*Az észak felé kanyarodó kereskedő úton talpal ama eltökélt fáradhatatlansággal, mely leginkább az ínségben nevelkedettek sajátja, sietség nélküli, monoton folytonossággal helyezve egyik porral lepett, ám rézveretes csizmáját a másik elébe, ábrázatán a kutyagolás fásult bágyadtsága terül el, miként felemás pillantását töretlen lelkesedéssel tartja a karavánok kijárta nyomvonalon, mind közeledve a Főtér pereméhez. S miként az út porától gazdagon lepett ruházat adta alsó keret fölött eleddig szemlélt, gyaloglása során többször is megszámlálás tárgyát képező, látszatra majdhogynem tökéletesen egyforma kövezet mintázata megváltozik, ocsúdik, mint kit házsártos fehérnép borít ki legszebb álmából, s veszi szemügyre a meglehetős újdongásnak elkönyvelendő környezetet.
A kisebb-nagyobb megszakításokkal elkövetett, ezen okból túlzottan is elnyúló, séta során némiképp alkalma nyílott rendet teremtenie elméje s érzelmei felzaklatott mezsgyéit, ha nem is a megszokott kaotikus állapotokba juttatnia, mégis valamelyest elcsitítania, s a kedve örökkön ragyogónak hitt fényét eltompító fellegek kiváltó sérelmeit tudata mélyére száműzni. Hisz miről kitartóan hiszi, meg sem történt, s megfelelően sokáig ismételgeti önmagának, arról elébb vagy utóbb, bizony képes lehet elhinni, valóban mindössze egy kósza, rémesen otromba ábrándkép hozta ki sodrából, s nem a valóság felhasználásával űzött vele komisz tréfát a feslett cédának is beillő szerencse.
Ekképpen tehát, végtelen szabadidejének kényelmes farigcsálásába kezd, s kierőltetett érdeklődéssel veszi pillantása vizsgálata alá a Főtér nyújtotta látványosságokat, s ennek gyümölcseként visszaköltözik a kaján vigyor akaratosan feszülő ajkai szegletét rándítva vonásaira, mikor is az égbe meredő oszlop méricskéléséig elér, hisz meggyötörtetett hangulata már éhezett a komisz mókák után. S ehhez a város vezetősége kellő alapanyagot láttatik juttatni ezen impozáns emlékművel, mely esetén gondolatai közé kitörölhetetlenül költözik be a rosszmájú tréfák, s egyesek szerint ízléstelen gúnyversek alkotásához oly gyakorta használt érzület, miszerint bizonyára egy férfiúi ereje csappantsága okán kisebbséget érző mesterember emelhette a felhők után vágyódó építményt, ezzel kívánva megmutatni a hálátlan világnak, bizony nincs nála nagyobb.
Készségesen enged a késztetésnek, s a kutyagolástól megfáradt, netán megkergült utazók jóleső, önnön szemei sarkába könnyeket fialó kacajjal adózik a gondolatnak, bizony nem szégyellve kétrét görnyedni, s bőrnadrágba bújtatott térdein megtámaszkodni ezen cselekedete közben, arra mégis ügyelve, a hátán egyensúlyozó hangszer biztonságban maradhasson, minden lebucskázástól mentesen, míg egész testét rázza a megtisztítóan ható nevetés, oly mértékben, mely még kocsikeréknyi, fácántollas kalpagját is lerázza aranyfürtű kobakjáról, s lábai elé hullajtja azt. A feledhetetlen tréfát hallott, s annak kiheverésén fáradozók pihegésével kanyarítja fel jobbjával az elpártolni szándékszó főfödőt a tér kövezetéről, s ugyan megbicsakló, ám mély légvétellel egyenesedik fel, tessék-lássék módra csapkodva le viselete jó részéről a reá telepedett port, halovány megelégedéssel nyugtázva, épen s egészségben részeltetheti ezen pillanatot, mikor emlékei kútjának gyomráig kényszerül visszanyúlni, s onnan gyakorlott mestere történeteit őrző, fantazmából szőtt krónikát illenék kiemelnie, lévén a bolondos öreg se füle, se farka történeteinek hosszú sorából mintha ismeretes volna ez az érhetetlen okokból falak nélkül álló város, mit a végtelen szabadság honának is billogozott nem egyszer az ősz mentor.
Mégis, szerény személye elgondolása inkább azon vélekedés peremén táncol, mi ezen jelző születését jóval inkább a féktelenségig folytatott tivornyázások egymásba mosódó emlékeiből született történeteinek létéhez kötné, mégis, holt dalnokról vagy jót, avagy karcos italt a sírjára, tehát könnyed vállvonással ereszti el a gondolatmenetet, még mielőtt valami cifraságra vetemedhetne komisz hangulatot gerjeszteni kívánó kedve. Ám, a meglehetősen örömtelinek, s bujálkodásba süppedtsége okán impozánsnak fémjelzett intézmények sorából, épp van szerencséje egyet kiemelni, mely messzire nyúló emlékezete szerint bizony ezen település házainak tömegében kell, hogy rejtőzzön, így elégedetten csettint nyelvével, lévén, úgy tetszik, meg is van, hol keresheti elsőként a boldogulását. S ezen felhevültségében illeszti arcélig omló fürtjeire kalapját, fásultsága elenyészéséről regélő, lendületesen hányaveti léptekkel indulva a Szegénynegyed felé.*