul is észreveszi a kecses tartást, a kihívóan szabott ruhát, a ridegen szép arcot. *
~ Nem tudja, mit kezdjen ezzel a testtel… Vagy túlságosan is jól tudja. ~
* Fut át rajta a gondolat, és bár tekintete egy pillanatra megáll a smaragdszín szemeken, de a mozdulataiban ott bujkál az ősi elf örökség... Fegyelmezett távolságtartás. *
* Aelthar tesz egy fél fordulatot, aztán nem mozdul, csak figyel. Nem olyan férfi, aki sietve reagál. Minden mozdulata, minden szava előre megfontolt. Kék tekintete találkozik a smaragd szempárral, és bár arca változatlanul komoly marad, figyelme kétségtelenül a nőé. Nem sokan veszik a bátorságot, hogy közeledjenek hozzá. Pláne nem ilyen nyíltan.
A nő szavai egyszerűek, de épp ez kelti fel az érdeklődését. Nem mentegetőzik, nem játssza meg magát. Csupán jelen van, kihívóan egyszerűen. *
– Nem szokásod az ilyesmi.
* Mondja halkan, hanglejtése mély, mégis gördülékeny. Nem kérdez, inkább megállapít. Mintha máris többet tudna róla, mint amit elmondott volna.
A pillantása követi a nő mozdulatait, ahogy végigméri őt. Nem tolakodóan, inkább tanulmányozva. Úgy mint egy harcos, aki méri a másik erejét, még ha itt nem is fegyver a tét. A szeme megáll egy pillanatra a füzeten, aztán visszatér a zöld szemoárhoz. *
– Ki vagy te?
* Kérdezi végül, nem ellenségesen, de még mindig távolságtartón. A hangjában ott rezeg valami tompán kíváncsi, valami, ami arra utal, ha nem érdekelné, már rég hátat fordított volna.
Aelthar pillantása ismét végigfut a nőn, de arca alig mozdul. Nem az a férfi, aki hosszan elidőzik a küllemnél, mégis, akaratlanul is észreveszi a kecses tartást, a kihívóan szabott ruhát, a ridegen szép arcot. *
~ Nem tudja, mit kezdjen ezzel a testtel… Vagy túlságosan is jól tudja. ~
* Fut át rajta a gondolat, és bár tekintete egy pillanatra megáll a smaragdszín szemeken, de a mozdulataiban ott bujkál az ősi elf örökség... Fegyelmezett távolságtartás. *
1604. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-04 00:02:19
Üzenet elküldve: 2025-05-04 00:02:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Sosem hozta lázba egy-egy fényes páncél. Hisz mi olyan van benne, ami meg kéne, hogy fogja? Egy halom fém az egész. Mit neki páncél, meg fegyverek. Hogy akkor miért szegődik a nyomába? Talán az a tekintély, ami körbelengi. Az a valaha ismert nézés, azok a pillantások, amit a férfi kap a szembejövőktől. Amit valaha ő is a magáénak tudhatott. Mikor szép kelmékbe öltözött, mikor ékszerek tarkították, amikor volt valaki. Aminek már árnyékát sem viselheti, s maga is képes lenne egyszerűen a tömegbe veszni, akárcsak mindenki más. Az átlag. De ez a férfi nem átlagos, hisz akkor nem ragadta volna magával a smaragd tekintetet. Lépteit gyorsabbra veszi, miközben a füzetet ismét összecsukva szorítja a mellkasához. Hiába a vászoncipőnek köszönhető halk járás, tudja jól, hogy ügyetlen. De nem is tolvaj ő, hogy az árnyékban ragadva eredjen valaki nyomába. Így nem is éri váratlanul, hogy azok a smaragdok hamarosan összetalálkoznak a másik kék szemeivel.
A lépteit óvatosabbra veszi, lelassítja, ahogy pedig a sikátorhoz ér végül tisztes távolságban meg is áll az idegentől. Talán okosabb lenne, ha most inkább sarkon fordulna. De egyre inkább tudni akarja, hogy ki ez a férfi. Honnan szalajtottak egy olyan idegent, aki valamiért pillanatokon belül megragadta? Felvállalja, hogy hamar lebukott a kis követése, de arcán egy pillanatra sem játszik az érzés, hogy e miatt zavarba jött volna.
Lassú, elemző pillantásokkal méri végig a férfit egészen a lábbelitől, addig, amíg újból össze nem találkozik a kék szemekkel. Akkor pedig egy óvatos lépést tesz meg felé.*
- Üdv!
*Feleli halkan fejét kissé félre billentve. Amíg esetleg az idegen is megszólal újból fürkésző pillantásai futnak végig a páncélon, kicsit elidőzve a kardon, majd feljebb a fehér tincseken, amíg vissza nem tér a kissé komornak ható arcra.*
*Sosem hozta lázba egy-egy fényes páncél. Hisz mi olyan van benne, ami meg kéne, hogy fogja? Egy halom fém az egész. Mit neki páncél, meg fegyverek. Hogy akkor miért szegődik a nyomába? Talán az a tekintély, ami körbelengi. Az a valaha ismert nézés, azok a pillantások, amit a férfi kap a szembejövőktől. Amit valaha ő is a magáénak tudhatott. Mikor szép kelmékbe öltözött, mikor ékszerek tarkították, amikor volt valaki. Aminek már árnyékát sem viselheti, s maga is képes lenne egyszerűen a tömegbe veszni, akárcsak mindenki más. Az átlag. De ez a férfi nem átlagos, hisz akkor nem ragadta volna magával a smaragd tekintetet. Lépteit gyorsabbra veszi, miközben a füzetet ismét összecsukva szorítja a mellkasához. Hiába a vászoncipőnek köszönhető halk járás, tudja jól, hogy ügyetlen. De nem is tolvaj ő, hogy az árnyékban ragadva eredjen valaki nyomába. Így nem is éri váratlanul, hogy azok a smaragdok hamarosan összetalálkoznak a másik kék szemeivel.
A lépteit óvatosabbra veszi, lelassítja, ahogy pedig a sikátorhoz ér végül tisztes távolságban meg is áll az idegentől. Talán okosabb lenne, ha most inkább sarkon fordulna. De egyre inkább tudni akarja, hogy ki ez a férfi. Honnan szalajtottak egy olyan idegent, aki valamiért pillanatokon belül megragadta? Felvállalja, hogy hamar lebukott a kis követése, de arcán egy pillanatra sem játszik az érzés, hogy e miatt zavarba jött volna.
Lassú, elemző pillantásokkal méri végig a férfit egészen a lábbelitől, addig, amíg újból össze nem találkozik a kék szemekkel. Akkor pedig egy óvatos lépést tesz meg felé.*
- Üdv!
*Feleli halkan fejét kissé félre billentve. Amíg esetleg az idegen is megszólal újból fürkésző pillantásai futnak végig a páncélon, kicsit elidőzve a kardon, majd feljebb a fehér tincseken, amíg vissza nem tér a kissé komornak ható arcra.*
1603. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-03 23:22:01
Üzenet elküldve: 2025-05-03 23:22:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Holdacél és Smaragdfűz//
* Az árnyékok alatt halad, léptei hangtalanul koppannak a macskakövön. A fekete páncél fémes csillanása élesen válik el a reggeli fénytől, észrevétlenül vonja magára a figyelmet. Az emberek ösztönösen húzódnak félre az útjából. Már megszokta, hogy nem kell keresnie a pillantásokat, azok úgyis megtalálják.
De most más. Valami furcsán ismeretlen érzés suhan át rajta. Egy pillantás, amely nem a gyanakvásból, hanem kíváncsiságból ered. A tér túlfeléről tapad rá, és nem ereszti. Tudja, hogy figyelik.
Nem lassít, de az érzékei kiélesednek. A kíváncsiság nem ellenség, de lehet veszélyes. A következő saroknál megtorpan, egy szűk sikátor bejáratánál. A fejét kissé félrebillenti. Vállán túl hátrapillant, nem közvetlenül a lányra, de épp eléggé, hogy az értse, észrevette.
Most rajta a sor. Közeledik? Elillan?
Vagy csak játszik vele? *
* Az árnyékok alatt halad, léptei hangtalanul koppannak a macskakövön. A fekete páncél fémes csillanása élesen válik el a reggeli fénytől, észrevétlenül vonja magára a figyelmet. Az emberek ösztönösen húzódnak félre az útjából. Már megszokta, hogy nem kell keresnie a pillantásokat, azok úgyis megtalálják.
De most más. Valami furcsán ismeretlen érzés suhan át rajta. Egy pillantás, amely nem a gyanakvásból, hanem kíváncsiságból ered. A tér túlfeléről tapad rá, és nem ereszti. Tudja, hogy figyelik.
Nem lassít, de az érzékei kiélesednek. A kíváncsiság nem ellenség, de lehet veszélyes. A következő saroknál megtorpan, egy szűk sikátor bejáratánál. A fejét kissé félrebillenti. Vállán túl hátrapillant, nem közvetlenül a lányra, de épp eléggé, hogy az értse, észrevette.
Most rajta a sor. Közeledik? Elillan?
Vagy csak játszik vele? *
1602. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-03 23:09:46
Üzenet elküldve: 2025-05-03 23:09:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Holdacél és Smaragdfűz//
*Előszeretettel járja a várost. Persze nem azért, mert annyira odáig volna Artheniorért, pusztán bárhol jobb, mint abban a koszos bérlakásban. Arra pedig, hogy már ilyen korán a főtér köveit koptatja egyszerű a magyarázat: A tömeget sem szívleli. Noha akadnak már szép számmal a városban, de ez csak rosszabb lesz nap közben. Persze arra is megvan a maga búvóhelye, ha teljes mértékben el szeretné kerülni a lakosságot. Végül egyszerű döntését követve ül le az egyik padra, lábait keresztbe veti, a magával hozott könyvet, amit eddig mellkasához szorított most az ölében pihenteti. Egy írótoll mentén kinyitja, ahol két üres, csupán csak egy-két apró, fekete tinta pöttyel díszített papír fogadja.
De ahelyett, hogy az üres oldalakat figyelné, a smaragdok a teret pásztázzák körbe. Így pedig, hogy nem sok a járókelő hamar ki is tudja szúrni az ezüstös hajat. Az sem kerüli el figyelmét, ahogy a fekete páncélba bújtatott idegen elől gyorsan térnek ki a szemben sétálók. Hogy ez kelti fel a kíváncsiságát? Talán inkább csak az unalom veszi rá arra hamar, hogy a padról gyorsan fel is kelve eredjen a nyomába. Óvatosan, halkan, még maga sem tudja, hogy minek.*
*Előszeretettel járja a várost. Persze nem azért, mert annyira odáig volna Artheniorért, pusztán bárhol jobb, mint abban a koszos bérlakásban. Arra pedig, hogy már ilyen korán a főtér köveit koptatja egyszerű a magyarázat: A tömeget sem szívleli. Noha akadnak már szép számmal a városban, de ez csak rosszabb lesz nap közben. Persze arra is megvan a maga búvóhelye, ha teljes mértékben el szeretné kerülni a lakosságot. Végül egyszerű döntését követve ül le az egyik padra, lábait keresztbe veti, a magával hozott könyvet, amit eddig mellkasához szorított most az ölében pihenteti. Egy írótoll mentén kinyitja, ahol két üres, csupán csak egy-két apró, fekete tinta pöttyel díszített papír fogadja.
De ahelyett, hogy az üres oldalakat figyelné, a smaragdok a teret pásztázzák körbe. Így pedig, hogy nem sok a járókelő hamar ki is tudja szúrni az ezüstös hajat. Az sem kerüli el figyelmét, ahogy a fekete páncélba bújtatott idegen elől gyorsan térnek ki a szemben sétálók. Hogy ez kelti fel a kíváncsiságát? Talán inkább csak az unalom veszi rá arra hamar, hogy a padról gyorsan fel is kelve eredjen a nyomába. Óvatosan, halkan, még maga sem tudja, hogy minek.*
1601. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-05-03 22:31:07
Üzenet elküldve: 2025-05-03 22:31:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
* Aelthar Velyrien léptei tompán koppannak a kövezett utcán, ahogy átlépi Arthenior kapuját. A hajnal fénye még csak épp áttör a házak közötti réseken, de ezüstös haja már messziről megcsillan a derengésben. A fekete, ezüsttel szegélyezett bőrpáncél feszesen simul testére, mozdulatai hangtalanok, méltóságteljesek. Bal oldalán lóg a kard, a markolat gombján a Velyrien-ház címerével – egy holdfényben fürdő penge.
A jéghideg tekintet nem keres társaságot. Nem is kell. Az utca elcsendesedik, ahogy a korán kelők elhúzódnak előle, némán érzékelve valamit, amit nem tudnak megnevezni – erőt, fensőbbséget, fenyegetést.
Aelthar megáll egy pillanatra, végigméri a várost, mintha mérlegelne. *
– Mocskos, zajos, túlzsúfolt…
* Morogja, alig hallhatóan. Aztán szája sarkában megvillan valami gúnyos mosolyféle. *
– Tökéletes.
* A kard pengéje halkan csörren, ahogy elindul a főtér felé. Száműzött – de nem elveszett. *
A jéghideg tekintet nem keres társaságot. Nem is kell. Az utca elcsendesedik, ahogy a korán kelők elhúzódnak előle, némán érzékelve valamit, amit nem tudnak megnevezni – erőt, fensőbbséget, fenyegetést.
Aelthar megáll egy pillanatra, végigméri a várost, mintha mérlegelne. *
– Mocskos, zajos, túlzsúfolt…
* Morogja, alig hallhatóan. Aztán szája sarkában megvillan valami gúnyos mosolyféle. *
– Tökéletes.
* A kard pengéje halkan csörren, ahogy elindul a főtér felé. Száműzött – de nem elveszett. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1852-1871